Mobil Internetet Karakószörcsögre!

2008.05.28. 05:24 mavo

Nagy bajban vagyok informatikai fronton, hiszen ha magukat az alapötleteket nézem, a 2002 óta irányítgató garnetúra olyan nagy marhaságokat nem ötölt ki. A Sulinet jó is lehetett volna, hogy csak egyet mondjak.

A baj ugyanott van, mint más esetekeben is, hogy aztán a kivitelezés mindig valahogy úgy sikerül, hogy a haverok tudjanak rajta kaszálni, és most nem írom le ezredszer, hogy az átlag, net nélküli kölök nem százezres kamerát meg szkennert vesz.

Súlyos hibának tartom a közvetlen (Campus program) és közvetett (BSA-BM és BSA-APEH) összefonódásokat is a Microsofttal, de ezt is leírták sokan. Mára kifejezett EU tendencia a közigazgatásban a szabad forrású szoftverekek térhódítása, ezzel szemben nálunk 1998-ban a Microsoft bebetonozta magát, a Campus programmal pedig a graduális képzésben is monopolhelyzetbe került. Ám még ez sem lenne akkora baj, hiszen a szabad piac lép vezetőink helyett: már a Dell is ad el Linux disztribúcióval laptopot.


A címben jelzett témára kanyarodva: az speciel alapvetően jó lenne, hogy a szélessávú előfizetések száma végre nő, csak valahogy a kormánynak olyan sok köze nincs hozzá, akármennyire is havonta plakátolgatják ki a magyarorszag.hu-n, hogy má’ megint izzad a tenyerük a sok melótól. Ugyanakkor a fejlődés iránya nem az igazi, ugyanis az ADSL a favorit még mindig. Pedig csak meg kellene nézni, hogyan fogy a vezetékes telefon-előfizetések száma, és ráütni a homlokra, hogy nídda.

Ez miatt ugyanis (ismét) több lépéssel kullogunk mások után. Mellékszál, de egy valódi hotspot rendszer például. De még ez se fájna, sokkal inkább az, nem bírják észrevenni, a vezetékes otthoni Internet-hozzáférésnek hamarosan harangoznak. Vége. Kanyec Vilma. Aki nem illegális dévédé-letöltésekre, torrentezésre, meg effélékre használja a lehetőséget, annak a mobil hozzáférés már most úgy jó, ahogy van. Mert biztos, hogy olcsóbb is lesz még, és biztos, hogy gyorsabb is, miközben már most is van mobil hozzáférés, ami olcsóbban többet nyújt, mint például egy vidéki ADSL-szolgáltató alapcsomagja.

Annak pedig semmi jele, hogy odafönt ez leesett volna bárkinek is.

Pedig a sokszor elvernyogott kifogás, miszerint a falvakba nem éri meg elvinni a kábelt, meg hogy nem tudják majd fizetni az előfizetést, itt bukna meg. Konkrétan Simagöröngyös-alsón is van mobil átjátszóadó. Nem kell odavinni, mert ott van. Nem ezért telepítették, hanem hogy a fuxosbömis Rácegresen is hívhassa szolisanyut, tehát nem a falu lakói tartják fenn, és az áthaladó forgalmat szolgálja ki jelenleg. Márpedig az áthaladó embernek igenis egyre inkább kellhet a HSPDA, és igenis beszólhat, ha nincs, és ő igenis fizető kereslet. Így adott a lehetőség, hogy tök mellékesen — némi célzott támogatással ahol szükséges — a fél falunak lehessen Internet-hozzáférése.

Innen már csak egy lépés, hogy a falusi emberke egy alkalommal elkocogjon az okmányirodába, regisztrálja a saját e-Magyarország felhasználóját, kapjon hozzá elektronikus aláírást, és akkor a továbbiakban nem kell majd minden ügyes-bajos vicek-vacakkal bekoslatnia a városba, hanem szépen belép a megfelelő oldalon, és elintézi elektronikusan. Ezzel persze eséllyel megszüntetve nem kettő és nem három aktatologató státuszát is, de számomra ez épp hogy egy kellemes mellékhatás.

Bónuszként a falusi gyerek sem fog lemaradni csak azért, mert neki nincs gugli, meg nem tudja letölteni az amit csak azért, mert a *telnek nem éri meg odarángatni öt kilométer derótot és felhúzni egy ADSL központot — a városi meg igen. Vagyis a falusi mobil Internet-akció 3 in 1 a falusi versenyzők felzárkóztatását is magával hozhatja, és tényleg nem hiszem, hogy sok pénzbe kerülne az egyszeri nagyobb (filléres laptop) és az esetleges hosszabb távú (ami a mobil Internet árának elvárható további csökkenésével elhagyható, hogy a feltöltőkártyás megoldást ne is taglaljam) alacsony szintű támogatás, ráadásként pedig — például a Sulinet akcióhoz képest — nem csökkentené az adóbevételt, hanem növelné..

Bár nem is tudom, miről írkálok itt össze-vissza. Jelenleg nem is lehet tárcám az árnyékkormányban, hiszen az informatikai ügyeket még mindig bőven államtitkári szint alatt kezelik, valahol a hírközlés tájékán: második emelet, negyvenharmadik ajtó balra, a szemétledobó mellett.

