Kocsonya

2009.01.27. 16:21 commontalk

 
"A kocsonya a disznónak egy végső koncentráltságú kivonata, éteri esszenciája, a kocsonyában a disznó platóni ideáját ragadjuk meg, a kocsonya az asztrális síkra emelkedő, téren és időn kívüli, elvont és örök disznóság földi visszfénye, vagy ami tetszik." (Váncsa István) 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Tisztelem Váncsa Istvánt a humoráért, jókedvű eszmefuttatásai, váratlan poénjai rendre bejönnek, s tudom, vagy inkább sejtem, a derű mögött lehet keserűség is, de ezt, Ő, egy igazi hedonista soha nem fogja bevallani, és igaza is van. 
 
A kocsonyafőzés az, művészet, alázat, megtiszteltetés. A kocsonya főzése, szertartás, áldozati tűz, a fazék alatt munkálkodó láng, a keletkező illatok: sorjában, ahogy a nyers hús, először megpuhul, aztán a hagymával, zöldségekkel vegyített lé illata, ó kérem, megfoghatatlan gyönyörűség. Nem is értem a világot, hogy nem nagyon ismerik ezt a mennyei étket, ezért is lehetünk mi a kiválasztott nép, ha nem is világhódításra, de étel-expanzióra maradéktalanul alkalmasak vagyunk. 
 
Nem is lehet felsorolni ”hazafias étkeink” sorát:  a töltött káposzta, vese-velő, a pacal, na és a kocsonya – miket esznek ezek helyett, szerencsétlen külhoni embertársaink. „Meki” sült krumpli, meg valami Kentucky Fried Chicken franchise étkei, s a többi borzalmat előállító étel-manufaktúrák. Végítélet, evéssel, hízással halálra ítélt szerencsétlen embertársak, s úgy hagyják itt a földi poklot, hogy életükben nem ettek kocsonyát. Mi, az hogy nem ettek? Nem is hallottak róla. 
 
Mérhetetlen veszteség. Én nem vagyok kocsonya-soviniszta, s mindig is kíváncsi voltam más népek ételeire. Elszántan vetettem magam Párizsban, a frissen feltálalt kagylóra, két útitársam adagját is megettem, s igazán jól esett hozzá a francia vörösbor. Ugyanígy vagyok az itthon tisztességesen teljesítő kínai konyhával. Egy zuglói kis étteremben (ennél közelebbről nem nevezhetem meg), a minap is, sikerült olyan isteni levest kapnom, hogy ugyancsak kapaszkodnia kell, a hazai Újházinak, na azért – nincs veszélyben.
 
Mikor reggel írni kezdtem kocsonyás eszmefuttatásomat, az nem történt előzmény nélkül. Friss vízbe áztattam a kocsonyahúst. Majd egyéb teendők miatt az írás folytatása mostanáig váratott magára. Feltettem főni a mennyei eledelt, és egyéb aktuális teendőimbe mrültem. Fél egy környékén jónak láttam leszűrni, kimerni, és a bürkéket és húsokat szépen a tányérokra szortíroztam, úgy, hogy minden kocsonyakedvelő családtagnak, betévedt alkalmi falatozónak jusson mindegyik falatból. 
 
Nincs nálam, avagy mifelénk kocsonyafőzés dráma nélkül. A dráma szó talán túlzás, de veszélyes helyzet látszott kialakulni. Nem volt hajlandó megkocsonyásodni. Puff – kimondani is elég. Micsoda szerencse, hogy sok, magát szakértőnek tekintő barátaim egyikének sem árultam el, milyen tervekkel vágtam neki a mai napnak. Kora délután már alapos szakmai kurzusnak tettem volna ki magam. Mindegy, nem volt mit tenni – várni kellett. Két lehetőség adódhat: a lé megszilárdul, vagy nem. Amennyiben nem, akkor visszaönthetem a tányérokról, és az eredetileg is használt fokhagymákkal, némi leszűrt alap lével megpróbálok életet – alvadási kedvet lehelni bele. Ledőltem, kedvenc heverőmre s vártam végzetem beteljesedését. Valami természetfilmet figyelve elaludtam, és rákokkal, cápákkal, kocsonyának való alapanyagokkal gazdagított rémálomba merültem. 
 
Kedvenc barátom telefonja ébresztett, aki csalhatatlanul megérzi – nem-nem a kocsonyafőzést, azt, ha szusszannék egyet délután: kíméletlenül felébreszt. Ezúttal nem haragudtam rá, az álombéli előzmények miatt sem, szabályosan kirángatott egy kocsonya-dzsungeles, celeb nélküli, senki nem ment ki innen, világból. Telefonnal a kezemben kirohantam a konyhára, és diadalordítással adtam halálra rémült barátom tudtára – sikerült! Mit sikerült, mennyei lett, ahogy Váncsa mester, sőt, ételpápa, ízek mestere, szavak gömbölyítője parancsolta: nekem és a kocsonyának ma reggel. Megtörtént a csoda, egy tányérral már el is fogyott, s nem sokára következik a második. Hidd el nekem kedves olvasó! Így is át lehet kerülni a túlvilágra: kocsonyától, töltött káposztától, vagy pacaltól megdagadva, rémisztő koleszterin eredményeket produkálva, de mennyire más ez a halál – mint a sok szerencsétlen hamburgerzabálóé. 
Egy igazi magyar menjen el méltósággal.
 

Szólj hozzá!

Címkék: életmód

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr68903763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.