Őfelsége pincére volt

2009.01.01. 15:47 commontalk

 

(Obsluhoval jsem anglického krále)     

színes cseh-szlovák romantikus vígjáték, 120 perc, 2006
 
rendező: Jirí Menzel
író: Bohumil Hrabal
forgatókönyvíró: Jirí Menzel
zeneszerző: Ales Brezina
operatőr: Jaromír Sofr
jelmeztervező: Milan Corba
producer: Rudolf Biermann
vágó: Jiří Brožek
szereplő(k): 
Oldrich Kaiser (Jan Dítě)
Julia Jentsch (Líza)
Ivan Barnev (Jan Dítě, 18-38 éves koráig)
Marián Labuda (Walden)
Martin Huba (Skřivánek)
Emília Vásáryová (Mrs. Rajska)
Milan Lasica (Professzor)
 
 
Sokat kellett várnom, hogy Prágával találkozhassak. Én vártam-e jobban Prágát, vagy Prága is várt volna rám? Az utóbbit nem hiszem. Én már Lajtán túli élőlény vagyok, egy másik faj, amely nem érhet fel a szláv gőghöz. Lenne ilyen? Igen. Van. Megtapasztaltam a Vencel téren egy kolbászárus hölggyel, de ő is megjegyzett engem magának, egy életre. Jobban már úgysem fog szeretni minket. Jó nekik, hogy Bohémia derék lakói gőgösek, nehezebb őket elfoglalni, megalázni, meghódítani. Nehéz? Lehetetlennek tűnik. Arrafelé tartása van a főpincérnek, a tanárnak, a milliomosnak, és teljes cseh öntudatra tesz szert a pár évtized alatt az asszimilálódott zsidó is. 
 

 Hitlernek, Sztálinnak olvasnia kellett volna Hrabalt már a háború előtt, és ha ezt teszik, nagy ívben elkerülték volna a cseheket. Nem tehették, mert első könyve, talán 1946-ban jelent meg.  Nem olvashatták, ő olvasott belőlük, teszem azt forgalmistaként, s ebből az élményből táplálkozik a Szigorúan ellenőrzött vonatok, amelyből Menzel készített Oscar díjas alkotást. Hrabal és Menzel akárha egy tőről fakadnának, de ilyenek a többiek is, Csehország majd’ minden lakója. Ezért nem is érdemes egy külön műben őket, a nyakasokat, gerinceseket, a mindig mindenért kiállókat bemutatni. Kollaboráns főhős kell, az Őfelsége pincére voltam könyvbe, és a filmbe. Ritkaság arrafelé a kisstílű megalkuvó, ráadásul fogalma sincs arról, hogy ilyesmit követ el. 
 
 
 
 Ő csak a gazdagságot látja maga körül, a hívságot, a pénzt, a pénzen megszerezhető javak összességét, s alkalmazkodik. Többet vesz magához minden élethelyzetben annál, ami járna neki, vagy ügyeskedik, vagy szerencséje van, vagy azt hiszi, hogy megfogta az isten lábát. Igen, hol is fogjon a macska egeret? Hrabal és Menzel esetében – lehet nem először, de emlékezetes fegyelemmel megvalósul a lehetetlen. Dite örökös majdnem főpincér, egész életét láttatja a kamera, értsd az író és a rendező is erre törekszik. Mindkettő a maga eszközeivel, de ugyanazt akarva, egyaránt sikerrel. A kistermetű emberek minden hívsága megvan hősünkben, bevallom, félek is nyeszlettebb embertársaimtól, a csoda tudja, hogy mi lakozik bennük, s drukkolok is nekik, hogy nőjenek jó magasra – akkor talán nem lesz velük baj. 
 
Alapvetően nincs baj hősünkkel sem, a csehekkel meg végképp nem. El kell ismernem, hogy nem egy Jan Palach a mi emberkénk, aki a prágai tavasz eltiprása miatt felgyújtotta magár védőszentjük, királyuk szobránál. Nem hős, nem is egyszerűen megalkuvó, ügyeskedő, több annál kispolgári filozófus. Szereti a pénzt, szereti a nőket, azok is őt, s szereti hivatását, amelyet történelmi viharok ide vagy oda – rendíthetetlenül gyakorol, s csak a ranglétrán való emelkedés érdekli. Kis kitérőt tesz csak, amikor visszakerül valahai munkahelyére a Csendesség szállóba, amely fajvédő istálló lett, itt szerelmeskednek a hirtelen szőke Brünhildák, a válogatott germán hadfiakkal, teszik mindezt nagyon fegyelmezetten, mondhatni egy ütemre. 
 
Ez azért már nem megy kicsire nőtt hősünknek, amikor német neje szerelmeskedésük során –feltehetőleg Wagnert hallgat, és bántóan serceg a tű a korabéli kimunkálatlan korongon, ráadásul férje helyett a Führer portréját lesi, mintha személyesen a vezér dugná, nos itt fickós barátunknak is elfogy a tudománya. 
 
Ami aztán mégis csak Lajtán inneni fordulat. Akkor lesz emberkénkből milliomos, amikor feltétlenül baj következik az ilyesmiből. El is viszik 15 évre a régóta áhított burzsuj sorstársai közé a dutyiba, mit viszik majdhogynem önszántából, megy. Lelkes tollfosztó lesz belőle is, hogy aztán szertefújhassa munkájuk gyümölcsét, a többi valahai léhűtővel együtt.
 
Ami rossz lehet egy hitvány gazdagban, azt mind megtudhatjuk a filmből. Lehetett köztük zsidó, katonatiszt, vagy bankár, tudtak élni. 
 
Mai újgazdagoknak és törekvő ifjaknak is üzen a film. Lassabban, csendesebben, elegánsabban, lehet lopni, de kellő alázat és türelem szükségeltetik hozzá. Lopj eleget, vagy annál többet, s egy részétől szabadulj meg úgy, hogy élvezd is a gyümölcsét, ki tudja, meddig teheted?

 

Szólj hozzá!

Címkék: apokalipszis

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr29851670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.