56 komment

Címkék: informatika felzárkóztatás mobil internet

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr45488834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.05.28. 05:46:35

Ez a témakör is a tipikus, szadesz irányította projectek pályáját járta be: jó ötlet nagy adag naivitással és botrányos tájékozatlansággal körítve, leöntve korrupciógyanús megvalósítással és ügyeskedő népekkel.

Én is vettem gigaerős videokártyát meg vinyót félpénzen, pedig az elköltött pénzből (40 milliárd, jó hallották, kedves nézőink, negy-ven-mil-liárd forint)inkább hasznosabb lett volna szegényoknak számítógépet osztogatni.

Az Ügyfélkapura is ráment 10M és nem akarok igazságtalan lenni, de egyelőre azt hiszem maximum időpontot tudsz kérni az okmányirodában vele. Arra meg ott a telefon.

A mobilinternet még nem olcsó. Ha átléped a keretet nagyon megugrik a számláló, azonban ennek csökkenése csak idő kérdése (ha még emlékszik valaki az első idők mobiltarifáira).

Szerintem az emberek mindenféle kormánynoszogatás nélkül is rájöttek mobilnet hasznára, talán nem is érdemes ezt kormányzatilag elszúrni. Igény van, verseny is, majd kialakul magától.
Én boldog UPC kábeles vagyok és ropppppant elégedett a sebességgel, tényleg.
A kábelt sem kell kihúzni, át lehet egy falucsomópontba játszani (a korai időkben sok helyi szolgáltató rádiófrekvencián nyomta az anyagot, helyette itt a wifi, az önkorik ezt fejlesszék inkább).
Bocs, menni kell melózni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.28. 06:22:08

Akkor nézzük szép sorban.

De, a mobil Internet olcsó. Öt-hatezer körül van 10 GB korlátos illetve korlát nélküli. Nekem 10 GB korlátos van, és a felét sem használom ki, tehát esélyem sincs az egyébként valóban emberteleneül drága plusz megabájtocskákat fizetni.

Nem, a WiFi nem megoldás jelenleg. Lehet gondolkodni, annak a fejlesztése mennyi, hogy nen 20 métert hidaljon át, míg a megfelelő teljesítményű mobil átjátszóadó már van, létezik, használható. Ja, és amúgy elvében hasonló.

Ja, és ha mást nem, adót bevallani már tuti lehet ügyfélkapun.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.28. 06:48:44

És még annyit: Fullajtár Béla Karakószörcsögön jelenleg még csak nem is gondolt Internetre. És nem is biztos, hogy egy *net/line/fon mobil előfizetés eszköz részét be tudja fizetni.

Tudod: amit a móbil cégek ötven ropi körül adnak, ha nem vagy még törzsügyfél.

Corry 2008.05.28. 09:12:56

Kicsit off, de Rékuc nem engedte a hozzászólást a drámai bejelentéshez, miszerint "disszidálni" fog :-) Annyiban tartozik ide, hogy most akkor össze fogjuk tudni hasonlitani a svéd internyetet a magyarral, reményeim szerint.
Volt egy vicc régen, hogyaszongya: hogyan beszél az okos magyar a buta magyarral 1957 decemberében? Telefonon...
Hát változik a világ és most már akár interneten is tehetjük ezt...

De az eredeti témánál maradva, én azt mondom, bár mindenütt csak ennyire álljunk rosszul, mint az otthoni internet elterjedtség témában. Már az államigazgatás internetes szolgáltatásai messze lentebb vannak, mert azért a sok évig kávéfőzésre szocializált emböröket nehéz leültetni a számítógép elé dolgozni.

Az ingyen számítógép osztogatással meg nem értek egyet, mert ingyért csak kaját kéne osztogatni.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.28. 09:57:25

Ingyen??? Túrót. Cuciálisan támogatva. Ellenőrzötten. Tudom, nehéz, de ha van akarat, meg lehet szokni.

Az államgép tagjai pedig valóban computerfóbiásak, és a furcsa az, hogy nem is az átlagéletkor miatt.

Internet ügyében pedig továbbra is durván lemaradásban vagyunk a Zunnyóhó képest. Ráadásul, ha régiókban gondolkodom, akkor még majdnem fehér foltok is vannak.

Rorgosh 2008.05.28. 10:00:21

Mavo
Egyenlőre a rádió alapú internet - sajnos . minőségileg nem azonos a kábelessel. Néhány internetes szolgáltatás - mint az MMORPG-k határtalan világa - nem igazán kedveli a rádió alapú netet. Működik vele, de nagyon sokszor szakad meg a kapcsolat.
Én tudom, ugyanis próbáltam már mind a kétféle netet, és a kábeles még kissebb sávszélességgel is stabilabb. Talán mert az időjárás nem tud bekavarni...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.28. 11:40:57

Rorgosh,

mi a jobb? Ha nincs Internet, vagy ha néha nincs? Továbbá biztos-e, hogy Fullajtár Béla bácsi pont MMORPG-re használná?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.28. 18:43:47

Az másról szól. Ott a célközönség az idősebb generáció, és nem zárkóztat fel senkit sehová, az időseknek ad egy plusz elfoglaltságot, persze, szép dolog az is.

