Oktatásügy

2008.05.09. 23:00 Cgod

Tisztelt polgárok!

Candy
vagyok, a globálszar blog szerkesztője, én képviselem a roskadozó oktatásunk megreformálására indult mozgalmat.Szerintem közületek is elég sokan szenvedtek az elmúlt években az elhibázott oktatáspolitikától, gondolok itt akár a Pokorni-féle húsz, majd később harminc százalékos hiányzási kvótára, vagy a FER-re, esetleg egyszerűen egy, a pályára alkalmatlan tanár felesleges piszkálódásaira. De ez mától meg fog változni.

Nagyon sok tennivaló van azzal kapcsolatban, hogy újra élhetővé tegyük a magyar köz -illetve felsőoktatást, a panaszok nagy részével sikerült sajnos alanyként találkoznom. Ezért is érzem olyan fontosnak, hogy elinduljon már valami. Az elmúlt évek nagyrészt oktatásunk amortizációjáról szóltak, nem pedig fejlesztéséről, és ezt roppant módon fájlalom. Nem diákjaink tanulási kedvének növeléséről szólt az elmúlt majd húsz év, inkább annak elmulasztásáról. Nem kérdezték meg a diákokat, hogy mi lenne a jó, nem hagyták őket dönteni saját sorsuk felől, egyszerű ballasztnak tekintették őket. Pedig a magyar diákság képviseli a jövőt. Tetszik, vagy nem tetszik, jelenleg ők az ország túlélésének legfőbb pillérei, nagyon fontos, hogy jól érezzék magukat.

Programom később lesz közölve, viszont a vita érlel. Érlel mind emberi mivoltomban, mind szakmai tevékenység és tudás szempontjából. Arra szeretném megkérni a tisztelt publikumot, hogy bármi szerintük rossz intézkedés után jöjjenek, és mondják el. Hisz ismerik a közmondást, néma gyereknek anyja se...Eddig a diákság némaságra volt kárhoztatva, de most itt a lehetőség, ti éltek benne, rólatok kell, hogy szóljon.

MAX: Bocsánat, hogy belekontárkodom az írásba, de beszúrok ide két térképet az Internet elterjedtsége és a munkanélküliség, bűnözés sújtotta területekről. Látszik, hogy a két statisztikai map majdnem ellentetje egymásnak (illetve negatív értékekben fedi egymást). Az Internet statisztika a Google-analizátorból származik, 10000 látogatásból vett minta alapján.

35 komment

Címkék: oktatás ars poetica árnyékkormány

Igazságügyi minisztérium

2008.05.09. 11:32 Réka ‎

Üdvözlök mindenkit kinevezésem első napján! Néhányan a Fikablog szerkesztőjeként ismernek, ismét mások igazságügyi törekvéseimet ismerhetik meg a közeljövőben.
Steppenwolf kollégámmal egyetértésben az az álláspontom, hogy a rendvédelmi szervek továbbra is a Belügyminisztérium hatásköre alá tartozzanak. Támogatom továbbá a Csendőrség megalakulását és a polgárőrség megerősítését is.

Azonban ahhoz, hogy ezek a szervek tekintélyt nyerjenek, hatékonyabb igazságügy szükséges. A hatékonyságot és a rendvédelmi szervek tekintélyének növelését megcélzó programom három pillérre alapul:

- a gazdasági, 'fehérgalléros' bűnözés visszaszorítása
- a korrupció felszámolása
- a cigánybűnözés megszüntetése

E három tényezőt látom a legsúlyosabb és a legtöbb gazdasági és társadalmi kárt okozó jelenségnek, mivel ezek a bűnözési fajták jellemzően nem hirtelen felindulásból elkövetett, hanem életviteszerűen űzött tevékenységek. Ahogyan a minisztériumok öszefognak és döntéshozással veszik fel a harcot a bűnözés ellen, úgy kell összefogniuk az állampolgároknak is, hogy saját környezetükben megálljt parancsoljanak a bűnözésnek.

32 komment

Címkék: rendőrség igazságügy árnyékkormány rékuc

Most ne legyünk birkák

2008.04.20. 12:45 Arielle

Arielle: A Budapesti Utasok Szakszervezeti Szövetsége hétfőre sztrájkot hirdet tiltakozásul a mai BKV-s munkabeszüntetés miatt. Ez abból állna, hogy felhívást intéz az utasokhoz: hétfőn ne váltsanak jegyet, ne mutassák fel bérletüket az ellenőröknek.

Nevetséges!

Inkább azt kellene belátni, hogy a sztrájk alapból a budapesti utasokért is van. Kinek jó a járatritkítás? Kinek jó az, hogy a BKV-t (a mostaninál jobban is) leépítik, miközben a jegy- és bérletárak csak emelkedni fognak? Persze, a BKV szolgáltatása rég nincs összhangban az árával, de egy ilyen csoportos baromság nem a megfelelő eszköz ennek kifejezésére. Semmi másra sem.

3 komment

Címkék: közlekedés válság koalíció szocializmus ma

Kiegészítés - helyzetjelentés

2008.04.06. 13:08 Arielle

Társszerzőnek hívtak ebbe a blogba, tehát az én írásaim (régebbiek és újak is) megtalálhatók lesznek itt ezután, kezdem is némi kiegészítéssel Max Power első írásához.

Szóval, az SZDSZ pánikol, ami 1-2%-os népszerűség mellett talán érthető is, be kell látniuk, hogy hiába találnak egy újabb cuki kapmánygyereket 2010-ben, hiába a néhány biztos szavazójuk (füves fiatalok, Izraelből visszalátogató zsidók, melegjogi aktivisták), ez még mindig kevés lesz ahhoz, hogy összeszedjék azt a bizonyos 5%-ot. Így aztán jól is jött nekik Horváth Ágnes eltávolítása, hogy feledtetve a kínos választási csalásukat, valami még nagyobbal jöjjenek elő. Kilépnek a koalícióból ők, jól!

9 komment

Címkék: válság koalíció pártok gazdasági

süti beállítások módosítása