Nincs kiszolgáltatottabb érzés, mint azt álmodnod, hogy meztelen vagy s egy zsúfolt belváros kellős közepén mindenki téged figyel. Én ma, ezen a ködös késő őszi napon csak a szépről álmodom.

Igen! Ez lehet a megoldás. Amikor pénzügyi-gazdasági válság van, akkor kell bevetni a szebbik nemet. Ők – még elő nem fordult a történelemben, az ellenkezője – mindig tudtak kellő mennyiségű pénz összeszedni nekünk, balfácán férfiaknak.

„Nők teszik ki a világ népességnek felét, ők dolgozzák le az összmunkaidő közel kétharmadát, de a világ bevételének alig egytizedéből részesülnek, és a világ javainak csak kevesebb, mint egyszázada felett rendelkeznek” – olvasható egy 1980-as ENSZ-jelentésből.
Az ENSZ jelentés csak megerősíti a fenti állításomat, ha a megkeresett pénz nem náluk – nőknél – van, akkor csak nálunk férfiaknál lehet, valahol csak kell lennie? Nem?

A német nőknek több mint a felét bosszantják a takarításhoz lusta férfiak: a hölgyek 56 százalékát készteti zsörtölődésre, ha párjuk a kisujját sem mozdítja a háztartásban, míg a férfiak közül csak 22 százalék elégedetlen, ha felesége keze nyomán nem ragyog a lakás. Ezzel szemben az erősebb nem 43 százalékát valósággal megőrjíti, ha a nő nem tud jól bánni a pénzzel – állítja legújabb kiadásában a Men's Health című bulvármagazin.
Adjuk oda a bankokat a nőknek, azok ezt követően, jobban fognak működni, olyan ügyfeleknek is fognak hitelezni, akiknek egyáltalán nincs pénzük, s még az életben nem kaptak egy dollárt (Forintot) senkitől.
A nő és a bár, avagy kocsma, ivó, de az étterem az már más tészta, akarom mondani territórium. Késő este a világ rengeteg helyén álmodoznak kicsit pityókás urak, pelyhedző állú legények, a Nőről, aki feltűnne a bárpultnál, mögötte, a bárszéken mellette, leül, mit leül – oda varázsolja mellé a sors. Rád néz, lusta mozdulattal cigarettát vesz elő, várja, hogy tüzet adj…érzéki érintéssel fogja meg a csuklód, hogy meg ne remegj, és bár udvariasan félre leheli ki az első slukkot, azért egy kis buja ízelítőt kapsz belőle. Mennyi remény szökött szárba, mert éppen arra járt a nagy Ő, s mennyi remény hullott, enyészett a semmibe, mert egy fogatlan alkoholista nőszemélyen kívül senki be nem tette a lábát a hamar undormánnyá változott lebújba.

Sokáig ábrándoztam Párizsról, egy kissé megviselt várostérkép segítségével, és egy kölcsönzött útikönyvvel, képzeletben bejártam sugárútjait. Mindeközben irigykedve hallgattam, a már nevét sem tudom kollégiumi lakótársam áradozásait a fény városáról. Aztán elrepített a sors, egy hétre álmaim városába, és nem csalódtam benne, talán ő sem bennem. A Notre Dame, önmagában egy álom beteljesülése, nem azért mert ez az épület lenne Földünk egyik utánozhatatlan csodája, mégis mágikus ereje van. Alaposan megismerkedtünk egymással, aztán a talán, északi oldala mellett egy étterem teraszán elpilledve, meghatottan kávéztunk. Itt vagyunk, ezt is láttuk, látjuk. A mai napig szobánk falát díszíti egy ott rajzoló művész képe, remélem, ő időközben világhírű lett.

A fontainebleau-i erdő (Az erdő is, maga a buja, meztelen természet, a kiismerhetetlen, titokzatos nő, akit egész életünkben keresünk, s öregkorunkra felejtjük csak el, hogy miért is tettük tűvé az életünket, akkor meg már mindegy.)
Paál László, aki egyedüliként tudott erdőt festeni - szerintem.
Az első erdélyi vasút megnyíltával (1869) beszüntették az odvosi postamesteri állást, illetve áthelyezték Konopra, s így az ezreket érő ház teljesen értéktelenné vált, ettől kezdve szülei csak a berzovai postamesteri állással egybekötött lefogyott jövedelemre voltak utalva. Egyszerre vége volt a dáridónak, elült a víg muzsikaszó, Paál Laci arra ébredett, hogy szegény ember fia, a kinek magának kell megkeresnie a kenyerét. Vége a havipénznek, a szalonna és kolbász, a csizmák, ruhák és nyakkendők küldésének, - tessék kenyér után látni, most, a mikor úgy szeretne gondtalanul tanulmányainak élni, a fiatalságát élvezni, a régi, vidám, gondtalan életkedvvel!
Csakhogy Paál László alaptermészetén a váratlan csapás nem sokat változtatott. A pénz értékét csak akkor ösmerte, ha nem volt.

Az erdő és a lány mai képes utánzata Paál lászló rövid, tragikus, de bizonyára szép, és bizonyosan tartalmas életművének. A festő eredeti képe, még sejtet valamilyen perspektívát, kivezető utat, s biztos vagyok abban, ha ő nincs, akkor nem egészen ilyen a fotó beállítása. Lehet, hogy soha nem hallott a fotós, nagy festőnkről, de a képeit látnia kellett. Ő azonban, már nem hagy számunkra kiutat. A női test rejtelmes-sejtelmes mivolta, és az erdő szinte egybeolvadnak, kiút nincs, ha egyszer elszántad magad férfiember, ám vágj bele az újabb kalandba. Még ha bánni is fogod később, azért lesz sok olyan pillanata, amiért azt mondod: megérte. Ifjúkorom kedvenc könyve volt Dallos Sándor kétkötetes Munkácsy életrajza. Jó anyám, később, utánam olvasta el, s csendben megjegyezte, hogy szerinte, ez nekem (akkor) még korai volt. Nem anyu, nem volt korai, jó volt megismerni a 100 év előtti Párizst, s rájönni arra, hogy szeleburdi csitri osztálytársnőim, egy-két év alatt dívák lehetnek, s szörnyű lelki kínokat fognak okozni nekem is, így lett, de jólesett.

 A nő lenne csak a kiszolgáltatott? A kép azt sugallja.  Ugyanakkor mi jut nekünk, a férfiaknak művészi ábrázolásból, ha kitaszítottá válunk.

Az alkohol, a drog, a tántorgás, az ágyra járás, a magány, a cigi, ócska cédák, s minden milliomodik részesül közülünk a csodából, hogy a pokol tornácán rábukkan egy erős, nő, megragadja, kiemeli, és a tenyerén hordozza. Ez lenne a meztelen igazság? Nem tudom, nem is szeretnék a végére járni. Maradjon rejtve, ha már annyira titokzatos. A képek csak illusztrációk, nem a látogatottságot szolgálják. Egyébként pedig, hova a csodába lettetek régi játszótársak? Még el kell mondanunk ezt azt, a világról.