Rendőrállam? Falugyűlés!

2008.06.07. 13:20 bs395

álság van, de tényleg. Van nekünk egy államunk, csak nem látjuk. Vannak nekünk törvényeink, csak nem tudunk róluk. Falun meg cigánybűnözés, lincselés, önbíráskodás, gárdázás megyen. Lassan úgy járunk, mint az egyszerű szibériai halász, akitől megkérdezték a funkcik, hogy mégis melyik országban lakik, és nem tudta.

Mert az állam - Orbánostul, Gyurcsányostul - Sztálini messzeségbe került az emberektől: a Sztálin vasúton dolgozók meg voltak győződve róla, hogy ha Sztálin tudná, hogy itt milyen állapotok vannak, hát menten közbe lépne, csak a sok korrupt alak a szolgálati láncban hazudik neki végig, neki meg hát nem lehet mindenre ideje.

Szürreális volt nézni, ahogy az egyik túlélő arról beszél, hogy aznap, amikor kihirdették a táborban, hogy Sztálin meghalt, ő őszintén sírt: na nem azért, mert párhuzamot vont volna embertelen rabsága és a zsarnok között, hanem mert mi lesz most így Oroszországgal a jóságos vezér nélkül? És ezt be is vallja, ma is, most már tudván, hogy tévedett.

álunk nem csak a parlament van távol a hétköznapok realitásától, ami kimerül a gyurcsánytakarodjban, hanem a törvények és azok betartása, betartatói is. Átkozzuk a kommunizmus bukását, mert lehetetlenné tette, szitokszóvá degradálta az alulról jövő szerveződéseket - a termelő szövetkezeteknek, falugyűléseknek, tanácsoknak, szakszervezeteknek olyan utóízük van, ami a legtöbb embert köpésre készteti. Pedig a törvény addig terjed, amíg az azt betartató napi szinten kapcsolatban van veled, a törvény pedig addig vonatkozik rád, amíg azt magadénak érzed.

A kommunizmus mellett az amerikanizálódást is, mint egységcsomagot szidjuk - pedig lenne onnan mit átvenni. Az átlag amerikai - legyen bármilyen tájékozatlan, műveletlen, sőt, akár ostoba is - helyi szinten sokkal aktívabb, mint a magyar, a kistérségi politikában sokkal inkább megkérdőjelezi a választott tisztségviselők kompetenciáját - hozzátéve gyorsan, hogy ott a helyi politikának több beleszólása is van azért az ügyekbe.

együk át ezt! Adjuk vissza a falugyűlést, keressünk rá valami jól csengő nevet 1921 és 1944 közöttről, és adjunk nekik tényleges jogköröket, mert per pillanat nem más, mint 20-30 ember, aki meghallgatja a kisbírót a tévé reklámszünetében. Legyen a falugyűlés az önkormányzat!

Legyen a falugyűlés a polgárőrség (vagy csendőrség), az aratófesztivál, a kibeszélde, a piac, bármi, amit szükségesnek éreznek a mindennapi életükhöz! Legyenek meg a helyi törvényeik, szokásaik, szervezeteik! Legyenek rá büszkék, érezzék a sajátjuknak - érezzék hasznosnak!

Mert a saját törvényeidet a szomszédod rosszalló pillantása be fogja tudni tartatni veled - a központi törvényeket meg csak a rendőr, de nem lehet az ország fele rendőr.

27 komment

Címkék: kommunikáció öntudatos polgár árnyékkormány

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr64499853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vidéki 2008.06.07. 15:44:02