Fullajtár Béla bácsi ellenben lehet Fullajtár Béluska is. Plusz a falusi mobil Internet valóban felzárkóztatható és esélykiegyenlítő lehetne.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.05.28. 19:49:11

A Campus programnak hálás vagyok. CD-árban kaptam legális XP-t, Office és VBasic6 csomagot . Kb 5-600.000 Ft értékben.
Microsoft promo volt részben, elismerem, mégis a realitásokat vette figyelembe.
És most nem akarok Linux-Windows vitát kiváltani, de ez a sarkos véleményem:


Linuxfanyalgó Írta: Dr. Stein
2008. február 15. péntek 18:44
Loading...Tapasztalataim szerint ha bármely fórumon, bármely témában elhangzik a „zsidó” vagy „Linux” szó, perceken belül egymásnak esnek az eddig higgadt résztvevők és szétoffolják a topikot. Hát, én csak az operációs rendszerrel kapcsolatos tapasztalataimat tudom megosztani. A Linux-fanatikusoknak elöljáróban beismerem, igen, én vagyok a balfék, porban fetrengő féreg, aki nemhogy számítógépet nem érdemel, de még egy golyós számítógépet sem.

Nos, kísérletképpen ’98 környékén telepítettem fel egy teljes verziót. Nekem kimaradt, hogy ő egyetlen partíciónak látja a winchestert, így ma már rekonstruálhatatlan okból és módon leformázott 2GB dokumentumomat. Számomra teljesen idegen és kényelmetlen kezelőfelülettel találtam szembe magam, miután manuálisan bepötyögtem a számítógép fő- és részletes műszaki adatait, többek között a monitor frissítési frekvenciáját.

Szerintem nemcsak a megszokott Windows környezettől tért el, hanem az elvárható ergonómiai és használhatósági minimumtól is. Elvégeztem közben egy informatikai főiskolát, ahol az UNIX-ról sokat nem tanultam ugyan, de a szoftverekkel kapcsolatos igényekről igen. Egy (általános) operációs vagy felhasználói programnak legfőképpen a könnyű megtanulhatóságot, átláthatóságot, hibatűrést, egységes kezelőfelületet kell produkálnia. Leegyszerűsítve: egy felhasználói programnak a felhasználót kell kiszolgálnia úgy, hogy a CD-tokból kicsomagolástól a működtetésig egy percre se hozza zavarba a mégoly járatlan, pl. titkárnő szakképzettségű munkásembereket.

Lehet egy oprendszert tudományos vagy hobbicélokból a végletekig konfigurálhatóvá tenni, de ha ezt a kormányzati szférára akarjuk erőltetni, ugyan ne kelljen már külön installálni a grafikus felületet és más fontos modulokat, illetve bármit is kézzel telepíteni, hogy egyáltalán elinduljon. Most a sipákolásra célzok, mely a kormányzati szoftvertender körül zajlott nemrég. Csak azért került szóba itt a Linux témakör, mert újabb kormányzati, immár Linux tendert hirdettek meg.

Nem érdekel a téma, de laikusként arra gondoltam, ’96 óta a gyári Linuxok is sokat fejlődtek ezen a téren. Sajnos csalódnom kellett.

Karácsonyra összedobott a család egy kis pénzt és vettem apámnak egy laptopot. Olcsóbb volt a Linuxos verzió, a Vistának pedig -jelenlegi állapotában - nincs keresnivalója egy laptopon. Bekapcsolás után fél percig parancssorok futkároztak a képernyőn, (úgy éreztem magam, mint Obi-Wan a Halálcsillag vezérlőjében) majd egy villogó kurzorban állapodott meg a kezelőfelület. Természetesen leírást nem adtak hozzá, így első nekifutásra elbukott a használhatósági próbán. Feldobtam rá egy (egyébként jogtiszta) WindowsXP-t és számítógépet még nem látott apám percek alatt megértette a bekapcsolástól programindításig tartó folyamatot. Szerintem ez az alap, amit egy programnak teljesítenie kellene.

Egy ilyen bekezdés után szoktak özönleni a Linux-hívők becsmérlő kommentjei. Én sem kedvelem a Microsoft céget, és tudom, hogy lehetett volna jobb is a világszerte elterjedt ablakos oprendszer, ha nem Gates cége furakodik előre. De jelenleg nincs használhatóbb és kiérleltebb program, ez van. Tetszett volna Marika titkárnőt megcélozni a használhatóság kialakításánál. Ja, és a Gimp nevű (Linuxos) képszerkesztőről olvastam egy fórumban: „Az egyik legjobb program, de megőrülsz, mire megismered. Aha, akkor uninstall.com.


Ha nem rétegenként épül fel, úgy hogy a leggyakoribb funkciók szem előtt vannak, viszont a menükben a legrészletesebb beállításokat is elérheted, akkor az rossz. Nem teljesíti alaprendeltetését, hogy könnyű betanulhatósággal és hatékony munkavégzéssel időt spórolj. Nem is tudom, miért tépem ezen a számat. Talán figyelmeztetésként, ha még nem mentetted le adataidat egy Linux installálás előtt, illetve életed főművét napok teljesítened és épp most kacérkodsz operációsrendszer-váltással. Vagy épp Te vagy, aki 5 milliárdot költenél nyílt operációs rendszerek bevezetésére. Költs, ha jólesik, de ne felejtsd ki a betanítást belevetetni a szerződésbe.

