MaxP: Eredetileg egy párbeszédet terveztünk Rolikával. Én az atomerőmű bővítése (új építése) mellett, kontra a környezetvédelmi megfontolások. Most egy olyan cikket olvashattok tollából, mely nem egyértelműen elzárkózó, azonban józan fenntartásokkal kezeli összes aspektusát a nukleáris erőműveken alapuló energiapolitikának. Mivel korrekt cikk lett, inkább csak bevezetőt írtam hozzá, a szakmai részt már lentebb keressétek.

Atomenergia.
Európát befedő atomhulladék-csapás, jajongó árvák, gennyes fekélyeiket meredten bámuló sugárbetegek. Ezt a borús képet vetíti elénk a megalkuvásra képtelen radikális zöld mozgalom. Háttérben szénerőművek okádják a füstöt, a mexikóiak nem kapnak tortillát az egekbe szökött - bioüzemanyagként erjesztett - kukorica ára miatt, az ország óriási összegeket költ energiaimportra és politikailag, gazdaságilag kiszolgáltatja magát az oroszoknak.
Nem állítom, hogy az atomerőmű minden bajunkra megfelelő válasz és még az orrot is tiszticcsa, de számos tényező figyelembevétele után  megfontolandónak tartom az egyébként világszerte ismét elterjedőben lévő energiaforrásra támaszkodni.

Rolika
Elöljáróban annyit, hogy nem vagyok atomenergia-ellenes, nem félek az erőművektől, sem a Kína-szindrómától, sőt, egy második Csernobiltól sem. Alapvetően a legbiztonságosabb áramtermelési módszernek tartom, mert annyira fél tőle mindenki, hogy százszorosan túl van biztosítva minden, gyakorlatilag akkor történhet baj, ha szándékosan lekapcsolnák a biztonsági berendezéseket, mint Csernobilban. De azt is el tudom képzelni, hogy ezen okulva egy modern erőműben ezt már meg sem lehetne tenni, letiltana az automatika ellenőrző automatikája :).

Mással van a bajom
Szerintem ugyanis az atommal megtermelt áram egyrészt nem biztos, hogy olcsóbb, mint a többi módszer, másrészt viszont közvetett módon a legveszélyesebb. Nem tudunk ugyanis mit kezdeni a keletkezett radioaktív hulladékkal.

Az atomáram bekerülési költségébe bele kell számítani a radioaktív hulladék elhelyezési költségeit is.

Biztosan van költségvetése pl. a Bátaszék-Üveghután készülő tárolónak (amely ugyan csak és kizárólag a kis- (LLW - low level waste, pl. kutatás során keletkeznek, vagy gyógyászat során, ez adja a keletkező hulladék mennyiségének 95%-át, de sugárzásának csak 1%-át!) és közepes (ILW - intermediate level waste, fűtőelem-bevonatok, iszapok, gyanták tartoznak ide) radioaktivitású hulladék tárolására alkalmas), van befogadóképessége is (hány év termését tudjuk ott leraktározni).

Azt is tudjuk, ezen idő alatt Paks mennyi áramot termel, egyszerűen csak el kell osztani két számot egymással, és amit kapunk, hozzáadni az áramárhoz. A becslés persze  tartalmazzon fenntartási költségeket és némi tartalékot is egy vészhelyzet esetére, valamint a végső leállítás kezelésére.

És akkor még nem beszéltünk a HLW-ről ((high level waste - nagy aktivitású hulladék, maguk a fűtőrudak). A '90-es évek közepétől ideiglenesen Pakson tároljuk ezeket (50 évig), miután Oroszország már nem vette át tőlünk. (Arról most ne is beszéljünk, hogy hogyan jutna ki az országból, mi történne egy baleset során...)
Ennek végső tárolási helyét jelenleg is kutatják a Nyugat-Mecsekben, megoldás még nincs, bár a határidőt előrelátóan 2047-re határozták meg, magyarul oldják meg a gyerekeink gyerekei. Vegyük ennek a költségeit is (fenntartással, vészhelyzeti és felszámolási tartalékkal együtt), ezt is adjuk hozzá az áramárhoz.

Én most már végképp kíváncsi vagyok,
hogy még mindig olcsóbb-e az atomáram...
Úgy vélem, egy felelős kormánynak az a célja kell legyen, hogy mindent a helyén fizessünk meg. Ezért ezek nem lehetnek költségvetési tételek, tartalmazza rögtön az áramár. Különben is, két emberöltőnyi távolságra tervezni nagyon könnyű, ha nem jut rá pénz (márpedig nem jut), akkor nem csináljuk. Kit érdekel, amikor napi politikai túlélésről és érdekről van szó, hogy mi lesz 40 év múlva.
Magyarul: ha van atomerőművünk, akkor az atomerőmű dolga és kötelessége legyen, hogy az árbevételéből mindent finanszírozzon, ami csak elképzelhető a működésével kapcsolatban.

kkor most mi legyen, kérdezhetitek?
 Széles körű társadalmi megegyezés nélkül semmi, ennek megvalósítására viszont minimum az alábbi alapelvek betartására szükség van:
- Kötelező érvényű, hogy legyen nyilvános vita a radioaktív hulladék politikáról és az atomenergia jövőjéről, hogy fenntartsák a politika hitelét és a közbizalmat (ezzel kellene kezdeni, de általában már itt buktautca van);
- A hulladék legalább száz évig föllelhető legyen, hogy a következő generáció kezelhesse, ha szivárgás vagy más probléma merülne fel;

