Süldő kölyök voltam, éppen hatéves, mikor faluról elkerültem falura. (??) Igen, egy másik faluba, mintegy 80-100 km-re a szülőfalumtól, de sosem mértem le pontosan a távolságot. Nem ez volt a lényeg, ezt már akkor is éreztem.
Az én falusi családomban soha nem hallottam mást, csak ilyeneket:
- Tanulj fiam, a tudást nem vehetik el tőled!
- Becsüld meg magad!
- Fogadj szót.
- Ne ellenkezz, ne hőbörögj, abból csak bajod lehet.
- A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát…s így ment ez vég nélkül. Ezzel a hatalmas batyuval felvértezve érkeztem szüleimmel együtt az új lakóhelyemre, ahol is, egy a falutól teljesen idegen lakótelepszerű képződményben kaptunk két szoba –összkomfortos szolgálati lakást.
Istenem, de sokszor hallottam még évekkel később is, ahogy szülőkéim dicskedve emlegették az összkomfortot, mely egy átlagos falusi portától abból különbözött, hogy volt angol WC, fürdőszoba gyereknek való nagyságú káddal, fával fűthető bojler, no meg cserépkályha. Na meg vízcsapok, kezdetben sparhelt, majd gáztűzhely, aztán az a rohadék büdös olajkályha…eltelt egyébként, 10 év a mi költözésünket követően, és falun is elkezdtek ilyesmik lenni: új mechanizmus, háztáji, kispolgári gyarapodós módra frizsider, meg Kékes, vagy Tisza Tv, és az első Moszkvicsok, Trabantok, jobb tszcs-kben meg Volga, vagy Pobjeda az elnök elvtársnak.
Én, egyébként élveztem az új falumat, busszal hordtak minket suliba, voltak dombok, nem úgy, mint otthon, télen szánkózni, nyáron csatangolni lehetett, a mi provinciális hegyvidékünk lankáin, ligeteiben, és egyetlen komoly erdejében, ahol még szarvast is láthattál, ha szerencséd volt.
Nem ez a lényeg. A fentebb idézett bölcseletekkel ellátva igazoltam át egy másik világba, ahol hirtelen össze lettem zárva a lakótelepi udvarban, az Ikaruson, meg a suliban, a Pestről levezényelt apukák, magukkal hozott fiaival, de azért érkezett pár csaj is. Ezek a skacok, aztán kitanult pribékek voltak. Profik, tájékozottak, mindenben ügyesebbek: szájtátva hallgattam és néztem, követtem, gyengécskén utánoztam őket.
Főleg a két B. fiú volt elképesztő. Arra nem emlékszem, hogy az öltözékük bármiben eltért volna az enyémtől, mert tavasztól-őszig megtette valami rövidnadrág, Tisza cipő, ősztől-tavaszig, bakancs, sínadrág, fehér zokni, sál, jambó-sapka stb. A jelmezem, tehát megfelelt a kor igényeinek.
Tőlük láttam először, mármint a B. fiúktól, hogy nem kell feltétlen szabályos csokorba kötni a kék-vagy piros nyakkendőt, bele lehet azt bújtatni, egy műanyag karikába, amire nagyon haraptak a tanárok, de a lecseszés után ugyanúgy hordták piros-vagy kék díszüket. Ők már látták a moziban azokat a filmeket, amelyeket mi később a Tv-ben, ők pestiek tudták merre „folyik” a Lánchíd, én még talán villamoson sem ültem addig.
Még egy dolgot tudtak, de nagyon, ezt a legjobban. Uralkodni, megvetni, fegyelmezni, megszégyeníteni, intrikálni, avagy inkább sz@rt keverni, és a folyton folyvást összevissza jutalmazott, büntizett társaságunk soha nem tudott kiigazodni a napi cselszövések irdatlan dzsungelében.
Mindig elkezdtem gyanakodni, amikor épp velem kötöttek rövid életű szövetséget, ilyenkor diadalmas is volt az érzés, hogy a vezetőink között lehetek, amolyan kegyenc, meg féltem is a letaszajtástól, köreikből, mert az, bizony könnyen megeshetett. Elég volt nem úgy bánni a csúzlival, nyíllal, a fából faragott-feketére kent, lakktól fénylő, majd’ igazinak látszó német géppisztollyal, amelyet csak ők tudták a pincéjükben legyártani.