Na jó, akkor elmondom, igazából mi inspirált erre borongásra. Találtam néhány ismeretlen formátumú elektronikus könyvet (például a Patkánykirályt). Letöltöttem a hozzájuk ajánlott Openoffice program legújabb (magyar!) verzióját és átkonvertáltam Microsoft dokumentum kiterjesztésre. Egy szétesett tördelésű, magyar ékezeteket szimbólumokra cserélt valamit kaptam eredményül. Akkor köszi, a szar is ingyen van, mégsem kell senkinek. Mondhatod, mindenki tudja, hogy le kell tölteni ezt-meg ezt a hibajavítást vagy ilyen-meg ilyen karakterkészletet kell beállítani, nem érdekel.


A köz- és versenyszférában egyszerűen nincs idő ilyen hibákkal totojázni. Az MS Office, tetszik-vagy nem, szerényen számolva is több százmillió példányban üzemel világszerte. Ha nincs teljes kompatibilitás vele, akkor a nevezett termék nem érett meg a világpiacra. Nem is beszélve a hálózatok, titkosítási és biztonsági rendszerek közötti átjárhatóságról.
Hozzászólások
Igen, és
Írta : AmadeaEz az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.

ropcsillag.freeblog.hu dátum: 2008-02-22 20:05:28találd ki, milyen oprendszere van a zegyetem legtöbb gépének! Igen, talált, Linux!
Nincs okod borongani...

Írta : dekoninckx dátum: 2008-02-22 20:27:43...csak jobban szét kellene nézni és megismerni a dolgokat, vagy pedig egyáltalán nem elvárni azt, hogy minden pont olyan legyen, mind az XP és az MSOffice.
Érdekes, hogy az Apple-t nem említed a használható oprendszerek listáján. Az is, hogy aki már _használta_ is a Vistát, azok közül nemigen ért senki egyet azzal, hogy nincs helye egy notebookon.
A "kormányzati Linuxot", de a Windowst nem a felhasználók telepítik a cégeknél, hanem a rendszergazda, a felhasználói szoftverek meg akár ugyanúgy is nézhetnek ki minden platformon. Van egyébként sok-sok Linux, aminél igazából nincs szükség parancssorra (Mandriva, Ubuntu) a mindennapi használathoz.
Az ismeretlen formátumú elektronikus könyv konvertálhatatlanságáról meg nem hinném, hogy az OOo tehet, lehet, hogy semmi nem kompatibilis vele; az OOo ismer egy rakás dokumentumformátumot, de nem kötelező ismernie egy egzotikus elektronikus könyvet - azt jellemzően a saját olvasójuk jeleníti meg tökéletesen. Tényleg, milyen formátum, mi a kiterjesztése? Valóban támogatja az OOo vagy csak valaki azt mondta, hogy támogatja? Miért nem támogatja a kedvenc, szuper MSOffice?
Az OOo MSOffice.kompatibilitása pedig a minapi Microsoft bejelentés után (megnyit egy csomó forráskódot) valószínűleg hamar megvalósul.
Az MSOffce "kompatibilitásáról" csak annyit, hogy a 2007-es felhasználói felülete tök új, sok képzetlen felhasználónak okoz fejfájást, az új dokumentumformátumot a régiek egyáltalán nem ismerik egy modul telepítése nélkül.
Az utolsó mondatot nem értem, biztos egy másik írásodból került oda :)
A 2007es MSOffice jelenlegi formájában b

Írta : Dr. Stein dátum: 2008-02-22 21:15:02az tény. Egy olyan minisztérium fennhatósága alatt dolgozom, melynek két fontos része még MS Windows alatt sem kompatibilis, mi lenne egy 3. rendszer bevezetése esetén?
Utánakérdeztem egyébként, hogy van-e grafikus telepítős rendszer, tény, hogy létezik, de én pont nem azzal futottam össze egy ezrével árult terméken. Ezért csak arról tudtam benyomást szerezni.
Ez elvileg nem jogosítana fel, hogy a teljes állami megrendelés ellen szóljak, azonban tény, hogy a közszférában egy beszorult faxpapir is tragédiát tud okozni a probléma volumenével :)

Az almáról nem tudok rosszat mondani, mert nem ismerem és csupa jót hallottam felőle.
A kiterjesztés egyébként .sdw, StarOffice 5 formátum. Nyílt rendszer.

