Körtöltés utca

2008.10.22. 07:13 commontalk

A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének mintegy száz aktivistája le akarja bontani egy cég épületét Szegeden. Az építtető társaság 22 millió forinttal adósa maradt egy alvállalkozónak.
Az aktivisták fejszékkel, csákányokkal és más szerszámokkal felszerelkezve felsorakoztak a Körtöltés utcai ingatlan előtt, amelynek kapujánál rendőrök állnak sorfalat.


Éliás Ádám, a VÉSZ elnöke a rendőröket vezető századosnak elmondta, hogy Szűcs László Baranya megyei vállalkozó négy turisztikai létesítmény építőmesteri munkáit végezte el az év elején a Dráva-projekt keretében. A munkáért 44 millió forintot kellett volna kapnia, de a fővállalkozó csak 22 milliót utalt át.

Nem elég nekünk ez a már nem is tudom milyen válság? Nem elég, hogy valami qrva idegen, távoli

 http://www.lehman.com/who/

Lehman Brothers miatt kell halálra izgulnom magam, azt sem tudom miért? Nem elég, hogy Gyurcsány felhívja Putyint, aki közepeseket ígért. Ajjaj, az orosz medve már ígérni sem tud…Nem elég, hogy bőrben kéne eladni a gabonát…

http://atv.hu/videotar/2008_okt__borben_kene_eladni_a_gabonat_.html

igen, ezt talán már Gráf is mondta korábban, most pedig tán őt is oktatnák a baromfis népek.

Nem elég, hogy immár két hónapja nem lesz vége a világnak
, egy ideig nem fogynak ki a kőolaj készletek, a nyáron még 600$ körül vizionálták egy gallon üzemanyag árát, most meg bőség lesz ismét, pedig valóban végesek a készletek. Ki érti ezt? Én, biztosan nem, de azért vannak sejtéseim.

Tudjátok, nem azért halt meg az idős néni a nyóckerben,
mert éppen ott volt dolga a vak véletlennek, egy frászt. Ez sorsszerű, szinte eleve elrendeltetett halál volt. Errefelé járkál mostanság őkelme. Immár mintegy ezer éve jelenik meg, honfoglalók és leigázottak képében. Aztán megvakítók és vakítottak, bosszúállók, és új hódítók, aztán vakbuzgó hívek, és lázadó protestánsok vívják csatáikat, megjelennek a nemzetállamok, és árulók férkőznek sorainkba, majd új honfoglalások indulnak, felkelünk és elbukunk, de mi bukásunkban mindig győzünk, csak nagy áldozatok árán.

Semmi baj nem történt volna, ha úgy a XVI. század környékén Kiegyezünk. Lett volna idő polgárosodni, lett volna idő gyepet ápolni, nyírni, lett volna idő olyan városokat építeni, amelyek nem jobbak a mi elkésett városainknál, csak volt már idő rájuk 300 év alatt, hogy felújítsák, átalakítsák, kiglancolják, vagy éppen lebontsák őket éppen kedvük szerint. Nálunk 30-40 év alatt kellett egy hórukkal megépülnie szinte mindennek, aztán teljes pompájukban ragyogtak, és elismerően csettintett, avagy hümmögött az angol lord mikor mutatták neki, igen…nem is olyan barbárok ezek.

Mindig kifutunk az időből...Mire felújítás kellett volna, nem tellett rá, de munkáskéz se volt, hiszen elmentek mind az első háborúba, a kettőt között meg tudod, volt egy válság: a 75 éves ciklus éppen beütött, aztán meg jött a második háború, 56, és a Kádár kor.

Az a rohadék, szerencsétlen lépcső mit sem tudott erről, meg az IKV-ról sem, amelyik már szintén nincs sehol, azóta is van valami fővárosi karbantartó, de már nem érdekes. Ha tudnak fizetni a lakók, akkor meg lett volna a lépcsőjavítás, de nem tudtak. Ennyi? Ennyi.

Kit érdekel, hogy bontani akarnak az alvállalkozók a Körtöltés utcában?
Bontsanak. Úgyis az a baj, hogy nem lett elbontva ez az egész, úgy ahogy volt. Talán el kellene vonulni szépen, libasorban, kicsit szemlesütve derék rendőreinknek, aztán bontsanak. Majd épül helyette valami, a felelőtlen fővállalkozó meg talán megtanulja egy életre, hogy hogyan kell lépcsőt csinálni (tatni), vagy megtanul fizetni.

Özv. Kovács Lajosné ma reggel is elhagyta a lakását. Gondosan ellenőrizte az ablakot, a gázt, intett a macskának, aki már 5 éve társa, hogy nemsokára jön. Gondosan becsukta az ajtót, majd a piaci szatyrot markolva óvatosan lépkedett a lépcsőkön – talán benéz az orvoshoz is – gondolta, beköszön a sarki hentesnek, hogy az ünnepre tegyen félre egy kis húsos csontot – meg az unokák is befutnak talán – aztán már csak valami robaj, por, meg kapaszkodna, de nincs hova, mibe, belemarkol a semmibe és az egész volt monarchia, kisantant beleremeg, belefárad, beledermed. Mire elül a por, már sziréna szól.
Gyors telefon, van már húsz éve, robog a mentő, már nem Nysa, gyorsan kiérnek, megjelennek a stábok, elvégre demokrácia, pluralizmus miegyéb van.
Özv. Kovácsné már nincs.


Ma reggel többen, többen, mint tegnap, hívják fel a frissen megismert, vagy a haver által ajánlott brókert. A magyar kreatív, de óvatos – még nem látott testközelből tőzsdekrachot, így nem is érdekelte az egész cirkusz, most már igen: tőzsdézni kezd, ahol veszteni lehet, ott nyerni is. Ebben egyre biztosabb, sőt teljesen az, kacsint egyet az asszonynak indulás előtt, s bevágja az egész lóvét a tőzsdére…

5 komment

Címkék: apokalipszis

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr73725823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rolika · http://www.wevik.hu 2008.10.22. 09:09:59

tegnaptól a bűnözőt védi a rendőrség
sajnos, erről szemernyi kétségem sem volt, csak ismét bebizonyosodott

Maddness69 2008.10.22. 11:41:21

"tegnaptól a bűnözőt védi a rendőrség", az ügyészség, a törvényhozás, a parlament, a titkosszolgálat, stb.

commontalk 2008.10.22. 13:08:09

Kire gondolsz, mert nem értem.

blogart · http://blogart.blog.hu 2008.10.22. 16:38:07

A hírek már nem a valóságról szólnak... Nem vettétek észre: virtuális pénzügyi rendszer, kamu pánik s kész a kézzelfogható káosz. Ez most a hivatkozási alap: válság van! Ez számos közeljövőben megtörténő aljasságra indokot fog szolgáltatni...

rolika · http://www.wevik.hu 2008.10.27. 07:56:34

common, arra a rohadékra gondoltam, aki nem fizeti ki az alvállalkozóit