Javaslatok az oktatásügy kapcsán

2008.06.06. 15:00 Joschka Fischer (törölt)

Elnézést kérek, hogy nem dobok ide egy teljes koncepciót, csak pár felvetést.

Naponta egy testnevelésórát minden tagozaton az általános iskolákban és gimnáziumokban. Ezzel párhuzamosan a menza kötelezővé tétele (a büféreform egy vicc), színvonalának emelése, hogy valóban egészséges és finom ételek kerüljenek a diákok elé, ne a mostani főzelék-rántotthús duó.

A menzás dolog összehozza a közösséget is, mondom ezt egy nevetséges Magyar Hírlapban megjelent cikk kapcsán, ahol a kétszintű érettségirendszer okozta közösségszéthullásról beszél a cikk félretájékozott szerzője. Lehetne még azzal is játszadozni, hogy kötelezővé tesszük az ételek alapanyagának hazai termelőktől való beszerzését, esetleg iskolai szinten rávenni őket a szponzorálásra, de ez már csak a hal a tortán, ha-ha-ha.

Normális szexuális felvilágosító és drogprevenciós órákat! Értem ezt úgy, hogy az iskolák ne a biosztanárt állítsák a gyerekek elé, aki most múlt ötven, és inkább lenne otthon, mint a tizedikbével, akik azon röhögnek, hogy szemérmesen péniszt mond a fasz helyett.

Legyen egy külsős szakértő, aki nem megmondja a diákoknak, mit és hogyan, mert azt már rég tudják, hanem teremt egy olyan bizalmas légkört, ahol még a keménycsávó reppergyerek is megnyílik, és elmeséli, mért is volt rossz az első csaja. A drogprevenció már kicsit kényesebb. Én támogatom a könnyű drogok, elsősorban a marihuána legalizálását (bár nem élek vele). Így teljesen adekvát javaslat tőlem az, hogy ezek az órák arról szóljanak, hogy milyen következményei vannak a diákok döntéseinek, és ne arról, hogy a drog rossz.

Meg kell nekik mutatni (az elijesztő cigisdobozok példájával talán), hogy van élet drog nélkül is. De véleményem szerint belesulykolni a diákokba azt, hogy rossz, fúj, necsináld, nem helyes dolog, hiszen sokakban ez ellentétes reakciót válthat ki.

Egyelőre ennyi, ha jut még eszembe, folytatom.

25 komment

Címkék: oktatás drog iskola

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr79500448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.06.06. 15:03:43

A seksualis felvilágosításról:
Sok boldogságot kívánunk Mónikának és Mirandának!
2008.06.04. 16:11 zero
Mónika komplikáció nélkül megszülte gyermekét, akinek a Miranda nevet adta.
Az újdonsült anyuka 5. osztályos, 11 éves, 1997-ben született. 3 év múlva, 8. osztályban meg is fogja kapni a tananyag keretében a szexuális felvilágosítást ...
vastagbor.blog.hu/2008/06/04/sok_boldogsagot_kivanunk_monikanak_es_mirandanak

A Brog meg rossz, értem?

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.06. 15:34:10

+ heti 4 történelem óra.
+ használható számítástechnikai ismeretek
+ olyan kortárs segítők bevonása a drogprevenciós programokba (mégiscsak hitelesebb, ha a nagypofájú Gézagyerek osztja az észt, mintha egy szakképzett előadó nyomná a bemagolt rizsát)
+ több közös szabadidő program

- digitális tábla

rolika 2008.06.06. 16:00:00

normális családokat követelek!
ahol van munka, biztos megélhetés, de nem kell belegebedni, jut idő a gyerekekre, elbeszélgetni velük, mi a jó, mi a rossz.
ma nincs semmi, és ebből oltári nagy baj lesz

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.06.06. 16:39:27

Martinbácsi, az az elriasztó kép lehetne egy törött lábú ember is. Úgyhogy momemntán a bagózástól nem tántorít el. megyek is rágyújtani.

Rorgosh 2008.06.06. 17:04:24

A kulcs valóban a család.
Ma mindent a közoktatással akarunk megoldani, holott a gyerekek felnevelése, az élettapasztalatok átadása és egy kezdeti véleményformálás a szülők feladata (lenne).

Persze a mai kétkeresős csalaádmodell - különösen a sok túlórával/másodállással - minden csak nem család, pláne nem centrikus.