Csak ismételni tudom, a piacvezetőhöz alkalmazkodni kell, nem pedig megpróbálni egy új formátumot bevezetni.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.28. 20:49:03

max:

kinek van baja a vindózzal? hadd harapom át a torkát!
most meg kommunistázik!

a posztra:
ha jól tudom, a mobilinternet jelenleg cellánként 3, max 5 konkurens datastreamet tud a szélessávnak megfelelő átviteli sebességgel kezelni. több torony kéne.
ha az ms monopolhelyzetét fikázzuk, akkor ahhoz először is olyan linux is kéne, amit ha kibontok a dobozból magától ugrik be a lejátszóba, és a gondolatomat is kitalálja. a terméktámogatás még mindig nem mérhető a fizetős rendszerekhez.

tetszik, nem tetszik, a földi kábelekkel egyelőre nem lehet versenyezni, így vagy azt támogatja az állam (direkt pénzzel, vagy indirekt kedvezményekkel), hogy teli legyen minden falu dslam-mal, és mellé oktatás és szoftver, vagy lehet 5 gép a kultúrban, és sorszámot kell majd hozzá húzni, mert azt még elbírja a torony.

Roltii 2008.05.28. 21:27:28

nem bírom ki:
a windows se ugrik fel a gépre. Ha új géped van, akkor kapsz kb egy 800x600-as képernyőt, és semmi se fog működni, mert nincsenek meg azok a bizonyos drájverek...
Mellesleg próbáld ki az ubuntu-t. Berakod, nem is kell telepíteni, elég ha CDről indítod el a gépet, és van szépen minden.
OOO is kiválóan használható, bár tényleg nem 100% kompatibilis. De ez az MS hibája, bár tudom hogy nem számít. Mellesleg ami minden gépen ugyanaz, az a PDF, tudom ajánlani, még PDA-n is ugyanúgy fog kinézni.

miért is kell windows és office még mindig:
mivel a világ májkroszoftosítva van, így a hatékony munkához sokszor nélkülözhetetlen, mert a partner windowsos progit küld, meg speckó xls táblázatot. Én egy kis cégnél próbáltam áttéríteni a népeket OOO-ra, egy év múlva vissza az office sajna. bár reméljük most az ms megoldja a problémát, hogy végre szabványosítja a saját szar formátumát.
jah, és minden játék winre van írva és az új eszközök is hamarabb működnek win alatt...Bár ez a folyamat az általános hardvereknél már nem teljesen igaz (webkamera, pendrive, egér, billentyűzet, dvd író, hangkártya stb, mert ezek szinte csont nélkül hibátlanul működnek elsőre (ubuntu))

hol jó a linux: például otthon, szövegszerkesztésre, netezésre stb (játékra nem, pontosabban az már bonyolult).
jó lehet még nagy cégeknél, ahol egy komplex rendszer fut rajta, és nem kell ilyen-olyan helyekről kapott hülyébbnél hülyébb formátumokat kezelni.

Ergo mindkettőnek van létjogosultsága, meggyőzni a másikat úgyse lehet.

MaxPower: ok, hogy CD áron kaptad a cuccokat, de adóforintba azért többe került, és nem hiszem, hogy a szabolcsi paraszt örül, hogy te akciósan kaptad a VisualBasic-et....

A témához szólva: kis faluba, templomtoronyra 5-6 szektorsugárzó simán megoldja wifivel a lefedettséget, és olcsóbb is mint a mobilos megoldás. Mert csak olcsóbb pár jó minőségű AP, mint komplett 3G egységek a tornyokba, plussz az ügyfelekhez a vevők. Dolgoztam mikrónetes cégnél, innen tudom, hogy működik, de vannak korlátai...de faluba tökéletes.

jah, vidéki béluska meg kibírja otthon net nélkül, ha valamit akar az élettől úgyis városba van és koleszban lakik, ha nincs más...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.28. 21:44:45

rolika:
egy cédés ubuntu, vagy a full release? :-)

windows rendszergazda voltam (most már csak nézem a többi rendszergazdát, és az idegeikre megyek), most meg főleg unix/linux vonalon mozgó kolegákkal dolgozok, innen mondom, hogy a terméktámogatottsága a linux disztribúcióknak el van maradva az vindóztól.
az ms egyetlen hibája a marketingje, nem a termékei - az, hogy többet és máshogy állít róluk, mint ahogy az ténylegesen van.

de vissza a poszthoz:
a mikronethez is kell egy ponton kapcsolat a backbone-hoz. a 3g ha már ott van a szolgáltató gyakorlatilag ingyen ad az előfizuhoz vevőt, amit csak be kell dugni, azt los gehts (vagy esetle előtte be kell tenni a cédét).
de még mindig több torony kéne, hogy megfelelő eléréssel számolhassunk, még úgy is, hogy túlértékesítjük a sávszélt akár 3szorosan is.

Roltii 2008.05.28. 21:49:47

gyakorlatilag ingyen ad az előfizuhoz vevőt? két év hűség nekem nem ingyenes...én is ilyesmiből élek, de két évre nem kötöm le magam...inkább ingyen wifi a mekiben, na mindegy. Tény, hogy mikronethez is kell kapcsolat, ha Bp fölött sikerült átlőni óbudáról rákosvalahová a jelet (5 gigán), akkor ezt vidéken is meglehet csinálni, éljen a mikro...jah, ezek soho eszközök voltak. Átjátszótornyok is mikróval kapcsolódnak egymáshoz...egyébként a lényeg annyi, hogy persze gerinc az kell, de szerintem egy 3g-s hálózat kiépítési költsége messze magasabb mint a wifié, és az eredmény is erősen megkérdőjelezhető.

