Egy igazi celeb műsor

2009.04.23. 13:23 commontalk

Miket tudhat meg a földi halandó a “The Ellen DeGeneres Show.” –ból. 

 
 (A DeGenere nekem, valahogy az itthon készült nagyszerű magyar rajzfilmből rémlik, és Bocsinkai  Jónás furfangos fiatalember kalandjaira emlékeztet, persze tudom, hogy Jókainál és a filmben is a származásra utal a latin eredetű meghatározás.)
 
Ellen DeGeneres 1958-ban a louisianai Metairie-ben született Elliot DeGeneres biztosítási ügynök és Elizabeth (Betty) Jane Pfeffer logopédus gyermekeként, akinek felmenői között francia, angol és ír ősök voltak. Ellen 13 éves koráig keresztény tanok elvei szerint nevelkedett. Ellen édesanyja, Betty és az édesapja, Elliot 1973. december 4-én beadták a válókeresetet, és 1974 januárjában váltak el. 
DeGeneres 1976. május 21-én érettségizett az atlantai középiskolában, miután az első éveit a Grace King Középiskolában, Metairie, Louisianában töltötte. DeGeneres visszaköltözött New Orleansba, hogy a New Orleans-i Egyetemre járjon kommunikáció szakra. Az első félév után otthagyta az iskolát, hogy irodai munkát végezzen egy jogi vállalatnál unokatestvérével. Munkája mellett egy bevásárlóközpontban található Merry-Go-Round boltban ruhákat adott el. De munkatapasztalatai között volt pl.: pincérkedés, házfestés, hosstesszkedés és pultos munka
Ellen - mielőtt felküzdötte magát - kis klubokban és kávéházakban stand-up komédiákat adott elő, 1981-re már Clyde's Comedy Club jában műsort vezetett. Az imdb.com szerint, bohózatai alapján Bob Newhart női leszármazottjaként emlegették. Az 1980-as évek elején országszerte kezdett turnézni, végül elnyerte a Showtime kábeltelevízió hálózat által szponzorált versenyen a "Legviccesebb Ember Amerikában" címet. Ez után képes volt magasabb szinten dolgozni. Először a Tonight Show ban Johnny Carsonnal tűnt fel 1986-ban..
 
2003 szeptemberében DeGeneres elindított egy nappali beszélgetős műsort, a The Ellen DeGeneres show-t. Számos, hírességek által vezetett talk show került felszínre 2003-ban (beleértve Sharon Osbourne-t és Rita Rudnert), DeGeneres műsora egyenletesen fejlődött és széleskörű kritikai dicséretet kapott. A show 11 napközbeni Emmy díjra volt jelölve az első szezonban, amiből 4-et megnyert, beleértve a legjobb talk show-t is. A műsor 15 Emmy díjat nyert műsorra tűzésének első három évadjában DeGeneres ismert arról, hogy táncol és énekel közönségével a show elején és a reklámszünetekben. 
 
Nos, eme kiérdemelt hírnevű műsorban tette tiszteletét, nemrégiben Lindsay Lohan. 
 
Vak vagyok, vagy világtalan? Esetleg mindkettő. Tudom, hogy ez így marhaság, s eszem ágában sincs megbántani egyetlen fogyatékos embertársamat sem, de ma délelőtt, nem hittem a szememnek. Értetlenül olvasgatom, hogy Lindsay Lohan őszinte, feltáró jellegű interjút adott, s ebben kritizálta, saját korábbi életvitelét, és közölte, hogy véget vetett viharos (botrányos) kapcsolatának Samantha Ronsonnal
Mivel nem rendelkezem minden celebritásról friss információkkal, utána kellett néznem, hogy ki is ez a bizonyos Samantha. Mit ne mondjak, először nem hittem a szememnek. Fogalmam sincs, miként megy az anyakönyvezés a tengerentúlon, de valóban azt hittem, hogy nevével ellentétben, egy szőke fiúcskáról van szó. 
 
Végül találtam egy képet, ahol mindkét főszereplő teljes valójában látható, és meg kellett állapítanom, hogy Samantha feltehetően leány. Nekem bizony újdonság mindez. Elnézést a tájékozatlanságomért.
Lohan kisasszony helyes útra kívánja terelni a karrierjét, ez teljesen rendjén való. Amennyiben ezt, Samantha nélkül képzeli megvalósítani, az is támogatásra érdemes idea. Már csak egy kérdés szorult belém, illetve dehogy, hiszen felteszem. Kedves Lindsay, ki lesz a következő?
 
Néhány megjegyzés még kívánkozik, a számomra egyre kevésbé vonzó celeb-világ mibenlétének megfejtéséhez. Figyelmesen megnézve Lindsayt, a showban készített felvételen, bizony több mint ijesztő, amit-akit látunk. Itt, a szöveg melletti fotón egészen jól mutat barátnője mellett, de az előző kép az egyenesen döbbenetes. Ennyit biztosan nem ér semmiféle hírnév, botrányok sorozata meg végképp nem. Úgy tudni, hogy nagyon nehezen keveredett ki a Samantha féle románcból, s ez meg is látszik rajta. Tovább kutakodva a műsor környékén, egyszer csak feltűnt a műsorvezető hölgy, egyenesen a tavaly készült esküvői fotója. 
 
A kedves olvasó meg se lepődjön, elég volt az nekem. A mi frissiben megismert Ellen barátnőnk is leszbi, vagyis, ő valóban az. Az esküvői képről ítélve, ő az igazi férfi a kapcsolatban. Mi tagadás, szép párt alkotnak. Mindössze, az amerikai álomgyár és "beszállítói" tevékenységének látszólag érdektelen felszínét megkarcolva, sorra tűnnek elő a napi aktualitást adó színesebbnél-színesebb történetek, naponta megkapja cukormázas információ-morzsáit a kedves olvasó.
 
Talán egy hiányérzet marad az ártatlanul naiv érdeklődőben. Tessék mondani! Gyártanak még filmeket is arrafelé? Jó, ez azért költői kérdés volt, de nem indokolatlan. Valaha versengtek a mozivásznon a jobbnál – jobb, e filmgyár stúdióiból származó alkotások, most meg be kell érni évente kettővel-hárommal. Valahogy idénre is elkészült a Benjamin Button különös élete, vagy Eastwood utolsónak ígért filmje a Gran Torino, aztán hosszú szünet...Jó lesz vigyázniuk, mert az indiai Gettómilliomos, talán nem is az első figyelmeztető jel Hollywood számára. Minden érezhető ellenszenvem mellett sem lennék boldog, ha az elhagyott stúdiók között, a kaliforniai szél kergetné a kiüresedett térben, a magyar nevén ördögszekérnek vélt gyomnövényt. Akkor valóban véget érne a celeb lét, meg a többi is.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Lám, így is a People címoldalára lehet kerülni. Vagy csak így? 
 

 

3 komment

Címkék: életmód

Celeb híradót indítok

2009.04.23. 09:14 commontalk

Jessica Ann Simpson (született: 1980. július 10.) amerikai énekes, színésznő és televíziós személyiség, aki meglehetős hírnévre tett szert az 1990-es évek végére. Az ifjú hölgy hét alkalommal ért el helyezést a Billboard Top-40-es listáján. Jessica, Nick Lachey-vel, akkori férjével tűnt fel az MTV valóságshow – műsorában. Több kisebb szerepet is kapott filmekben. Idősebb testvére Ashlee Simpson, nemzetközileg ismert pop-rock énekes és színésznő.
 
A hölgy 2008-ban készült fényképét nézve, valósággal sokkoló ez a frissiben, Mexikóban készült fotó. Sokat hallunk, olvasunk a bikini újjászületéséről, és ismételt karrierjéről, az idei strandszezonban. A mellékelt képen látszik, hogy Jessica tisztában van mostani adottságaival, s óvatosságból, valami strandrucit, s még egy klepetust is visel bikinije fölött. Egyet kérhetünk? Jessica, ha lehet, a bikinit, mellőzd. Ne tedd ezt velünk.
 
 
A felvétel minőségén látszik, hogy a fotós meglehetős távolságból volt kénytelen elkészíteni a fényképet. Jessica láthatóan vidám hangulatban van, s nem gondolja, hogy minden mozdulatát fürkészik. Amennyiben a felső kép valóban tavaly készült, úgy meglehetősen viharos átalakuláson ment keresztül a még mindig ifjú híresség. Simpson kisasszony legújabb mozija a Szőke és veszélyes 2009. februárjában került DVD-n forgalmazásra. A legújabb mű értékesítési eredményeiről nincs információm. A story lényege. Jessica egy elkényeztetett hollywoodi csillagocska  aki, egy éjszaka alatt minden pénzét elveszíti, és kénytelen beállni a seregbe. A feladat nem egyszerű, de barátja segítségével megmutatja, hogy képes a szokatlan körülményekhez is alkalmazkodni. A történet az előzetes szerint happy end-el végződik. A DVD ismertetője szerint extrákat is tartalmaz, mondjuk engem  a legkevésbé izgatnak fel holmi Dolby adatok, gondolom a hangminőségre utalva.
 
Annál inkább örülök, hogy a kazettán a törölt jelenetek is megtekinthetők (?!), így már nem kell sokáig várni, hogy Simpson kisasszony egy katona filmet követően megtanul verekedni, és női Jackie Chan módjára büszkén megmutatja, majd az elhibázott akció-jeleneteket. Ezzel is kiegyezünk, csak ezt a bikinis dolgot hanyagolja. Beillesztem a DVD borítót, rajta Jessicaval, s ekkor gondolkodik el a jámbor olvasó, hogy miként mehet ekkora átalakuláson keresztül szűk egy év alatt egy ilyen bájos teremtés. Csak remélni merem, hogy nem a hamburgerek, sűlt krumplik és a kólák okozzák ezeket a feltűnő elváltozásokat.
 

 

10 komment

Címkék: életmód

Tévét néztem, ez ma nem divat

2009.03.18. 05:23 commontalk

Avagy a Billabong és a Waltzing Matilda

Folytatom a beismerő vallomást. Sorozatot néztem, s kis bűntudatom is volt, hogy McGregorék történetével múlatom drága időmet.

A film ismertetése: Az ausztrál Banjo Paterson költő szépséges balladájára épült ausztrál sorozat a 19. századi Ausztrália magasföldjére kalauzol. A Fagyos folyó vidéke ekkor kalandvágyó emberektől hemzsegett, akik távol Angliától egy új világ felépítésén fáradoztak. A történet a McGregor család körüli mindennapokat követi nyomon, közöttük azét a Matt McGregorét aki, özvegyen három gyermeket nevelt fel. A tegnapi volt talán az 57. rész. Nem is érdekes, utánanéztem, hogy ki lehet a sorozat írója, erre kiderül, hogy egy XIX. században élt ausztrál költő gyönyörű balladája adja a történet alapját.

Ilyenkor aztán már, nyomozókutyaként megyek tovább – hiszen szagot fogtam. Éreztem, hogy valami olyasmit találtam, ami az eredeti felfedezésemnél is izgalmasabb lehet. Meggyőződésem, hogy alig-alig ismerjük a világ talán legelterjedtebb nyelvén született alkotásokat. Shakespeare, és mondjuk  Mark Twain, vagy John Steinbeck, mind-mind OK, és ennyi elég is lehetne, de jóval több az, amiről nem is hallottunk, ami az USA-ban, Angliában, vagy éppen Ausztráliában létrejött.

Paterson barátunk, írt egy olyan dalszöveget, amely természetesen a zenéjével együtt Ausztrália legkedveltebb dala lett, és nagyon gondolkodnak, hogy lecserélik a himnuszukat erre a dalra. Minő borzalom, pedig csak egy birka-tolvajról szól a dal.

Idézem a Wikipédiát: „A dal elterjedése óta gyakran visszatérő felvetés Ausztráliában, hogy a könnyen énekelhető és megjegyezhető Waltzing Matilda legyen Ausztrália nemzeti himnusza. Dallama alkalmassá tenné, hivatalos körökben azonban szövege miatt valószínűleg nem talál nagy támogatást ez a javaslat. A dal egy csavargóról szól (ausztrál angol swagman), aki birkát lop, de a Billabongba fojtja magát, amikor nyomára akadnak a rendőrök. Sok ausztrál ennek ellenére is ragaszkodik a javaslathoz.”

„A Waltzing Matilda hamar általánosan ismertté vált, már az első világháborúba induló ausztrál katonák is énekelték. Sok ausztrálban ezért, és Erik Bogle 1971-ben született híres háborúellenes dala miatt (And The Band Played Waltzing Matilda) a dal a Gallipoli (Törökország) melletti rohamok óriási ausztrál véráldozatait idézi fel.”

Az ellenkezés dacára nemzeti dalként a Waltzing Matildát számos nemzetközi sporteseményen előadták már, például az 1976-os montreali és a 2000-ben tartott sydney-i olimpián.

A dal szöveg zsúfolva van csak Ausztráliában használt szavakkal és szójelentésekkel. Waltzing Matilda jelentése szó szerint "valcerező (táncoló) Matilda". A Matilda női név, a versben a "swagman" (birkatolvaj) megszemélyesített zsákját jelenti, amellyel táncol.

Miért van háborúellenes változata is? A forrás megemlíti Gallipolit, ahol csak az ausztrál katonák közül, mintegy ötvenezren lettek áldozatai a törökökkel vívott I. világháborús csatának. Folyatom, a borzalmas, több hónapig tartó ütközet során angol katonák tízezrei estek el, vagy sebesültek meg. A nemzetközösségi haderő parancsnoka – soha ki nem találnánk - Winston Churchill volt. Természetesen belebukott, de amikor újra háborúznia kellett a jó öreg Angliának, akkor ismét elővették. Megnyerte a II. világháborút, azonnal leváltották. Ki érti az angolokat? Na és az ausztrálokat?

Javaslom, hogy énekeljük el közösen a Waltzing Matildát!

http://www.youtube.com/watch?v=INdjRCNcZj0&feature=related

Eredeti angol (ausztrál) szövege az alábbi linken található.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Waltzing_Matilda

Szólj hozzá!

Címkék: magánvélemény

Magyar EP listák ( erős KGST utánérzéssel)

2009.03.04. 18:41 commontalk


Nézzük csak először, a várhatóan nagyarányú győzelmet arató Fidesz listát. Szó se róla impozáns névsor. Kifejezi a pillanatnyilag legnépszerűbb nagy párt igényességét, a listát a hangyaszorgalmú Pali bácsi vezeti, aki néhány éve mondta bele a képembe a tévéből, hogy reggel hatkor már alig-alig várják Katalin asszonnyal, hogy dolgozhassanak. Nos, most megint nekiláthatnak. Áder úr – nem tudom hogy áll a nyelvtanulással, remélem, hogy menni fog neki. Szájer, Járóka már rutinosak. Őry úr révén képviseltetve van a rendszerváltó érdekképviseleti mozgalom, Glattfelder Béla ismert mezőgazdász, nyilván sokat tehet a magyar vidékért, meg nem erősített információim szerint, jelentős földterületek fölött diszponál, így a gyakorlata is van ilyen ügyekben. A kedvencem: természetesen Deutsch Tamás, a múltkor véletlenül épp akkor jártam Ferihegyen, amikor megérkezett a brüsszeli géppel. Nagyon visszafogott volt és valóban magas. Kell oda ez a fiú. Két meghatározó Fidesz politikust viszont hiányolok a listáról: Pelczné Gáll Ildikó és Mikola István nekem nagyon bejönnének, ha elmennének.

 
(A listát Schmitt Pál, a magyar néppárti delegáció jelenlegi elnöke vezeti, őt követi Szájer József, az Európai Néppárt frakciójának alelnöke és Gál Kinga, aki most is európai parlamenti képviselő.
A lista további sorrendje: 4. Áder János, 5. Surján László, 6. Deutsch Tamás, 7. Járóka Lívia, 8. Schöpflin György, 9. Gyürk András, 10. Őry Csaba, 11. Glattfelder Béla, 12. Kósa Ádám)

MSZP lista:
Göncz Kingáról, ha akarnék, se tudnék rosszat mondani, jót se sokat. Mint külügyér, talán nem lőtt nagyobb bakot, hacsak nem, valami nagykövetes vadászaton, de nagyon nem győzött meg tevékenységével. Bár erről leginkább Ferenc barátunk tehet, hiszen látnivalóan egy kézbe vette a legfontosabb külügyi teendőket, s mostanra bevállalta a volt KGST együttes képviseletét. Aminek Kaczinsky (jesszusom) örül, Tusk miniszterelnök kevésbé. A németek meg egyenest megorroltak rá.
 
Az MDF döntése teljesen érthető. A két ismert név, arra bőven elegendő lehet, hogy kissé visszatérítse a Fideszt a széljobb felé, Bokros meg hozhat liberális, és MSZP szavazókat, meg botrányt. Vihar egy itatóvályúban típusú torzsalkodást, még Olajos Péter is kiakadt mint a kútágas. Nincs jelentősége, sanszuk kevés, pedig Habsburg György mindössze hazatérne, nézzük csak meg Brüsszel történelmét.
 
(Brüsszel franciául: Bruxelles-Ville vagy Ville de Bruxelles, hollandul: Stad Brussel) városBelgium és Flandria fővárosa, az EU és a NATO székhelye. 
1430-ban Jó Fülöp burgundiai herceg örökölte a brabanti hercegséget. Ő tette fővárossá Brüsszelt. Ebben az időben építették fel a városházát. A városban felvirágzott a gazdaság: képkészítés, szőnyegkészítés. Fülöp utóda, Merész Károly viszont fiúörökös nélkül halt meg, ezért lánya, Burgundi Mária hozományaként (az összes burgundi birtokkal együtt) 1477-től a Habsburg Birodalom része lett. Mária és férje, I. Miksa német-római császár unokája V. Károly egyesítette a spanyol és osztrák Habsburg birtokokat.)
 
 
Ez az egész Ep választás, s Magyarország pártjainak nekiveselkedése, engem, valami, poros, avítt igénytelenségre emlékeztet. Szerintem, anno a KGST idején jobban odafigyeltek, hogy kik is mennek ki a könyvszerű épületbe munkálkodni, igaz minket nem kérdeztek meg akkor, most igen, de ezért, minek?
 
