Egy igazi celeb műsor

2009.04.23. 13:23 commontalk

Miket tudhat meg a földi halandó a “The Ellen DeGeneres Show.” –ból. 

 
 (A DeGenere nekem, valahogy az itthon készült nagyszerű magyar rajzfilmből rémlik, és Bocsinkai  Jónás furfangos fiatalember kalandjaira emlékeztet, persze tudom, hogy Jókainál és a filmben is a származásra utal a latin eredetű meghatározás.)
 
Ellen DeGeneres 1958-ban a louisianai Metairie-ben született Elliot DeGeneres biztosítási ügynök és Elizabeth (Betty) Jane Pfeffer logopédus gyermekeként, akinek felmenői között francia, angol és ír ősök voltak. Ellen 13 éves koráig keresztény tanok elvei szerint nevelkedett. Ellen édesanyja, Betty és az édesapja, Elliot 1973. december 4-én beadták a válókeresetet, és 1974 januárjában váltak el. 
DeGeneres 1976. május 21-én érettségizett az atlantai középiskolában, miután az első éveit a Grace King Középiskolában, Metairie, Louisianában töltötte. DeGeneres visszaköltözött New Orleansba, hogy a New Orleans-i Egyetemre járjon kommunikáció szakra. Az első félév után otthagyta az iskolát, hogy irodai munkát végezzen egy jogi vállalatnál unokatestvérével. Munkája mellett egy bevásárlóközpontban található Merry-Go-Round boltban ruhákat adott el. De munkatapasztalatai között volt pl.: pincérkedés, házfestés, hosstesszkedés és pultos munka
Ellen - mielőtt felküzdötte magát - kis klubokban és kávéházakban stand-up komédiákat adott elő, 1981-re már Clyde's Comedy Club jában műsort vezetett. Az imdb.com szerint, bohózatai alapján Bob Newhart női leszármazottjaként emlegették. Az 1980-as évek elején országszerte kezdett turnézni, végül elnyerte a Showtime kábeltelevízió hálózat által szponzorált versenyen a "Legviccesebb Ember Amerikában" címet. Ez után képes volt magasabb szinten dolgozni. Először a Tonight Show ban Johnny Carsonnal tűnt fel 1986-ban..
 
2003 szeptemberében DeGeneres elindított egy nappali beszélgetős műsort, a The Ellen DeGeneres show-t. Számos, hírességek által vezetett talk show került felszínre 2003-ban (beleértve Sharon Osbourne-t és Rita Rudnert), DeGeneres műsora egyenletesen fejlődött és széleskörű kritikai dicséretet kapott. A show 11 napközbeni Emmy díjra volt jelölve az első szezonban, amiből 4-et megnyert, beleértve a legjobb talk show-t is. A műsor 15 Emmy díjat nyert műsorra tűzésének első három évadjában DeGeneres ismert arról, hogy táncol és énekel közönségével a show elején és a reklámszünetekben. 
 
Nos, eme kiérdemelt hírnevű műsorban tette tiszteletét, nemrégiben Lindsay Lohan. 
 
Vak vagyok, vagy világtalan? Esetleg mindkettő. Tudom, hogy ez így marhaság, s eszem ágában sincs megbántani egyetlen fogyatékos embertársamat sem, de ma délelőtt, nem hittem a szememnek. Értetlenül olvasgatom, hogy Lindsay Lohan őszinte, feltáró jellegű interjút adott, s ebben kritizálta, saját korábbi életvitelét, és közölte, hogy véget vetett viharos (botrányos) kapcsolatának Samantha Ronsonnal
Mivel nem rendelkezem minden celebritásról friss információkkal, utána kellett néznem, hogy ki is ez a bizonyos Samantha. Mit ne mondjak, először nem hittem a szememnek. Fogalmam sincs, miként megy az anyakönyvezés a tengerentúlon, de valóban azt hittem, hogy nevével ellentétben, egy szőke fiúcskáról van szó. 
 