egyébként az új ubuntu liveCD-re gondoltam, az általam próbált konfigok 90%-án gond nélkül lekezelt mindent. Szerintem ez windows esetébe alacsonyabb...
terméktámogatást meg linuxhoz is lehet vásárolni, ugyanúgy ahogy windowshoz se ingyen van.

ui:"roltii" és nem roli (nem Roland vagyok)

Vrungek 2008.05.28. 21:52:19

szasztok, én csak annyit akarok mondani hogy az helyesen KarakószörcsöK, itt van a Somlótól nem messze

demokratikus · http://www.demokratikus.hu 2008.05.28. 21:55:13

egy pár haverral már 2002ben anyáztunk, hogy a kormény az egyetmistáknak a microsoft cuccait nyomatja, ingyé. Le se szarták a dolgot...:(

Roltii 2008.05.28. 21:55:55

jah, volt nemrég asszem a zindexen egy teszt, hogy egy abszolút láma mennyi idő alatt tud megoldani egyszerű feladatok xpn,vistan,linuxon(ubuntu) meg apple-n. Az eredmény vegyes volt, túlságosan durva különbségek nem voltak, asszem a vista volt a leggagyibb, apple meg talán a legjobb, de nem biztos (apple=macosx, bocsi:D)
a lényeg hogy hatalmas különbségek nincsenek, de sok múlik azon, hogy mire szoktatják az embert. és itt jön a képbe a campus meg egyéb nyalánkságok, én rühellem, hogy általános iskolától kezdve az van: itt a windows, itt a word, ez a szövegszerkesztés...csak éppen a windows majd kb 25 ropi a boltba, az office meg a duplája...miközben van alternatíva. ennyit akartam részemről lezárom, mert magamat ismétlem, és az szar dolog:D

Kangörény 2008.05.28. 22:10:52

A posztban leírtak 99%-a tökéletesen igaz. De néhány pontosítás:
-dvd letöltögetése teljesen legális
-ügyfélkapus regisztráció ma tényleg csak időpont foglalására használható, meg adóbevallások beadására, ergo a könyvelők és az apeh munkáját könnyíti meg
-elektronikus aláírás nem jár hozzá, azt magadnak kell intézned és fizetned érte
-hsdpa szerintem megfizethető, én 5 ezret fizetek korlátlan használatért, a modem ingyen volt, 2 év hűségért (nekem megéri)
Bár a szolgátató kikötötte, hogy nem használhatok p2p-t, így rákényszerít arra, hogy kalózoktól töltögessek ftp-n. Én nem sértek vele törvényt, de inkább cserélgetnék. :-)
-A sebesség nem észveszejtő, de az 1 Mbps simán megy, bárhol használom (már ahol van hsdpa).

Netuddki. 2008.05.28. 22:24:29

Gyengébbek kedvéért:

KARAKÓSZÖRCSÖK

gery · http://gery.blog.hu 2008.05.28. 22:24:40

azt mindig elfelejtjük, hogy addig töltesz HSDPA-val 1Mbiten, amíg nem terjed el jobban, és alig kell osztoznod a slotokon. egy faluba meg még drága a WiMax, LTE sehol, szóval nem értem, hogy a mobil rendszerek mitől lennének megfelelőbbek mondjuk egy ADSLnél. de biztos a poszt írója jobban ért szakmámhoz :)

marvin pp 2008.05.28. 22:41:53

Nekem azért sajna úgy tűnt a mobilnet ára emelkedett az utóbbi időben, havonta kereken egy ezressel az egyik szolgáltatónál. És ugyanennél a nagyvárosban sem pörög a HSDPA. És persze szerintük az időjárás az oka...

klotild 2008.05.28. 23:18:57

Édes, hogy csak a huszadik hozzászólónak tűnt fel, hogy valójában Karakószörcsö_k_...
Jó hát hagyd rá, informatikusok ők, nem pedig helytörténészek.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.28. 23:39:46

csókolom, karakószörcsök már volt?

roltii:
bocs, a nicket benéztem :-).
ingyér egyik szolgáltató se fogja vállalni az infrastruktúra bővítését, sőt, a földi vonalaknál is csak akkor kapsz jó árat, ha határozott idejú hűségszerződést kötsz, különben kapod a listaárat (+30-40-50%-os áron).

gery:
erről már volt szó, hogy a jelenlegi infrastruktúra mobilnetnél nem nagyon bír el cellánként 3-5-nél több konkurens aktív csatlakozást. falun is van, ahol elérhető a szélessávú mobil adatátvitel, de ha adunk egy 5-600 fős településnek egy tornyot és 30-40 előfizetést, azzal sokat nem érünk el.
kéne nekik is egy leágazás a kábelről, és akkor lenne miről beszélni.
a kormány kedvezményekkel támogathatná az ilyen jellegű infrastruktúrális fejlesztéseket.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.28. 23:40:20

(klotild: tudom. szándékos)

Dr. Brain 2008.05.28. 23:51:31

Újabb címlap a gyűjteménybe. Lesz itt is dicsőségfal?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.28. 23:59:52

A *nix Windows vitát meg hagyjuk, vicces.

terkepkukker 2008.05.29. 01:56:36

A posztiro igazan megnezhette volna a falu nevet pontosabban is, ha mar egyszer a bejegyzes cimeben is szerepel...