Véletlenszerűen Tallint választottam uniós tagállamként, másik példaként, meg azért, mert van egy fotóm 1996-ból, saját kattintás.. Akkor három éve volt, hogy kimentek az oroszok, ha nem tudom, nem hiszem el. Szinte nyomuk se látszott, s nézd meg ezeket a képeket kedves olvasó, szerintem ilyen lesz az észt névsor is, minőség.
 
Mi az én bajom? Ez, a tökélyre törekvés, igényesség teljes hiánya, a mindenféle szűk kamarilla-érdeknek való megfelelés. Hát senkinek nem jut eszébe ebben a Q országban, hogy úgy nevezzen meg embereket erre a listára, hogy legalább a nyavalyás pártján belül enged egy házi kampányt, és szimpátia-szavazást, hogy 22 helyről lévén szó, éppen lefednék az országot, és minden megye, régió tutira tudná, hogy megválasztása esetén XY lesz az ő embere, és lehet hozzá menni ezzel-azzal. Így meg ellesznek majd mit a befőtt. Ami még galádság a baloldal részéről: az, szerintem Herczog Edit mellőzése, és a többdiplomás (vagy mégsem) Dobolyi úrhölgy futtatása. Lévai Katalin megalázásáról, már szólni sem érdemes.
 
SZDSZ? Ha lehet, nem írnék semmit. Egymagában zseniális, Konrád György virtuális szereplése. Többet érdemelne, és mi is.
 

Hej! Jó Fülöp, és Merész Károly hova lettetek, édes istenkém, miért kellett Mátyásnak így távoznia, azóta is oda az igazság, s vissza sem akar térni ide a Kárpátok közé. Mindegy, ha úgy sikerül, akkor Tőkés és Habsburg urak is EP képviselők lesznek, lesz miről beszélgetniük. Én úgy értelmezem, hogy felhatalmazást kaptam teljes érdektelenségem, majdnem undorom kifejezésére. Ebben a lassan, lehetetlenre emlékeztető országban az is csoda lesz, ha túléljük a közelgő forradalmi napokat, hogy kihúzzuk-e júniusig? Abban már nem vagyok biztos.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Tallin, Városháza tér
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Óváros
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Óváros

6 komment · 2 trackback

Címkék: választás

Javaslat a szociális segélyrendszer átalakítására

2009.03.02. 00:18 Dr. Morcz

tavalyi évben, jórészt a monoki polgármesternek és a Jobbiknak hála, bekerült a közbeszédbe a segélyből élők problematikája. Ahogy Magyarországnak fogytak a lehetőségei, úgy tűnik, egyre többen érezték azt (szerintem jogosan), hogy jobban meg kellene nézni, kit és hogyan támogatnak adóforintjaikból. A gazdasági válság beköszöntével ill. a romákal kapcsolatos feszültségek kiéleződésével párhuzamosan (utóbbi  szintén megérne egy misét) a blogoszférában is egyre többet hallani a témáról, legtöbbször forrongó indulatok között.

indez persze a mai magyar valóságnak megfelelően történik. Egyik bloggertől sem olvastam pontos számokat arról, mennyien élhetnek Mo-n ma segélyből. Lehet találkozni a bűvös másfél-kétmilliós számmal, hogy tudniillik ennyien tartanák el a teljes tízmilliós lakosságot, lehet hallani hárommillió nyugdíjasról, nyolcszázezer rokkantnyugdíjasról, ki tudja mennyi, de egyre növekvő számú munkanélküliről, és az a gyanúm, a (dolgozó) bloggerek többsége egy kalap alá veszi a „dologtalanok” fent említett összes nagyobb csoportját.

A helyzet ehhez képest az, hogy 2007-es KSH adatok szerint havonta átlagosan 194 ezer ember kapott rendszeres szociális segélyt. Mivel a törvény szerint egy családban csak egy ember részesülhet segélyben, Ferge Zsuzsa becslése szerint a lakosság 3-4%-a (300-400 ezer ember) élhet ilyen segélyből.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a többiek dolgoznak vagy az „arany alkonyt” élveznék nyugdíjasként. A foglalkoztatottak száma 2008-ban 3.879.000 fő volt (KSH), ez a 15-64 évesek korcsoportjában 56,7%-os foglalkoztatási rátának felel meg, ami az EU-ban a második legalacsonyabb, a prímet Málta viszi. (Mellékszál, de ezt az adatot nem szoktam hallani a „felelős” vezetőktől, inkább a teremtett új munkahelyek számát).

A nyugdíjban részesülők száma a 3 milliót épp hogy meghaladta (2005-ben 3 millió 35 ezer), ennek nagyobbik fele az öregségi nyugdíj (2005-ben kb. 1.644.000), a többi más nyugdíjszerű ellátásban részesül.  

Ami szintén döbbenetes, az az inaktívok aránya: 2008-ban a munkaerőpiac szempontjából releváns 15–64 éves népességből 2.616.000-en (38,5%) nem jelentek meg sem foglalkoztatottként, sem pedig aktív munkakeresőként a munkaerőpiacon.  Emellett elkeserítő, hogy az inaktívok alig több mint 12%-a nyilatkozott úgy, hogy ha lenne rá lehetősége, dolgozna. A nagy többség (kb. 2,3 millió ember) úgy gondolta, ő nem kíván jövedelemszerző tevékenységet folytatni, ezért nem is tett lépéseket ebben az irányban.

Úgy tűnik, jogos a „dolgozó tömegek” észrevétele, hogy a munkaképes korosztály jelentős része nem az elvárható módon, eltartóként, hanem (vérmérséklettől függően) eltartottként, parazitaként, vérszívóként stb. van jelen a magyar társadalomban. Hála istennek, mostanában mintha a politikusok is kezdenének ráeszmélni, hogy tarthatatlan a helyzet. És nem az erkölcsi, hanem a fenntarthatósági értelemben.

Lehet-e változtatni ezen a helyzeten?

Úgy gondolom, az inaktívok nagy számát csak részben magyarázza a munkaszerzés nehézsége. A KSH adatait alátámasztják azt, amit egy tavalyi riportban meg is fogalmazott egy segélyből élő asszony: miért dolgozna, ha a segély és a minimálbér közti különbség (legalábbis az ő esetében) elenyésző.

Nyilvánvaló, hogy ha nem akarjuk, hogy egyre több olyan ember nőjön fel, akinek már a szülei sem dolgoztak (tehát nem kapják tőlük a társadalmilag hasznos mintát), akkor (egy sor foglalkoztatáspolitikai, sőt beruházásokat érintő teendő mellett) változtatni kell a motivációt. Rá kell ébreszteni az inaktívokat arra, hogy dolgozni jobban megéri, mint a láblógászás vagy a mostanában terjedő városi legenda szerinti „megélhetési rokkantgyerek-szülés” (na, kedves liberális kommentelők, most kibújt belőlem a szalonrasszista). Azaz meg kell változtatni a segélyezési rendszert.

Úgy gondolom, válság ide vagy oda, motiváció ide vagy oda, ma Magyarországon egyetlen embernek sem lenne szabad éh-, vagy fagyhalált halnia. Tehát nem arra gondolok, hogy azonnal és drasztikusan szigorítsák meg a segélynyújtás feltételeit („segély” alatt  mindazokat a támogatásokat értem, melyek a munkabér vagy a nyugdíj /öregségi, rokkantsági/híján az egyén és családja számára rendelkezésre állnak). Azt viszont tökéletesen elfogadhatónak tartom, hogy a segély ne a belőle élők luxus-jellegű fogyasztásait támogassa (a másik városi legendát segítségül hívva: ne ebből vegyék a plazmatévét).

Az a javaslatom, hogy a segélyek teljes összegű pénzbeli kifizetése helyett, szakemberek által meghatározott „kosár” alapján kapjanak belőle élelmiszereket (akár a legkorszerűbb reformötletek felhasználásával), szükség esetén gyógyszertámogatást (a közgyógyellátás átgondolásával), ruhát és cipőt, ill. vizet és energiahordozókat (gázt, villanyt a kártyás mobilokhoz hasonló, csak erre felhasználható egyenlegfeltöltéssel). Legyen ingyenes a tankönyv és az iskola, részesüljön (anyagi természetű) előnyben az a család, aki rendszeresen járatja is oda összes gyerekét. Ne lehessen a segélyből cigarettát, alkoholt venni, és egyáltalán: a segély teljes összegének csak 5 százalékát adják pénzben.

Miért lehetne jó egy ilyen rendszer? A „luxusjavak” megszerzése mindenképp erős motiváció jelentene a (nyilván egy ideig) segély melletti munkakereséshez. Az élelmiszerek stb. megvásárlása stabil állami megrendelést jelenthetne egy sor hazai vállalkozásnak. Az uzsorakamatot szedők ezentúl pl. lisztben lennének kénytelenek behajtani a követeléseiket, ami valószínűleg visszavetné az aktivitásukat. A dolgozó rétegek pedig örömmel látnák, hogy valami fogható történik segély-ügyben.

 

14 komment

Címkék: gazdaság magyarország roma válság cigány segély munkanélküli árnyékkormány dr morcz inaktív

Kocsonya

2009.01.27. 16:21 commontalk

 
"A kocsonya a disznónak egy végső koncentráltságú kivonata, éteri esszenciája, a kocsonyában a disznó platóni ideáját ragadjuk meg, a kocsonya az asztrális síkra emelkedő, téren és időn kívüli, elvont és örök disznóság földi visszfénye, vagy ami tetszik." (Váncsa István) 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Tisztelem Váncsa Istvánt a humoráért, jókedvű eszmefuttatásai, váratlan poénjai rendre bejönnek, s tudom, vagy inkább sejtem, a derű mögött lehet keserűség is, de ezt, Ő, egy igazi hedonista soha nem fogja bevallani, és igaza is van. 
 
A kocsonyafőzés az, művészet, alázat, megtiszteltetés. A kocsonya főzése, szertartás, áldozati tűz, a fazék alatt munkálkodó láng, a keletkező illatok: sorjában, ahogy a nyers hús, először megpuhul, aztán a hagymával, zöldségekkel vegyített lé illata, ó kérem, megfoghatatlan gyönyörűség. Nem is értem a világot, hogy nem nagyon ismerik ezt a mennyei étket, ezért is lehetünk mi a kiválasztott nép, ha nem is világhódításra, de étel-expanzióra maradéktalanul alkalmasak vagyunk. 
 
Nem is lehet felsorolni ”hazafias étkeink” sorát:  a töltött káposzta, vese-velő, a pacal, na és a kocsonya – miket esznek ezek helyett, szerencsétlen külhoni embertársaink. „Meki” sült krumpli, meg valami Kentucky Fried Chicken franchise étkei, s a többi borzalmat előállító étel-manufaktúrák. Végítélet, evéssel, hízással halálra ítélt szerencsétlen embertársak, s úgy hagyják itt a földi poklot, hogy életükben nem ettek kocsonyát. Mi, az hogy nem ettek? Nem is hallottak róla. 
 
Mérhetetlen veszteség. Én nem vagyok kocsonya-soviniszta, s mindig is kíváncsi voltam más népek ételeire. Elszántan vetettem magam Párizsban, a frissen feltálalt kagylóra, két útitársam adagját is megettem, s igazán jól esett hozzá a francia vörösbor. Ugyanígy vagyok az itthon tisztességesen teljesítő kínai konyhával. Egy zuglói kis étteremben (ennél közelebbről nem nevezhetem meg), a minap is, sikerült olyan isteni levest kapnom, hogy ugyancsak kapaszkodnia kell, a hazai Újházinak, na azért – nincs veszélyben.
 
Mikor reggel írni kezdtem kocsonyás eszmefuttatásomat, az nem történt előzmény nélkül. Friss vízbe áztattam a kocsonyahúst. Majd egyéb teendők miatt az írás folytatása mostanáig váratott magára. Feltettem főni a mennyei eledelt, és egyéb aktuális teendőimbe mrültem. Fél egy környékén jónak láttam leszűrni, kimerni, és a bürkéket és húsokat szépen a tányérokra szortíroztam, úgy, hogy minden kocsonyakedvelő családtagnak, betévedt alkalmi falatozónak jusson mindegyik falatból. 
 
Nincs nálam, avagy mifelénk kocsonyafőzés dráma nélkül. A dráma szó talán túlzás, de veszélyes helyzet látszott kialakulni. Nem volt hajlandó megkocsonyásodni. Puff – kimondani is elég. Micsoda szerencse, hogy sok, magát szakértőnek tekintő barátaim egyikének sem árultam el, milyen tervekkel vágtam neki a mai napnak. Kora délután már alapos szakmai kurzusnak tettem volna ki magam. Mindegy, nem volt mit tenni – várni kellett. Két lehetőség adódhat: a lé megszilárdul, vagy nem. Amennyiben nem, akkor visszaönthetem a tányérokról, és az eredetileg is használt fokhagymákkal, némi leszűrt alap lével megpróbálok életet – alvadási kedvet lehelni bele. Ledőltem, kedvenc heverőmre s vártam végzetem beteljesedését. Valami természetfilmet figyelve elaludtam, és rákokkal, cápákkal, kocsonyának való alapanyagokkal gazdagított rémálomba merültem. 
 
Kedvenc barátom telefonja ébresztett, aki csalhatatlanul megérzi – nem-nem a kocsonyafőzést, azt, ha szusszannék egyet délután: kíméletlenül felébreszt. Ezúttal nem haragudtam rá, az álombéli előzmények miatt sem, szabályosan kirángatott egy kocsonya-dzsungeles, celeb nélküli, senki nem ment ki innen, világból. Telefonnal a kezemben kirohantam a konyhára, és diadalordítással adtam halálra rémült barátom tudtára – sikerült! Mit sikerült, mennyei lett, ahogy Váncsa mester, sőt, ételpápa, ízek mestere, szavak gömbölyítője parancsolta: nekem és a kocsonyának ma reggel. Megtörtént a csoda, egy tányérral már el is fogyott, s nem sokára következik a második. Hidd el nekem kedves olvasó! Így is át lehet kerülni a túlvilágra: kocsonyától, töltött káposztától, vagy pacaltól megdagadva, rémisztő koleszterin eredményeket produkálva, de mennyire más ez a halál – mint a sok szerencsétlen hamburgerzabálóé. 
Egy igazi magyar menjen el méltósággal.
 

Szólj hozzá!

Címkék: életmód

Nagy népi…erotikai hagyományok

2009.01.17. 07:46 commontalk

A bejegyzésem alatti csatolt link alapján mindenki könnyen megfejtheti, hogyan is volt annak idején, és a Hej halászok c. népköltésben, mit is jelent a vörös szárnyú keszeg, amelyet egyébként borozós-pincés estéken öblögetve szoktunk óbégatni, legjobb barátainknak hitt-tudott embertársainkkal. A régmúltba tűnt 70-es évek estjein ilyen népdalokat követett a kötelező Jogászinduló, és a Székely himnusz, meg a felvont szemöldök az idősebb elvtársaknál. Egyéb nem történt.

Na, most eltértem a témától: nem vagyok nagy ismerője a népi erotika történetének, de ebben a szláv tengerben aligha maradhattunk volna fenn, törökkel, tatárral, osztrákkal megáldva, ha nem vagyunk kellően szaporák. 
Tudom betelepítés, meg minden, de ez nem lett volna elég, sőt a végén mi németesedünk, szlávosodunk el, ha nem állunk a helyzet magaslatán, egy évezreden keresztül. Emlékezz jámbor olvasó, aki statisztikailag két gyermekkel sem igen gazdagítottad e nemzetet, hogy nagy – és dédszüleink 7-8-14 tagú családokról regéltek nekünk. Azon gyermekek közül nehány, sajnálatosan korán távozott, de ahol egy felnőtt, ott felcseperedett a többi is. 
Ma meg siránkozunk, gazdasági válság, meg időhiány, meg női karrier, meg mosogasson a férfi, meg igyon alkoholmentes sört, meg maradjon a val…n, örüljön, hogy megtűrik otthon.
Nem - ez nem lesz nőgyűlölő topic…ez a pár szerény sor a nők dicséretéről, és a férfiak, újra felemeléséről szólna. 
Mi magyarok össze vagyunk zavarodva, fogyunk, töprengünk, bizonytalankodunk, egyet erre lépünk, egyet arra – s nem jutunk ötről a hatra. Összefoglalva: óriási önbizalomhiányban szenvedünk, s ez már erősen kihat az össznépi állóképességre. Igen, jól gondolod: arra! 
Néhány évtizeddel, vagy mondjuk egy évszázaddal ezelőtt, csak úgy buzogott a medencében (Kárpát) a férfierő, most meg mást se hallok, csak panaszos asszonyi (leányi) sóhajokat. 
Hölgyek, adva van a feladat! Egyedül Ti tudjátok megmenteni a nemzetet. Ennyi hitehagyott pipogya alak, aki otthon sem tudja ellátni a feladatát, hogyan is lehetne képes világmegváltásra, gazdasági expanzióra, vagy Slota megijesztésére? Rajta hölgyeim: adjátok vissza az önbizalmunkat. 
Mi végre? Még egyszer leírom: a nemzet érdekében. Miként? Először apró kis hazugságokkal, ma este nagyon jó voltál, húúú ez jólesett, holnap megismételjük, de ha nem sietsz, reggel is, tehetünk egy próbát. 
Így menne ez néhány hétig, s csupa dalia, mit dalia(!), válogatott huszársereg rongyolna ki reggelente a villamoshoz, buszhoz, az autópályára, de még a szétesőben lévő személyvonatra is úgy pattanna fel a férfi utas, mintha holmi nyeregbe szállna fel.
Képzeljétek el lányok, asszonyok! Az a munkatempó, az a megváltozott munkahelyi légkör, csupa cinkos pillantás a kollégák és kolléganők között, buja szédítő, tomboló, eresztékeket recsegtető-ropogtató kisugárzás járná át a termelési rendszereket, a műhelyeket, irodákat, de még a főkönyvelő szemeibe is élet költözne. 
Mi sülne ki ebből? Hmmm…a kisülés valami freudi izé lehet részemről is, de egy dologban biztos vagyok. A termelékenység minimum duplájára emelkedne, az emberek jókedvűen járnának dolgozni, és vidáman – keszeget dúdolva – pucolnának haza, egyet-kettőt üzekedni, amíg a gyerek még suliban van. 
Találmányok sora születne, világszabadalmakat védetnénk le, nem Európa éllovasai, hanem a világ vezető hatalma lennénk, mindenki számára MI lennénk a mérce, zsinórmérték, etalon vagy, ami tetszik. 
Tessék most nekilátni, és pár év alatt csodát teszünk: fel a fejjel, és rövidesen húszmilliós nemzet vagyunk, mivel itt már nem férünk el, kirajzunk a határon túlra. Fiatal, erőtől duzzadó nemzedék jön utánunk rohamtempóban, lelkes, és világmegváltó terveit meg is valósítja. Nekünk, öregebbeknek is visszatér az életkedvünk, eldobjuk a derékbántalmas gyógyszert, a prosztatára nem is gondolunk, egyként vetjük bele magunkat a megújuló magyarság divatba, és persze az össznépi erotikába. 
A Kárpátok között hirtelen magyarság tenger támad, és az előbb még pimaszkodó szláv, és egyéb magukat elébb még örök győztesnek hívő politikusok tanulják kényszeredetten a magyar nyelvtant. Nobel díjasok százait adjuk a világnak, alagutat építünk az Uralig, az lesz az ötös metró, megkeressük gyökereinket, szerteküldjük „világhódítani” gyermekeinket, s egyként hangzik fel újra a nóta, vagyis népköltés:
 
Él a magyar, áll Buda még, 
Megköszönjük neked jó ég. 
Most lösz fényös Buda vára, 
Mert ott a magyar kormánya 
tündöklik. 
 
