Itt mindent lehet?!

2008.06.30. 17:20 rolika

Leírnék egy rövid sztorit, ami velem esett meg. Személyes "sérelmemen" túl, amit inkább neveznék egyelőre fenyegetettségnek, laza környezet- védelmi megfontolása is van a dolognak, úgyhogy talán helye van itt is, mint példázatnak a hazai viszonyokról.

Közvetlenül a családi házunk mellett húzódik a Budapest-Szombathely vasútvonal. (Nem kell sajnálni, meg lehet szokni, semmi különös. A kislányom, mivel oda született, meg se hallja. Sőt, még a menetrendet sem tudjuk fejből :)  A túloldalon kezdődik a vadon. Ugyan önkormányzati belterületnek számít, totális elhanyagoltság állapotában leledzik, ami derékig érő gazt, csalánt, füvet, bozótot jelent.

Aztán következik a helyi patak, utáni pedig egy meredek, erdős hegyoldal. Minket most ez a vasút és patak közötti rész érdekel, ami a vasút felől rét, de a hegy felől azért kezdenek betörni a fák, a patakpartot is szépen benőtték.

Ha a fenti körülményes leírásból nem derült ki, ez a földdarab egy sziget: egyik oldalról vasút, másik oldalról patak, ami mindkét végen rázár a vasúti töltésre. Megközelíteni csak gyalogosan lehet, praktikusan tőlem egyedül, a síneken át, mivel hidak nem vezetnek a patakon, csak egy-két kidőlt fatörzs, amiken ugyan át lehet billegni, de nem tanácsos. Járművel még csak a közelébe sem lehet jönni, a patak pont a hegy lábáig ér, csak egy szűk gyalogösvény visz a túlparton. (Ami egyre szűkebb lesz, ahogy a patak évről évre alámossa. Szerintem jövőre el is tűnik.)

Ide szoktunk mi (kis családom) átjárni sétálgatni, leülni a patakpartra, nézni a rohanó vizet. Lazulni, na, mert ez a nyugalom szigete: madárcsicsergés, lombsusogás, vízcsobogás. Szó szerint a kutya nem jár arra, mert az előbb leírtak alapján nem nagyon lehet, idillien magányos és elzárt a hely.
Öt év lazulás közben kitaláltuk (illetve én, de azóta párom is magáévá tette az ötletet), hogy vegyük meg ezt a kis darab földet az önkormitól, kerítsük be, ráeresztünk valamilyen kisebb méretű növényevő állatot, úgy mint kecske vagy birka. Sokat nem kellene törődni velük, ott a patak, meg a derékig érő fű, ráadásul meg is simogathatnánk őket, ha éppen ahhoz van kedvünk. Télen meg jól megesszük őket.
A gondolatot tett követte, tavaly megvásároltunk egy kb. hatszáz négyzetméteres részt. Aztán szokás szerint úgy is maradt, egyéb bokros teendőim miatt, csak egy kis ösvényt kaszáltam a parthoz az egyszerűség kedvéért.

dén tavasszal ért a meglepetés: egyik alkalommal észrevettük, hogy rikító neonnarancsásrga színekkel megjelölték mindkét oldalon a part menti fákat, illetve azokat a fatörzseket, amelyek évtizedek alatt bedőltek a patakba.
Ez vajon mi az ördög lehet? Hivatalba be, kérdés, válasz, ledöbbenés. A vízügy járt arra, az önkormányzat ki szeretné tisztíttatni a patakot, hogy rendkívüli csapadék vagy hóolvadás esetén ne legyen árvíz feljebb a faluban.
Néhány dolog azonnal felmerül:
Attól, hogy nincs ott kerítés, az még magánterület. Az én "birtokomon" pedig nem mászkáljon senki, akinek nem engedem meg, se festékszóróval, se anélkül. Birtokháborítás nélkül meg sem tudták volna közelíteni a helyet.
Miért nem szólnak minden érintettnek előre?

Hát ha nagyon muszáj, oké, fűrészeljék fel a fákat, húzkodják ki, aztán menjenek Isten hírével. (Legalább akkor tényleg senki nem tud odajönni a bedőlt fatörzseken keresztül.) De miért jelölgették be a part mentén álló fákat? Azokat is kivágják! Micsoda, miért?! Mert útban vannak, előbb-utóbb bedőlnek, járulékos veszteség (collateral damage, mi?) meg hátizés motyogás (ez utóbbira még visszatérek). Na nem, akkor nem lesz szalonnasütés! Az összeset bejelölgették, öles, egészséges fákat. Sivár pusztaság maradna, a fentebb említett lombsusogás, madárcsicsergés szopóágra került.
Igen ám, te kis naiv, volna itt még valami. Ugyanis nem elég gyalog odamenni, egy bazi nagy traktor is kell, ami kihúzkodja a fákat a patakból. Na jó, akkor felejtsetek el. Látott már valaki erdei irtást? Holdbéli táj, méteres traktornyomokkal, ráadásul mindig máshol kell menniük, nehogy elakadjanak. Nem.

