Üzenete érkezett

2008.05.19. 18:51 bs395

magyar ember külön világ. A magyar ember per pillanat fura limbóban lebeg: megrészegíti a választás viszonylagos, korábban nem élvezett szabadsága, és választ is, de felelősséget, azt még mindig nem akar vállalni. Nem akarja, hogy a dolgoknak következménye legyen. Ezt üzeni neki a kormány, és ezzel a példával is jár elöl.

A magyar embert hitében megingatni nem lehet. Hitének tárgyát ugyan lelkiismeret-furdalás nélkül lecseréli, de hinnie, azt kell valamiben, feltéve, ha az nem saját maga - lásd felelősségvállalás. Pedig senki sem kérhet számon másokon semmit, mert azok, ha úgy tartja kedvük, vállukat vonva odébb állnak: végső soron csak magadra számíthatsz, csak magadon kérhetsz számon bármit is. Magunkkal viszont végtelenül elnézőek vagyunk, mi magyarok.

Éppen ezért nem mindegy, mit mond az árnyékkormány. Jelenleg két irányú ellentét van a kommunikáció és a cselekvés között:
MSZP - a magyar az csal, lop, hazudik, buta és lusta, tehát meg kell büntetni.
Fidesz - a magyar az okos, szép, ügyes, szorgalmas, és jutalmat érdemel.

Mind a kettő fals, pláne, ha meg is valósítják. Az elvárás a választóval szemben jelenleg nem nő túl a Kennedy vs. Nixon tévévitán: pár perces, felületes, érzelmi megítélésen alapulva választanak, az érzelmi viszonyulást (a hívószavakat) jó előre megmondva, hogy a kódból ki tudja olvasni a választó, ki is az ő jelöltje. A magyar emberben erős a megfelelni vágyás, ám az államszocializmus örökségeként figyel rá, hogy ne nagyon nője túl az elvárásokat, mert bár büntetni már nem büntetik, de úgyse díjazzák megfelelő mértékben - és ez már a realitás.

A Fidesznek igaza van abban, hogy a kommunikációnak pozitívnak kell lennie, csak nem tesz mögé elvárásokat.

Példák:

Az állampolgár őszinte

Vagyoni alapú adózás: az állam érdeke az, hogy a GDP előállítását lehetővé tévő keretek és szolgáltatások fenntartásába mindenki a GDP-ből való részesedésének arányában vállaljon részt. Mindegy, hogy az általa birtokolt tőke milyen megnyilvánulási formát ölt, annak bizonyos százalékát évente ajánlja fel a közösség, az ország javára. Jelenleg a jövedelmi, bevételi típusú adó jellemzi a rendszert, minden további tétel bevezetése csak tovább torzítaná az eddigi képet, a jövedelmi, bevételi adók átalakítása nem kevésbé. Megoldás lehet, hogy minden új adófajtát lehessen leírni a jövedelmi típusú adókból!

Egy ingatlan vagy nagy értékű fogyasztási cikk után kivetett vagyoni adót írhassa le az egyéni adózó az SZJA-ból, a társaság a nyereségadójából, és mindenki a kamat- és egyéb adóiból. Amennyiben a vagyon adótartalma nagyobb, mint a bevétel, ott valami zűr van, de az állampolgár őszinte, így nem firtatjuk, feltéve, ha befizeti - amennyiben kisebb, úgy az eddig is rendesen adózó állampolgár ugyanannyit fizet, mint előtte, mégis szélesedett az adózók köre.

A vagyontárgyak értékmeghatározása önbevalló, hiszen az állampolgár őszinte - viszont az amennyiben értékesíteni akarja, úgy az államnak az önbevallott értéken elővételi joga van. Az állampolgár őszinte, így az érték, amin értékesíteni kívánja, és az önbevallott érték lesz annyira köszönő viszonyban egymással ,hogy az államnak ne érje meg az adminisztrációval és az értékesítéssel bajlódni - ha pedig nem, úgy vissza kapott valamennyit az elmaradt adóból, míg az állampolgár tőkétől esik el büntetésként.

Amennyiben az állampolgár hirtelen értéknövekedést regisztrál, ám nem áll mögötte sem piaci trend, sem értéknövelő befektetés (pl. háromszintes mélygarázs a nyaraló alá), úgy az adótartalom különbözetet a büntetéssel és a kamatokkal együtt visszamenőleg ki kell fizetnie. Az állampolgár őszinte, mi, az állam, ezt tőle el nem tagadjuk, amíg ennek ellenkezője be nem bizonyosodik.