Játékos csatáink idején, kellett lenniük oroszoknak és németeknek, vagy kurucoknak és labancoknak. Én általában az erkölcsileg mélyen elítélt ellen soraiban kaphattam helyet, s bár rühelltem, igyekeztem küzdeni, de tudtam, hogy el kell veszítenünk a csatát. Se a fasiszták, se a labancok nem nyerhetnek, nem nyerhettek meg egyetlen ütközetet sem. A B. fiúk valóságos istenek lettek, ők tudtak a legjobban focizni (valóban), egyikük kiválóan rajzolt, ők voltak a legjobb íj-gyártók, a legjobb fára mászók, bringások, korisok, nem is sorolom…Kudarcok sora volt az ott töltött nyolc évem. (Nem kérek önkéntes pszichoanalízist senkitől sem, megszenvedtem, de túléltem.)
Ekkor még nem jöttem rá a titkukra, azt csak később fejtettem meg. Nem volt elég a sokirányú valós tehetségük, mindig abban igyekeztek demonstrálni kiválóságukat, amiben a legjobbak is voltak, de mindehhez hatalmas önbizalom, hit is társult. Még abban is jobbak voltak, amiben mondjuk nekem, vagy másnak kellett volna, mert volt valami belső erő, és ravaszság bennük, amellyel pillanatnyi megingás után újra uralták a terepet, és ki nem engedték a vezérséget a kezükből.
Aztán én, elkerültem egy jó nevű, valóban erős középiskolába, ők maradtak, illetve jártak a helyi majdnem semmilyenbe, sőt a kisebbik B. bátyja, csak szakmunkásnak tanult. Az első évem utáni nyár, csak az enyém volt, most én tudtam újat mondani, mutatni, mesélni, angol dalszövegeket, magyarra fordítani, s egyáltalán meglátszott rajtam, hogy komoly hátteret kaptam hozzájuk képest, az ország akkor kevés elit-iskolájának egyikében.
Nem fogjátok elhinni, de a gimiben is akadtak újra B. fiúk-szerű nagyf…ok. Már nem is csodálkoztam. Nekem akkor még, nem volt Levis-em, Beatles, vagy Rolling Stons kitűzőm, sőt még egy nyavalyás lemezjátszóm se, a Tesla szalagos magnóról már ne is beszéljünk, s a Juhász piros vagy kék csíkos Colgate fogkrémjét már meg sem említem. Újra a helyemre kerültem, de tudtam, otthon meg én vagyok most már a nagyf…sz, és ez mindenen átsegített.
1990-ben az élet a politika környékére sodort, s lelkesen ténykedtem, nem is jelentéktelen városi szintű szerepkörömben. Négy évig hívtak még a haverok is, "elnök" úrnak, de már megint nem én voltam a nagyf…sz. Mire véget ért nem érdemek nélküli helyi politikai pályafutásom a többiek hétmérföldes csizmában szaladtak előre. Lecserélték az első használt Golfjaikat, Opelre, majd Wolksvagenre, a lakótelepit, lakóparkira, sokszor az asszonyt is, egy fiatalabb évjáratra, és azóta is száguldanak mint a rakéta.
Elnézem a mai politika öregebb és fiatalabb titánjait, valamennyien magukon hordozzák a nagyf…sz jellegzetességeket. Sőt, a mai ifjak már sokkal profibban hazudnak, gyorsabban tüzelnek csípőből egy szópárbajban, meg nem remegnek egy vagy száz mikrofontól sem, és az utolsó pillanatig védik hadállásaikat, az egyébként úgyszintén nagyf…sz riporterekkel, vagy politikai ellenféllel szemben. Ez az! Megfejtettem a magyar politikai elit legalapvetőbb jellemzőit, nincsenek itt mélyrétegek, amellett, hogy vannak több nyelvet beszélő, több-diplomás, ebbe beleszületett, vagy kitanult zsenik, megélnek mellettük a képzetlenebb nagyf…ok is, ideig – óráig, vagy náluknál is jobban.
Így lesz ez kedveseim val’szeg az idők végezetéig. Ha jót akartok a gyereknek, feledjetek minden népi bölcsességet, becsületre nevelést, első pillanattól kezdve, csak nagyf…nak képezzétek a csemetéket, és húsz év múlva a tízmilliós nagyf…sz ország leszünk, elmehet a kisantant a búsba. Ja, a lányokat is lehet ilyenné, már hogy a fenébe ne! Így jön ki a tízmilla, higgyétek el, megéri. Mienk lesz Európa, majd a világ is, de azt én már nem várom meg. Szasztok!