Politikus uraim, ez bizony nem baloldali vagy jobboldali program, ez össznemzeti jóra törekvés, népi önmegvalósítás, ahogy hirtelenjében ezernyi háztartásban rántjuk le a leplet… meguntnak hitt kedvesünkről, s térünk vissza gyökereinkhez, a nekibuzdult valósághoz. Hajrá!
 
http://www.teol.hu/cikk/cikk/204520
 

Szólj hozzá!

Heron a zseni

2009.01.06. 05:40 commontalk

 

A görögökről sokat tudunk - gondoljuk, s lehet, hogy semmit nem tudunk. Elkönyveljük, hogy írtak eposzokat, drámákat, tragédiákat, de még vígjátékokat is, mellette sportoltak, isteneik civakodtak, rendszeresen kibabráltak a perzsákkal, szóval egészen jó arcok lehettek.
Mai utódaik – a csoda tudja, ugyanolyannak tűnnek, mint mi, egyáltalán nem látszanak az istenek, de még az ókori görögök utódainak sem. Kik járhattak akkoriban errefelé, hogy csodát-csodára halmoztak?
Nem hallottam még olyan elméletről, hogy az UFO-k görögösre vették volna a figurát, de minden megtörténhetett. Egy UFO azonban, biztosan volt közöttük. Mégpedig alexandriai Heron, ő külön kategória, másik dimenzió, sőt több. Heron, az isz. I. században élt, természetesen Alexandriában. 
Ekkortájt már mindene volt ennek a mai léptékkel is csodás városnak. A város alaprajzát földre szórt árpadarával jelölték ki, de azt a mocsárból mindenfelől nagy számban előrajzó madarak felcsipegették. Ez baljós előjelnek látszott, megzavarta a városalapító Alexandroszt, de a jósok azzal biztatták: a város mindennel bőven el lesz látva, sok és mindenféle fajtájú ember tápláló otthona lesz.
Magát a várost Nagy Sándor parancsára Dinokratész tervezte meg, aki a Földközi-tenger és a Mareótisz-tó közötti keskeny földnyelven álmodta meg a makedón király nevéről elnevezett várost. Jellegzetessége a megtervezettségben rejlett, szabályos, egymást derékszögben metsző utcákkal, valamint abban, hogy dél felől a nílusi, északról a tengeri hajóknak egyaránt volt kikötője a városban. 
 
A Pharosz sziget keleti fokán emelkedett a híres világítótorony, amelyet a Kr. e. 3. században I. Ptolemaiosz Szótér uralkodása alatt Szósztratosz épített; nyolcemeletes és 160 méter magas volt, fénye 300 sztadionnyira (50-60 km) látszott a tengeren.
A torony tetején egy szobor állt. A szobor kilétét illetőleg több vita is van a történészek között: egyesek szerint Poszeidónt, a tengerek istenét ábrázolta, mások szerint Zeuszt, a főistent.
Képzeletbeli sétát téve, mai szemmel is nyüzsgő, a mi fogalmaink szerint is élhető város képe tárul elénk, amelynek persze színháza is volt, s a kor különböző vallási irányzatait szolgáló szentélyei. Heron barátunk, amolyan agyalós fajta mérnökember lenne ma, s elfogadnánk, mint hóbortos tudóst. Föltalálhatná akár a fény sebességével száguldó csillagközi űrhajót, de ezt, nem biztos, hogy tudnánk értékelni.
A különböző vallások versenyének helyszíne is volt a nyüzsgő tengerparti város, valahogy fel kellett kelteni a hívek-érdeklődők figyelmét. Hősünk kitalálta a magától nyíló-záródó hatalmas szentély-kaput. Technikai rejtelmekkel nem untatom a kedves olvasót, a lényeg, hogy a hőt, és a vizet használta ehhez. A tömeg pedig ámulva nézte, amint a szertartás kezdetekor a hatalmas kapu nyílik, a végén pedig bezárul. 
 
Alkotott szenteltvíz automatát is. A szentélyt meglátogató ókori polgár bedobott egy megfelelő érmét, s láss csodát, éppen egy pohárra való szenteltvíz csordult ki neki belőle. A jövőt megjósoló automatához már kellett egy kis turpisság is, a pap szabályozhatta, hogy kinek csiripel a fémmadár, s kinél marad csöndben, mély depresszióba taszítván a jövőt megismerni óhajtó embert.
Hanem a gőzgép, mi ehhez képest a színházban, a mennydörgés hangját ijesztően élethűen utánzó gép? Most kapaszkodjunk egymásba keményen, mert csak egy paraszthajszálon múlt. Több mint 2000 éve van-illetve volt gőzgépünk, s mégsem. Ez a zseni megalkotta, de valamilyen golyóbisok emelgetésére használta mindössze, pedig megismerte a gőz erejét, de nem jutott eszébe igazi munkára fogni azt.
Micsoda lehetőség enyészett el. Róma nyilván megszerezte volna a találmányt, s az egész akkori birodalmat bejárhatták volna a derék polgárok, s még derekabb katonáik vonattal. Pillanatok alatt felszabadították volna  a rabszolgákat, hiszen a gőz minden munkát elvégzett helyettük  Beépítették volna a kor gályáiba is a csodamasinát, s nincs az a tengeri akadály, amely meggátolja, hogy felfedezzék az egész világot.
Mit szóltak volna ehhez a spanyolok és Kolombusz Kristóf? Semmit, ülnek a kezdetleges színes tv előtt, valahol Genovában, vagy Sevillában és szidják az azték csapatot, amiért 2:0-ra vezet a conquistador válogatott ellen. A tét pedig igen nagy, a vesztes csapat adja az áldozatot az istenek kiengesztelését szolgáló szertartáshoz. Küzdöttek is rendesen…a többit megtudod a RAI-CNN élő adásából, kapcsolj oda bátran, ha betöltötted a 18-at.
 

Szólj hozzá!

Címkék: életmód

Őfelsége pincére volt

2009.01.01. 15:47 commontalk

 

(Obsluhoval jsem anglického krále)     

színes cseh-szlovák romantikus vígjáték, 120 perc, 2006
 
rendező: Jirí Menzel
író: Bohumil Hrabal
forgatókönyvíró: Jirí Menzel
zeneszerző: Ales Brezina
operatőr: Jaromír Sofr
jelmeztervező: Milan Corba
producer: Rudolf Biermann
vágó: Jiří Brožek
szereplő(k): 
Oldrich Kaiser (Jan Dítě)
Julia Jentsch (Líza)
Ivan Barnev (Jan Dítě, 18-38 éves koráig)
Marián Labuda (Walden)
Martin Huba (Skřivánek)
Emília Vásáryová (Mrs. Rajska)
Milan Lasica (Professzor)
 
 
Sokat kellett várnom, hogy Prágával találkozhassak. Én vártam-e jobban Prágát, vagy Prága is várt volna rám? Az utóbbit nem hiszem. Én már Lajtán túli élőlény vagyok, egy másik faj, amely nem érhet fel a szláv gőghöz. Lenne ilyen? Igen. Van. Megtapasztaltam a Vencel téren egy kolbászárus hölggyel, de ő is megjegyzett engem magának, egy életre. Jobban már úgysem fog szeretni minket. Jó nekik, hogy Bohémia derék lakói gőgösek, nehezebb őket elfoglalni, megalázni, meghódítani. Nehéz? Lehetetlennek tűnik. Arrafelé tartása van a főpincérnek, a tanárnak, a milliomosnak, és teljes cseh öntudatra tesz szert a pár évtized alatt az asszimilálódott zsidó is. 
 

 Hitlernek, Sztálinnak olvasnia kellett volna Hrabalt már a háború előtt, és ha ezt teszik, nagy ívben elkerülték volna a cseheket. Nem tehették, mert első könyve, talán 1946-ban jelent meg.  Nem olvashatták, ő olvasott belőlük, teszem azt forgalmistaként, s ebből az élményből táplálkozik a Szigorúan ellenőrzött vonatok, amelyből Menzel készített Oscar díjas alkotást. Hrabal és Menzel akárha egy tőről fakadnának, de ilyenek a többiek is, Csehország majd’ minden lakója. Ezért nem is érdemes egy külön műben őket, a nyakasokat, gerinceseket, a mindig mindenért kiállókat bemutatni. Kollaboráns főhős kell, az Őfelsége pincére voltam könyvbe, és a filmbe. Ritkaság arrafelé a kisstílű megalkuvó, ráadásul fogalma sincs arról, hogy ilyesmit követ el. 
 
 
 
 Ő csak a gazdagságot látja maga körül, a hívságot, a pénzt, a pénzen megszerezhető javak összességét, s alkalmazkodik. Többet vesz magához minden élethelyzetben annál, ami járna neki, vagy ügyeskedik, vagy szerencséje van, vagy azt hiszi, hogy megfogta az isten lábát. Igen, hol is fogjon a macska egeret? Hrabal és Menzel esetében – lehet nem először, de emlékezetes fegyelemmel megvalósul a lehetetlen. Dite örökös majdnem főpincér, egész életét láttatja a kamera, értsd az író és a rendező is erre törekszik. Mindkettő a maga eszközeivel, de ugyanazt akarva, egyaránt sikerrel. A kistermetű emberek minden hívsága megvan hősünkben, bevallom, félek is nyeszlettebb embertársaimtól, a csoda tudja, hogy mi lakozik bennük, s drukkolok is nekik, hogy nőjenek jó magasra – akkor talán nem lesz velük baj. 
 
Alapvetően nincs baj hősünkkel sem, a csehekkel meg végképp nem. El kell ismernem, hogy nem egy Jan Palach a mi emberkénk, aki a prágai tavasz eltiprása miatt felgyújtotta magár védőszentjük, királyuk szobránál. Nem hős, nem is egyszerűen megalkuvó, ügyeskedő, több annál kispolgári filozófus. Szereti a pénzt, szereti a nőket, azok is őt, s szereti hivatását, amelyet történelmi viharok ide vagy oda – rendíthetetlenül gyakorol, s csak a ranglétrán való emelkedés érdekli. Kis kitérőt tesz csak, amikor visszakerül valahai munkahelyére a Csendesség szállóba, amely fajvédő istálló lett, itt szerelmeskednek a hirtelen szőke Brünhildák, a válogatott germán hadfiakkal, teszik mindezt nagyon fegyelmezetten, mondhatni egy ütemre. 
 
Ez azért már nem megy kicsire nőtt hősünknek, amikor német neje szerelmeskedésük során –feltehetőleg Wagnert hallgat, és bántóan serceg a tű a korabéli kimunkálatlan korongon, ráadásul férje helyett a Führer portréját lesi, mintha személyesen a vezér dugná, nos itt fickós barátunknak is elfogy a tudománya. 
 
Ami aztán mégis csak Lajtán inneni fordulat. Akkor lesz emberkénkből milliomos, amikor feltétlenül baj következik az ilyesmiből. El is viszik 15 évre a régóta áhított burzsuj sorstársai közé a dutyiba, mit viszik majdhogynem önszántából, megy. Lelkes tollfosztó lesz belőle is, hogy aztán szertefújhassa munkájuk gyümölcsét, a többi valahai léhűtővel együtt.
 
Ami rossz lehet egy hitvány gazdagban, azt mind megtudhatjuk a filmből. Lehetett köztük zsidó, katonatiszt, vagy bankár, tudtak élni. 
 
Mai újgazdagoknak és törekvő ifjaknak is üzen a film. Lassabban, csendesebben, elegánsabban, lehet lopni, de kellő alázat és türelem szükségeltetik hozzá. Lopj eleget, vagy annál többet, s egy részétől szabadulj meg úgy, hogy élvezd is a gyümölcsét, ki tudja, meddig teheted?

 

Szólj hozzá!

Címkék: apokalipszis

BUÉK!

2008.12.31. 23:56 commontalk

 

Szólj hozzá!

Címkék: 2009

Csoda Hoffenheimben

2008.12.30. 07:41 commontalk

 

Az sem kevés, ha egy úriember úgy dönt, hogy kitalál valami újat a számítógépes softwer-piacnak. Ez volt az SAP, amely mára messze túlnőtte atyját, és jelen van minden normális cég életében. Legyen szó pénzügyekről, logisztikáról, vagy akár oktatásról.

Dietmar Hopp nem született rossz helyen, tette ezt 1940-ben Heidelbergben. 1966-ban végez egy főiskolán, majd mérnöki diplomát szerez. Úgy tűnik, hogy az IBM-nél megfelelő alapokra tesz szert, aár maradhatna is a világcégnél. Nem, ő újat-jobbat akar. A későbbiekben az SAP softwer létrehozásával lép az informatika játékterére, ahol ebben a műfajban az első német milliárdos lesz belőle. Bevallom, fogalmam nincs, hogyan került kapcsolatba Hoffenheimmel, de ez a kapcsolat, gyümölcsözőnek bizonyult. 

Képzelj el egy 3,5 ezres álmos német kisvárost kedves olvasó. Élnek, dolgoznak, hétvégén meccsre járnak, és jól érezik magukat a libakergetős akárhányadik osztályban. Aztán feltűnik egy őrült milliárdos, és elindítja csodát. Ismerve hazai viszonyainkat, és feltételezve azt, hogy egy német kisváros lelkülete sem tér el gyökeresen a mienktől – bizonyára akadtak hümmögők, kételkedők. Ellenfelek nem nagyon, hiszen ki merne nyíltan szembeszállni egy softwer-guruval? 
 
A Hoffenheim csapata idén már a Bundesliga első osztályában játszik, és az őszt a Bayern München előtt zárta. Nos, ilyenkor szoktak megőrülni a szurkolók, háziasszonyok iskolaigazgatók, pedellusok és a bakterek, meg feltehetőleg a kistelepülés apraja-nagyja. Csillogó szemű kissrácok tárgyalják az iskolaudvaron a csodát, BL szereplésről álmodoznak, s ezúttal derék szüleik, tanáraik sem hűtik a lelkesedést, sőt a hétvégére vásárolt söröket kezelik eme módon, hiszen a csapatuk tarol. 
 
Visszagondolva 1968 környékére, amikor szülőfalum csapatában brillírozott egy későbbi válogatott Pásztor Jóska, én is, és sokan hasonlóan lelkesedtünk, de minket legfeljebb a helyi TSZ tudott volna szponzorálni, így a Jóskát elvitték Békéscsabára, a csoda elmúlt, a lelkesedés alábbhagyott.
Nem így Hoffenheimben…el sem tudok képzelni egy helyi tanácsülést, lehet még ott normális napirend? Nem hiszem. A kövér fogorvos szívja egyedül a fogát, aki gyerekkora óta utálta a focit, sok megaláztatás érte ügyetlensége, és kövérsége miatt. Legszívesebben felrobbantaná a most készülő harminc ezres (!) stadiont, persze nincs mersze megtenni, lincselés lenne a végzete.
 
Nincs ma derék német polgár, aki ne tátaná a száját a sikerek láttán, és már én is beálltam a csodálók közé. Nem is tehetek mást, hiszen a MI Lőw Zsoltunk is tagja a keretnek, és egyszer már pályára is lépett hoffenheimi színekben. 
Meddig tart a csoda? Fogalmam nincs, szereztek az ősszel annyi pontot, hogy nyugodtan nézhetnek a tavasz elé. Főleg ha valóban leigazolják Hildebrandot, a német válogatottat is megjárt (bizonyíthatom) kiváló képességű kapust. 
 
 
 
Szegény Stadler, várhatott volna még, előbb legyen csoda a németeknél, azt követően nálunk is jobban elfogadná a nép és az APEH a futball-mecénáskodást. Hopp barátunk mit sem törődik ezzel, szerintem már nemzetközi sikereket tervez, mert ő nem amolyan álmodozó típus. A gyerkőcök Hoffenheimben nem is nagyon kértek mást karácsonyra, mint nyárra bajnoki címet, és nemzetközi szereplést. A helyi tanács a klubtulajdonos díszpolgárságán gondolkodik, ezt egyedül a derék, de sértődött fogorvos fúrja, elég óvatosan. Egyelőre. 
 Vajon úgy lesz-e, mint lenne nálunk – elmúlik a csoda, egyszerre fordít hátat a tegnapi sikerembernek mindenki, avagy lesz, ami lesz, egy szobrot mindenképpen kiérdemelt a klubtulajdonos és a sikeredző. Ki tudja? Éppenséggel több sanszot adok arrafelé ilyen forgatókönyvnek, mint szűkebb hazánkban. Szeretném megnyerni valamelyik lottójáték főnyereményét – mivel egyetlen softwer-ötlet se jut eszembe. Ahogy összejön – megyek haza szülőfalumba, és gründolunk egy jó kis csapatot.