Az állampolgár szorgalmas

Normatív támogatás helyett értékalapú támogatás a mezőgazdaságban: ha támogatni akarjuk az őstermelőket, a gazdákat, vagy úgy általában a mezőgazdaságot, ne a végtermék áfáját csökkentsük, hanem a termelő áfáját írjuk utólag jóvá neki. Ha egy pékség kenyeret süt, és azt eladja egy szupermarketnek, akkor a kenyér nagyker ára áfa tartalma mínusz az alapanyagok nagyker ára áfa tartalmának a különbözetét fizeti. Fizessük vissza neki mi, az állam a kenyér áfáját, miután azt a vevő befizette. Így nőne a bizonylatolási fegyelem, hiszen érdekelté tettük benne, nőne a mennyiségi és a minőségi termelés is, hiszen érdekelté tettük benne, és lehetővé válna a lineáris növekedés, mivel nem torpanna meg a kedvezmények folyósításának határánál. Jelenleg a kedvezményeknek felső korlátot szabunk, majd kinevezzük az adott tevékenységet stratégiai fontosságúnak, és sopánkodunk, hogy a háztájik nem növik ki magukat - nincsenek benne érdekelté téve.

Az állampolgár szép

A pokolba a gyásznapokkal, a falnak fejjel rohanással, a mártírokkal - legalábbis ahogy most ünnepeljük őket. Igen, meg kell emlékezni a mártírokról, de úgy, hogy lám, a magyart nincs, ami megállítsa; meg kell emlékezni a bukásokról, de úgy, hogy lám, mennyivel okosabbak lettünk általa! Egész egyszerűen nincs őszinte lessons learned session, így csak a bú van, és depressziós hangulatban nincs sok mindenre büszkének lennünk, nincs mire felnéznünk, ami inspirálna minket. A magyar ember igenis legyen szép, még akkor is, ha elsőre nem jön össze!

Az állampolgár szolidáris

A felajánlható adó körét és darabszámát emelni kéne, és az állampolgár és a kifizetőhely számára követhetővé tenni. A szolidaritás elvész a ködben. Ha egy falusi iskola 1%-os támogatói listája - még ha számok nélkül is - kikerül a kapu mellé kis táblára, úgy az állampolgár egyrészt látja, hogy befizetett forintjai oda kerülnek, ahol értelmét látja, másrészt a többi állampolgár is látja, és ez nagyon fontos - a kivagyiságban is lehet pozitívum.

Az állampolgár okos

Itt térnék vissza ahhoz a részhez, hogy a magyar emberben nagy a megfelelési vágy. Ha a választótól a vitákban azt várják el, hogy tisztában legyen a gazdasági, politikai, társadalmi problémákkal a kajmánozáson túl, akkor fel fog nőni a feladathoz. Ha a politikusok és a közszolgálati műsorok (a kertévéken is) gazdasági modelleket ütköztetnek, még ha csak pár mondatban is, legalább minimális érdeklődést gerjeszthet a téma irány - ami nincs a képernyőn, az nem létezik. "Jó estét kívánok, önök a Híradót látják. A Standard & Poor's hitelminősítő intézet a kormány intézkedései hatására rontott Magyarország besorolásán, így a forint árfolyama eshet, ami érzékenyen érintheti a devizahitellel rendelkezőket. További híreink: Kelemen Anna beszívva orálisan kielégített egy parkoló órát...".

Szóval pozitív üzenet, ösztönző szabályok, kontroll és feltételekhez kötött juttatások, arányos büntetés - a büntetés maga az, hogy kimarad a jóból.

10 komment

Címkék: blog kommunikáció adó tanácsadó öntudatos polgár

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr23474084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.05.19. 19:11:51

Ha már pártpolitikánál tartunk: az MSZP mindent elszúrt, amihez hozzányúlt, kösz, nem kell több bizonyíték.

A FIDESZ állandó károgásával hozzájárult a jelenlegi hangulat kialakulásához és néha az ország ellenében is betartott a kormánynak.

A következő ciklusban ez nem cserélődik fel, mert még ha Gyurcsány személyesen **** is ** minden polgárt, hinni nem fognak neki többé és jóval nagyobb többséggel láthat neki a Fidesz, mint a bicebóca, SZDSZ-el éppcsak kormányzóképes maszop.

Azt mondom, kétharmadot a Fidesznek, kétharmadot a jövőnek. Ezeknél köcsögebbek úgysem lehetnek.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.19. 19:52:24

egyrészt nem hiszem, hogy a fidesznek lesz 2/3-a (meg is lettem érte szólva, mind ideológiailag, mind számtanilag), másrészt a közpénzügyi csomagot átszabatták saját szájuk íze szerint, és most úgy nem szavazzák meg - na nem mintha a szocik repesnének a tervezettől.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.05.19. 20:01:34

Pedig jó lenne. A mostani bebetonozott választási, költségelszámolási rendszer egyszerűen nem változtatható meg a jelenlegi, saját- és klientúrájuk juttatásai tekintetében egymással összekacsintó, változásokat elszabotáló rendszerrel.

Alkotmánymódosítás, vagy marad a mocsár évtizedekre. Segítene még mindkét nagypárt vezérkarának teljes lecserélése a konszenzushoz.