Kicsit később kaptam a telefont, hogy a holnapi napon reggel lesz egy bejárás, saját érdekemben menjek el. Még jó, hogy elég rugalmas a munkaidőm, nem mindenki tudna csak úgy munkanapon megjelenni, de ez ne zavarjon senkit.

ásnap reggel megtudtam a tuti frankót. Két vízügyes tótumfaktum elmagyarázta nekem, örüljek, hogy a vízügy méltóztatott kijönni ide rendet rakni, mert ez egyáltalán nem jellemző rájuk. És nekem amúgy is kötelességem rendelkezésükre bocsátani a birtokomban lévő területet, mert a vízügyi törvény bla-bla-bla.
Előadtam, hogy az egész telek nincs nyolc méter széles (ennyi hely kell patakot takarítani, mindkét oldalon), meg talán előbb kellett volna gondolkodni a földhivatalokban, mert a telek az enyém, a patakpartig tart, és ha én nem akarom, akkor nem lesz fakitermelés.
Ezen egy kicsit fennakadtak. Akkor egyezkedjünk. Végigjártuk a partot. Kiszeditek a bedőlt fákat. A part mentén állók nagy része megmenekül. Plusz ültettek egy csomó csemetét nekem, körös-körül. A traktorral meg csak óvatosan, lehetőleg egy nyomon, és a végén szépen el lesz planérolva, lehetőség szerint. És kérek még telefonszámokat, mert az embereknek a nyakára fogok járni, mint egy kullancs, és leállíttatom az egészet, ha nem úgy lesz, ahogy megbeszéltük.
Szóval, beadtam a derekamat, talán azért, mert gondoltam, egy évet még ráérek, addig helyreállítja magát a természet, benövi a nyomokat, stb. Meg azt mondták, hogy negyven évig megint nem látom őket. (Igazán viccesek vagytok, fiúk. Gyertek inkább évente b.zmeg, akkor elég lenne egy fűrészes, nem egy egész hadosztály.)

favágók már ott tiprolódtak, mikor állhatnak neki.
Mindenki el, felzúgtak a motorfűrészek. Az elején tudtak úgy dolgozni, hogy az nem érintett engem. Délután, hazaérve munkából, egyből átmentem megnézni, mit végeztek. Gyanús csend fogadott.
Előrementem, ahol nekiálltak dolgozni; olyan pusztaságot csináltak, hogy azt évtizedekig nyögi a természet. Minden fát kivágtak a környéken, a szép fatörzsek meg ott voltak nagy halmokban. Gyakorlatilag fut a patak a semmi közepén. De elmentek, mielőtt elértek volna hozzám.

A szomszéd bácsi tud mindent, elmondta, hogy át akartak kelni a traktorral a patakon (fentebb vázoltam, máshogy nem lehet), ami sikerült is nagy nehezen, de odaát úgy megsüllyedt a felázott tavaszi talajban, hogy alig bírt visszaevickélni. Hurrá! Megmenekültünk. Egy kis időre, mert nyáron visszajönnek, amikor járhatóbb lesz a talaj. Na, gondoltam, ide jöhettek. Nagyon különleges az a földdarab, szinte saját mikroklímával rendelkezik. A legnagyobb szárazságban is, amikor már minden kiégett, ott derékig érő fű nő! A süppedős talajban az ember is bokáig süllyed.

Most nekiálltam megcsinálni a kerítést, legalább is cölöpöket kezdtem lefúrni. Némi kész helyzet elé állítom őket. Megegyeztünk ugyan, de mivel nem tartották a határidőt, nekem meg kell a terület, hát így jártak. A bemutatott referenciáról ne is beszéljünk.

Néhány megjegyzés hozzátartozik, a kép további árnyalása végett.


Az én szerencsém


B.zmeg, ilyen nincs. Tavaly már öt éve laktunk ott, soha, senkit nem láttunk még a környéken sem. Megvesszük a telket, és hirtelen megjelenik egy hivatal, amelyik pont ott akar dolgozni, széttúrva mindent, egy olyan munkát elvégezve, amit emberemlékezet óta nem csinált ott senki.
(Ja, majdnem elfelejtettem: a tél folyamán észrevettem, hogy vagdossák kifele a kisebb fákat, cserjéket. Igen, azok. Sajnos nem bírtam ütközni velük egyszer sem a helyszínen. Azért is kaptam fel úgy a vizet az állam megjelenésén, mert míg a kisebbségiek csak a surgyéfát lopták, addig ezek mindent akartak vinni, mint a makk hetes. Hirtelen nem is tudom, melyik a nagyobb pofátlanság.)


