egtisztelő feladatot kaptam a Republicator árnyékkormányának miniszterelnökétől. Az oktatási minisztérium közigazgatási államtitkáraként segíthetek kidolgozni a kormány oktatáspolitikáját. (Azt nem tudjátok, hogy juthatok hozzá a költségtérítésemhez? :) ) Mivel középiskolában tanítok, elsőként ezzel a területtel foglalkoznék behatóbban. Az alább felvázolt koncepció egyelőre csak vitaanyag, nem hivatalos álláspont!
Kevés területről mondható el, hogy a II. Világháborút követő szocialista értékromboló rendszer ne tett volna benne maradandó kárt. Az oktatás tekintetén viszont szembeötlő, hogy még a ’90-es évek elején is szép teljesítményt produkáltak a magyar diákok a nemzetközi összehasonlító teszteken, azóta viszont gyors ütemben zuhan a színvonal. Ez azért nem jelenti azt, hogy ne hoztunk volna súlyos örökséget a Kádár-rendszerből.
z értelmiség (és azon belül kiemelten a pedagógustársadalom) szerepének devalválása mégsem volt elég, hogy tönkretegye a közoktatást. Jó szakemberek kerültek ki a középiskolákból, és az érettségi bizonyítvány társadalmi rangja is őrzött bizonyos nívót (persze nem a Világháború előttit, de az nem is lehet cél a mai társadalmi/gazdasági viszonyok között). Ahhoz tehát, hogy a mostani, botrányosan alacsony szintre essen a közoktatás színvonala, nem kevés erőfeszítést tettek a rendszerváltás utáni kormányok. Az egyes szintek felpuhítása az oktatás struktúrájának sajátosságaiból adódóan gyorsan végiggyűrűztek le-vagy épp fölfelé. Ha nem is hibátlanul, de jól működő rendszert tettek így tönkre „oktatáspolitikusaink”, amit most már csak komoly munkával, hosszú idő alatt lehet újra felépíteni.Paradox módon épp a liberális „reformok” vezettek ahhoz, hogy a mai középfokú oktatás szelektív. Ahelyett, hogy modern, komprehenzív rendszertől várhatóan csökkentené a meglévő társadalmi különbségeket, inkább konzerválja azokat. Az érettségi vizsga felpuhítása nem jelent valódi esélyt azok számára, akik a bizonyítvány mellé nem kapnak elég tudást, hogy ne csak bejussanak, de meg is maradjanak valamely felsőoktatási intézményben, és ott diplomát szerezzenek. Annak ellenére is igaz ez, hogy a felsőoktatás szintje sem látszik a békától… A trend már néhány évvel a „reformokat” követően is jól látható. Egyrészt kialakultak óriási, több ezer diákot befogadó középiskola-komplexumok, másrészt a helyi elit számára magas szintű tudást nyújtó elitiskolák. Ez a folyamat a finanszírozás rendszeréből is adódik.
fejkvóta rendszer és a csoportfinanszírozás hatása, hogy az oktatási intézményeknek megéri minél több diákot kapun (vagy épp csak adminisztráción!!!) belül tartani, lehetőleg minél nagyobb osztálylétszámmal, de nem érdekeltek abban, hogy színvonalas képzést adjanak. (Legalábbis a tömegintézményeket tekintve, az elitiskolák között jól működő verseny van ebből a szempontból.) És ez nemcsak a képzés szintjére van káros hatással… Az iskolák vezetői nem válogat(hat)nak a diákok között, legyen szó bármilyen súlyos fegyelmezési problémákat hozó jelentkezőről, muszáj felvenni, ha az iskola meg akar maradni „a piacon”. A 18 éves tankötelezettség jelenlegi rendszere tovább súlyosbítja ezt a helyzetet. Amíg a diák törvénybe ütköző cselekményt nem követ el, tulajdonképpen érinthetetlen, semmilyen komoly retorziós eszköz nem áll a pedagógus rendelkezésére az órai fegyelem fenntartása (a deviáns tanuló eltávolítása) érdekében. (A megoldás tekintetében a véleményem nagy vonalakban egyezik Cgod „Általános- illetve szakmunkásképzés” bejegyzésének utolsó két fejezetével.) A fentiekből is látszik, hogy a közoktatás mai struktúrája ezer sebből vérzik. Pedig a lista korántsem teljes… De lássuk inkább, mi lehet a megoldás.
ajnos, azt kell mondjam, hogy a legtöbb területen bizony a múltba kell visszanyúlni, ha megoldási ötleteket keresünk. A szocialista-liberális reformok „jobb volt, mint lett” helyzetet teremtettek. Vissza kell állítani pl. a régi szakközépiskolai rendszert, ahol a tanulók négy év alatt érettségi bizonyítványt és szakmát is szerezhettek. Semmi nem indokolja a jelenlegi 4+2-es felállást! A plusz két év nem hozott magával többletet a középiskolábol kikerülő diákok szakmai felkészültségét, vagy épp az általános műveltségüket tekintve. Ahogy az már korábban is elhangzott itt a blogon (ld. Cgod feljebb is említett írását), integrálni kell a szakmunkáskéspzést a gazdasági szférába. A szakmunkásképző utolsó két éve szakmai gyakorlattal teljen, valós helyzetekben, igazi munkakörülmények között. Állítsuk vissza az érettségi helyét az oktatásban! A kétszintű érettségi megbukott, alig néhány diák választja az emelt szintű opciót, míg a középszintű érettségi a jelenlegi formájában kiüresedett, értéktelen. Nemcsak azért, mert felpuhították, de bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy egyes tömegintézményekben ezt a szintet sem teljesen önállóan teljesítik a tanulók (a szakmai vizsgák esetében is vannak kétségeim). Egy (magas) szintű érettségire és szigorú szakmai vizsgarendre van tehát szükség, mert a közoktatás jelenleg mindenféle minőségbiztosítás nélkül működik (aki a kompetenciaméréseket akárcsak említeni meri ezzel kapcsolatban, azt kicsontozom :) ).
égezetül álljon itt egy tipikus középiskolás pályája a jelenlegi struktúrában: négy év alatt szakmát szerez, azután másodszakmát (plusz két év), majd érettségit (újabb két év), mindezt nappali tagozaton. 22-23 évesen kerül ki a középiskolából(!!!), munkatapasztalat nélkül, rendszerint két teljesen használhatatlan szakmával, és egy még ezeknél is kevesebbet érő érettségivel. Nagy a feladat tehát, mert a mostani helyzetben nyugodtan bevallhatjuk, hogy papírgyárat (vagy épp – ha úgy tetszik – búvóhelyet a munkanélküli statisztika elől) üzemeltetünk közoktatás helyett!