 

Szólj hozzá!

Címkék: sport

Boldog ünnepeket!

2008.12.24. 22:20 commontalk

Szólj hozzá!

Címkék: ünnep

A beigli

2008.12.23. 06:57 commontalk

”A lisztet átszitáljuk, az élesztőt kevés, enyhén cukros langyos tejbe morzsoljuk. A lisztet a lágy margarinnal, a cukorral és a sóval, valamint a megkelt kovásszal és a megmaradt tejjel sima tésztává gyúrjuk. Letakarva, kb. 30 percig pihentetjük. A tésztát 6 egyforma részre osztjuk és téglalapokká nyújtjuk. Dió- vagy máktölteléket kenünk rá és összesodorjuk.”
Életem első beigli-jében biztosan nem volt margarin, de finom volt. Ellenben, már pöttöm fickóként elraktároztam orromban, a feledhetetlen karácsonyi illat-orgiát, amelynek egyik fontos összetevője volt a beigli intenzív szaga, mert több volt az bármilyen illatnál. No meg a belevalók. Természetesen kotnyeleskednem kellett a mák és dió tölteléknél, és úgy négy-ötévesen már igyekeztem átvenni, a mák- és diódarálás feladatát. A diótörés még egyáltalán nem ment, a darálást kb. öt perc után, feladtam. Diót darálni egyébként, viszonylag könnyű volt, addig a mákdarálás a folyton elszoruló darálóval, nem volt egy boldogság. Egyszer-kétszer hatott a visszafelé tekerés, de aztán menthetetlenül szét kellett szedni és tisztítani kellett a szerkezetet. Lehet, hogy a dióval is így volt, nem tudom.

Volt még egy étel mifelénk, amit ettem is meg nem is. Hangulatfüggő volt, hogy tisztességes mennyiséget eszem-e belőle, vagy csak a tányéron „kergetem körbe” az ünnepi „lakomát”. Ez bizony a bobájka, vagy más nevén a mákos guba volt. (Hozzávalók: 10 száraz kifli, 1 liter tej, 1 vaníliarúd, 2 vaníliacukor, darált mák, porcukor,). Igen, száraz kifli kellett hozzá, azok áztatását  - valami rejtélyes okból - nagy figyelemmel kísértem végig, talán a kifli ismét hasznossá lényegülése tetszett. Azt tudtam, hogy egy száraz kiflit legfeljebb alkalmi revolver gyanánt használhatok, de a gubánál visszanyerte ő-kiflisége minden méltóságát, s ez így nagyon tetszett.

Fél évszázadosnál hosszabb fennállásom alatt, aztán számtalan alkalmam volt, újraélni az első gyerekkori élményeket beigli és mákos guba ügyekben. Szerintem már az óvodában elkezdték a vegzálásomat, és ünnep közeledtével tettek valami ilyesmit az asztalunkra (tányérunkba). Folytatták a napköziben (amit kegyetlenül utáltam), és nem hagyták abban a gimiben sem, sőt katonáéknál is volt beigli s talán guba-roham is. Nem – semmi rosszat nem érdemelnek ezeknek, a műveknek az elkészítői, sőt a mai bevásárlóközpontos változatok sem, őket kései génmódosított leszármazottaknak tekintem, s nem foglalkozom velük. Legfeljebb annyit ejtek ki a számon…szegény gyerekek.

A karácsonyi ünnep, a beigli és a guba (bobájka) – kedves felnőtté vált hajdani gyermektársaim - az, bizony sparheltes, findzsás (bögre, benne tej), szakajtós, szalakális (a hatlaposhoz), mindenféle illatos, titkokkal, gyermeki várakozással teli délután. Boldog borzongással várt este, félelmes - bizonyossággal közeledett a Jézuska érkezése: és én igyekeztem számba venni viselt dolgaimat, vegyük például,  a húgom hajának megcibálását kb. 10 alkalom/év. Bel voltam …úgy számoltam, hogy biztosan észre kellett vennie, nem létezik, hogy ennyiszer nem figyel oda, akkor pedig tudja, s nemhogy ajándék sem lesz, de még fa sem.
Fogalmam nincs, hogy miként és mikor csempészték be a tisztaszobába a fát nagyszüleim, vagy szüleim, s főként hogyan lett ennyire gyorsan feldíszítve, de úgy sejtem a szánkózásaink alkalmával. Mindig akadt egy-egy felnőtt rokon a családban, akinek ilyentájt, amikor más napokon már ki sem engedtek volna, hirtelen szánkózni való kedve támadt, s mire visszaértünk, már meg kellett érkezni a Jézuskának, mert mindenki szeme furcsán csillogott. A felnőttek titokzatosan összemosolyogtak, a sparhelten az utolsó ételek illatoztak, frissen gőzölgött a sütőből kivett beigli…távoli csengőszót véltem hallani.

Átfutott lelkemen a már jól ismert szorongás, a szívverésem felgyorsult, álltunk a húgommal egymás mellett, a vártuk a közelítő csengőszót. Én, elkönyveltem, hogy nekem semmi sem jár (nem létezik ennyi csínytevéssel), de legalább megnézhetem a hugi babáit (pfúj). Aztán feltárult az ajtó - félénken beléptünk, csillagszóró égett, apám üdvözült arccal rázta a csengőt, mint akinek a kezében felejtette azt a Jézuska (?!).  A család női tagjai elmorzsoltak egy-két könnycseppet, de ezeket, a képeket csak a hosszú felnőtt évtizedek hívták elő újra, valami titkos vegyszer révén lettek immár láthatóvá, akkor a fa és az alatta levő csodavilág létezett csak számomra.

Angyalnak kellett átsuhannia a szobán, másként nem történhetett, éreztem is a pisze orromnál valami lélek-könnyű szellőt, ahogy elsuhant, s a fa alatt ott volt az ajándékom…megnyugvás, sóhaj, öröm – ezek nem szavak, leírni a megnyugvásomat. Lázas izgalom, gyermeki lelket-testet elöntő intenzív boldogság-özön, megkönnyebbülés, a hajcibálás örökre megígért befejezése, s a becsomagolt csodák ügyetlen előhámozása…hogyan találja ki mindig, hogy mit szerettem volna? Egyedül nem sikerülhetne neki, akkor sem, ha mindent lát. Kémei lehetnek, mert olyan nincs, hogy az egész utca titkait tudta, mindenki megkapta „a magáét”, Igen(!), kémei vannak, azok pedig csak az angyalok lehetnek, nagyon rendesek voltatok, utólag is köszi.

Ui. Beiglit otthon süssetek, a bobájka (mákos guba) se legyen bolti, és vigyétek el a kicsiket sétálni, sajnos havat régtől nem nagyon hoznak azok, akiknek illene. Lehetnek a sűrűn hulló-gomolygó hópihékért felelős angyalok? Lenniük kell, de évek óta fontosabb dolguk lehet. Tudom-tudom: télapó (mikulás) megrázza a szakállát…jaj kedves szupermarketek, meg modern idők - ne tegyétek ezt gyerkőceinkkel. Szegények csak kóvályognak a szupermarketek kiismerhetetlen világában, fényözönében, játék-áradatában, ne keverjétek bele a Mikit, Ő december 6-án letudta a dolgát. A karácsony mifelénk Jézuska és az angyalok dolga, meg a mienk, örök gyermekeké.

 

Szólj hozzá!

A jogi szöveg mint Ding an sich*

2008.12.14. 00:00 _drc_

Elolvastam egy cikket az Élet és Irodalomban. A szerzője Szentpéteri Nagy Richárd, a címe pedig ez: A köztársaság szíve1. Az írás az egyre mérgesedő szlovák-magyar viszony és a  2005. évi  december 5-i kettős állampolgárságról szóló népszavazás évfordulója kapcsán szól az Alkotmányról, pontosabban csak a 6. § (3) bekezdéséről:

 
 
 
A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását. 

Egy darabon idézném az írás részleteit (remélve, hogy a lényeget sikerül kiemelnem),  aztán a jogszemléletével vitatkozva állítom vele szembe a saját véleményemet. Fontosnak tartom azonban kijelenteni, hogy nem a szöveg érdemével van bajom, csupán a jogszemlélettel.


[...]

Az állam ugyanis, mint tudjuk, az emberiség érdekes és hasznos találmánya. Legelterjedtebb értelmezése a közhatalommal teszi egyenlővé, aminthogy az állam volna az erőszak egyedüli legitim gyakorlója. [...] Egy államnak nincsenek érzései. Vannak intézményei, van jogrendszere, lehet alkotmánya, lehetnek ellenségei, sőt még céljai is lehetnek, de érezni nem képes. Amiképpen lehetetlen, hogy egy embernek ne legyenek érzései, éppúgy lehetelen az, hogy  egy államnek legyenek. 

 

 Márpedig a hatályos alkotmány szerint a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért. Mivel ilyesmit egy állam nem érezhet, az alkotmányt nem vehetjük komolyan.

 

Ez azonban elég nagy baj az alkotmányos jogállamra nézve.

 
Ha az alkotmányt nem vehetjük komolyan, akkor az alkotmány bizony nem sokat ér.

[...]

Pontatlan megfogalmazásaikkal és a deklaratív, semmitmondó vagy egyenesen értelmetlen bekezdések megalkotásával a demokratikus rendszer alapító atyái ilyenformán meglehetős felelősséget "érezhetnek" az alaptörvény mai állapotáért. Ez olyan felelősségérzet, amelyből szintén nem származik semmi jó és semmi rossz, de legalább -- remélhetőleg -- érezhető. 

 
Márpedig hiába szépítjük a dolgot, a helyzet lényegében az, hogy rendszerváltó alkotmányunk egykori alkotói finoman szólva nemigen "érezték át" az alkotmány rendeltetését. Alkotmánymódosításra mindig kész parlamenti képviselőink ugyancsak mindig híjával voltak ennek az átérzésnek. Az alkotmánynak nem az a rendeltetése, hogy szép dolgokat mondjon rosszul, hanem az, hogy kötelező dolgokat mondjon értelmesen. Az alkotmány -- ünnepélyessége ellenére -- nem a társadalmi együttélés legnemesebb szabályait tartalmazó deklaratív üzenet a társadalomnak, hanem az államot kötelező (normatív) jogszabály, vagyis a törvények törvénye.
  
Nos, az idézett részben a szerző mintha olyan ingoványos talajra tévedne, amilyenen joggal dolgozó ember úgy nagyjából a II. világháború befejezte óta nem állhat. (Kivéve talán Sólyom Lászlót, de kap ő eleget ezért -- így én csupán e szemlélet tarthatatlanságára akarom kihegyezni a mondanivalómat, nem az ő froclizására. Bár az is megérne egy misét!)
 
Szentpéteri Nagy azt mondja (miként a közjogi méltóságok kinevezésének jogszokásszerű egyeztetését megtagadó köztársasági elnök is), hogy csak arra a jogra, csak arra  a törvényre lehet hivatkozni, ami le van írva, amit egyszer az Országgyűlés elfogadott, vagy mire egyszer valaki odaütötte a nagypecsétet -- ezzel a formális aktussal kijelentve, hogy mostantól ez a jog, ez a törvény; minden ami ide le van írva, az így legyen.  Ez eddig ugye nem más, mint a Kelsen-féle joglépcső elmélet: minden jogszabályt le kell tudni vezetni egy magasabb szintű jogszabályból, amellyel az alacsonyabb szintű nem ellenkezhet. Végső soron pedig ott az alkotmány, amelynek az állam és területén minden jogforrásként szolgáló dokumentum (kormányrendelettől a magánjogi szerződésen át egészen a buszjegyig) tulajdonképpeni alkalmazása, minden szabály erre utal vissza, minden jogi jellegű aktus, szabály, magatartásminta vagy dokumentum tekinthető gyakorlati vetületének2
 
Jó is volna ez így egy tökéletes világban, ahol a jogászatnak hívott társadalmi mérnökösködés3 eredményeképpen szikrázóan tökéletes törvényművek születnének slamposan összeeszkábált jogszabályok helyett, amiket aztán sokszor a joggyakorlat tölt csak meg megfelelő tartalommal. Törvényhozó testületünk ugyanis nem remekjogászokból áll, hanem többnyire olyan emberekből, akik politizálnak, ennek kapcsán hatalomvágyuk, érdekeik és mások érdekei vezérlik őket a jog megalkotásakor4.
 
Ráadásul képzeljük csak el azt a helyzetet, hogy mi van akkor, ha ezek a derék, a törvényhozás munkájának lázában lassan-lassan megbuggyanó emberek egyszer csak úgy döntenek, hogy (mivel bizony mind nagyon utálják a pirézeket, meg az aztékokat is) mostantól azték és piréz az MK területén meg ne éljen! Amelyik meg mégis, azt ott helyben húzzák fel egy villanypóznára, hadd kapálódzon! No persze ehhez kellene még előbb egy alkotmánymódosítás is, de ha nagy a konszenzus, akkor bizony gyorsan lehetne... 
 
És most kapaszkodjon meg a nyájas olvasó ott a képernyő előtt, mert erős dolgok következnek! Volt már, hogy hasonló törvényt fogadott el a magyar törvényhozás -- és a jogpozitivista szemlélet talaján álló jogászság ugyanúgy tehetetlen volt vele szemben idehaza, mint ahogyan a szövetséges Németországban és Európában máshol is. A tiszta jogpozitivizmus ugyanis semmi egyebet nem vesz (nem vehet) fel szempontjai közé, mint azt, hogy a törvény ellenkezik-e magasabb rendű jogszabályokkal. Ugye, hogy milyen kevés ez!
 
Volt azonban egy (német) pacák az egyetemes jogfilozófiában. Úgy hívták, hogy Gustav Radbruch.  E neokantiánus jogfilozófus nem kevesebbet mondott, mint hogy -- hiszitek vagy sem -- a jog sem magyarázható és vezethető le egyedül önmagából. Mert nem arra van,  hogy önmagában legyen szép, mint a matematika, hanem arra, hogy a társadalmi együttélés során felmerülő vitás kérdéseket megnyugtatóan rendezze. Sőt: alapvetően hibás elgondolás, hogy a jogalkotáson az erkölcsiséget és az igazságosságot nem kérjük számon. Ennélfogva az is égbekiáltó butaság, hogy egyedül csak egy másik, hasonlóképpen létrejött jogi dokumentum szolgál a jogszabály tesztjeként, mielőtt azt érvényesként fogadnánk el. A jog ugyanis értékekre vonatkoztatott valóság, része a nemzeti és az egyetemes emberi kultúrának -- nem vizsgálható tehát csakis "természettudományos" módszerekkel.
 
A jog értékítélete nem más, mint egy világnézet, egy felsőbbként elfogadott érték keretébe helyezett döntés. A Köztársaság alkotmányának idézett szakaszával tehát nem az a baj, hogy nem elég konkrét, vagy hogy nem fogalmazza meg megfelelően pontosan, hogy mit is jelent tulajdonképpen az, hogy felelősséget érez a határon túli magyarokkal kapcsolatban az állam, valamint hogy előmozdítja az anyaországgal való kapcsolattartásukat. (Erről jut eszembe, hogy mekkora parasztvakítás már ez az "állam nem  tud érezni" duma, hiszen egyszerűen csak arról van szó, hogy ide az állam nevében cselekvőket5 kell érteni -- és kész.) A gond az, hogy ezt a rövid bekezdést azóta sem töltötte meg tartalommal a joggyakorlat, ha úgy tetszik annyira van az élő, organikus joganyagtól, mint egy szál gerinchúr a kifejlett embertől. És ez főképp a jogot művelők világnézetéből és értékvilágából következik -- azon meg egy szimpla alkotmánymódosítás bizony nem sokat segít!

_________________________

*A Ding an sich Kant filozófiájának a magyarra magánvaló dologként fordítható fogalma. Lényegében a tárgyaknak azt az esszenciális valóságát illeti e névvel, amelyet az ember -- hiányos érzékszervei okán -- meg nem ismerhet; az önmagáért való dolgot.

(1) LII. évfolyam, 50. szám, 3. oldal

(2) No persze ez csak a franko-germán jogcsaládra igaz maradéktalanul, az angolszász jogcsaládban egy icipicit másképp alakul a jogforrások rendszere. (Bár lényegében hasonló elgondolás szerint.)

(3) Ez a pragmatista Roscoe Pound fogalma.

(4) Hogy miért van ez így, arról egy Alexis de Tocqueville nevű fickó írt megszívelendő dolgokat. Már majdnem kétszáz éve...

(5) Bár ez annak, aki látott már bírósági ítéletet (vagy hallott már róla) nem lehet gond, hiszen ott sem maga az állam (az absztrahált fogalom) "személyesen" ítélkezik, hanem az a taláros bírónő, aztán meg csodák csodája mégis az van a papírra vetve, hogy "A Magyar Köztársaság nevében...". Hát igazán elképesztő, nemde?!

9 komment

Címkék: jog magyarország alkotmány drc

Miért áll meg a gyorsvonat Csajágon?

2008.12.12. 06:59 commontalk

(Újsághír a MÁV-STARTRÓL, nem tudják megmagyarázni, hogy miért áll meg a gyorsvonat Csajágon. Én, kis kutakodást követően rájöttem, olvassátok el, s megértitek, ez nemzetmentő állomás, avagy megoldás.)

Hogyan lehet ilyesmit egyáltalán megkérdezni? Olvassuk el az alábbi ismertetőt, és megértjük a MÁV-START és jogelődjei viselkedését (úgy, mint Magyar Királyi Vasutak, vagy mi, meg a kommunista, vörös csillagos MÁV, meg a rendszerváltás után botladozó, bukdácsoló hiányt-hiányra halmozó államvasutak) konzekvens hozzáállását Csajág-felsőhöz, itt a gyorsvonatnak meg kell állnia!