Írod: az állam Sztálini messzeségbe került az emberektől.
Sok igazság van benne, most azért, mert az inga most nálunk másik szélső helyzetébe lendült ki, a szélsőséges jogállamiság irányába.
Törvényalkotóink olyan törvényeket hoztak, amelyek megnyitották az utat a jogászkodás ( a végtelenségig tartó szócséplés és mindent kimagyarázás) előtt, ami a jogászok Paradicsomává tette az országot és lehetővé tette egyszerűbb esetekben is a mérhetetlen időhúzást. Fehérgalléros bűnözési ügyekben a szélesre tárt nagykapuk szinte kockázatmentessé teszi ezt a fajta bűnelkövetést. Ahogy az ítélkezés időigénye minden határon túl tart a végtelen felé, a jogállam hatékonysága is tart a nulla felé.
Ezt a helyzetet érzékelve azok az intézmények és szervezetek, melyek azért kapják a fizetésüket, hogy a társadalomban a biztonságot és a jogrendet fenntartsák, inkább a passzivitás kényelmes álláspontjára helyezkednek, annál is inkább, mert az állam vezetői nem követelik meg tőlük a hatékony munkát.
Szerintem nem a falugyűlés szerepének visszaállítása jelentene megoldást.
Az Egyesült Államok jogrendszere úgy tudom nem olyan (pedig demokratikus állam), amelyik ilyen végtelen lassúsággal működne és a bűnözök javára ekkora nagykapukat hagyna tárva-nyitva (mint a miénk).
Nem lenne szégyen kiváló törvényhozóink számára, ha a jó tapasztalatokat átvennék. Lehet, hogy így Magyarország nem pályázhatná meg a jogállamiság világbajnoka címére, így kiváló jogászaink nem állíthatnának „ércnél maradandóbb emléket” maguknak, de az egyszerű halandók számára ez előnyösebb lenne!

Béla123423 2008.06.07. 15:57:21

Legyen a falugyűlés az önkormányzat - lol.

Jelenleg ugyanis ez megy (menne) - a falugyűlést önkormányzatnak hívják. Bárki büntetlen előéletű indulhat, és a falvak 99%ában nem is pártok szerint, tehát ezt sem lehet mondani. Pluszban ott ül még egy jegyző, az egyetlen, akinek jogi végzettséggel kell rendelkeznie, és a helyi kormányzat munkáját össze kell hangolnia az országos törvényekkel.

Elvben a rendszer működhetne úgy is, hogy a falu "bölcseit" választják be a lakók a vezetésbe, miközben a jegyző a törvényesség őre lenne, csak ez gyakran nincs így.

Minek ide Horthy-korszakbeli név? Minek az egész? Mint egy árnyékönkormányzat. Semmi haszna, ha már itt tartunk. Semmivel sincs több garancia a normális működésére, mint a most fennálló rendszerben.

Egyre súlyosabb inkompetenciát lehet kiolvasni a blogból :' (
Egyre inkább poén lesz. Vagy annak is indult, csak én nem vettem észre?

csubus 2008.06.07. 17:26:40

El kell, hogy szomorítsalak kedves Gepi: nem kell jogi végzettség, hogy jegyző lehess, bármilyen furcsán is hangzik.

Béla123423 2008.06.07. 17:39:17

komolyan?
államigazgatási sulit is ide értettem.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.06.07. 18:40:13

A kisközösségek szerepéről már volt szó a "kormányprogramban" is. Az emberek tudják, hogy helyi szinten mi jó nekik. Korlátozott önrendelkezési jogot adnék saját "serif" választási lehetőséggel.
17 óra óta főlapon egyébként.

blügy-blügy 2008.06.07. 18:42:49

Itt Balfon azóta nem verik szét a focipálya öltözőt, és azóta nem tépik le a kapu hálóját, mióta azok kezébe került a focipálya, akik ezt korábban megtették... :)

albinviggen 2008.06.07. 19:55:48

Csak a pontosság kedvéért:

www.kozszolga.hu/koztisztviseloi_torveny

8. §

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.07. 20:38:08

"Gepi 2008.06.07. 15:57:21
Legyen a falugyűlés az önkormányzat - lol.

Jelenleg ugyanis ez megy (menne) - a falugyűlést önkormányzatnak hívják. Bárki büntetlen előéletű indulhat, és a falvak 99%ában nem is pártok szerint, tehát ezt sem lehet mondani. Pluszban ott ül még egy jegyző, az egyetlen, akinek jogi végzettséggel kell rendelkeznie, és a helyi kormányzat munkáját össze kell hangolnia az országos törvényekkel. "

és mi felett dönt most a falugyűlés? és mekkora a felelőssége?

"Elvben a rendszer működhetne úgy is, hogy a falu "bölcseit" választják be a lakók a vezetésbe, miközben a jegyző a törvényesség őre lenne, csak ez gyakran nincs így."
a jogok csak a felelősséggel járhatnának párban.

