Pálinkás jó reggelt!

2008.12.04. 05:56 commontalk

(A Whisky csak okulásunkra szolgáló kitérő)

Az utolsó teremben százával sorakoznak a hordók. Színük és sorszámuk jelzik, melyiket hányszor töltötték újra, és mit tartottak benne utoljára. Nem csak a hordó fájának az íze ivódik bele a whiskybe, hanem az a szesz is rajta hagyja a nyomát, ami megelőzte. Ez az a helyiség a szeszfőzdében, ahol eddig is lelkes, baseball sapkás kalauzunkat igazán elkapja a láz. Futkos a teremben, sorra csapolja meg a hordókat. "Ezt kóstold meg" - kínálgat újra és újra. Köhögőrohamot kiváltó, 67 százalékos nagyágyú, gyümölcsös, vaníliás, bourbon ízű kerül a pohárba - legalább nyolc whiskyt próbálok végig. Egy illat és egy íz furcsán ismerős. "Tokaji" - mondja büszkén.


A BenRiachból a helyi birkák is hasznot húznak. Nem csak a fölösleges gabonát öröklik meg, a legelőiket szeszt is tartalmazó maradékkal öntözik. A tehenek és a bárányok kövérre híznak a vidéken, és szokatlan jókedvvel rágcsálják a füvet.

Arrafelé, ahol a birkák, és a tehenek jókedvűen legelnek, nagy baj nem lehet sem a szesszel, sem az életminőséggel. Van, lenne mit tanulnunk tőlük, vághatnánk rá. Szerintem meg nem, mert elvileg mindent tudunk, csak nem jól tesszük, amit teszünk, ez esetben a jelentőségén túli komolyságot kapott a pálinka előállítása nálunk, a pálinkafogyasztás kultúrája kidolgozatlan, vagy ritka esetekre korlátozódik, vagy mértéktelen vedelésben merül ki az élvezete. Vigyáznunk is kell, a pálinkát is kisajátítani igyekvő szomszédaink miatt, s megvannak a hazai veszélyforrások is, mindenféle utánzat képében: különféle jelzőkkel illetik ezeket a bizony meglehetősen barátságtalan utóhatást kiváltó, ki tudja milyen eredetű itókákat: például …ízű, aztán jellegű szeszesital, nekem a legszebbnek tűnő a barack aromával ízesített, jó hogy nem dúsított…ital, na mindegy.


Mostanság messzire jutottunk: komoly tudnivalók sora olvasható szeszfőzdéink honlapjain. Ez már önmagában figyelemreméltó. Mielőtt Józsi bácsi leadja a cefrét, felmegy a net-re és tájékozódik. Mit olvashat? Nagyon tanulságos, és véresen komolynak tűnik, túlságosan is az.

A cefre alapanyaga nem lehet penészes, nem lehet éretlen, a földről felszedett gyümölcsöt alaposan mossuk meg, s sorjáznak a véget nem érő szabályok. Jönnek a minőségi pálinkához szükséges tudnivalókon túl az uniós előírások. Mindenféle engedély nyilvántartás, engedélyezett mennyiség.


A fene aki pálinkafőzésre adja a fejét errefelé, hiszen mire elkészül, már inni sem lesz kedve belőle. Egyébként meg Józsi bácsi, ha elolvasassa a cikket, vagy felolvassa neki az unoka, biztosan köp egyet, és mond néhány cifraságot. –Hát mondják már meg az Internetes urak, hogy mikor adott ő le penészes, vagy rohadt gyümölcsöt. Elégszer ki…tak errefelé a parasztemberrel, nehogy már azt gondolják, hogy ő is rátesz erre egy lapáttal.

A drámai fordulat most következik. Kedves Olvasó! Nem szeretem a pálinkát. Akkor meg mi a fenének írok róla? Mert például az orromban van gyermekkorom házi főzésű pálinkájának az intenzív szaga, véletlenül sem illat, szag volt az a javából  Nagyapám, apám utólag üdvözlik a fináncokat, de hát mit lehetett tenni, a boltihoz képest a saját főzet, maga volt a mennyország, mondták, de én még nem kóstolhattam meg.