Csajág;918 lakosú kisközség a Balaton keleti végétől 6 km-re. A legközelebbi strand Akarattyán található. Írásos dokumentum először 1259-ben említi Chajagh néven. Szép fekvésű sportpálya, az iskolánál korszerű sportterem fogadja az érdeklődőket. Üdítő túrák tehetők a Makra-völgy, a Kiserdő és a fülei erdő útjain.

Mi a csoda élvezetet lelnél abban kedves leendő MÁV-START útitársam, hogy alamuszi módon leszállsz Akarattyán, és leballagsz a strandra. Nem, erről szó sem lehet, leszállsz Csajágon, mert megáll a gyors, megnézel, végigjársz mindent, ami érdekes, majd átballagsz Akarattyára, és úgy mész a strandra, ha van még hozzá kedved.

Ennyivel azonban válságos időkben nem elégedhetünk meg. A sportpálya még hagyján, hiszen esemény híján vetünk rá egy futó pillantást: de a fülei erdő, vagy a Makra-völgy az már kihagyhatatlan, s mindenkinek ajánlom, sőt kötelező iskolai programmá tenném. Nem tudom van-e köze Kertész Ákos Makra nevű főhőséhez a völgy nevének, de a XX. század híres regényének oktatásához el nem tudnék jobb helyszínt képzelni. Apropó oktatás - mondhatni népnevelési program kell, ilyenkor – válság idején.


Az autóipar, a gazdaság válságban van, munkahelyek ezrei szűnnek meg, soktízezer ember kerül utcára napjainkban, és jövőre, meg még tán azután is. Adva van azonnal a „Csajági Képzési Program”. Állami eszközökkel maradéktalanul kihasználjuk Csajág adottságait. Először a „Társadalmi együttélés mintaprogramját” gyakoroljuk: nemre, fajra, felekezetre, társadalmi státuszra való különbségtétel nélkül. A program részterületei:

•    Hogyan közelíted meg a községházát?
•    Miként köszönsz a titkárnőnek?
•    Probléma halmaz előadása a polgármesternek.

•    Az innovatív komplex viselkedésminták elsajátítása polgármesteri hivatalban.
A további helyszínek csak eztán következhetnek: miután sikeresen segélyhez, közmunkához jutottál, jöhet a következő modell elsajátítása.
•    Az élelmiszerbolt felkeresése, erre alkalmas mediátorok kíséretében. Első bevásárlásaid szigorú kontroll mellett történhetnek. Szó nem lehet két decis kisüvegről, Dianás cukorkáról, két napra elegendő Gyulairól. Szépen, beosztva a kevéske pénzedet tanulsz meg vásárolni. Nem-nem fogok itt a nyugdíjasok által kedvelt csirkelábbal előállni, nem fogod azt hazudni, hogy a kutyának viszed. Őszintén megmondod, és ezzel jelentős lelki traumától szabadulsz meg: magadnak veszed, és már sorolod is: fél kilő főzőkolbász, egy kiló kenyér, tíz tojás, egy tejföl, 2 kiló krumpli, 2 liter 2,8-as tej. Hidd el, ebből három napra elegendő élelmiszert állíthatsz elő. (Fillérekért!)
•    Jöjjön a posta. Nem-nem; arról szó sem lehet, hogy az épület sarkánál várod sunyi módon a kézbesítőt, vagy a hivatalvezetőt fenyegeted az üvegfal mögött, hogy márpedig azonnal fizesse ki a segélyt, családi pótlékot…miegyebet. Bemész, köszönsz, takarékos gazdálkodásod eredményeképpen tudsz venni bélyeget, borítékot. Írsz anyádnak, írsz a megyeszékhelyre a hivatalnak, megígéred, hogy záros határidőn belül rendezed a parlagfű-dolgot, részletfizetést kérsz az APEH-től, vagy egyszerűen csak hiánypótlást teljesítesz.
•    A buszmegálló: nos, ez egy gyorsvonati megállóval, mit megállóval, szabályos vasútállomással rendelkező településen mégiscsak unikum, nem-nem arra az italfajtára gondoltam. Nagyon is van létjogosultsága az autóbusz megállónak egy ilyen településen. Gondolj bele! Megállt a gyorsvonat. Te és Ti és MI sok-sok ezren a válság idején úgyis ráérünk, kényszerülünk, elutazni, itt leszállni, viselkedési normákat, túlélési technikákat elsajátítani, tudunk immár takarékosan vásárolni, főzni, hivatalos ügyet intézni, kérvényt írni, indulatoktól mentesen a hatósággal együttműködni. Nem is kell buszjegy, elég a „Csajági normák elsajátítása” bizonyítvány- koronás címerrel, pecséttel, s már utazhatsz is: innen fog kirajzani az új magyar átlagpolgári minta a szélrózsa minden irányába, szédületes jövő.


Egyetlen dolog hiányzik ehhez: bizony nem elég a maximum hat-hétfősre tervezett esőbeállós váró: buszpályaudvar is kell Csajágnak. Meglátod magyar menni fog…a busz, s érkezik a következő vonat.

Az alábbi hivatalos ismertető már csak apró adalék: hol a csodában mozgattak meg valaha is 60.000 m3 földet, egy vacak vasútállomás miatt, hát itt. A jövőbe láttak.

Csajág: Kisközség a Mezőföld északi végén, ahol már dombok emelkednek agyagos, kötött talajjal. Délről Balatonfőkajár, északról Küngös, keletről a Fejér megyei Füle, nyugatról Balatonakarattya a szomszéd helység. Huszonöt-harminc km-re tőle hét város fekszik: Székesfehérvár, Várpalota, Veszprém, Balatonalmádi, Balatonfüred, Siófok és Enying. Vasúti csomópont, a Budapest- Tapolca és a Veszprém- Dombóvár vonalak itt keresztezik egymást. 1964-ben 60.000 m3 föld megmozgatásával vonták egybe a sínpárokat, ugyanekkor impozáns vasútállomást építettek. A vonatokon kívül autóbuszokkal, gépjárművekkel is elérhető.

Írásos dokumentum először 1259-ben említi, Chajagh néven. A szó ismeretlen eredetű. A kiszáradt Böjtény-völgyi patak mentén őskori és római településre utaló cserepeket találtak. A Várhegy-dűlőben negyed évszázada római épületek nyomaira leltek. Vasútépítéskor Junonak és Minervának állított oltárkő, valamint Dionüszosz-szobortorzó került elő. A község templomának építésekor Árpád-kori ékszerekre leltek. Pénzérmék tanúsítják, hogy évezredeken át folyamatosan lakott volt e föld, s útjain számos nép fordult meg.

Nos, ezek után, még várniuk kell a buszoknak. Előbb jönnek még Juno és Minerva a tananyagban, őszig maradunk. Kialakítjuk az új magyar Dionüszosz kultuszt, újra tanuljuk Árpád-házi királyainkat, átvesszük, hogy mit k…nk el Mohácsnál és később, meg 2006-ban, és az óta. Így már a teljes, szükséges vertikumot átfogja a képzés, és MBA diplomát adhatunk ki önmagunknak. Éljen és virágozzék Csajág, a MÁV-START és a magyar nép megbonthatatlan barátsága. A gyorsvonatnak bizony, meg kell itt állnia.
 

Szólj hozzá!

Kis magyar tánc-, és illemtan 2: Tüntessünk kulturáltan

2008.12.07. 00:12 Dr. Morcz

Magyarországon az öszödi beszéd óta egy sajátos rituálévá merevedett játék zajlik.

A játék egyik szereplője Gyurcsány Ferenc, aki hol miniszterelnöki, hol pártelnöki, hol pedig blogszerzői minőségben megjelenik a nyilvánosság előtt. Jólöltözött, jólfésült, legtöbbször udvarias, bár még mindig kioktató. Jól szabott öltönyein látszik, hogy az egész kormányzat legmegbízhatóbb munkát végző tagja az udvari szabó lehet.

A játék másik szereplője egy változó, általában 20-50 fő körüli létszámú csoport, arcuk részben a Kossuth térről lehet ismerős. Valahányszor Gyurcsány megjelenik valahol, ők is megjelennek, és kérik, hogy ezt ne tegye. És hogy persze tűnjön el a süllyesztőben.

Szerintem ezeknek az embereknek alapvetően igazuk van. Morális szempontból mindenképpen (most nem megyek végig rajta, de többször messze túlment a demokráciákban még elfogadható viselkedés határán). Sőt, látva azt, hogy a gazdaságban mekkora válságot tud okozni a bizalom elvesztése ill.  hiánya, azt gondolom, hogy az ország elemi gazdasági-politikai érdeke is ezt kívánná. De hát persze nem mond le.

Amiről voltaképp írni akarok, az a tüntetőkkel kapcsolatos. Úgy gondolom, a jelenlétük (amiről persze az összes tévé tudósít, általában előnytelen beállítású képanyaggal) sokkal inkább erősíti Gyurcsányt, semhogy gyengítené.

Átlagpolgár ott gubbaszt a foteljében a jól megérdemelt CSI helyszínelők, Dr. Ház, vagy bármely más sorozat rejtelmeibe feledkezve, mikor jön a frusztráció: a gyors esti híradó (elvégre közszolgálat mindenek felett). Ha öt percig tart is a híradás, be fognak számolni a Gyurcsányt ért atrocitásról. Látszani fog a miniszterelnök, ahogy elegánsan megérkezik, áthalad a tüntetők között, közben elvesz pár piros szegfűt az mszp-s keménymag pár képviselőjétől (általában 60 feletti, a pillanat nagyszerűségétől izguló hölgyek), majd belevág abba, amiért jött. És, ellenpontként, látszani fognak a tüntetők, az elmaradhatatlan árpádsávval, a (jogos) felháborodástól eltorzult arrcal, ahogy azt kiabálják: mondjon le! Majd egy gyors vágás Gyurcsányra, aki kulturáltan, kerek mondatokban (elődjével ellentétben ő többnyire tud beszélni) elmond valami érthető és a hallgatóság számára szerethető dolgot. Például, hogy tovább dolgoznak a 13. havi nyugdíj visszaadásáért (egy fenét dolgoznak, mi dolgozunk érte, mert a mi a járulékainkból stb...)

Mit lát ebből Állampolgár? Az első élménye nyilván a frusztráció (félbemaradt az esti film), amit talán ellensúlyoz a kellemdúsra hangszerelt miniszterelnök felbukkanásra. De még jobb, ha mégsem. Akkor ui. még előző frusztrációjában kapja el a tüntetőkről szóló miniriport. Egy kis logikai bukfenc, és máris úgy érezheti: ha nem lettek volna a tüntetők, talán félbe sem szakították volna a tv-műsort. Így elég nehéz lehet a tüntetők céljaival azonosulni, különösen, hogy a vágóképeken általában az idősebb és leromlottabb, cserébe agresszívebb, ill. a feltűnően árpádsávos, vagy legalább bőrfejű tüntetőket mutatják.

A médiaszempontból hatékonyabb tüntetés érdekében összeállítottam a kulturált tüntetésre vonatkozó illemszabályokból egy kis csokrot. Íme:

1. Ne feldekezzenek el róla hogy a tüntetés békés alkalom, állampolgári jogaik megélésének konkrét lehetősége. Mondhatni, ünnepnap a szürke hétköznapok sorában. Így készüljenek rá.

2. Hagyják otthon az árpádsávot, mert különben lefasisztázzák őket.

3. A tojásokat is.

4. Nyugodtan és kulturáltan viselkedjenek (ez nekem se menne könnyen GyF-et látva), akkor még jobban szembetűnik pl. az a furcsaság, hogy egy autópályaszakasz-avatáshoz, könyvbemutatóhoz, vagy nyilvános fitneszedzéshez mért kell ennyi rendőr.

5. Öltözzenek alkalomhoz (kamerák) illően, a bőrfejűek kivételével fésülködjenek meg. Bár közvetlen képi haszna nincs, a dezodor alkalmazását is csak ajánlani tudom.

6. Nyugodtan mondják, vagy akár táblán is mutassák fel követeléseiket, de kerüljék a verbális vagy fizikai erőszakot.

7. A tüntetés végén nyugodtan vonuljanak el. (Nincs nagyobb segítség a regnáló hatalomnak, mint ha egy kukákat borogató, Molotov-koktélt lóbáló egyedekből álló randalírozó-csapat végigvonul a belvároson)

Ha így tesznek, könnyebben juthatnak be magára az eseményre, ahol aztán (ízlés  szerint) további akciókra, esetleg mini-performanszokra is van kilátás. És mindezt szépen, nyugodt egykedvűséggel. Konzervatív úriember (úriasszony) módján.

4 komment

Címkék: gyurcsány tüntetés kossuth tér árpádsáv ellenzék illemtan dr morcz

Pálinkás jó reggelt!

2008.12.04. 05:56 commontalk

(A Whisky csak okulásunkra szolgáló kitérő)

Az utolsó teremben százával sorakoznak a hordók. Színük és sorszámuk jelzik, melyiket hányszor töltötték újra, és mit tartottak benne utoljára. Nem csak a hordó fájának az íze ivódik bele a whiskybe, hanem az a szesz is rajta hagyja a nyomát, ami megelőzte. Ez az a helyiség a szeszfőzdében, ahol eddig is lelkes, baseball sapkás kalauzunkat igazán elkapja a láz. Futkos a teremben, sorra csapolja meg a hordókat. "Ezt kóstold meg" - kínálgat újra és újra. Köhögőrohamot kiváltó, 67 százalékos nagyágyú, gyümölcsös, vaníliás, bourbon ízű kerül a pohárba - legalább nyolc whiskyt próbálok végig. Egy illat és egy íz furcsán ismerős. "Tokaji" - mondja büszkén.


A BenRiachból a helyi birkák is hasznot húznak. Nem csak a fölösleges gabonát öröklik meg, a legelőiket szeszt is tartalmazó maradékkal öntözik. A tehenek és a bárányok kövérre híznak a vidéken, és szokatlan jókedvvel rágcsálják a füvet.

Arrafelé, ahol a birkák, és a tehenek jókedvűen legelnek, nagy baj nem lehet sem a szesszel, sem az életminőséggel. Van, lenne mit tanulnunk tőlük, vághatnánk rá. Szerintem meg nem, mert elvileg mindent tudunk, csak nem jól tesszük, amit teszünk, ez esetben a jelentőségén túli komolyságot kapott a pálinka előállítása nálunk, a pálinkafogyasztás kultúrája kidolgozatlan, vagy ritka esetekre korlátozódik, vagy mértéktelen vedelésben merül ki az élvezete. Vigyáznunk is kell, a pálinkát is kisajátítani igyekvő szomszédaink miatt, s megvannak a hazai veszélyforrások is, mindenféle utánzat képében: különféle jelzőkkel illetik ezeket a bizony meglehetősen barátságtalan utóhatást kiváltó, ki tudja milyen eredetű itókákat: például …ízű, aztán jellegű szeszesital, nekem a legszebbnek tűnő a barack aromával ízesített, jó hogy nem dúsított…ital, na mindegy.


Mostanság messzire jutottunk: komoly tudnivalók sora olvasható szeszfőzdéink honlapjain. Ez már önmagában figyelemreméltó. Mielőtt Józsi bácsi leadja a cefrét, felmegy a net-re és tájékozódik. Mit olvashat? Nagyon tanulságos, és véresen komolynak tűnik, túlságosan is az.

A cefre alapanyaga nem lehet penészes, nem lehet éretlen, a földről felszedett gyümölcsöt alaposan mossuk meg, s sorjáznak a véget nem érő szabályok. Jönnek a minőségi pálinkához szükséges tudnivalókon túl az uniós előírások. Mindenféle engedély nyilvántartás, engedélyezett mennyiség.


A fene aki pálinkafőzésre adja a fejét errefelé, hiszen mire elkészül, már inni sem lesz kedve belőle. Egyébként meg Józsi bácsi, ha elolvasassa a cikket, vagy felolvassa neki az unoka, biztosan köp egyet, és mond néhány cifraságot. –Hát mondják már meg az Internetes urak, hogy mikor adott ő le penészes, vagy rohadt gyümölcsöt. Elégszer ki…tak errefelé a parasztemberrel, nehogy már azt gondolják, hogy ő is rátesz erre egy lapáttal.

A drámai fordulat most következik. Kedves Olvasó! Nem szeretem a pálinkát. Akkor meg mi a fenének írok róla? Mert például az orromban van gyermekkorom házi főzésű pálinkájának az intenzív szaga, véletlenül sem illat, szag volt az a javából  Nagyapám, apám utólag üdvözlik a fináncokat, de hát mit lehetett tenni, a boltihoz képest a saját főzet, maga volt a mennyország, mondták, de én még nem kóstolhattam meg.

Mindenesetre nagyon szigorú biztonsági intézkedések mellett folyt az illegális nedű előállítása: gondolom már a Rákosi éra alatt, kimódolták a falusi portákon, hogy miként lehet egy hang nélkül disznót vágni, a beszolgáltatás egy részét elkerülni, békekölcsönt jegyeztetni, a talán békén hagynak utána, kisemberi politika jegyében. Amire mindent kitanultak, már nem nagyon bukhattak le a pálinkával. Persze, minden erőfeszítés hiábavaló lett volna, ha „közlékenyek a szomszédok”…de mi sem voltunk olyanok, ők sem.


A pálinka igazi ideje egy-egy csípős, november-január közötti hajnalban jött el. Bizony: a disznóvágás. Előző délután a fűszerek számbavétele, a kések élezése, edények előkészítése, tartalék bél beszerzése, azon felül, amit a cocából várhatóan ki lehetett nyerni. Aztán reggel érkeztek a rokonok, szomszéd asszonyok, férfiak, és akihez kellett, a böllér. Nálunk nem volt rá szükség. Családunk felnőtt férfitagjai képzett mesterei voltak a vágásnak, perzselésnek, darabolásnak. De már megint előreszaladtam.