"Minek ide Horthy-korszakbeli név?"
Akkor hívjuk tanácsnak, és töltsük azzal az időnket, hogy azt magyarázzuk ,ohgy nem vagyunk kommunisták, a helyett, hogy bármi értelmeset csinálnánk.

"Minek az egész? Mint egy árnyékönkormányzat. Semmi haszna, ha már itt tartunk. Semmivel sincs több garancia a normális működésére, mint a most fennálló rendszerben."
ha garanciát szertnél, vegyél egy terméket, és köss rá szerződést. a garanciát a választók kéne, hogy érvényesítsék, de sem arról nem tudnak, hogy mivel szemben kéne, se arról, hogy hogyan, sőt, sokszor a lehetőségről se tudnak.

"Egyre súlyosabb inkompetenciát lehet kiolvasni a blogból :' (
Egyre inkább poén lesz. Vagy annak is indult, csak én nem vettem észre?"
ha jól látom a kommentek színét, akkor meghívott tag vagy, akinek már szavaznia kellett volna a blog irányát illetően, pont ebben a kérdésben.

üdv.

Lajos-e 2008.06.07. 21:13:29

Hat ez nekem tetszett

Lajos-e 2008.06.07. 21:17:41

De azert idealista, nem kicsit. Szerintem az a gaz, hogy nem csak a politikusok aljasodtak el, hanem a nep is. Itt mar nem lesz "a szomszedod pillantas betartatja veled", hanem csak egy osszekacsintas. Ugy gondolom az emberek tulnyomo resze pont ugyanolyan lenne mint a politikusaink.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.07. 21:39:27

"Lajos-e 2008.06.07. 21:17:41
De azert idealista, nem kicsit. Szerintem az a gaz, hogy nem csak a politikusok aljasodtak el, hanem a nep is. Itt mar nem lesz "a szomszedod pillantas betartatja veled", hanem csak egy osszekacsintas. Ugy gondolom az emberek tulnyomo resze pont ugyanolyan lenne mint a politikusaink."

nem hiszem hogy idealista lenne, sőt, bizonyos mértékben még hagyományörző is.
az emberek túlnyomó része akkorlenne olyan, mint a politikusaink, ha ugyanúgy nem a saját pénzüket költenék, mint a politikusaink, és ugyanúgy feneketlen pénzeszsáknak néznék a központi költségvetést, mint most sokan több szinten.

a kis közösségi szabályalkotás nem eredményezne soha ideális állapotokat, de összecsiszolódnának, mert muszály lenne.

nagyon rosszul teszi minden kormányzat és szabályozó testület, ha nem ezekre a helyi sejtekre épít.

az egész nem új dolog, az elit katonai egységek a mai napig ezen az összetartáson alapulnak (a modern sorozott hadseregek már nem). amikor odakerült a sor, hogy az igazi nyomás alatt a helyeden kellett maradnod, azt két dolog kényszeríthette ki: egy géppuska mögötted, vagy egy bajtárs melletted. sarkított hasonlat, de az élet minden területén így működik.

közös döntés, közös felelősségvállalás.
lásd: home owners association.

Karlitosz 2008.06.07. 22:36:24

legyen falugyűlés és falu törvényszék!
faluakasztófák és faluakasztások!
faluhalálos ítéletek a bűnöző tetvedék falucigányokra!
falusheriffek és falufejvadászok!
és akkor lesz szép életünk.
de amíg csak falucigányok írtják a falubelieket, na addig miről is beszélünk...

Béla123423 2008.06.07. 22:50:59

bs395 · killtheradical.blog.hu 2008.06.07. 20:38:08

"és mi felett dönt most a falugyűlés? és mekkora a felelőssége?"

Most semmi fölött, erre van ott az önkormányzat.

"a jogok csak a felelősséggel járhatnának párban."

Ámen. Itt az ideje tökélyre csiszolni egy macchiavelista demokráciát: építeni csak az emberi önérdekre és aljasságra szabad, mint örök értékekre.

"Akkor hívjuk tanácsnak, és töltsük azzal az időnket, hogy azt magyarázzuk ,ohgy nem vagyunk kommunisták, a helyett, hogy bármi értelmeset csinálnánk."