Mert anyu, apu legjobb esetben is fél ötre ér haza, és akkor még be is kell vásárolni. Persze erre elvihetik a gyerekeket, de akkor is, a gyerek iskola után 3-4 órát legalább szülői felügyelet, de legalábbis szülői/nevelői környezet nélkül tölt el.
És persze a hazaérkező szülők egyformán fáradtak, pszihés tartalékaik javarészét felélték a munkahelyükön. Otthon töltődnének, de egy család normális működése is elő-elő teremt konfliktusforrásokat. Csak most türelem nincs hozzá...

Nem mintha a helyzeten nem lehetne segíteni. A kulcskérdés a családon belüli munkamegosztás, illetve az időtényező. A mai átlagember - jobb esetben - napi 9 órát tölt el a munkájával kapcsolatban (8 óra meló, és összesen 1 óra utazás), további egy-két órát a háztartással kapcsolatos feladatokkal. Ez 10-11 órai munkát jelent.
A nők általában inkább 11-12, míg a férfiaké 9-10. Elméletben ez kezelhető lenne, a gyakorlatban ennek okai vannak. A férfiak ugyanis pszihésen sokkal inkább igénybe veszik magukat a munkahelyükön, mint a nők, mivel kevésbé tűrik a stresszt. Ezt otthon kompenzálják ki a kevesebb házimunkával. Mivel épp a házimunkára jellemző monotonitás az, amit a férfiagy láthatóan kevésbé bír lekezelni. Nem értékítélet, csak mi, férfiakmásra vagyunk kondícionálva - már biológiai szinten is - mint a nők.

Szóval a férfiak terhelése már nem növelhető. Akkor - ha hatékony családot akarunk - a nők leterheltségét (munkaidőtartam szempontjából) kell a férfiak szintjére csökenteni. Vagyis 2 órát fel kell szabadítani a nők részére. Otthoni munkában nem lehet, enni, a lakhelyet tisztántartani ugyanis muszály.
Tehát a munkaidőt kell csökkenteni hat órára.

A kérdés már az, hogy hogyan. Na, ezen még gondolkodom.... :)

Seth 2008.06.06. 18:27:27

Akkor tovább egészíteném ki.

Normális kémia és fizikaoktatást, igazi tananyaggal. (Ami most ott folyik az a totális elhülyítést és reáltárgy utálatot segíti.) Egy félév környezetvédelem órát. NEM heti 1 óra a környezetvédelem jegyében, hanem heti 2 óra 6 hónapon át.

Geopolitika órát: a diákok többnyire elképzeléssel sem rendlkeznek az országhatáron túl folyó fontos ügyekről.

Rorgosh 2008.06.06. 19:03:28

Miért, az országhatáron belül folyókról igen?! :(

martinbácsi · http://alternativa.blog.hu 2008.06.06. 19:46:34

AdamT és Seth,

1. a történelemórákból szvsz bőven elég ennyi, ha meg már megemelnénk az óraszámot, legyen több állampolg. ism. (copyright by tótawé)

2. na ja, tényleg kellenének haszn. PC-ismeretek, de ne Windows-centrikusan, hanem a free szoftverekre alapozva

3. nincs gond a digitális táblával, ha a tanárok értenének hozzá, igen jól néz ki egy vágtázó 235-ös urán, hát még ha van más is azon kívül

4. igenjó ötlet a körny. véd. óra, csak félő, hogy olyan sorsra jut mint a filozófia (ami szerintem azért van, hogy a filosztanár ne legyen munkanélküli), és a diákok nem veszik komolyan, mondjuk azt is meg lehetne oldani: szervezetten ki kell őket vinni szemetet szedni :-DD

5. a geopolitikát kiválóan lehet integrálni a földrajzba, ill. a történelembe, kérdés, hogy a tanárnak van-e kedve és ideje beszélni a diákoknak a témáról ("van-e kellő affinitása"), de mint külön órát, hát mért is ne, támogatom én is :-)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.06.06. 20:05:42

Ami a család és az iskola kapcsolatát illeti: Interjúztam egyszer egy iskolaigazgatóval, ő mondta, hogy csinálhat ő bármit, próbálhatja bárhogy nevelni a gyereket az iskolában, a gyerek aztán hazamegy, és a szülő kb. öt perc alatt lerombolja az ő egész napi munkáját.
(Mondjuk tegyük hozzá, hogy emellett a tanárképzés is pocsék Mo-n, tehát néha nem is baj, hogy lerombolják a tanár munkáját...)

Egyébként szerintem a nagycsalád még normálisan funkcionál(na), mint a jelenleg elterjedt nukleáris családok.

Seth 2008.06.06. 20:31:19

Nem a történelem órák számával van a baj, hanem azoknak az összetételével és a tananyaggal.