Karakószörcsög => Karakószörcsök !

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.29. 02:20:34

mavo:
ne a vindózzal meg a nixekkel foglalkozzál!
a karakószörcsök megvolt már?

flimo13 2008.05.29. 02:42:06

Na, megint egy okostojás. ADSL halott, rotfl. Telefonelőfizetések csökkenését meg nagyon van értelme felhozni, mikor már van telefon nélküli adsl.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2008.05.29. 03:17:22

A kábeles net egészen addig nem lesz halott, amíg jobb pinget lehet rajta produkálni, mint vezeték nélkül.

Amúgy meg Karakó search-ök.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2008.05.29. 03:20:47

Amúgy meg egy gigás csomagot a népnek ezeröté' hogy a vonaton vagy kocsiban tudjon böngészni a laposon. A franc se akar kifizetni havi 6k-t mobil netért is, ha már van otthon ADSL. Mondjuk ha nem kell p2p az embernek, nem nagyon van értelme fenntartani a dsl-t a hsdpa mellett.

Széna Tomi 2008.05.29. 04:26:58

Egyébként nem is értem, miért nem nyomják a nagy lemezkiadók és szoftvercégek ezt a mobilinternet-dolgot.Ahol totál természetes, hogy tiltják a p2p-t.

0xFFFF 2008.05.29. 05:31:43

Postjaidat és a blogbejegyzést olvasva, te igen nagy paraszt lehetsz movo fiam !

Fullajtárbélabácsizol, mintha a vidéki egy elmaradott, bicskával fogat piszkáló sötét tahó lenne, pedig a stílusod arra enged következtetni, hogy pont te vagy ilyen. Mikor költöztél be a városba és honnan ?

A kábeles hálózat nagyságrendekkel költséghatékonyabb és stabilabb adatátvitelt kínál, mint a wifi, ezt minden hülye tudja az IT berkeiben, pedig ott is vannak nagy hülyék. A rádiós adatátvitel a mai sebességeken sosem lesz olyan stabil, mint a kábeles, ezt meg mérnökék tudják. Még karakószörcsögön is. Ahhoz, hogy egy falu főterének minden pontján jó jelerősség legyen, több AP-t le kell telepíteni, azokhoz kellő sávszélen oda kell tudni vinni a jelet. ...és akkor sem tudod azt mondani, hogy tessék, van netetek. Nincs.

A net közüzem mára, bár ezt ebben az országban még nem tudják. Még a hatóságok sem. A wifi mint közüzem ? Szóval te járnál nyomós kútra mosakodni ?

...és ha itt tartunk, akkor az e-magyarország pontokra nem kizárólag ADSL-t rendelnek, ha van alternatív szolgáltató [igen bakter, kábeles] akkor azt kötik, ha hatékonyabb ktg. szempontból.

Az egész írásod egy nagy rakás szar, süt belőle a tájékozatlanságod, de te ezt nem látod, mert az ember a korlátain nem láthat túl, ha érted mire célzok. ;)

0xFFFF 2008.05.29. 05:33:40

Egyébként a mai mobil internetek használói tudják, hogy ahol sokan veszik a "kutyanyelvet", ott az index címlapja olyan kínosan lassan jön le, hogy senki nem tudja kivárni, ezért a szar írásodat ott nem olvassák/olvashatják. Talán ez az egyetlen előnye ennek a mobilnak nevezett marhaságnak.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.05.29. 05:39:21

Jaj, ne parasztozzál már, világosan látszik, mire gondolt. Az infrastrukturális különbségre a népsűrűség okán. Vagy nálatok már jár a metro is?

Norbi 2008.05.29. 06:39:28

mavo

Tényleg nem értem, miért kell lenézni a faluban élő embereket? Te biztosan budapesti állampolgár lehetsz...
Képzeld el, én 39 éves koromig megyeszékhelyen éltem (Pécs), főiskolai diplomám van és végül kiköltöztem falura! És képzeld, itt is tudják az emberek, hogy mi az az internet... nahát!?
Konkrétan wifi-t szolgáltat egy hercegszántói cég itt (elég sok előfizető van), netezni teljesen jól lehet rajta, nyilván a film-, és egyébb gigabájtrengeteg letöltés nem engedélyezett (de nincs akadályozva), bár volt, aki próbálkozott, ezzel kicsit megkeserítette a többiek életét, de nem nagy dráma. Itt erre van lehetőség, havi 5e-ért. Nekem és a páromnak a munkánkhoz, szórakozásunkhoz szükséges a netelérés.

NTLN 2008.05.29. 07:35:52

OFF
Norbi: Tényleg nem értem, miért kell lenézni a Budapesten élő embereket? Te biztosan vidéki állampolgár lehetsz...

Ééted ugye?

ON

Egyébként hamár wifi, igenis vannak állami próbálkozások, nemrégen fejlesztettünk egy wifi-s rendszert kifejezetten ilyen internetileg elmaradott térségek részére.
ADSL-en megy odáig az internet, ott Mikrotik eszközök elhelyezve, és szórják wifin a dolgot. Mindezt állami (bár inkább juniós) pénzekből.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.29. 07:40:26

Többeknek:

Mint azt 2008.05.28. 23:40:20-es komentemben már említettem, a falu nevét szándékosan írtam el, s mint látható, sikerrel: elválasztja kommentelők közt az ocsút a búzától.

