Tisztelt Kormánytagok, még tiszteltebb Polgártársak, Hölgyeim és Uraim!Köszönöm a Miniszterelnök Úrnak, hogy engem kért fel az egészségügyi tárca irányítására. A megbízatás jókora adag bizalmat tételez fel, mert aligha van ma olyan magyar minisztérium, ami akkora vihart kavart volna, mint az elmúlt két évben az egészségügyi.
Az is kétséges, hogy az elmúlt 18 évben volt-e egyáltalán olyan egészségügyi miniszter, aki előre tudta mozdítani a rábízott területet. Épp ezért némi elfogódottsággal vállaltam el a megbízást, és lépek most a nyilvánosság elé. Úgy érzem, nem jött még el az idő, hogy részletes programot tudnék és akarnék adni: ehhez elmélyültebb munkára van szükség.
A nemrég távozott miniszterasszony édesanyja nyilván dinamizmusként, esetleg forradalmi hevületként értékeli azt a forgószél-szerű tevékenységet, amit leánya véghezvitt a tárcánál és az országban, de a magam részéről szeretném elkerülni a kapkodás látszatát is. Több más dolgot is máshogy szeretnék csinálni; ha valaki arra vár, hogy a Blikk címlapján fogok Papp Valterrel csókolózni, akkor alaposan melléfog. Az, hogy az egészségügyi ellátás gyökeres változtatásokra szorul, szerintem vitathatatlan. Erről már blogomban is több szót ejtettem, talán ez keltette fel Miniszterelnök úr érdeklődését. Az elmúlt időszak jól csengő szlogenekben és kevéssé szerethető intézkedésekben bővelkedett, de hogy, hogy nem, a miértek és hogyanok jóval kevesebb hangsúlyt kaptak.
A népszavazás bebizonyította, hogy a zembereket jobban érdeklik a sorsukkal kapcsolatos kérdések (főleg, ha akár csak 300 forintba is fájnak nekik), mint a szólótáncosi karrierjét a politikáért kishíján feláldozó volt miniszterelnök gondolta volna. Csak remélni merem, hogy a magas részvétel nem pusztán a vizitdíjnak szólt, hanem jele egyfajta állampolgári (mondhatnám, adófizetői, de ez az állampolgárok igen kis részét fedi le sajnos) öntudat ébredésének. Erre nagy szükség volna.
Úgy gondolom, az egészségügyi rendszer átalakítását alapos társadalmi vitának kell megelőznie. Vitának és véleménycserének, amely arra is alkalmat kell, hogy kínáljon, hogy ki-ki átgondolja, milyen egészségügyet, milyen ellátást tartana kívánatosnak, s mindezért milyen árat tud / akar fizetni.
A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány kérdés, ami a közös gondolkodás kezdete lehet:
- Megéri-e az országnak, ha egészségesek a polgárai?
- Milyen értelemben üzlet az egészség? Az-e egyáltalán?
- Mik az alapvető eü. szolgáltatások, és mik a nélkülözhetők? Kell-e különbséget tenni a finanszírozásukban?
- Mitől lesz minőségi egy eü. szolgáltatás?
- Ki és milyen forrásból fizesse az eü. szolgáltatás árát?
- Egy biztosító vagy több biztosító? Esetleg több pénztár?
- Kiből van sok és kiből kevés a magyar egészségügyi ellátórendszerben?
- Mit tegyünk az eü. adminisztrációval?
- Mi legyen a fontos, de időigényes ellátások (pl. addiktológia) finanszírozásával?
- Milyen ún, nagyértékű vizsgálóeljárásokat éri meg támogatni és miket nem?
- Megelőzés vagy kármentés, avagy szűrések az egészségügyben
- Mit lehet tenni a hálapénz ellen?
- Önkéntes munka és az eü. ellátás segítésének egyéb nem-konvencionális lehetőségei
- Mit lehet tenni a betegekért, mit lehet tenni az ápolókért/orvosokért?
