Egészségügyi minisztérium: beköszöntő

2008.05.21. 07:00 Dr. Morcz

Tisztelt Kormánytagok, még tiszteltebb Polgártársak, Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm a Miniszterelnök Úrnak, hogy engem kért fel az egészségügyi tárca irányítására.  A megbízatás jókora adag bizalmat tételez fel, mert aligha van ma olyan magyar minisztérium, ami akkora vihart kavart volna, mint az elmúlt két évben az egészségügyi.

Az is kétséges, hogy az elmúlt 18 évben volt-e egyáltalán olyan egészségügyi miniszter, aki előre tudta mozdítani a rábízott területet. Épp ezért némi elfogódottsággal vállaltam el a megbízást, és lépek most a nyilvánosság elé. Úgy érzem, nem jött még el az idő, hogy részletes programot tudnék és akarnék adni: ehhez elmélyültebb munkára van szükség.

A nemrég távozott miniszterasszony édesanyja nyilván dinamizmusként, esetleg forradalmi hevületként értékeli azt a forgószél-szerű tevékenységet, amit leánya véghezvitt a tárcánál és az országban, de a magam részéről szeretném elkerülni a kapkodás látszatát is. Több más dolgot is máshogy szeretnék csinálni; ha valaki arra vár, hogy a Blikk címlapján fogok Papp Valterrel csókolózni, akkor alaposan melléfog.

Az, hogy az egészségügyi ellátás gyökeres változtatásokra szorul, szerintem vitathatatlan. Erről már blogomban is több szót ejtettem, talán ez keltette fel Miniszterelnök úr érdeklődését. Az elmúlt időszak jól csengő szlogenekben és kevéssé szerethető intézkedésekben bővelkedett, de hogy, hogy nem, a miértek és hogyanok jóval kevesebb hangsúlyt kaptak.

A népszavazás bebizonyította, hogy a zembereket jobban érdeklik a sorsukkal kapcsolatos kérdések (főleg, ha akár csak 300 forintba is fájnak nekik), mint a szólótáncosi karrierjét a politikáért kishíján feláldozó volt miniszterelnök gondolta volna. Csak remélni merem, hogy a magas részvétel nem pusztán a vizitdíjnak szólt, hanem jele egyfajta állampolgári (mondhatnám, adófizetői, de ez az állampolgárok igen kis részét fedi le sajnos) öntudat ébredésének. Erre nagy szükség volna.

Úgy gondolom, az egészségügyi rendszer átalakítását alapos társadalmi vitának kell megelőznie. Vitának és véleménycserének, amely arra is alkalmat kell, hogy kínáljon, hogy ki-ki átgondolja, milyen egészségügyet, milyen ellátást tartana kívánatosnak, s mindezért milyen árat tud / akar fizetni.


A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány kérdés, ami a közös gondolkodás kezdete lehet:

- Megéri-e az országnak, ha egészségesek a polgárai?
- Milyen értelemben üzlet az egészség? Az-e egyáltalán?
- Mik az alapvető eü. szolgáltatások, és mik a nélkülözhetők? Kell-e különbséget tenni a finanszírozásukban?
- Mitől lesz minőségi egy eü. szolgáltatás?
- Ki és milyen forrásból fizesse az eü. szolgáltatás árát?
- Egy biztosító vagy több biztosító? Esetleg több pénztár?
- Kiből van sok és kiből kevés a magyar egészségügyi ellátórendszerben?
- Mit tegyünk az eü. adminisztrációval?
- Mi legyen a fontos, de időigényes ellátások (pl. addiktológia) finanszírozásával?
- Milyen ún, nagyértékű vizsgálóeljárásokat éri meg támogatni és miket nem?
- Megelőzés vagy kármentés, avagy szűrések az egészségügyben
- Mit lehet tenni a hálapénz ellen?
- Önkéntes munka és az eü. ellátás segítésének egyéb nem-konvencionális lehetőségei
- Mit lehet tenni a betegekért, mit lehet tenni az ápolókért/orvosokért?

10 komment

Címkék: párbeszéd beköszöntő egészségügy

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr39479775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.05.21. 08:19:02

Köszöntöm az új témafelelőst.
Elődjéhez kapcsolódó rövid kis hír: azonnali hatállyal felmentették Horvát Ágnes apósát, aki egy kórház gazdasági igazgatója volt.
Szerintem egy igazi szakembert veszítettünk, aki saját tehetségéből, tudása nyomán került a székébe és munkáját a korrupció felszámolásába vetett rendíthetetlen hit vezérelte. :)

morpho 2008.05.21. 09:52:43

Azt gondolom,hogy a kérdések lényegében lefedik azt a területet,amiről ez a bizonyos alapos társadalmi vita szólna/kéne hogy szóljon.Azt nem tudom csak,hogy ezt a bizonyos vitát hogyan lehet lefolytatni a gyakorlatban?Ki venne részt benne?Az egész társadalom kérdőívekre válaszolna?Vagy csak a "szakma" képviselőit ültetnénk le egy nagy kerek asztalhoz?Nem befolyásolnák-e ezt az alapos társadalmi vitát a pártok,politikai haszonszerzési céllal?Végül pedig érdekelne az is,hogy mennyi ideig tartson egy ilyen vita?Hónapokig,évekig,vagy esetleg addig,amig mindenki egyet nem ért mondjuk egy népszavazáson?Ez csak azért lenne lényeges,mert amíg a vita tart,addig sem változik semmi az egészségügyben.Ezt nem iróniának szántam,komolyan érdekel a véleményed.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.05.21. 09:58:51

morpho, tapintgatsz a lényegre.

