
(Fura módon egy kommentben -azt hiszem, a Hángörienidiocc-ban - felvetettem egyszer, hogy a mai kormányzásnál az is értelmesebb volna, ha blogkommenterekre bíznák az ország irányítását. Hát tessék).
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy felkértek a környezetvédelmi minisztérium vezetésére. Az általam vezetett minisztérium működését mindenkor az átgondoltság és a józan ész fogja jellemezni.
Környezetünk védelmét elsőrendű fontosságúnak tartom.
Úgy vélem, semmilyen téma mellett nem mehetünk el anélkül, hogy a környezetvédelmi szempontokat alaposan meg ne vizsgálnánk.
Legfőbb feladatomnak tekintem, hogy a sokszor elcsépelt kifejezéssé degradált fenntartható fejlődést valósággá tegyük. Minden eszközünk és lehetőségünk megvan erre, de nem éltünk velük. Ezen mindenképpen változtatnunk kell.

Modernizálódó társadalmunk egyre több és több energiát igényel mindennapi életéhez.
Konzultálni fogunk külföldi szakértőkkel, akik már megfelelő tapasztalatok birtokába jutottak a különböző alternatív energiaforrások alkalmazásával kapcsolatban, és amit lehetséges, a hai gyakorlatba is átültetjük.
Tudom, hogy mindez még nem elég. A magyar társadalom (és úgy vélem, az egész világ) szemléletváltásra szorul eddigi energiafogyasztási szokásait illetően. Meggyőződésem, hogy a XX-XXI. század úgy vonul majd be a történelemkönyvekbe, mint egy rövid, soha vissza nem térő periódus, amely a fosszilis energiahordozók a fejlett államok általi felelőtlen és pazarló feléléséről szól.
Az atomenergia felhasználásának kérdésében nem létezik egységes álláspont. Az olcsó és viszonylag környezetbarát előállítás szemben áll a kiégett fűtőelemek biztonságos elhelyezésének kérdésével. Amíg ez utóbbi nem tisztázódik maradéktalanul, mindenki számára megnyugtató módon, addig sem Paks bővítését, sem egy új erőmű építését nem tartjuk napirenden.

A környezetvédelmi bírságok radikális emelését fogjuk javasolni, elrettentő, aránytalan mértékük mindenkit megfontolásra fog kényszeríteni.
A környezetvédelemért felelős hatóságok és szervek működését maradéktalanul a fentiek szolgálatába fogjuk állítani, az esetlegesen szükséges átalakításokkal együtt.
Néhány konkrétumot most rögtön ki is emelnék, melyek végrehajtása további halogatást nem tűr.

Úgy vélem, ez feltétlenül szükséges, ugyanis a következőkben felvázolt cselekvési program egy környezettudatosabb életszemlélelet, és ezáltal tisztább Magyarországot fog eredményezni, amelynek végrehajtása és fenntartása során ne kelljen beláthatlan külső fenyegetésekkel és következményekkel számolnunk.
A rendteremtést fizikai értelemben fogjuk megkezdeni: tegyük rendbe a környezetünket! Meggyőződésem, hogy a tiszta környezetünk, egy élhető élővilág jótékony hatással lesz az emberek mindennapjaira, gondolatvilágára, környezettudatosságára. Közmunkaprogram keretében meg fogjuk tisztítani és rendbentartani árokpartjainkat, az útmenti árkokat, falvak és városok elhanyagolt részeit. Az illegális szemétlerakókat megszüntetjük. A közmunkások folyamatos jelenléte fogja megakadályozni a szemét újratermelődését.
A minisztérium egyik első dolga lesz a hagyományos izzók kereskedelmének megszüntetése. A rendelet hatálybalépésétől kezdve tilos lesz árusítani ezeket, csak a modern, energiatakarékos kompakt fénycsöveket és LED-lámpákat találjuk meg a boltokban. Jelentős elektromosenergia-megtakarítást várunk ettől a lépéstől.

Az áruházak által forgalmazott reklámhordozó zacskók, szatyrok környezetvédelmi termékdíját olyan mértékben fogjuk megemelni, ami gyakorlatilag a megszűnésükhöz fog vezetni. Ezek a zacskók környezetünk első számú elcsúfítói. Propagálni fogjuk a tartós, többször felhasználható táskák (textiltáskák, fonott kosarak stb.) használatát.

Az erdők védelmét kiemelt fontosságúnak tartom. Szintén a közelmúltban minisztériumi reakció és válaszlépés nélkül ki lehetett vágni egy egész, Natura 2000 által védett erdőt. Ennek az esetnek utólagos kivizsgálását és a felelősök felkutatását megígérem.
Szakértői csoport feladata lesz ezenkívül egy fafajtánkénti és -koronkénti eszmei érték meghatározása. Az értékmeghatározás kiindulási alapjául a hóvirág eszmei értékét fogjuk alapul venni.