Mindenesetre nagyon szigorú biztonsági intézkedések mellett folyt az illegális nedű előállítása: gondolom már a Rákosi éra alatt, kimódolták a falusi portákon, hogy miként lehet egy hang nélkül disznót vágni, a beszolgáltatás egy részét elkerülni, békekölcsönt jegyeztetni, a talán békén hagynak utána, kisemberi politika jegyében. Amire mindent kitanultak, már nem nagyon bukhattak le a pálinkával. Persze, minden erőfeszítés hiábavaló lett volna, ha „közlékenyek a szomszédok”…de mi sem voltunk olyanok, ők sem.


A pálinka igazi ideje egy-egy csípős, november-január közötti hajnalban jött el. Bizony: a disznóvágás. Előző délután a fűszerek számbavétele, a kések élezése, edények előkészítése, tartalék bél beszerzése, azon felül, amit a cocából várhatóan ki lehetett nyerni. Aztán reggel érkeztek a rokonok, szomszéd asszonyok, férfiak, és akihez kellett, a böllér. Nálunk nem volt rá szükség. Családunk felnőtt férfitagjai képzett mesterei voltak a vágásnak, perzselésnek, darabolásnak. De már megint előreszaladtam.

A pálinka: na e nélkül nem volt vágás. Komótosan, szagolgatva, aztán egy hajtásra lehörpintve kellett meginni, kétszeri kortyolásnál esélyed sem maradt, a torkod el nem bír két traumát egymás után. Ezt követte aztán a komoly munka, csípős időben több, enyhébb napokon kevesebb pálinka időnkénti felhörpintése mellett: két disznó esetén estig, garantáltan akadt munkája minden részvevőnek, s a hangulatra sem lehetett panasz. A hajnali pálinka oldotta a stresszt, hiszen a disznó ilyenkor átlényegül, mitikus mondai hőssé válik, s olykor nemcsak az idő múlása színesíti a történetet, hanem maga coca gondoskodik megfelelő izgalmakról.


Kedves olvasó! Nem volt ám mindig uniós vágás errefelé. Az el nem kábított, frissiben lebökött disznó tarsolyában sok trükk rejtezhetett, és élt is vele. A pálinkafogyasztó, disznó-mészárló népek már győztesnek hitték magukat, a nagyik, feleségek, már a konyhában sürgölődtek a frissen kieresztett disznóvérrel, jóféle hagymás, rizses alapot gyártottak a disznóvér megsütéséhez, s ekkor számtalan esetben bekövetkezett a titkon retteget tragédia, vagy inkább komédia. Bökködés, rugdalás nem nagyon ébresztették fel a tetszhalott állatot, hanem az égő szalma, később a gázpalackos perzselő, azok megtették a magukét az ügy érdekében.
Éles visítás a levegőbe eresztve, jól irányzott rúgás, harapás, de legtöbbször égő szalmával történő elrohanás a kazal, vagy a szomszéd felé: az már komoly valóságshow volt, bár sejtelmünk nem volt (szerencsénkre), hogy ilyet is fogunk később látni. Ez aztán perpatvar volt a javából, de azért általában gyorsan elfogyott a coca hirtelen feltámadt lendülete. A férfinép újra legyűrte, az asszonynép abbahagyta a siránkozást, a vigyorgó, át nem hívott szomszéd odahagyta a kerítés rejtekét, a kedélyek lecsillapodtak. No, ekkor kellett leginkább a pálesz.