Ha valaki még emlékszik az EÜ önkormányzatok szégyenletes éveire, az sejtheti: a pusztán önmagukat képviselő minimál szakszervezetek, nyugdíjasklubok NEM alkalmasak a társadalmi vitában való részvételre.

Elsősorban egy komoly közvéleménykutatás során felmérném az igényeket, a néhány fő alternatíva fogadtatását (a finanszírozás megváltoztatásáról), a szakma hozzállását (egyrészt "hivatalosan", a kamarától, illetve orvosok közvetlen megkeresésével. Készíttetnék egy portált erre a célra, a javaslatok és panaszok összegyűjtésére).

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.05.21. 10:00:00

Mindenki tudja: a mindenkori orvosi kamarai elnök
1, mindig ellenzéki oldalon áll
2, ő akar lenni a következő miniszter

Bakura - Szabadság, egyenlőség, testvériség · http://politikaikommunikacio.blogter.hu 2008.05.21. 11:01:05

MP: "Mindenki tudja: a mindenkori orvosi kamarai elnök
1, mindig ellenzéki oldalon áll"
ha ha ha
Ezt szerinten te sem gondolod komolyan.

A 2. meg gondolom személyfüggő. Tehát ezt így általánosítani...
Pl. noha nagyon nem kedvelem Éger Istvánt, nem feltételezem róla, hogy bársonyszékre vágyik. (De az biztos, hogy nem vádolom ezzel.)

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.05.21. 11:20:28

A társadalmi viták nagyon sokszor a sajtóban zajlanak, az érvek, vélemények, olvasói levelek rovatban.
De ennek az intézménynek az eleme lehet még pl. a konferenciák, stb.
Szal, a társadalmi vita nem azt jelenti, hogy mindenki mondja a magáét, hanem bizonyos - nyilvános! - fórumokon a szakértők elmondják a magukét, vitatkoznak, érvelnek, stb., és ennek persze aktív résztvevője a politika is. Nyugdíjaskluboknak, stb. itt nem nagyon van helyük.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2008.05.21. 13:07:29

morpho, dúvad,

Mindenképp megkérdezném a szakma tagjait is (ápolónők, asszisztensek, orvosok stb), és nem csak a szakmai szervezeteket. Azt azért nem gondolom, hogy egy szakmai szervezet önmagában rossz vagy részrehajló lenne, de nyilván egy sajátos véleményt közvetít. Relatíve egyszerű lenne a betegeket is megkérdezni (ahogy mindenkivel aláíratják most is az ellátás megtörténtét a járó-, és fekvőbeteg-kezelés során, simán kaphatnának akár kérdőívet is). A megkérdezésnek nem csak az lenne a célja, hogy begyűjtsük a válaszokat (meg lehet tippelni: a bete ingyen szeretne svájci szintű eü. ellátást, az eü. dolgozó kevés munkával svájci szintű fizetést...), hanem az is, hogy minél több embert gondolkodásra késztessen.
Hogy mennyi időt? Szerintem kb. 3-4 hónap elég lenne. Annak idején a Zöld Könyv néven elhíresült reklámanyagnak egy hónapot adtak, az is augusztus volt (erről bővebbet a drmorcz.blog.hu/2007/08/ címen találhatsz).
Persze kiemelt helyet adnék a szakértők véleményeinek ill. ütköztetném azokat. Azonkívül az egészet egy olyan szakértői testülettel is véleményeztetném, akiket csak erre a munkára kérnek fel (némi díjazás ellenében), és maguk nem érdekeltek ill. nem pártkatonák. Tehát nem pl. Mihályi Péterre gondolnék...

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2008.05.21. 14:08:51

Ami a népszavazást illeti, a való világban ősszel meglátjuk, mit szól a Nép (az istenadta nép, ha oly boldog-e rajt...) az Albert-házaspár kérdéséhez, az egészségügy privatizálásáról. Ennyi idő pont elég is lenne egy jó kis társadalmi vitához, csak pl. nem ártana pár pártsemleges médium sem, ahol érdemi vita/tájékoztatás is folyhatna.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.05.21. 17:24:09

Morcz doktor, az imént küldtem egy levelet, de közben rábukkantam a nickhez tartozó címedre.

Rorgosh 2008.05.24. 13:44:19

A kérdés: általános társadalmi vitát akarunk, vagy csinálni valamit, ám alaposan előkészítve a médiában....
süti beállítások módosítása