Végül találtam egy képet, ahol mindkét főszereplő teljes valójában látható, és meg kellett állapítanom, hogy Samantha feltehetően leány. Nekem bizony újdonság mindez. Elnézést a tájékozatlanságomért.
Lohan kisasszony helyes útra kívánja terelni a karrierjét, ez teljesen rendjén való. Amennyiben ezt, Samantha nélkül képzeli megvalósítani, az is támogatásra érdemes idea. Már csak egy kérdés szorult belém, illetve dehogy, hiszen felteszem. Kedves Lindsay, ki lesz a következő?
 
Néhány megjegyzés még kívánkozik, a számomra egyre kevésbé vonzó celeb-világ mibenlétének megfejtéséhez. Figyelmesen megnézve Lindsayt, a showban készített felvételen, bizony több mint ijesztő, amit-akit látunk. Itt, a szöveg melletti fotón egészen jól mutat barátnője mellett, de az előző kép az egyenesen döbbenetes. Ennyit biztosan nem ér semmiféle hírnév, botrányok sorozata meg végképp nem. Úgy tudni, hogy nagyon nehezen keveredett ki a Samantha féle románcból, s ez meg is látszik rajta. Tovább kutakodva a műsor környékén, egyszer csak feltűnt a műsorvezető hölgy, egyenesen a tavaly készült esküvői fotója. 
 
A kedves olvasó meg se lepődjön, elég volt az nekem. A mi frissiben megismert Ellen barátnőnk is leszbi, vagyis, ő valóban az. Az esküvői képről ítélve, ő az igazi férfi a kapcsolatban. Mi tagadás, szép párt alkotnak. Mindössze, az amerikai álomgyár és "beszállítói" tevékenységének látszólag érdektelen felszínét megkarcolva, sorra tűnnek elő a napi aktualitást adó színesebbnél-színesebb történetek, naponta megkapja cukormázas információ-morzsáit a kedves olvasó.
 
Talán egy hiányérzet marad az ártatlanul naiv érdeklődőben. Tessék mondani! Gyártanak még filmeket is arrafelé? Jó, ez azért költői kérdés volt, de nem indokolatlan. Valaha versengtek a mozivásznon a jobbnál – jobb, e filmgyár stúdióiból származó alkotások, most meg be kell érni évente kettővel-hárommal. Valahogy idénre is elkészült a Benjamin Button különös élete, vagy Eastwood utolsónak ígért filmje a Gran Torino, aztán hosszú szünet...Jó lesz vigyázniuk, mert az indiai Gettómilliomos, talán nem is az első figyelmeztető jel Hollywood számára. Minden érezhető ellenszenvem mellett sem lennék boldog, ha az elhagyott stúdiók között, a kaliforniai szél kergetné a kiüresedett térben, a magyar nevén ördögszekérnek vélt gyomnövényt. Akkor valóban véget érne a celeb lét, meg a többi is.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Lám, így is a People címoldalára lehet kerülni. Vagy csak így? 
 

 

3 komment

Címkék: életmód

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr221081868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zzoorroo 2009.04.27. 09:45:33

Bocs, de nem lehetne a "tovább" linket használni a postoknál, hogy ne töltsön be mindig mindent?

Kösz.

commontalk 2009.04.29. 05:11:25

Mavo! A következő a helyzet, valóban enyém az admin felület, de korlátozott hozzáféréssel, így többek között a Beállítások menüponttal, vagy például statisztikai felülettel sem rendelkezem, bevallom, nem is figyeltem eddig erre. Kihez forduljak szerinted?

Zzoorroo! A szerkesztés mező eszköztárában nem látom ezt a szerkesztési lehetőséget. Bővíthető egyéni módon a felület?

FamilyGuy 2010.12.15. 22:29:46

@commontalk: Ellen egy zseni, hihetetlen jók a stand up -jai
Youtub-on megtalálod
süti beállítások módosítása