- A lerakást igénylő hulladék mennyiségét, ahol lehet csökkenteni kell, például sűrítéssel, égetéssel (ez gondolom, megoldható, vagy az lesz);
- Mikor, milyen mélységben és milyen mérnöki-technikai munkálatokkal építsék a lerakóhelyeket, annak részletes összehasonlító tanulmányokon, kísérleteken és biztonsági kritériumokon kell alapulnia. Okvetlenül szükséges, hogy a helyszín műszaki és geológiai szempontból kielégítő legyen;

- Az építkezés a helyi lakosság számára gazdasági hasznot hozzon, új álláslehetőségeket, infrastruktúrát és lakossági létesítményeket, hiszen országos feladatot látnak el;
- A helyi lakosság legyen érdekelt a lerakóhely vezetésében és ellenőrzésében, legyen döntési joga bármilyen jövőbeni fejlesztési tervvel kapcsolatban.
(Ez a felsorolás egy az egyben átemelés David Lowry: Atomhulladék és végső leállítás Atomenergia vagy energiahatékonyság 1991 c. tanulmányából.)

Talán lejött az eddigiekből, hogy irtó nehéz megfelelő helyet találni még a LLW-ILW-nek is, HLW-t pedig tudtommal sehol nem helyeztek el véglegesen (hacsak ki nem centrifugálják fegyverszintűre, ami "kurvajó"). (Csak Pakson keletkezik a tervezett 30 éves élettartam alatt 20.000 m3 LLW és 1000 m3 ILW ill. HLW.)

Tegyük fel, hogy nekünk sikerül mindkettő.
Működik Bátaszék, a Mecsekben a HLW-lerakó. Nem történik üzemzavar, földrengés sem töri össze a határoló kőzeteket, nincs nem várt talajvíz-átrendeződés vagy -mozgás. Minden úgy működik, ahogy a nagykönyvben le van írva, és ahogy a mérnökök eltervezték. Napsütés, Hawai.
50-100 évig.
És azután? Hova teszik majd a leszármazottaink az ő sugárzó hulladékukat? Ha már mi is oltári nehezen találtunk helyet neki? Na, erre várnék választ bárkitől. De ne azt, hogy az messze van, meg nem a mi problémánk, mert ez ellentétes a józan ésszel, erkölcsi megfontolással, felelősséggel, és nem utolsósorban MINDEN környezetvédelmi elvvel, ami csak létezik.

(Tényleg csak zárójelben vetem fel: mi van, ha történik valami? Egész országrészek válnak lakhatatlanná, ivóvízkészleteink elszennyeződnek...)

Persze, ez az a változat, ha azt szeretnénk, hogy atomerőművünk legyen, mert mindenkinek van/legyen kocsija, légkondija, számítógépe, mobiltelefonja, jacuzzija, szaunája, úszómedencéje, házimozija, plazmatévéje stb., és ezeket gyártani/működtetni is szeretné.

an másik út is.
A szemléletváltás. De nem csak a szócséplés, hanem a "fájdalmas" változat.
A mit lehet és mit nem (mindegyik mögé tessék odaképzelni, hogy akkor sem, ha anyagilag megengedhetjük magunknak):

- nem lehet mindenkinek autója (közösségi közlekedés igen erőteljes fejlesztése. Majd konzultálok blogart-tal :). Ez ugyan közvetlenül nem áramfelhasználási kérdés, de valahogy csak össze kell szerelni azokat a fránya járgányokat, sőt, egyre többet;

- nem lehet mindenkinek légkondicionálója (korszerű építési módok, utólagos hőszigetelések. Érdekes módon, régen tudtak valamit az emberek: az északi, széltámadta oldalra örökzöldeket ültettek, amik télen hatákonyan felfogták a hideget, míg a többi oldalra lombos fákat telepítettek, melyek télen beengedik azt a kevés napfényt, nyáron pedig árnyékolnak. Ez ma is megvalósítható lenne. Régen nem ritkán széna-szalma került télire a padlásra, tüzifa pedig a falak köré, mindkettő elfogyott tavaszra, amikor már nem volt rájuk szükség. A 70-80 cm vastag kő- vagy vályogfalak külön hőszigetelés nélkül nagyon jól tartják télen bent, nyáron pedig kint a meleget. Ez utóbbit tapasztalatból tudom, egy 100 éves parasztházban lakom. Volt olyan 30 fokos nyári este, hogy fel kellett öltöznünk tévénézéshez!)

- nem lehet a fűtést 25 fokra feltekerni, hanem csak 20-21-re, éjszaka meg 16-17-re (nem muszáj otthon "rövidben" lenni, ill. ld. előzőeket);

- nem éghet állandóan a lámpa, sőt nem lehet mindenkinek 5-6 izzós csillárja mindegyik szobában (mániákus lámpaoltó és okleveles félhomályszakértő vagyok :);

- nem mehet egész nap a számítógép, laptop, tévé.
Sorolhatnám még, de azt hiszem, a lényeg nyeshető.

Ez lenne az a változat, amikor a (kényszer alatti vagy önkéntes) szemléletváltás miatt nem is lenne szükségünk annyi energiára, elegendő lehetne az is, amit alternatív és megújuló forrásokból fedezni tudunk.


Összegezve
Szigorú, sommás és rendkívül demagóg véleményem végül az, hogy fenntartható fejlődés hangzatos jelszavát tapasztalataink alapján jelentősen meg kell csonkítanunk: vagy fenntartunk, vagy fejlődünk. Jelenleg, és remélem ez nem szorul magyarázatra, fejlődünk. Hogy jó-e ez nekünk, de főleg az utánunk jövőknek (akiknek, meglehet, már nem lesz választási lehetőségük, és örülnek, ha fenntartani tudnak), vagy sem, döntse el mindenki maga.

(A bejegyzés alapjául az "atomhulladék" google-találatai közül az első néhány link szolgált.)