Én a város egyik legkeményebb töritanáránál tanultam, szóval tudom hogy mit tanítanak, ő legalábbis bevasalta rajtunk az anyagot. Még hozzá olyan könyvből amit a jogászok használnak.

Szóval a baj ott kezdődik hogy mi a fenéért tanulja meg egy diák az összes árpádházi király összes évszámát, stb. Ki mikor került trónra, mikor, hogy halt meg, hol kötött békét kikkel vagy éppen hol csatázott kikkel mikor. Teljesen fölösleges adathalmazokat próbál a diákok fejábe erőltetni. Ennek kényszerűen az a következménye hogy a diákok magolni kezdenek és ezzel feladják az önnálló gondolkodást.

Ahelyett hogy az elmúlt 50-100 év történelmét adnák üzembiztosana diákok tudtára, megtaníttatják az egész mindenség történetét. Noha annak hogy mikor írták alá pl. a karlócai békét vagy kik, a mai eseményekhez semmi köze.
Nem fognak kevesebb adót csalni a leendő felnőttek, ha tudják hogy Julius Caesart mikor ölték meg.
Nem fogják tudni a diákok hogy miért megy fel az élelmiszerek ára, ha tudják hogy ki volt kína első császára.
A mai világ kinézete 1945 után kezdett olyanná formálódni, mint amilyen ma. És hol ér véget a világtörténelem oktatása? 1945.

A világ szépen lassan elment mellettünk amíg mi a magyar történelem visszasírásával foglalkoztunk, köszönhetően az oktatásnak. Ahellyett hogy a múlton rágódnánk, végre elkezdhetnénk a jövőbe nézni: mit tudunk kezdeni egy országgal aminek a mentalitása leingkább egy cseh burleszkre emlékeztet, erőforrásai nincsenek, minden tekintetben kiszolgáltatott... hmmm mindenkinek.

Hogy mi folyik az országhatárokon belül azt semmiképp nem oktatnám. Csak arra lenne jó hogy a diákok még egy jókora politikai propagandát kapnának a tanáraiktól.


Miért lenne fontos a reáltárgyak oktatása? Mert legalább nem lehetne ennyire könnyen behülyíteni az embereket a grínpíszes sötétzöld maszlaggal. Összefüggéseket kellene vizsgálniuk, nem pedig elősütött, készen szervírozott tananyagot visszaadni.
Kémián mit tanultunk? Elektronpályákat, meg koncentrációszámítást. (Előbbit én nem használom, pedig vegyészetet tanulok.) Amit ott kellene tanulni az legyen színes, kísérletes, lássák hogy a kémia az a mindennapjaink része, és nem csak az őrült tudósok foglakoznak valami laborban méllyen a föld alatt. Azt tanulják meg hogy miért nem szabad hypót meg sósavat egymásraönteni, vagy hogy miért nem célszerű a rozsdamarót megenni. Miért kell különgyűjteni egyes hulladékokat. Miért kell vegyipari üzem az országnak. Hogyan tisztítják a vizet. Stb. Kismillió ilyen dolog van aminek sokkal több értelme van annál, hogy megutálassuk a diákokkal a kémiát.

De fizikára analóg a dolog.

martinbácsi · http://alternativa.blog.hu 2008.06.06. 22:16:38

Seth,

a kémiánál viszont a háztartási kémia túlhajszolása is veszélyes (jó tudom, fontos az arany középút megtalálása), emlékszem, hogy utáltam 7-8-ban a kémiát, mert a tanárnő átszellemülten magyarázta, hogyan kell rántott levest csinálni, és hogy abban miféle reakciók vannak :-DDD

Seth 2008.06.06. 23:01:19

:D LOL. :D

Mi egy órán a csajozás és a vegyi reakciók közötti összefüggéseket vizsgáltuk.
(Rengeted analógia van:
Kell egy zárt rendszer kell = valami szórakozóhely.
Legyen megfelelő az elegy összetétele = legyenek nők is.
Megfelelő gerjesztettség mindkét oldalon = pia.
Ne legyen elreagált = nincs pasija.
Az atomok/molekulát iránya egymás felé nézzen = ne háttal állj neki.
stb. )

Egyértelmű hogy kell egy arany közép. De ami most van az szélsőségesen pocsék. Én is hármas voltam belőle...

szeged-liberty 2008.06.07. 06:49:54

helló!