Nem számít, minek hívjuk. A falutanács sem tetszik. Nem vagyok kommunista.

"ha garanciát szertnél, vegyél egy terméket, és köss rá szerződést. a garanciát a választók kéne, hogy érvényesítsék, de sem arról nem tudnak, hogy mivel szemben kéne, se arról, hogy hogyan, sőt, sokszor a lehetőségről se tudnak."

Igen, kiegészítve azzal, hogy leginkább nincs lehetőség.

"ha jól látom a kommentek színét, akkor meghívott tag vagy, akinek már szavaznia kellett volna a blog irányát illetően, pont ebben a kérdésben."

Nem szeretek szavazni. Személyes szociális defektus.

"üdv."

szióka.

Béla123423 2008.06.07. 22:54:27

Visszatérve a garanciás dologhoz:
mint természettudományos beállítottságú ember, alapvetően ezt úgy képzelem el, hogy ha egy olyan rendszerünk van, ami működhetne jól is (csak nem teszi), azt nem szabad egy ugyanilyenre lecserélni (mert fölösleges). Csak olyanra szabad lecserélni, ami jobb, mint az előző, vagyis a helyes működését garantálja valami.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.07. 23:39:42

gepi:

az önkormányzat - mivel állami alkalmazottak - nem a saját pénzükről döntenek, mert a legkisebb települések kivételével fent tudnak tartani nem egy közalkalmazottat.

machiavellit lehet szidni, de azon kevés őszinte politikusok közé tartozott, akik nem féltek kimondani, hogy az emberek csúnyák, és csak akkor szolidárisak egymással, ha reális esélyét látják, hogy akármekkora távon ebből nekik nagyobb hasznuk származik, mintha most vegytisztán önzően viselkednének.
természettudományos embernek magyarázom?

az elnevezés körül futott körök az iróniához tartoznak, ahogy a magyarázata is.

a lehetőségről pofázok, hogy legyen. nem egy kompletten alulról szerveződő államról van szó, hanem egy olyanról, ahol a döntések és a felelősség lokálisan megvalósítható részhalmazait decentralizálják.

ha nem írsz, nem szavazol, akkor miért vagy megívott tag? nem megbántani akarlak, de így kritizálni kissé visszás, pláne, hogy nem esik le a mögöttes rész :-(.

szeged-liberty 2008.06.08. 06:06:14

Karlitosz!
Te egy ritka nagy köcsög vagy.
Ui: mi van a moderálással????

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.06.08. 09:13:07

Milyen moderálással? Inkább téged kéne kimoderálni, mert köcsögözésen kívül mást nem tartalmaz a kommented.


"ha jól látom a kommentek színét, akkor meghívott tag vagy, akinek már szavaznia kellett volna a blog irányát illetően, pont ebben a kérdésben."

Már nem tag. Aki nem ír, csak nyafog, az elég, ha a végeredményt látja.

Béla123423 2008.06.08. 11:15:47

Ja itt lehet nekem is írni : )))
Tök király lenne, azt hittem eddig, hogy csak kommentelni tudok, láma voltam.

Nem kell ám támadásnak venni soraimat bs395, ha figyelmesen olvasol, egyaltalán nem mondunk egymásnak ellent. A válasz nem feltétlen jelent cáfolatot, még egy vitafórumon se, de ezzel biztosan nem mondtam újat. Az inkompetenciára vonatkozó mondatom a sztálinos párhuzamra vonatkozott.

szép napot

Béla123423 2008.06.08. 11:17:50

Dr. Stein, tegyél már vissza a tagok közé pls, így nem is tudok írni semmit.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.06.08. 14:46:11

Látod Gepi, ilyen, mikor a nácik kerülnek hatalomra. Küldd meg az e-mail címedet és meghívlak újból.

szeged.liberty 2008.06.09. 16:42:23

Dr Stein!
én erre gondolok:
"legyen falugyűlés és falu törvényszék!
faluakasztófák és faluakasztások!
faluhalálos ítéletek a bűnöző tetvedék falucigányokra!
falusheriffek és falufejvadászok!
és akkor lesz szép életünk.
de amíg csak falucigányok írtják a falubelieket, na addig miről is beszélünk... "
a k*cs*g kifejezés szerintem még nem is volt erős erre. azt hiszem, hogy Karlitosz kommentjét NEM LEHET bent hagyni egy normális blogban.....