A magántulajdon


Ezt valahogy nem tiszteli senki kis hazánkban. A negyven év alatt annyira beleivódott a köztudatba, hogy itt minden a népé, azóta sem sikerült kiirtani. El kell végre fogadni, ha az ember kimegy a lakott területekről, a privatizáció és kárpótlás óta kevés kivétellel magánterületre él. Ehhez még fel kell nőni. Gyerekfejjel, de már a rendszerváltás után voltunk néhányszor Ausztriában, a hegyekben. A szállásadónk pontosan elmagyarázta, merre mehetünk, mit csinálhatunk, nem szabad gombát vagy erdei gyümölcsöt szedni, ágakat letörni, csak sétálhatunk, és ha a terület gazdájának nem tetszik, hogy ott vagyunk, el kell jönnünk. Ennyi, ilyen egyszerű.
Személy szerint legalább az államtól elvárnám, hogy feltétlenül elismerje a magántulajdont.


Környezetünk védelme


Nem tudom, szabad-e ezt így csinálni, mindenféle környezetvédelmi engedély, vagy egyéb hozzájárulás, elvi megfontolás nélkül. Az még hagyján, hogy a korhadékot kiszedik a mederből, bár végül is maguktól estek/dőltek/sodródtak oda, élőhelyet képezve. De az élő, egészséges fák kidöntéséről nehogy már egy festékszórós jómunkásember döntsön!

 

Az eljárás


Mint mondtam, nincs semmi bajom, hogy kitakarítják a patakágyat, de legalább szóljanak előtte. Ez egy kis falu, még azt sem várom el, hogy írásban, de azért odaböföghetett volna valaki telefonon, mivel érintett vagyok. Főleg, hogy nemrég vettem tőlük a telket, akár még emlékezhettek volna is rám. Tegyük fel, hogy bokros teendőim miatt nem jutok át a túloldalra hetekig, nem veszem észre a narancssárga pöttyöket, nem kérdezem meg mi az, és még a traktor sem akad el, akkor simán legyalázzák a birtokomat?! Szerintem igen.

A vízügyesek elsírták nekem, hogy ez mennyire nem éri meg nekik, csupa veszteség, brühühü. Közbekotyogtam, hogy a nyáron én megcsináltattam volna egy nap alatt néhány helybélivel, akik láncfűrésszel a kezükben születnek, annyira ügyesek, mert zavart az átjárási lehetőség. Hát hogy én azt hogy képzelem, feljelentettek volna birtokháborításért, mert a patak közvetlen partja az övék. Birtokháborításért, mi? Anyátokat.
Utaltam rá feljebb, hogy miért is kell kivágni a part menti egészséges fákat. Pár nappal később tudtam meg. Egy ilyen medertakarítás tényleg veszteséges a vízügynek (állami hivatal, ha ez a dolga, hogyan lehet veszteséges? Mihez képest az?), de egy kis ügyeskedéssel lehet keresni pénzt rajta: kivágják a környék összes fáját, a szebbjét eladják gatterosnak, a csúnyábbat a mederkorhadékkal együtt elviszik az egyik biomassza erőműbe (ami megérne egy külön posztot, hogy mit is nevezünk ma Magyarországon biomasszának, és mivel is teljesítjük a megújuló energiaforrások részarányát).

Minden megegyezés, tájékoztatás szóban vagy telefonon történt. És ha letagadják? Vagy én?

Magyarország, 2008. Tudtok valamit, ami jól működik manapság?

(Bocs az anyázásért, meg a b.zmegolásért, de még mindig beleremegek, ha felidézem, ráadásul akármikor visszajöhetnek ezek az anyaszomorítóak. Mario&Luigi ugyan vízvezetékszerelők, de kábé ennyire bárgyú ez az egész történet.)

3 komment

Címkék: önkormányzat környezetvédelem öntudatos polgár

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr86541803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2008.06.30. 20:57:44

qwannyukat.
De az sem semmi, hogy nem rögtön a környezetvédelmi hatóságnál kezdtél, vagy ördög tudja, minek hívják.

Rorgosh 2008.06.30. 21:45:00

Persze

Simán pereld be őket. Pereld ki a vízügyet a vagyonából és akkor többet nem háborgatják a telkedet.

Egyébbként tényleg megdöbbentő az, ami ebben az országban folyik. A hivatalok, az állam gyakorlatilag el sem bírja visleni a gondoltatot, hogy hagyni a természetet egy kicsit magától alakulni.

Merthogy a falu árvívédelme biztos megoldható máshogy is. Például falun belüli csatornahálózattal, ami levezeti a vizet a patak alsóbb szakaszára. Vagy egy művelésből kivont földdrarabra, ahol nőhet egy ártéri erdő...

De hagyjuk, nem morgolódok tovább...

rolika · http://www.wevik.hu 2008.07.01. 08:40:21

kergezerge, az is egy hatóság. bár édesapám mondta, hívjam ki a rendőröket. csak én olyan békés gyerek vagyok...

rorgosh, a faluban egyébként soha nem okozott gondot a nagy víz, tehát ha nem csinálnak semmit, akkor sincs probléma. ártér nincs, nem is kell. a legnagyobb hóolvadáskor annyi történik, hogy teljesen kitölti a medret.
meg aztán, ha nagyon akarják, szedjék ki. egy gumicsizmában beleállnak a patakba, és akkora darabokra fűrészelik, hogy elbírják. csak ez lassú, munkaigényes és nem éri meg...