azt gondolom, hogy MEG KELL EMELNI A REÁL ÓRÁK SZÁMÁT!!! bár angol-történelem tanár vagyok, nevetségesnek tartom, hogy Mo-on nem folyik normális reál képzés. Pedig nem a petőfi versekből, vagy a magna charta ismeretéből lesz pénz ebben az országban, hanem a mérnökeink munkája... mindazonáltal a az óraszám növelése sem megoldható, így a javaslatom a következő:
- legyen 4 blokk, ami az egész tananyagot magába öleli
1. kultúra /magyar, történelem, művtöri/
2. Természettudomány /matek, kémia, fizika, biosz, infó/
3. Idegen nyelv/ek
4. Készségek és Képességek /tesi, rajz, ének stb/

Az óraszámok arányain lehet vitatkozni, de azt gondolom, hogy a kultúra és tudomány aránya legyen egyenlő, és együtt legyen kb az összes óra 2/3-a. Ez már talán elegendő lenne a reál tantárgyak számára. (Reálszakos kollégák véleménye?????)

- a blokk tanítás lényege, hogy az eddig külön-külön tanított tárgyak ismeretanyagát dolgozzák össze, a különböző szakos kollégák ne tanítsanak átfedéssel, így több jut a probléma felismerés és megoldás elsajátítására. Ez elméletileg működik a humán tárgyaknál, de biztos, hogy óriási hatékonyság növelést lehetne elérni a reáliákban. Szerintem az egyik oka, hogy mindenki retteg a reál tárgyaktól (az alacsony óraszám mellett), hogy azonnal szétdarabolják különböző résztudományokra, holott először egységben kellene látni és megérteni, hiszen az összes ugyanazt a világot kutatja, csak más eszközökkel és megközelítéssel.

Seth 2008.06.07. 10:34:44

Még azzal a kiegészítéssel élnék hogy ötödiknak be kellene tenni egy közismereti blokkot.
Egészségügy, táplálkozástudmány, egy világra kitekintő óra. Életvitelt és karrierépítést segítse.
(Bár ezt a geopolitikát lehet hogy inkább a töribe kellene integrálni egy totális átalakítás után.)
Még egy javaslat: ha jól tudom az USA-ban az oktatás hasonló tematika alapján működik, ahogy Szeged-liberty vázolta, azzal a kitétellel hogy minden nap mást-mást tanulnak. Nincs olyan hogy 2 óra múlva már teljesen más gondolatmenetet kell felvenni. Egy egész napos fizika oktatás folyik, másnap csak történelem....

Szerintem nem hülyeség. És néhol kipróbálták (hatalmas sikerrel) a kooperatív tanulást. A diákoknak kiosztják a tananyag egy részét, amit nekik kell előadni, anyagot kellett hozzá gyűjteni, munkaközösségben dolgozni.
Ezesetben talán nem az új emo divat lenne a beszédtéma a folyosókon....

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2008.06.07. 12:12:41

Én egy olyan kísérleti tantervű középsuliba jártam, ahol a biologia-kémia-fizika össze volt vonva, egymásra alapulva oktatta ugyanaz a tanár. Amikor fizikából a fényt tanultuk, biológiából a fotoszintézis volt műsoron... Magyar irodalom, nyelvtan, művészettörténet szintén egy tantárgy volt, a művészet-és irodalom alapjai címen. Persze volt mellette matek, nyelv, testnevelés...Napi 5db, negyven perces óra volt, fiatal, jó tanárokkal, logikus, jól kitalált tantervvel. Aztán felszámolták a programot, sajnos. Nyugodj békében, Berze-Nagy János Gimnázium.

szeged-liberty 2008.06.07. 14:31:35

köszi martin bácsi, de ez valóban nem az én fejemből pattant ki. viszont működik - legalábbis valóban úgy tűnik - és szerintem kiválóan alkalmas lenne a hagyományos magyar oktatási problémák jelentős részének megoldására.

csatlakozom a közismereti blokk támogatóihoz, valóban megfeledkeztem róla, pedig bizonyos szempontból az egyik legfontosabb lenne!

countrystudy 2008.06.07. 15:34:26

tanítani kellene a KRESZ-t, az elsősegélyt,a pénzügyi ismereteket
és még valamit,
az önálló gondolkodást,odafigyelést a többierre, az emberi méltóság tiszteletét

2008.06.07. 16:07:16

szeged-liberty ötlete valóban jó,
de én még megtoldanám annyival, hogy bizonyos időszakokban csak bizonyos blokkot lehetne oktatni, a készségek blokk mellett persze - vegyészként mondom. Kifejzetten érdekes volt, mikor magyarórán elkezdték magyarázni, hogy Mózes kettéválasztotta a tengert, rögtön utána földrajzon tanultuk a Vörös-tenger kialakulását, majd utána fizikán azt, hogy ilyet nemigen lehetett volna... :) És kérdéseink nem nagyon lehettek, ezért többnyire megmaradtunk az elfogadás szintjén...