Corry 2008.06.09. 18:24:59

cinizmus on:
A tanácsrendszer azért volt jobb mint a mostani önkormányzati rendszer, mert ők sem csináltak lényegében túl sokat, de azt max. feleannyian tették országos szinten számolva, még akkor is ha a tanácsokhoz a falusi párttitkárokat is hozzáadod...
cinizmus off.

szeged.libertynek pedig abban igaza van, hogy acigókérdés megoldása nem ökormányzati feladat és én számomra is primitív szöveg Karlitosz hozzászólása, de én meg vagyok nyugodva, hogy az emberek nagy része hasonlóan gondolkodik, mint én.

A kisebbség és a többség viszonya nehéz ügy, mint látjuk. Én azért a kisebbségtől elvárnám, hogy amellett, hogy megtartja ősi értékeit, a többséggel kompatibilis ( www.idegen-szavak.hu/keres/kompat%C3%ADbilis ) életmódot kéne folytatnia. Ez nemcsak nálunk nem sikerül, hanem a híreket hallgatva másutt sem megy nekik.

commontalk 2008.06.11. 06:13:16

Nagyon nem szeretnék faluakasztófákat látni, és iszonyodom minden ilyen felvetéstől.
-----------------------------------------
Inkább félig komolyra fordítanám a dolgot. Legyen évente országos gyűlés, végül is egy nagy falu lennénk vagy mi? Megválasztjuk az egyetlen miniszterelnököt, és az egyetlen minisztert, évente cserépszavazással értékeljük a munkájukat. Nem tudom persze, hol lehet az a "Rákos mezeje", ahol ezt megejthetnénk, de csak kitalálunk valamit erre is. Ez egy több napig tartó össznépi falugyűlés lenne, mindenféle komoly és kevésbé komoly elfoglaltságokkal. Te jó ég, hogy mutatna az űrből egy tízmilliós sörsátor? Egy dolog biztosan nem megy: a Duna jegén megtartani a Nagy Magyar Falugyűlést (NMF), pedig micsoda élmény lenne - ezért a Globális Világgyűléshez (GV) fordulok,és seggbe rúgatom a Bush komát, amíg hivatalban van. Végül is mindegy: ha már nagyon-nagyon globális meleg lesz, akkor vetkezünk, és elindul a no ruha mozgalom. Természetesen elkülönítve a bombázók, Chippendale fiúk, a megfelelt kategória, és az elkülönítősök (túlsúly, ránc, egyéb esztétikai meg nem felelés). Én most ide kerülnék, így nincs az előzetes kategorizálásomban semmi rasszizmus: de már gyúrok vazze!

commontalk 2008.06.12. 04:10:36

bs395 Mit akarsz félreérteni? Irónia nélkül megdöglünk, lehet - azzal együtt is, de essen már jól legalább.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.12. 04:26:10

azt nem értem melyik felvetés falukatasztrófa?

Ratius 2008.06.12. 15:35:50

Nekem tetszik a falusi, meg persze városi Agora (Ez névjavaslat is volt) ötlete.
Az az eleme mindenképpen, hogy a helyi ügyek vitelébe a lehető legnagyobb mértékben be kell vonni a helyieket.
Nyilván nem válthatja ki a helyi Agora az önkormányzatot, de, ha mondjuk negyedévente kötelező lenne tartani egy helyi népgyűlést, amely számon kérheti az önkormányzati döntéseket, sőt felül is bírálhatja azokat, az nyilván jelentene valamit. (Bár megjegyzem, a pártkongresszusok csak akkor szavaznak a vezetőség ellen, ha nagyon nagy a baj. Nyilván itt is ez lenne.)
De én még kiegészíteném azzal, hogy azokban a kérdésekben, amelyek a lakosság több, mint ötven százalékát érintik (költségvetés egyes részei, helyi adók, stb) kötelezővé tenném a helyi népszavazás megtartását. Aztán csak győzködjék egymást. Attól lesz a polgárosodás.