A pálinka: na e nélkül nem volt vágás. Komótosan, szagolgatva, aztán egy hajtásra lehörpintve kellett meginni, kétszeri kortyolásnál esélyed sem maradt, a torkod el nem bír két traumát egymás után. Ezt követte aztán a komoly munka, csípős időben több, enyhébb napokon kevesebb pálinka időnkénti felhörpintése mellett: két disznó esetén estig, garantáltan akadt munkája minden részvevőnek, s a hangulatra sem lehetett panasz. A hajnali pálinka oldotta a stresszt, hiszen a disznó ilyenkor átlényegül, mitikus mondai hőssé válik, s olykor nemcsak az idő múlása színesíti a történetet, hanem maga coca gondoskodik megfelelő izgalmakról.


Kedves olvasó! Nem volt ám mindig uniós vágás errefelé. Az el nem kábított, frissiben lebökött disznó tarsolyában sok trükk rejtezhetett, és élt is vele. A pálinkafogyasztó, disznó-mészárló népek már győztesnek hitték magukat, a nagyik, feleségek, már a konyhában sürgölődtek a frissen kieresztett disznóvérrel, jóféle hagymás, rizses alapot gyártottak a disznóvér megsütéséhez, s ekkor számtalan esetben bekövetkezett a titkon retteget tragédia, vagy inkább komédia. Bökködés, rugdalás nem nagyon ébresztették fel a tetszhalott állatot, hanem az égő szalma, később a gázpalackos perzselő, azok megtették a magukét az ügy érdekében.
Éles visítás a levegőbe eresztve, jól irányzott rúgás, harapás, de legtöbbször égő szalmával történő elrohanás a kazal, vagy a szomszéd felé: az már komoly valóságshow volt, bár sejtelmünk nem volt (szerencsénkre), hogy ilyet is fogunk később látni. Ez aztán perpatvar volt a javából, de azért általában gyorsan elfogyott a coca hirtelen feltámadt lendülete. A férfinép újra legyűrte, az asszonynép abbahagyta a siránkozást, a vigyorgó, át nem hívott szomszéd odahagyta a kerítés rejtekét, a kedélyek lecsillapodtak. No, ekkor kellett leginkább a pálesz.

Berúgni nem illett, jókedvűnek lenni szinte kötelező volt. Abban az időben a friss disznóhús, nagy ritkaság volt, többórás sorban állás a hentesnél, egy héten, egyszer. Kaptál, amit kaptál. Bezzeg a saját termésű friss disznóság…mekkora különbség! Mélyhűtők nem lévén, amit le lehetett, azt le kellett sütni, ami a füstre kívánkozott, annak ott volt a helye, és a kóstolók is szép mennyiségben vándoroltak a rokonokhoz, szomszédokhoz, szigorúan kölcsönösségi alapon.


A pálinkára visszatérve… Az ő szerepe, mármint a pálinkáé megvolt a disznóvágáskor, ház körüli munkánál, kalákában való építkezéskor, lakodalomban, halotti tornál, gyermek születésénél. Volt, aki túl sok ilyen alkalmat talált, és már indok kellett neki, remegve várta a pillanatot, hogy szagolgatás, ízlelgetés nélkül fejét férfiasan hátravetve felhörpinthesse a várva várt nedűt. Lassan, de biztosan átvette a hatalmat felette a pálesz…A pálinka ilyen mennyiségben szinte biztosan öl, kit előbb, kit később, de biztosan kivégzi. Nem csak a gazdán, a családján, a házán is meglátszottak előbb utóbb a szeszfogyasztás nyomai, egy-egy ilyen porta messziről üzente, hogy gondok vannak a ház körül. A szomszédok, rokonok eztán  kerülték, a ház előtt elmenve vettettek arrafelé egy-egy rosszalló pillantást, szólni - nem nagyon szóltak. Az a család dolga volt…
Fiatal-felnőtt korom valahogy pálinkamentesen telt el, kiment a divatból. Bejöttek előbb az eszpresszók, aztán a jobb vendéglők, el is felejtettem szinte falut, pálinkát, disznóölést, mindent. Annyi minden történt az elmúlt húsz évben, hogy nem lehet leltárt készíteni ezekről. Korábban leszögeztem: nem szeretem a pálinkát, bizony jobban tettem volna, ha van valami, legalább csekély kötődésem hozzá: az elmúlt két évtizedből megemlíthetnék legalább húsz alkalmat, amikor fel kellett volna hörpintenem egy kupicával. Természetesen a nagy- és helyi politika sorsrontó dolgai miatt kellett volna dühöngés, legyintés, hányinger helyett a pohárhoz nyúlnom. Bánom, hogy nem tettem meg.


Nosztalgia. Középiskolai kollégistás időszakomban a péntek és szombat délutánok adták az alkalmat, a kis kockázattal járó lógásra, haveri körrel, a Hatcsöcsűbe…nem semmi hely volt. Anyuka és két lánya mérték a habzó söröket, a borzalmas, gyárilag kotyvasztott rövideket, ittunk és…ezt nem részletezném. Nem ez volt a lényeg: a fejfájás, másnaposság, gyomorbántalmak sem tántorítottak el minket az intézmény látogatásától. Nem említettem volna? Mindhárom hölgy tekintélyes, a kitárulkozáson túli dekoltázsokkal rendelkezett, kitöltötték melleik rendesen a rendelkezésre álló teret, ki hallott még akkor inplantátumról? Ja! Majd elfelejtettem, volt külön pénzért a pult alól valódi házi pálinka, de azért valamelyik hölgynek mélyen le kellett hajolnia. Nos, erre ittunk, kellett is, a többi már csak ráadás volt.

 

1 komment

Címkék: magyarország

Mentsük meg az autógyárakat?

2008.11.23. 08:36 commontalk

Lehetne e cikkben csodás autókról és tervezőikről áradozni, lehetne a környezetszennyező masinák kártételein szörnyülködni, lehetne azon sopánkodni, hogy talán az autó megjelenésével kezdődött el az emberi faj végső pusztulás felé történő menetelése, lehetne példákat hozni az autó pótolhatatlanságára, és lehetne példákat citálni arról is, hogy sokan - sokfelé a mai világban is vidáman megvannak autó nélkül.

Ez mind igaz, de mi lesz most velük és velünk? Az autóval és az emberrel? Nem nagyon lehet megmondani, mi lenne a kivezető út, valamiféle megoldást viszont kell találni. Egyik, immár bevett módszer a harmincas évektől kezdődően: százezrek kirúgása, racionalizálás, átszervezés, csődök, új tulajdonosok megjelenése, és új sikertermékek születése, majd ciklikusan mindig jön a törvényszerű kisebb-nagyobb válság. A másik módszer meglepően új, és eredeti lenne: az amerikai autógyárak menedzserei magángépre ülnek, és Washingtonba repülnek segítséget kérni. A képviselők, szenátorok persze ezen berágnak, és egy fityinget nem kaptak egyelőre a top-menedzserek. Fognak kapni…Miért? Ma már nem tehet mást a világ: munkahelyek millióit kell megmenteni, mert ez még mindig olcsóbb, bármennyire drága is, mint mindent a válság szakadékából újra kezdeni.


Amerikában, de valószínűleg Európában és Ázsiában is így van: a foglalkoztatottak húsz százaléka kötődik az autóiparhoz. Minden ötödik ember: elképesztő adat. Nem lehet elzavarni több tízmillió embert a XXI. században kukázni, ingyen konyhán etetni, ma már talán ennél előrébb tartunk, és a közgazdaság évtizedek óta tanítja, hogyan kell megelőzni a válságot, azt kevésbé, hogy ha már egyszer a nyakunkon van, hogyan lehet abból kimászni.

Az autópálya lehajtójáról már jól látszik az a két, egyenként negyvennyolc méter magas üveghenger, melyekben összesen nyolcszáz autót raktároznak ideiglenesen. A húsz emelet magas, teljesen automatizált tornyok készletéből, a gyár mellett felépített disztribútor centerben (KundenCenter) átlagosan napi ötszázötvenet értékesítenek is. A bevásárlóközpont méretű épülethez legközelebb a Volkswagen pavilon áll, amely az üvegfalak mögötti mozgó paneleknek köszönhetően folyamatosan változtatja a színét. Belsejében egy óriás méretű gömbben, a planetáriumhoz hasonló, háromszázhatvan fokos moziban nézhetünk rövid reklámfilmeket.

Elég valószerűtlennek tűnik egy ötcsillagos szálloda közvetlen szomszédságában négy óriási gyárkémény, ez a furcsa kontraszt mégis valós. A németországi Wolfsburgban felépített komplexum mégsem emiatt vált híressé, és vonz évente kétmillió látogatót.

Az autógyárak nem számíthatnak a bankoknak dobott mentőövhöz hasonlóra – fogalmazott az uniós versenyügyi biztos. Neelie Kroes szerint a hitelintézetek szerepe a gazdaságban ugyanúgy nélkülözhetetlen, mint a vérkeringésé az emberi testben. Az autógyárak jelentősége ugyanakkor korántsem akkora, hogy az, hasonló mértékű beavatkozást indokolna az érdekükben. (Reuters)

Akik egy járműtechnikai időutazáson vennének inkább részt, nekik a ZeitHaus múzeum épületében pompáznak értékes kincsek. A legfelső szintről lefelé haladva öt különböző struktúrájú autótörténeti bemutató látható. Minden légtérben más szempontok szerinti a csoportosítás, néhol analitikus, máshol pedig kreatív gondolkodásmódra ösztönözve a látogatót. A legfelső emeleten a luxusautók szigetére érkezünk. Rolls-Royce Silver Ghost 1922-ből, Bentley limuzinok, impozáns Bugatti, Horch és Cadillac autók. A szint másik termében “A kerék hogyan változtatta meg a világot” című előadást láthatjuk valódi járművekkel bemutatva a kezdetektől egészen az autó globalizálódásáig.

Detroiti otthonában 1896-ban építette Henry Ford az első autóját 1901.-ben Ő és csapata győztes versenyautót épített, ezen felbuzdulva ez évben még további két versenyautót építettek. 1903-ban megalakult a Ford Motor Compani, és létrejött a tömegcélokat szolgáló N modell. A hatalmas sikert szerző autó az N Modellt leváltó T Modell lett.

Az autó története 1906-ban kezdődőit, amikor a Ford művek első főmérnökének, Galamb Józsefnek a rajzasztalán megszülettek a modell tervei. 1907. októberében kezdődött a gyártás. A tervezők egy olyan autót álmodtak, ami olcsó, mindenki számára elérhető, megbízható, könnyen javítható és vezethető.

 A kocsi össztömege 540 kg volt, egy négyhengeres, 2879kcrn-es, vízhűtéses benzinmotor hajtotta. A hajtómű bolygókerekes volt, a sebességváltás pedállal történt. Az elérhető végsebesség 70 km/h feletti, a fogyasztás 10 liter/100 km volt. Gyártásához hőkezelt fémeket, és vanádiumot is használtak.

 A borítólemezek nagy része mélyhúzással és nem kézi kalapálással készült. A maga idejében rendkívül modern gépkocsinak számított. Rövid idő alatt ez a modell lett az amerikai népautó. Beceneve kedveskedő évődéssel a 'TIN LIZZIE' (Bádog Böske) volt.

Az eladások folyamatosan növekedtek. 1909-ben 10 ezer darab, 1914-ben 250 ezer darab 1915-ben 500 ezer darab 1922-ben 900 ezer darab 1923-ban 2 millió darab és 1927-ig 15 millió T-Ford született. Megbízhatóságát mutatja, hogy az ezredfordulón (2000-ben) még több mint 100.000 darab volt üzemképes.

 

André Citroën: az első kihívások
Amikor André Citroën 1919-ben piacra dobja a nevével fémjelzett első autókat, már a sorozatgyártás és az autógyártás újfajta koncepciójának elkötelezettje. A fiatalember 1900-ban szerez diplomát a Műszaki Főiskolán, majd a katonai szolgálat letöltése után 1902-ben kezd vállalkozásba. Szabadalmaztatja egyik találmányát, melyet Lengyelországban dolgozott ki, s mely olyan fogaskerék áttétel gyártását teszi lehetővé, melynek fogai V alakúak. Ennek a megoldásnak rengeteg előnye van: pl. hatékonyabb erőátvitel, csendes, gördülékeny működés. A fogaskerék áttétel fogainak különleges alakja szolgált mintául a jól ismert embléma megalkotásához, mely minden Citroën autón ott díszeleg. 1907-ben a fiatal gyáriparos hatalmas kihívással találja magát szemben: kinevezik a párizsi Mors cég élére, ahol feladata az összeomlás szélén álló cég talpra állítása lesz. Szervezőkészsége és hatékony munkája csodákat művel. Néhány év leforgása alatt a Mors cég visszanyeri vevőkörét, a kiadásai megtérülnek, s lassan újra nyereségessé válik. Alig hét év leforgása alatt a Mors autók gyártása a tizennyolcszorosára növekszik.


Íme a fenti példák. Valóságos birodalmak épülnek ki az autó révén. Emberek írják be örökre a nevüket a történelembe az autógyártásban elért eredményeik alapján. Legendák születnek: vessünk csak egy pillantást a filmekre. A film se, az autó se lenne ugyanaz egymás nélkül. Az általam kiállhatatlannak gondolt Taxi filmek, az amerikai road movie halhatatlan termékei: akár a Gumikacsa, akár a Száguldás a semmibe, soha nem feledhető alkotások. A Félelem bére nem csak az emberről szól, az autóról is, ahol a nitroglicerint szállító teherautó araszol a szakadék szélén, neked pedig vizes a tenyered, annyira izgulsz. Aztán a kellemesebb emlékek: az első magyar Meseautó film: bájos, bumfordi történet.
A Trabant, amely életem első  autója volt. A nyolcvanas évek közepén még sokan futkároztunk a világ legegyszerűbb szerkezetű autójával: fittyet hánytam én is a műanyag kasznira, a kis teljesítményre, valóságos eufória volt 115-el megelőzni az M7-esen egy-egy óvatosabb Skodást, vagy Dáciást. Ma egy középkategóriásban már nem is igen érzed az úthibákat, a tempót, nem kell remegned, hogy odaérsz-e az úti célodhoz. Oda fogsz érni: időben, és szinte kipihenten, hiszen aki nem stresszel, az a mai csodajárgányban inkább pihen, semmint elfáradna vezetés közben. Az autó, az új tested, és nyilván fel fogják találni a teljesen egyénhez igazodó kasznit, amely egyszerre fog otthont adni vezetőjének, és lesz a legideálisabb formája a jövő autójának. Ez mind szép, de mi lesz addig? Kevesebbet gyártunk, kevesebbet veszünk, mégiscsak elveszítik sokan az állásukat, és lassan, de biztosan ki fogunk lábalni a válságból. Én, mégis azt mondom – semmi érdekeltségem nincs autókkal kapcsolatosan: mentsük meg az autógyárakat, a jogászok és a tulajdonosok porolják ki rendesen a menedzsereket, minden nem mehet úgy ahogy eddig.
Két évet húztam le autóipari beszállító üzemben. Óriási értéket állítottunk elő, és szigorú előírásokkal párosult a gyártási folyamat.
A TQM (Total Quality Management = teljes körű minőségirányítás), olyan vezetési módszer, filozófia és vállalati gyakorlat, amely a szervezet céljainak érdekében a leghatékonyabb módon használja fel a szervezet rendelkezésére álló emberi és anyagi erőforrásokat. Az Amerikai Egyesült Államokban az 1980-as évek közepén fogalmazták meg e vezetési módszer, filozófia alapelveit, sok ponton a Japánban (Kaizen) kialakult minőségmenedzselési módszerekre és szemléletre alapozva. A TQM felülről, vezetői szintről kiindulva építkezik. Átfogja az egész szervezet működését, nemcsak a folyamatokra terjed ki, hanem az irányításra és az erőforrásokra is. A hangsúlyt a vevői elégedettségre és a szervezeti működés folyamatos fejlesztésére helyezi.

Tessék mondani! Száz év tapasztalata nem elég? Mindent el lehet rontani ilyen követelmények mellett is? Igen, el lehet, de nem egyedül ők tehetnek róla. Én azt mondom, mentsük meg az autógyárakat: szüleim sokat meséltek a harmincas évekről: az ő gyerekkoruk volt, szépnek kellett volna lennie és felhőtlennek, tele elégedett gyermeki kacajjal: nem egészen így volt és ez nem jó. Engedjük nevetni gyermekeinket, bepattannak az autó hátsó ülésére és élvezik a száguldást, a gyorséttermet (brrr), a kanyar után feltáruló tengerpart látványát, vagy Tihany kanyargós utcácskáit, kell ez nekünk, elrontott, elkényeztetett faj lettünk. A csúcsragadozó már csak négy kerékkel az igazi. Vessen magára.

7 komment

Címkék: apokalipszis

A palota ékköve - nesze magyar...sorozat

2008.11.21. 06:32 commontalk

(Dae Jang-geum)     
színes dél-koreai filmsorozat, 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott …

rendező: Lee Byoung-hoon
forgatókönyvíró: Kim Yeong-hyeon
zeneszerző: Im Se-Hyeon
producer: Lee Byoung-hoon
szereplő(k):
Lee Yeong-ae (Seo Jang-geum)
Yang Mi-kyeong (Han udvarhölgy)
Park Chan-hwan (Seo Cheon-Soo, Jang-geum apja)
Kim Hye-seon (Park Myeong-yi, Jang-geum anyja)
Lim Hyeon-shik (Kang Deok-gu, királyi szakács)
Geum Bo-ra (Na Joo-daek, a felesége)
Han Ji-min (Sinbi)

Jean_gumYun királynőt királyi parancsra méreg általi halálra ítélik. Az ítéletet végrehajtó katonák egyike, Seo Cheon-soo hazafelé indul, ám az úton baleset éri. Egy titokzatos öreg remete siet segítségére, aki különös jóslattal ajándékozza meg: sorsát három nő fogja meghatározni. Az elsőnek a halálát okozza, a másodikat megmenti, de miatta vész el, a harmadik pedig a vesztét okozza, de ezáltal sokakat megment. A katona sokat töpreng a jóslaton, míg egy napon egy haldokló nőt talál a patak mentén. Kiderül, hogy a gyönyörű lány a palota egyik udvarhölgye, akit megmérgeztek. Cheon-Soo azonban épp időben érkezik...