TótaW is már könyörgött egy állampolgári ismeretek kurzusért, és abban kéne tárgyalni sokmindent. Pénzügy, alapvető politika, elsősegélynyújtás, kresz, stb.

bukovics 2008.06.07. 17:31:39

meg én még azt csinálnám, hogy ált. isk. 5.-től eltörölném az énekórákat, és helyette zeneóra lenne, heti három órában, ami úgy nézne ki, hogy az ált. isk. utolsó négy évében a diákok óráról órára megismernék a zene alappilléreit, a hangszereket (csak az alap: ütő, zongora, gitár, hegedű, fúvósok)

a gimnáziumban meg választ egy hangszert és azt csinálják zenekar formájában, tehát: nem óra-jellegű lenne a dolog, hanem mittomén lenne 5 zenekar, és oda járnának be

bukovics 2008.06.07. 17:32:21

bukovics = martinbácsi
:-)

2008.06.07. 22:57:19

bukovics: ennyi erővel akár azt is mondhatnád, hogy minden suliba csináljunk egy 4-es vegybiztonságú labort. Kb. hasonló árkategóriában lenne, ha minden kölyök kezébe zongorát meg klarinétot adnál.

Rorgosh 2008.06.08. 17:49:00

szeged-liberty ötlete nagyon tetszik :)
Igaz, én a reál tárgyakra raknám önmagában az óraszám felét. Értse a fiatal felnőtt, hogy mi működteti az anyagi világot. Emellett a gazdaság tipikus húzóágazatai is jobbára természettudományos ismereteket követelnek, így ez jó alapozás lenne a gazdaság részére.

Seth javaslatával már csak részben értek egyet.
Abban teljesen igaza van, hogy több száz történelmi dátum ismeretére nincs szüksége a diáknak (bár segédinformációként maradjon csak a könyvben), azonban az, hogy csak az utolsó 50-100 évre koncentráljunk, az hiba lenne.

Merthogy a második világháború aligha lenne érthető az első nélkül. Az viszont a Napóleoni háborúk, és a Francia forradalom nélkül. Az viszont a 30 éves háború nélkül.
Amúgy a 30 éves háború annyira éles választóvonal európa történelmében, hogy nem is értem, miért nem foglalkoznak vele többet. A vesztfáliai béke teremtette meg lényegében az autonóm államokat.
Azonban sok mai politikai folyamat zajlott már le az ókori rómában vagy görögországban, így ezek történelmének ismerete segíthet a mai politikai folyamatokban való tájékozódásban...

A történelemoktatás lényege egyfajta folyamatszemlélet átadása kellene, hogy legyen. Értse a fiatal felnőtt a társadalmak sorsát meghatározó belső és külső folyamatokat. Merthogy ő is résztvevője azoknak...

Seth 2008.06.08. 19:48:41

Rorgosh-al egyetértek abban hogy kell egy folyamatot látni a megértéshez, de kell vonni egy ésszerű határt. Melyik eseménynek van akkora súlya, hogy szignifikánsan befolyásol a mai napig. A Jaltai konferencia ez a pont. (Szerinem.)

De jó ötlet hogy történelmi analógiákat tanítsunk: Khmerek birodalma, Húsvét szigetek civilizációjának összeomlása... Róma túlexpanziója. Görök berendezkedések és sikerességük. stb.

Minden egyéb súlya kissebb kell hogy legyen.
Ki kellene választani hogy mi az ami tényleg fontos, miben ért egyet 50%+1 professzor a magyar egyetemek történelem tanszékein.

szeged.liberty 2008.06.09. 16:37:57

hey!
kicsit utánanéztem az angol történelem tanításnak (anglomán vagyok, na!) és nagyon tetszik az ottani megoldás:
a tananyag nem annyira kötött, mint nálunk. van egy minimál angol és világtörténelem (+a gyarmatok, de az nálunk ugye nem játszik) és az iskola, illetve a tanár döntse, hogy melyik témába merülnek bele részletesen. a lexikális anyag úgyis ott van a tört. atlaszban (amit középszinten használhatnak érettségin a diákok) és a folyamatok megértésére így több idő marad. illetve egy-egy kultúra megismerésére is sokkal több idő van, mivel nem kell mindent megismerni. ez ugye a hagyományos lexikai alapú szemléletmód számára árulás, viszont a 21. században szerintem ez működik megfelelően....
úgy általában sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a gazdaság-társadalom-kultúratörténetre, mint ami eddig jellemző volt. - szerintem
süti beállítások módosítása