Addig nem lehet erkölcsről beszélni az országban, míg a politikusaid belenevetnek az arcodba. és nemcsak egy olyan nemzedék nő fel, aki nem látta a szüleit dolgozni, hanem egy olyan is, melynek nincs kire felnéznie, csak a hazugságot és mocskot látja.

Élő példa: Rajtakapott füllentő gyerek válasza a pedagógusnak. "Gyurcsánynak lehet, nekem nem?"
Most akkkor mit várunk el?

Rorgosh 2008.05.19. 20:18:54

A vagyoni alapú (gondolom vagyonváltozás) adó jó ötlet, bár azon még dolgozni kell, hogy a passzív értékváltozást (ami nagyon jellemző az ingatlanokra) hogyan kezelje le a rendszer.
Mert az igazságtalan lenne, ha most felhúz egy 10 millás házat, majd a környék fellendülése miatt az ér majd 20-at (mai áron persze) és ez után még jól meg is adóztatjuk (miközben a házra csak a fenntartáshoz szükséges mértékben költött).

LarryUnderwood 2008.05.20. 01:52:34

Rorgosh

Talán négyzetméter alapú lehetne.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.20. 06:18:19

vagy lehetne évente x%-ban korrigálható.
egy év alatt 100%-os értéknövekedésnek kicsit spekuláció szaga van, ami mögött nincs hozzáadott érték, így infláció gerjesztő, ráadásul képes felfújni mindenféle ingatlan lufikat, amiknek a kipukkadása az ország méretébők fakadóan határozottan káros lehet.

rolika 2008.05.20. 09:06:07

max: költségelszámolási rendszer változásához zajlik egy jó kis aláírásgyűjtés: www.zoldpart.hu

rorgosh, igazad van, a vagyonalapú adózás irtó meredek téma. egy házat/lakást felépíteni/megvenni sokkal nagyobb tehertétel, mint fenntartani.
előfordulhat olyan, hogy valaki egy jól (vagy jobban) menő életszakaszában épít egy házat, ám változik a helyzet, és már nem keres annyit, de a fenntartás még vígan menne. akkor most adja el?
vagy pl. egy családnak évtizedek óta van egy kis nyaralója tihanyban/hévízen/stb., ahova évente eljárnak pár hétre. csak éppen változnak az idők, és a kis nyaraló (csak a telek) időközben ötvenmillió forintot ér. évtizedes érzelmi kötődést mondjanak fel csak azért, mert nem jól átgondolt az adórendszer?

larry: és melyik m2-t adóztatnád? a telket, a házat, a ház nettóját, vagy a bruttóját?
egy nagyobb ház automatikusan többet ér? mit csináljon egy öreg falusi házaspár, aki a nagyszülei által épített 300 m2-es istállós parasztházban lakik valamelyik eldugott faluban?

szerintem is szükség lenne vagyon alapú adózásra, csak nem tudom, a kivételeket hogyan kellene kezelni.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.20. 09:11:46

rolika:
a vagyonadót leírhatja a jövedelemadóból.
az értéke önbevalló.
a mértéke nem kell, hogy egyezzen azzal, hogy mekkora jövedelem szükséges az adott vagyontárgy fenntartásához, lehet nyugodtan alacsonyabb.
egy 10 millióra bevallot ingatlan értéke után kelljen évente 2%-ot adózni, ami 100.000 Ft lenne, havi 8300 Ft, és leírhatja befektetéseinek kamatadójából, szja-ból, cég esetén (ha tulajdonában van) osztalék vagy nyereségadóból, ilyenek.
a célja nem a plusz teher, hanem az, hogy adózás nélküli jövedelmek vagyontárgyakba forgatva se mentesüljenek az adózás alól.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.20. 09:13:50

izé, havi 16.600 Ft, elírtam.
ha van még mellé egy 5 milliós kocsid, akkor 15 millió után vagyonadózol, ha van mellé egy 6 milliós vikkendházad lent a pusztán, akkor 21 millió után az évi 2% havi 35.000 Ft.
ezt akár felbruttósított nyugdíjból is ki lehet fizetni.

LarryUnderwood 2008.05.20. 23:38:10

rolika

Én ezt úgy tudnám elképzelni (bár eddig még sohasem gondolkoztam ezen), hogy alapvetően önkormányzati adó legyen, ott azért jobban tudják, mennyit lehet "elkérni". Ráadásul így területenként változna az összeg. Mindenképpen csak lakóterület alapján kellene szerintem. Kompenzáció pedig ha lehetne is semmiképpen sem a bevallott jövedelem alapján (hiszen pont a nem bevallott jövedelmeket akarja kikerülni).
Az ingatlanadózásnál már most is van olyan, hogy ha birtokoltad bizonyos évig az ingatlant (15 vagy 20 év talán) akkor utána eladáskor nem kell adóznod. Lehetne kompenzálni úgy hogy bizonyos év után már nem emelkedik az összeg, csak az inflációval.
süti beállítások módosítása