Ennek az udvarhölgynek a kislányáról szól a történet.
Az édesanyja azt mondta neki mielőtt meghalt, hogy szorgalommal érje el, hogy a palota első konyhai udvarhölgye legyen. Erről az életútról szól a történet.
A kislányból nagylánnyá lett Jang-geum  ragyogóan és mindenkit lenyűgözően főz.....de sajnos az akkori időben is lévő hatalmi harcok  áldozata lesz.....


a főszereplőkTeljesen véletlenül kapcsoltam a királyi tv-re, amikor elkezdődött ez a több mint meglepő sorozat. Valljuk be, mekkora fejfájás lehet, eldönteni egy csatornának, hogy vállalja-e egy egzotikus 54 – egyesek szerint -70 részes sorozat bemutatását. Van-e ebben kockázat? Annakidején nagy siker volt Isaura, vagy a kevésbé egzotikus Onedin kapitány bemutatása, így joggal reménykedhetett az M1, hogy ez is be fog jönni. Az első részt végigmosolyogtam. Hiába a gyönyörű jelmezek, az igényes díszletek, a szereplők (tisztelet a kivételnek pl. Lee Yeong-ae ), valami elképesztő amatőr játékot adnak elő. Elsőre nézhetetlennek ítéltem, mivel az ebédszünetemre esik, minden nap meg tudok nézni belőle egy-egy rövidebb részt, s elkezdett érdekelni. A kertévéken ilyenkor telefonálós pénzlenyúlás, vagy százéves valami ismétlése van, így inkább jöjjenek a koreaiak.
hősnőnkOtt tartottam, hogy nálam minden ellene szólt, eszembe nem jutott, hogy végül minden nap bele fogok nézni, mégis ez történt. Megnyugtatom ismerőseimet, akik most kezdenek értem aggódni, hogy nem fogok Jang-geum kitűzőt vásárolni, se legyezőt, semmi más ereklyét.

Ezeket a sorokat sem ajánlásként, sokkal inkább tanácstalanságom elkeseredésem okán írom. Sok-sok nyugdíjas, gyermek és kismama fogja jobban ismerni az 500 évvel ezelőtti Korea sziruposra „főzött” történetét, mint ismerte valaha hazánk sorsfordulóit.


Eljátszom a gondolattal, mi lenne, ha egyszer készülne egy magyar sorozat, a honfoglalástól napjainkig feldolgozva történelmünket, vagy a Koppányi aga testamentuma módjára, egész sorozat keretében dolgozná fel a végvári vitézeink helytállását. Sorozat keretében ismerhetnénk meg az Erdélyi Fejedelemség történetét, vagy ismerkednénk meg Mátyás reneszánsz udvarával.
Koppányi aga Bodrogi_és Bessenyei
Kedves producerek, ismerjük az összes óriáspókot, tudjuk, hogyan épül Dubai, Las Vegas, miként szakadt le a Tacoma híd, s hogyan kell királyrákot fogni. Mi lenne, ha piacképesnek ítélné valaki nemzetünk történelmét?


 Csak reménykedem, hogy már izzanak az etyeki stúdió lámpái, s rohamra indul egy nomád lovascsapat…apropó, a távol-keleten és a világ filmgyártásában is: Dzsingisz kán és mongol kultusz van.

Válság ide-válság oda, legalább a filmekben játsszuk már el az új Honfoglalást. Talán még pénzecske is terem belőle. Felőlem a koreai színésznő is szerepet kaphat benne, akkoriban talán még lehettek mandulaszemű asszonykáink? Ki tudja?

Isaura

Gondolom, hogy e sorok ellenére semmi nem fog történni. Semmi kedvem ahhoz, hogy a hazai kultúra, filmkultúra kérdését jobb-és baloldal közötti csatatérnek tudjam be, és lemondóan legyintsek egyet. Valaminek mégis kellene történnie, mert a most felnövő nemzedék döntő többsége egyáltalán nem olvas, egyharmaduk nem is érti a leírt szöveget, az utolsó mentsvár lehetne a képi oktatás, avagy ismeretterjesztés. Ha semmi nem történik? Akkor most nyugodtan visszajöhet Isaura, legfeljebb Obama felszabadítja.

Szólj hozzá!

A meztelen igazság

2008.11.16. 10:50 commontalk


Nincs kiszolgáltatottabb érzés, mint azt álmodnod, hogy meztelen vagy s egy zsúfolt belváros kellős közepén mindenki téged figyel. Én ma, ezen a ködös késő őszi napon csak a szépről álmodom.

Igen! Ez lehet a megoldás. Amikor pénzügyi-gazdasági válság van, akkor kell bevetni a szebbik nemet. Ők – még elő nem fordult a történelemben, az ellenkezője – mindig tudtak kellő mennyiségű pénz összeszedni nekünk, balfácán férfiaknak.

„Nők teszik ki a világ népességnek felét, ők dolgozzák le az összmunkaidő közel kétharmadát, de a világ bevételének alig egytizedéből részesülnek, és a világ javainak csak kevesebb, mint egyszázada felett rendelkeznek” – olvasható egy 1980-as ENSZ-jelentésből.
Az ENSZ jelentés csak megerősíti a fenti állításomat, ha a megkeresett pénz nem náluk – nőknél – van, akkor csak nálunk férfiaknál lehet, valahol csak kell lennie? Nem?

A német nőknek több mint a felét bosszantják a takarításhoz lusta férfiak: a hölgyek 56 százalékát készteti zsörtölődésre, ha párjuk a kisujját sem mozdítja a háztartásban, míg a férfiak közül csak 22 százalék elégedetlen, ha felesége keze nyomán nem ragyog a lakás. Ezzel szemben az erősebb nem 43 százalékát valósággal megőrjíti, ha a nő nem tud jól bánni a pénzzel – állítja legújabb kiadásában a Men's Health című bulvármagazin.
Adjuk oda a bankokat a nőknek, azok ezt követően, jobban fognak működni, olyan ügyfeleknek is fognak hitelezni, akiknek egyáltalán nincs pénzük, s még az életben nem kaptak egy dollárt (Forintot) senkitől.
A nő és a bár, avagy kocsma, ivó, de az étterem az már más tészta, akarom mondani territórium. Késő este a világ rengeteg helyén álmodoznak kicsit pityókás urak, pelyhedző állú legények, a Nőről, aki feltűnne a bárpultnál, mögötte, a bárszéken mellette, leül, mit leül – oda varázsolja mellé a sors. Rád néz, lusta mozdulattal cigarettát vesz elő, várja, hogy tüzet adj…érzéki érintéssel fogja meg a csuklód, hogy meg ne remegj, és bár udvariasan félre leheli ki az első slukkot, azért egy kis buja ízelítőt kapsz belőle. Mennyi remény szökött szárba, mert éppen arra járt a nagy Ő, s mennyi remény hullott, enyészett a semmibe, mert egy fogatlan alkoholista nőszemélyen kívül senki be nem tette a lábát a hamar undormánnyá változott lebújba.

Sokáig ábrándoztam Párizsról, egy kissé megviselt várostérkép segítségével, és egy kölcsönzött útikönyvvel, képzeletben bejártam sugárútjait. Mindeközben irigykedve hallgattam, a már nevét sem tudom kollégiumi lakótársam áradozásait a fény városáról. Aztán elrepített a sors, egy hétre álmaim városába, és nem csalódtam benne, talán ő sem bennem. A Notre Dame, önmagában egy álom beteljesülése, nem azért mert ez az épület lenne Földünk egyik utánozhatatlan csodája, mégis mágikus ereje van. Alaposan megismerkedtünk egymással, aztán a talán, északi oldala mellett egy étterem teraszán elpilledve, meghatottan kávéztunk. Itt vagyunk, ezt is láttuk, látjuk. A mai napig szobánk falát díszíti egy ott rajzoló művész képe, remélem, ő időközben világhírű lett.

A fontainebleau-i erdő (Az erdő is, maga a buja, meztelen természet, a kiismerhetetlen, titokzatos nő, akit egész életünkben keresünk, s öregkorunkra felejtjük csak el, hogy miért is tettük tűvé az életünket, akkor meg már mindegy.)
Paál László, aki egyedüliként tudott erdőt festeni - szerintem.
Az első erdélyi vasút megnyíltával (1869) beszüntették az odvosi postamesteri állást, illetve áthelyezték Konopra, s így az ezreket érő ház teljesen értéktelenné vált, ettől kezdve szülei csak a berzovai postamesteri állással egybekötött lefogyott jövedelemre voltak utalva. Egyszerre vége volt a dáridónak, elült a víg muzsikaszó, Paál Laci arra ébredett, hogy szegény ember fia, a kinek magának kell megkeresnie a kenyerét. Vége a havipénznek, a szalonna és kolbász, a csizmák, ruhák és nyakkendők küldésének, - tessék kenyér után látni, most, a mikor úgy szeretne gondtalanul tanulmányainak élni, a fiatalságát élvezni, a régi, vidám, gondtalan életkedvvel!
Csakhogy Paál László alaptermészetén a váratlan csapás nem sokat változtatott. A pénz értékét csak akkor ösmerte, ha nem volt.

Az erdő és a lány mai képes utánzata Paál lászló rövid, tragikus, de bizonyára szép, és bizonyosan tartalmas életművének. A festő eredeti képe, még sejtet valamilyen perspektívát, kivezető utat, s biztos vagyok abban, ha ő nincs, akkor nem egészen ilyen a fotó beállítása. Lehet, hogy soha nem hallott a fotós, nagy festőnkről, de a képeit látnia kellett. Ő azonban, már nem hagy számunkra kiutat. A női test rejtelmes-sejtelmes mivolta, és az erdő szinte egybeolvadnak, kiút nincs, ha egyszer elszántad magad férfiember, ám vágj bele az újabb kalandba. Még ha bánni is fogod később, azért lesz sok olyan pillanata, amiért azt mondod: megérte. Ifjúkorom kedvenc könyve volt Dallos Sándor kétkötetes Munkácsy életrajza. Jó anyám, később, utánam olvasta el, s csendben megjegyezte, hogy szerinte, ez nekem (akkor) még korai volt. Nem anyu, nem volt korai, jó volt megismerni a 100 év előtti Párizst, s rájönni arra, hogy szeleburdi csitri osztálytársnőim, egy-két év alatt dívák lehetnek, s szörnyű lelki kínokat fognak okozni nekem is, így lett, de jólesett.


 A nő lenne csak a kiszolgáltatott? A kép azt sugallja.  Ugyanakkor mi jut nekünk, a férfiaknak művészi ábrázolásból, ha kitaszítottá válunk.

Az alkohol, a drog, a tántorgás, az ágyra járás, a magány, a cigi, ócska cédák, s minden milliomodik részesül közülünk a csodából, hogy a pokol tornácán rábukkan egy erős, nő, megragadja, kiemeli, és a tenyerén hordozza. Ez lenne a meztelen igazság? Nem tudom, nem is szeretnék a végére járni. Maradjon rejtve, ha már annyira titokzatos. A képek csak illusztrációk, nem a látogatottságot szolgálják. Egyébként pedig, hova a csodába lettetek régi játszótársak? Még el kell mondanunk ezt azt, a világról.
 

Szólj hozzá!

Címkék: magánvélemény

Szurkolóinkat ütötték Dunaszerdahelyen

2008.11.02. 06:46 commontalk

A szlovák hatóságok hatalmas erőkkel vonultak fel a találkozóra, főleg azért, mert Magyarországról mintegy ezer szurkoló, számos ultracsoport - köztük sok ferencvárosi drukker - is érkezett Dunaszerdahelyre, hogy biztassa a felvidéki együttest a Slovan ellen.

A mérkőzésen tartózkodók beszámolója alapján a 15. percben kommandósok behatoltak a magyar szurkolók szektorába, az összecsapás következtében több sérültet kórházba kellett szállítani. Egy magyar szurkolót mentőhelikopterrel vittek kórházba, miután eltört az állkapcsa és nem lélegzett, ezért intubálni kellett, azaz csövet vezettek a légcsövébe, hogy újraindítsák és biztosítsák a légzést.

A játékvezető félbeszakította a találkozót, és csak negyedóra elteltével tértek vissza a játékosok a gyepre. Korábban már volt hasonlóan incidens a magyar szurkolók és a szlovák rendfenntartók között: 1992-ben a Ferencváros Bajnokcsapatok Európa Kupája-selejtezőt játszott a Slovan Bratislava otthonában, akkor maszkot viselő kommandósok verték meg a zöld-fehér drukkereket.
A meccs a vendégek 4-0-ás győzelmével végződött.
A nagykövet azt nem tudja, hány magyart vettek őrizetbe a meccs előtt, de bizonyosan többeket. Dunaszerdahelyen arról panaszkodtak a magyar állampolgárok, hogy a zászlókat vivő embereket félreállították, igazoltatták.
A konzul már Dunaszerdahelyen van, a nagykövet most tart oda, és találkozni fog Pázmány Péterrel, a város polgármesterével, aki a helyszínen nézte meg a mérkőzést. Heizer Antalnak a polgármester azt mondta, hogy indokolatlannak találta a rendőri fellépést a stadion területén belül.
Eddig a hírek. Egyáltalán nem kedvelem a futballhuligánokat, így ha valakinél valóban kés volt stb. jogosan intézkedtek vele szemben a szlovák rendőrök. A videók alapján viszont teljesen indokolatlannak tartom a stadionbéli rohamot a magyar szektor ellen, s nagyobb tragédia is lehetett volna belőle. Szlovákia, múlt nélküli fiatal állam, és nagyon kényesek, hogy finoman fogalmazzak a magyar ügyekkel kapcsolatban. Dunaszerdahelyen a rendszerváltás környékén jártam először, s kiváló magyar emberekkel ismerkedtem meg, egy olyan városban, ahol szinte csak magyar szó hallatszik.

Elmesélték, hogy a csehszlovák időkben bizony sem az utcán, sem hivatalos helyen nem vették jó néven, ha valaki magyarul szólalt meg. Azóta többször jártam a környéken is, ismerősöknél, s tudom, hogy mennyire ragaszkodnak a nyelvükhöz, nemzeti hovatartozásuk nagyon fontos, s csak szeretettel tudnak az anyaországra gondolni, viszont semmi pénzért nem hagynák el szülőhelyüket.


Aki nem él kisebbségben, egy ellenséges közegben, nem értheti, hogy mennyire fontosak ilyen élethelyzetben a nemzeti szimbólumok, ez esetben a zászló, és maga a magyar csapat.

A szlovák rendőrség botrányosan viselkedett a lelátói rohamnál, s ez majdnem egy fiatal magyar életébe került, akinek jobbulást kívánok. Remélem, hogy erélyesen szóvá tesszük a tiltakozásunkat. Továbbra sem fogom tótoknak nevezni a szlovákokat, mert nem igazságos egy nemzetet egységesen csúfnévvel illetni. Mielőtt valaki kifogásolná a Nagy-Magyarország-os zászlót, annak felhívom a figyelmét, hogy a szlovákiai szélsőségesek a Balatonig kívánják kiterjeszteni államuk határait. Nem jó ez nekünk így Közép-Európában, de ez van.

Nagyon kérem a Fradi keménymagot, nem kedvelőket is, hogy ne ez legyen az alkalom a szurkolóinkon elverni a port, kaptak ők rendesen a szlovák rendőröktől. Kívánom Szlovákiának és a Slota féléknek, hogy nyugodjanak meg, mi biztosan nem fenyegetjük őket, hat-hét tankkal, meg néhány Grippennel, nincs sok esélyünk visszafoglalni területeinket. A következőket hazai radikálisoknak üzenem. Nyitva vannak a határok, lehet utazni, barátkozni, ismerkedni, csodás felvidéki várainkat meglátogatni. Ez az igazi honfoglalás, s minél többen, minél gyakrabban utazunk, annál inkább hozzászoknak a derék szomszédok, hogy mi is vagyunk.

Erdélyben már rá se bagóznak egy-egy Nagy-Magyarország matricára. Egy átlagos hétköznapon Kolozsvár-Marosvásárhely között az autók egynegyede magyar rendszámú, jól is van ez így. Ami nagyon nincs jól, azt a képek hűen megmutatják. Ezt az unió egyik országában teszik a másik tagállam rendőrei. Fel vagyok háborodva.



 

5 komment

Címkék: határontúli

Magyar vagyok, ments ki innen

2008.10.30. 06:49 commontalk

Régebben  sokan akartak menekülni a kis magyar dzsungelünkből, de ezt marcona határőrök, besúgók stb. sorra megakadályozták, ezért viszonylag kevés azoknak a magyar elő-celebeknek a száma, akiket senki nem mentett ki a kádárizmus dzsungeléből, hanem ők maguk szabadultak ki a bezártságból.

Hirtelen nagyot változott a dzsungel, egyik napról a másikra saját magad dönthetted el, hogy a kitaposott ösvény, a vízesés, avagy a liánok irányában indulsz el világot látni. Egyre többen ébredtek rá, hogy nem is olyan egyszerű szabadnak lenni.


A szabadság felelősség: Te magad döntöd el, hogy bennszülött módjára beéred-e üveggyönggyel, vagy valami többre vágysz. Mai példával élve: Győzike állítólag 2,5 millát kap a kis kalandért, meg Benkő Dániel szívatásaiért cserébe. Ez azért több mint üveggyöngy, de nem egy világmegváltó összeg.

Azt viszont nem tudom, miként tudná magát helyzetbe hozni kb. hárommillió magyar nem-celeb, akiknek soha nem volt és nem is lesz esélyük kiszabadulni a dzsungelből, és őket valóban csípik a pókok, rákok, rájuk tekerednek a pénzügyi kígyók, folyamatos földcsuszamlás köröttük a táj, és szünet nélkül esik, vagy elviselhetetlen páratartalom fojtogatja őket. Bizony, nagyon nem egyszerű nem-celebnek lenni, ezért aztán vannak celeb-pótlékok a számukra is.