Berúgni nem illett, jókedvűnek lenni szinte kötelező volt. Abban az időben a friss disznóhús, nagy ritkaság volt, többórás sorban állás a hentesnél, egy héten, egyszer. Kaptál, amit kaptál. Bezzeg a saját termésű friss disznóság…mekkora különbség! Mélyhűtők nem lévén, amit le lehetett, azt le kellett sütni, ami a füstre kívánkozott, annak ott volt a helye, és a kóstolók is szép mennyiségben vándoroltak a rokonokhoz, szomszédokhoz, szigorúan kölcsönösségi alapon.


A pálinkára visszatérve… Az ő szerepe, mármint a pálinkáé megvolt a disznóvágáskor, ház körüli munkánál, kalákában való építkezéskor, lakodalomban, halotti tornál, gyermek születésénél. Volt, aki túl sok ilyen alkalmat talált, és már indok kellett neki, remegve várta a pillanatot, hogy szagolgatás, ízlelgetés nélkül fejét férfiasan hátravetve felhörpinthesse a várva várt nedűt. Lassan, de biztosan átvette a hatalmat felette a pálesz…A pálinka ilyen mennyiségben szinte biztosan öl, kit előbb, kit később, de biztosan kivégzi. Nem csak a gazdán, a családján, a házán is meglátszottak előbb utóbb a szeszfogyasztás nyomai, egy-egy ilyen porta messziről üzente, hogy gondok vannak a ház körül. A szomszédok, rokonok eztán  kerülték, a ház előtt elmenve vettettek arrafelé egy-egy rosszalló pillantást, szólni - nem nagyon szóltak. Az a család dolga volt…
Fiatal-felnőtt korom valahogy pálinkamentesen telt el, kiment a divatból. Bejöttek előbb az eszpresszók, aztán a jobb vendéglők, el is felejtettem szinte falut, pálinkát, disznóölést, mindent. Annyi minden történt az elmúlt húsz évben, hogy nem lehet leltárt készíteni ezekről. Korábban leszögeztem: nem szeretem a pálinkát, bizony jobban tettem volna, ha van valami, legalább csekély kötődésem hozzá: az elmúlt két évtizedből megemlíthetnék legalább húsz alkalmat, amikor fel kellett volna hörpintenem egy kupicával. Természetesen a nagy- és helyi politika sorsrontó dolgai miatt kellett volna dühöngés, legyintés, hányinger helyett a pohárhoz nyúlnom. Bánom, hogy nem tettem meg.


Nosztalgia. Középiskolai kollégistás időszakomban a péntek és szombat délutánok adták az alkalmat, a kis kockázattal járó lógásra, haveri körrel, a Hatcsöcsűbe…nem semmi hely volt. Anyuka és két lánya mérték a habzó söröket, a borzalmas, gyárilag kotyvasztott rövideket, ittunk és…ezt nem részletezném. Nem ez volt a lényeg: a fejfájás, másnaposság, gyomorbántalmak sem tántorítottak el minket az intézmény látogatásától. Nem említettem volna? Mindhárom hölgy tekintélyes, a kitárulkozáson túli dekoltázsokkal rendelkezett, kitöltötték melleik rendesen a rendelkezésre álló teret, ki hallott még akkor inplantátumról? Ja! Majd elfelejtettem, volt külön pénzért a pult alól valódi házi pálinka, de azért valamelyik hölgynek mélyen le kellett hajolnia. Nos, erre ittunk, kellett is, a többi már csak ráadás volt.

 

1 komment

Címkék: magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr75800923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rolika 2008.12.04. 07:18:43

jó írás :)

hallottam a pálinkáról egy jó történetet, erdélyből áttelepült emberekkel esett meg. ott tudnak ám igazán pálinkát inni, decis pohárból.

szóval, koma betér a rokonhoz. köszön a konyhában sürgölődő háziasszonynak. áll egy demizson az asztalon, és ő szokás szerint kiszolgálja magát, lehúz egy jókora adagot a pálinkából.
- khm-khm - simogatja az ádámcsutkáját utána - bözsike, kicsit erős ez a pálinka!
- jesszus! az a tiszta szesz! - fordul oda végre a háziasszony...
süti beállítások módosítása