Ezeket a kütyüket, a virtuális, vagy valóságos élményeket tálcán kínálják a celeb-kapitalizmus pszichikai-kárpótlási boszorkánykonyhái: - Ne törődj semmivel, senkivel, fogyassz, falj, törtess, gázolj, ne fékezz, és sz@rj le mindent és mindenkit.

A leginkább nem-celeb emberkét is mobilok, barátok-köztök, postás józsik, és mesterhármasok tartják a markukban. Veszik a mobilokat, a márkás cipőt, az acélbetétes bakancsot, elmennek két napra rozsdás busszal Velencébe, és ha beledöglenek is, de eljuttatják a családot a horvát tengerpart álomdzsungelébe. Mindent kihalásznak cserében a zavarosból, ha kell csillagokat gyűjtögetnek, ha kell bármit aláírnak, elviselnek, kibírnak, túlélnek, de tartani kell a lépést a szomszéddal, rokonnal, baráttal, s főként a halálos ellenséggel szemben.


Hanem aztán, húsz év után helyzet van, a kevés magyar celeb számára is. A dzsungelt feléltük: se banán, se tenger gyümölcsei, semmi sincs, csak a kirabolt esőerdő. A húsz éve tartó álságos nyüzsgés hirtelen abbamarad, se jövés-menés, se kalandtúra, se rétes-fesztivál, se vacsoracsata, se hitelkártya akció, se nyerjen egy Twingót három kefires doboztetőért nincsen. Dermedt csend van, és a celebek riadtan lesnek körül, mi a csoda történhetett?

A celeb azonban azért celeb, hogy gyorsan kapcsoljon. Helyre kell állítani a díszlet dzsungelt, mégpedig nagyon gyorsan, mert nem maradhat egy ország pőrén, szakadtan, álmok, kis– és nagy hazugságok nélkül. A darab most átmenetileg félbeszakadt, de a forgatókönyv-felelősök már szövik a hálót, és ismét barátok közt leszünk. Nem kell félni, de most jobban fog fájni, azonban, ha jól kapaszkodsz, kiválóan álcázod magad, megragadod a műindákat, akkor majdnem-celeb maradhatsz, s lényegében folytathatod az álomutazást…


Aki hülye? Az meg haljon meg. A dzsungel törvényei kegyetlenek, ez az őserdő kicsit más - a mienk, és sajátos szabályai vannak. Miért hitte azt, hogy van élet a dzsungelen kívül is? Van, de milyen?
Én azonban a hülyékhez csatlakozom: magyar vagyok, ments ki innen! Nem, nem kell expedíciót indítanod, egyszerűen kilépek a diszletek közül, s lekeverek néhányat, az arra illetékes keveseknek, a rendező meg táthatja a száját, erre nem számított.


 

Szólj hozzá!

Körtöltés utca

2008.10.22. 07:13 commontalk

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének mintegy száz aktivistája le akarja bontani egy cég épületét Szegeden. Az építtető társaság 22 millió forinttal adósa maradt egy alvállalkozónak.
Az aktivisták fejszékkel, csákányokkal és más szerszámokkal felszerelkezve felsorakoztak a Körtöltés utcai ingatlan előtt, amelynek kapujánál rendőrök állnak sorfalat.


Éliás Ádám, a VÉSZ elnöke a rendőröket vezető századosnak elmondta, hogy Szűcs László Baranya megyei vállalkozó négy turisztikai létesítmény építőmesteri munkáit végezte el az év elején a Dráva-projekt keretében. A munkáért 44 millió forintot kellett volna kapnia, de a fővállalkozó csak 22 milliót utalt át.

Nem elég nekünk ez a már nem is tudom milyen válság? Nem elég, hogy valami qrva idegen, távoli

 http://www.lehman.com/who/

Lehman Brothers miatt kell halálra izgulnom magam, azt sem tudom miért? Nem elég, hogy Gyurcsány felhívja Putyint, aki közepeseket ígért. Ajjaj, az orosz medve már ígérni sem tud…Nem elég, hogy bőrben kéne eladni a gabonát…

http://atv.hu/videotar/2008_okt__borben_kene_eladni_a_gabonat_.html

igen, ezt talán már Gráf is mondta korábban, most pedig tán őt is oktatnák a baromfis népek.

Nem elég, hogy immár két hónapja nem lesz vége a világnak
, egy ideig nem fogynak ki a kőolaj készletek, a nyáron még 600$ körül vizionálták egy gallon üzemanyag árát, most meg bőség lesz ismét, pedig valóban végesek a készletek. Ki érti ezt? Én, biztosan nem, de azért vannak sejtéseim.

Tudjátok, nem azért halt meg az idős néni a nyóckerben,
mert éppen ott volt dolga a vak véletlennek, egy frászt. Ez sorsszerű, szinte eleve elrendeltetett halál volt. Errefelé járkál mostanság őkelme. Immár mintegy ezer éve jelenik meg, honfoglalók és leigázottak képében. Aztán megvakítók és vakítottak, bosszúállók, és új hódítók, aztán vakbuzgó hívek, és lázadó protestánsok vívják csatáikat, megjelennek a nemzetállamok, és árulók férkőznek sorainkba, majd új honfoglalások indulnak, felkelünk és elbukunk, de mi bukásunkban mindig győzünk, csak nagy áldozatok árán.

Semmi baj nem történt volna, ha úgy a XVI. század környékén Kiegyezünk. Lett volna idő polgárosodni, lett volna idő gyepet ápolni, nyírni, lett volna idő olyan városokat építeni, amelyek nem jobbak a mi elkésett városainknál, csak volt már idő rájuk 300 év alatt, hogy felújítsák, átalakítsák, kiglancolják, vagy éppen lebontsák őket éppen kedvük szerint. Nálunk 30-40 év alatt kellett egy hórukkal megépülnie szinte mindennek, aztán teljes pompájukban ragyogtak, és elismerően csettintett, avagy hümmögött az angol lord mikor mutatták neki, igen…nem is olyan barbárok ezek.

Mindig kifutunk az időből...Mire felújítás kellett volna, nem tellett rá, de munkáskéz se volt, hiszen elmentek mind az első háborúba, a kettőt között meg tudod, volt egy válság: a 75 éves ciklus éppen beütött, aztán meg jött a második háború, 56, és a Kádár kor.

Az a rohadék, szerencsétlen lépcső mit sem tudott erről, meg az IKV-ról sem, amelyik már szintén nincs sehol, azóta is van valami fővárosi karbantartó, de már nem érdekes. Ha tudnak fizetni a lakók, akkor meg lett volna a lépcsőjavítás, de nem tudtak. Ennyi? Ennyi.

Kit érdekel, hogy bontani akarnak az alvállalkozók a Körtöltés utcában?
Bontsanak. Úgyis az a baj, hogy nem lett elbontva ez az egész, úgy ahogy volt. Talán el kellene vonulni szépen, libasorban, kicsit szemlesütve derék rendőreinknek, aztán bontsanak. Majd épül helyette valami, a felelőtlen fővállalkozó meg talán megtanulja egy életre, hogy hogyan kell lépcsőt csinálni (tatni), vagy megtanul fizetni.

Özv. Kovács Lajosné ma reggel is elhagyta a lakását. Gondosan ellenőrizte az ablakot, a gázt, intett a macskának, aki már 5 éve társa, hogy nemsokára jön. Gondosan becsukta az ajtót, majd a piaci szatyrot markolva óvatosan lépkedett a lépcsőkön – talán benéz az orvoshoz is – gondolta, beköszön a sarki hentesnek, hogy az ünnepre tegyen félre egy kis húsos csontot – meg az unokák is befutnak talán – aztán már csak valami robaj, por, meg kapaszkodna, de nincs hova, mibe, belemarkol a semmibe és az egész volt monarchia, kisantant beleremeg, belefárad, beledermed. Mire elül a por, már sziréna szól.
Gyors telefon, van már húsz éve, robog a mentő, már nem Nysa, gyorsan kiérnek, megjelennek a stábok, elvégre demokrácia, pluralizmus miegyéb van.
Özv. Kovácsné már nincs.


Ma reggel többen, többen, mint tegnap, hívják fel a frissen megismert, vagy a haver által ajánlott brókert. A magyar kreatív, de óvatos – még nem látott testközelből tőzsdekrachot, így nem is érdekelte az egész cirkusz, most már igen: tőzsdézni kezd, ahol veszteni lehet, ott nyerni is. Ebben egyre biztosabb, sőt teljesen az, kacsint egyet az asszonynak indulás előtt, s bevágja az egész lóvét a tőzsdére…

5 komment

Címkék: apokalipszis

Kampány az USA-ban

2008.10.16. 12:50 commontalk

Nem nagyon durva, csak kicsit...


 

 

 

 

 

Sarah a harcias asszonyság.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ObamaHillary, nyilván Clintonék befolyására utal. Ettől megijednének a bizonytalanok? Nem tudom.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Obamáék a szuperexpressz, és az erős szállítómozdony, McCainnék, hát…nem hízelgő.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Palin ápoló nővér, elnökjelöltjével.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Obama a 46 éves politikai szűz…talán ennél többre képes.
 
 

 

 

 

 

 

 

 

Obama superman.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igen! Mi tudjuk!
Meglátjuk.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Alaskai szépségkirálynő volt, viszont ez az egyetlen kép, ahol valóban,  nagyon is normálisan néz ki.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Palin ranger, vadásszenvedélyére utalnak.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az emlékezetes horrorfilm plakátja, kicsit átalakítva.


 
 

 

 

 

 

 

 

 

Putyin bedugná a fejét az USA-ba? Illetve Alaszkába? Palin külpolitikai képzettségét tekintve ezen a szinten áll. Másik híres állítása, hogy ismeri az oroszokat, mert látjő Oroszországot, alaszkai otthonából. Ez amolyan  KT színvonal lehet, a magyar hölgy nevét ki nem írom, nem akarok perbe menni. Ő aki valamikor táncikált valami vetkőzős showban.

 
 

 

 

 

 

 

Palin asszonyság aktív vadász is. Ő tudja. Mindenesetre, ha véletlenül a McCain-Palin páros nyer, és az „öreggel” valami történik, ez a liba fogja uralni a világ még mindig legerősebb országát, szép kilátás.
 

2 komment

Címkék: politika

Monorierdő (Áll a vasút, áll a MÁV)

2008.10.07. 14:09 commontalk

A Budapest–Cegléd vasútvonalon, Monorierdőnél a műszaki mentés munkálatainak befejező részét végzik a vasúttársaság szakemberei. 21 óra 40 percre eltávolították a baleset következtében megsérült kocsikat. Mindezeket követően, várhatóan kedd hajnali üzemkezdetre állhat helyre a vasúti közlekedés Budapest és Cegléd között.

A nyáron magabiztosan kerestük ki a http://www.mav-start.hu/ nevű linkről, hogy milyen lehetőségeink vannak Miskolcról, visszajutnunk kedvenc Dunántúlunkra. Viszonylag ritkán vetemedünk erre a vakmerő tettre, átlag háromévente, de engem mindig nagyon megvisel a több száz kilométer, amit a vasúttársasággal kell töltenem. A keletiben aztán, sikeresen le is késtük az egyetlen alkalmas csatlakozást, a jegyünk 2/3-át nem kaptuk vissza. Pesten tartózkodó barátainak segítségével, autóval gyorsabban hazaértünk, mint a nem, a mi hibánkból lekésett szerelvénnyel.

Nem volt ez így mindig: több helyen megírtam már, hogy kissrác koromban szájtátva figyeltem előbb a gőzösöket, majd a villamos paripákat, a Dunántúlon ekkor még a diesel-ek húzták a szerelvényeket.

Jó volt Pécsről-Pestre utazni, meg visszafelé is: főként, hogy jó ideig megvolt a büfé-vagy étkezőkocsi, ahol az utas-átverő gurunak tetsző fehér kiskabátos ember, előbb reád, majd a plafonra nézve, mondott egy-egy horror árat a két sörért, meg a hölgytársaság kávéjáért (kólájáért). Ezeket, a számokat, a nem tudom, az Utasellátóhoz honnan oda került fickók szemrebbenés nélkül mondták ki: ő is tudta, én is tudtam, hogy most azt fizetem meg, amit valóban nem is lehet, hiszen qrva nehéz lenne menetközben másként sörhöz jutnom. A történetnek már régen vége, az Utasellátó régóta sehol, illetve most a MÁV-Start honlapján fellelhető, de én egy darabot nem láttam belőlük. Mindenestre a hajdani mindenható fickók, ha volt eszük (volt) jól megszedték magukat, anyacégük eredetije pedig mehetett a sunyiba.

A nyolcvanas években már csak bevásárlókocsival csattogtak végig, a nem éppen ehhez formatervezett folyosókon, és kínálták a portékát, immár az utas után járva, több-kevesebb sikerrel. Egy-egy fülkét lefoglaltak, ez volt a stabil pont, s eme helyen, ha olyan volt a férfi-utas összetétel szép kis csapat is kialakulhatott, az alkalmi kocsma telephelyén, szép szagot árasztott, a sör és dohányfüst keverék minden irányba. Ekkoriban még előfordultak a vonatokon  hölgyek, akik kényszeredetten vonultak a toalettre, és fintorogva kerülgették a felfaló férfi szemeket, meg az általuk gerjesztett bűzt, amibe megfelelő alkoholos koncentráció esetén már belefért a nyálcsorgatás, a kevéssé becsomagolt ajánlattétel, és a nyílt kritika, főként egy-egy hosszú comb, vagy kivillanó dekoltázs esetén.
Ekkoriban, de nemcsak emiatt már láthatóvá vált a MÁV tengernyi baja, s kb. a kilencvenes évek közepére csúcsosodott ki. A mai napig stabilan őrzi is az elrettentő valóságot az egész intézmény. Én, laikus utasként először, az egyetlen pénzt fialó cége példáján vezettem le magamban, és most közzétéve, a végromlás kezdetét.

Aztán már csak ez nem látta, hogy nagy a baj, aki nem akarta. A legkevesebb, hogy eltűntek a sötétítőfüggönyök, a hamutartók, a csomagtartók rácsai. Elvitték a villanykörtéket, amelyeket pedig máshol nem nagyon lehetett használni, ekkorra az egész (hajdani egységes MÁV) az ütött-kopottság, a szétesés, a leplezetlen szeméttároló (ld. Keletiből kivezető rész a sínek köze és környéke –valami elképesztő), az önmaga romjaiba, rozsdájába roskadó omló világ képét árasztja magából. Ilyen szakadt állapotban volt ám a rendszerváltás környékére, a posta, a mentőszolgálat, egy csomó állami, meg mit tudom én milyen cég. Ők sokat változtak, és állítom, hogy többségében alkalmazkodtak a megváltozott világhoz. A MÁV, az semmit.

Egy pillanatra meg nem hatódom, hogy vettek elővárosi vonatokat, meg elvégeznek 20 éve esedékes pályafelújításokat. A tengernyi bajról talán felében-harmadában tehet a cég és annak sűrűn cserélődő vezérkara. A legnagyobb bűnös a politika. Immár legalább 30 éve hagyják teljesen lerohadni az egész vasúthálózatot. Nekem csak három olyan miniszter neve jut eszembe, akik talán erőn felül, vagy legalább szükség szerint tettek a vasútért: Baross, Csanádi és Siklós Csaba.

Ma fantomállomások előtt robog, zakatol, esik szét a szerelvény, bezárt pénztárak, utasvárók, a teljes oda nem figyelés borzasztó bizonyítékai. Még arra sem gondoltak, hogy kiadják parasztporta gyanánt a kiürült bakter-lakásokat. Ha nem költesz valamire, akkor előbb-utóbb elpártolnak az utasok és az árufuvarozók. Ettől kezdve lejtmenet: a vasutat látványosan utáló Kóka legszívesebben bezáratta volna az egész kócerájt. A másik oldalt sem értem: a vasutas szakszervezetek unos-untalan zsarolásai révén, ma egy mozdonyvezető - harmincéves gyakorlattal, minimum a dupláját keresi az én diplomás fizetésemnek., akinek ugyanennyi ideje van a szakmájában. Ez nem igazságos, de nem az fáj, hogy több, legyen több: csak adjon az utasnak is valamit cserébe.

A miniszterek, vezetők jöhetnek – mehetnek, a kevés utas és a romjaiba dőlt MÁV, vagy micsoda itt marad, és iszonyú pénzekbe kerül. Én addig nem engedtem volna elmenni őket, amíg egy határozott, azonnali cselekvési tervet le nem tesznek az asztalra, és abból az első sikeres lépéseket meg nem teszik.

 
Nagyon sajnálom az áldozatokat, és a hozzátartozókat, de óvnám a miniszterelnököt a túlzó reakcióktól. Mi lesz, ha bekövetkezik egy mendei, vagy szajoli típusú tömegszerencsétlenség, akkor már kevesek a könnyek. Elérzékenyülni nem bűn, szabadjára engedni az érzelmeket, most nem lenne szabad. Tegye mindenki a dolgát, de gyorsan, mert a vasút mai állapotában nem veszélyes üzem, hanem életveszélyes. (Ez vélemény, nincs szükségem pereskedésre!)

„Az egész életem és minden elveszett!”
Baleset Mende és Sülysáp között
Megrongálódott mozdonyok a tragédia színhelyén. A 424-es személyzete nem tulajdonított különösebb jelentőséget annak, hogy Mende és Sülysáp között a forgalmat jobbjárattal fölvettékKomor évfordulóra emlékeztet a dátum: 1968. december 22. A nevezett napon 17 óra 3 perckor ugyanis Mende és Sülysáp állomás között tragikus következményekkel járó vasúti baleset történt: a 6616/a számú, utasokkal zsúfolt személyvonat és az 5565-ös számú tehervonat ütközése következtében 43-an vesztették életüket. Kilencen életveszélyes sérülést szenvedtek, 15 utas súlyosan, 36 könnyebben sérült meg. Szerzőnk maga is részt vett a mentésben.

 

Szólj hozzá!