Csángó repperek szevasztok!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.29. 07:44:34

Más többeknek:

igen, én egy kisebbségi komplexummal küzdő idióta vagyok, és lenézem a parasztokat. Meg a zsiráfokat is.

Vajdasági falfirkászok szevasztok!

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.29. 07:46:00

"A kábeles net egészen addig nem lesz halott, amíg jobb pinget lehet rajta produkálni, mint vezeték nélkül."

Nü, akkor itt, nálunk a kábeles net halott.

Q.E.D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.29. 08:03:46

Norbi,

erősen nem az az átlagos, ami a te helyzeted. Én magam kisvárosban lakom jelenleg, és itt a *tel szolgáltatónak van regionális monopóliuma, mindenki jól aláírta a hűségbiszbaszt, és no way out, holott lassú, megbízhatatlan és szar minden szempontból.

A kábelnetesek meg akkor hoznák, ha lenne X száz jelentkező, ami amúgy se lenne, de a hűségnyilatkozatok, meg a most már ez van mentalitás úgy se hagyná.

Másnak felmerült a kérdés, mi az összefüggés a vonalas telefon-előfizetések számának csökkenése és az ADSL halála közt. Holott egyszerű. A szolgáltatók (éppen, mert regionális monopóliumuk van) letagadják a hurokátengedés lehetőségét, és csak telefonnal együtt adják az ADSL-t, hiába nem kel neked. És csak tessék szépen sasolni, az eladott laptopok aránya meredeken nő, márpedig ha van laptopom, miért ne netezhetnék a villamoson, he?

Persze, éppen Bépesten lesz ADSL még sokáig, hogyne, de az már nem a felszálló ág lesz.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.29. 08:08:15

NTLN,

tőlem lehet WiFi is, csak annak is kell valahonnan szednie a sávszélt, és mit ne mondjak, ahol az az érv, hogy egy plusz torony drága, oda minden bizonnyal megy a bone az ötkilences százzal.

A mobilnak meg azt az előnyét tényleg kéne már vágni, hogy ha kiesik egy torony, max lassulunk, míg nálunk konkrétan elvitte a szél a kábelt, oszt nulla lett a net izibe.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.29. 08:18:35

0xFFFF,

neked külön is gratulálok mélyen szakmai mondókádért.

Amúgy ja, _most_ még a kábel a költséghatékony, de valahogy úgy emlékszem, a gőzgép is volt hájpolt csúcstechnika. Vagy rosszul emlékszem, hogy öt éve óriási szó volt a modem sebességével vetekedő mobil internet? Akkor hogy is van az én csúcsban 2,5 Mb-es mobil netemmel?

Ráadásul hiába költséghatékony, éppen vidéken a regionáls szolgáltatónak monopóliuma van, és annyiért adja a kilobit per szekundumokat, amennyiért nem szégyelli. Ja, plusz teflon, mert hurokátengedés az sajna mindig pont azon azon a deróton nem lehetséges, ami neked van.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.29. 08:29:09

HavocS,

biztos igazad van, de minálunk itten vidélyken a kábeles alternaíva nem köllött az ADSL helett, ellenbe a mobilra nem én vagyok az első áttérő, és én sem vágyom vissza az ADSL időkbe.

Na de akkor hogy van ez?

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.29. 08:35:34

Max Powerstein!

Patkánykirály az király, nekem printben van meg, de ellenben azóta Linux GUI ügyben történt egy s más, majd ha a Ringyóz telepítése közben netezhetsz meg játszhatsz egy már működő Ringyózon, jelezd, mert Ubuntu telepítése közen megteheted, ha konyítasz kicsit a dolgokhoz.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.29. 11:14:59

mavo:
válaszodban elhintetted azt a félmondatot, ami az egésznek a kulcsa: ha konyítasz kicsit a dolgokhoz.
te most lenézed a minisztériumi titkárnőket? mert pestiek, azért?

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.29. 12:15:23

hopsz, a smájli kimaradt, íme az előző kommenthez:
:-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.29. 13:58:35

bs395,

speciel irodában még hozzá konyítani se kell, ha megy rendesen a DHCP. :-)

Egyébként az ilyen-olyan irodák nőnemű egyedeinek nagy százaléka meglehetősen durva eset ... :-)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.29. 13:59:35

Egyébként a pestieket azért nézem le, mert pestiek, a vidékieket meg azért, mert vidékiek. :-D

Roltii 2008.05.29. 14:25:07

én meg lenézek mindenkit...:D
egyébként senki se mondta, hogy a wifi kurva jó meg stabil, én csak amellett érveltem, hogy költséghatékony...persze kell backbone, de ez minden esetben így van, úgyhogy ezt lelehet húzni a költségek listájáról (úgyis nec pasolinkkel lövik át:D)
egyébként bp 3.kerületben kábelnetem van és nagyon fasza...de ez csak szerencse kérdése...igaz más nem is lehetne, mert nincs ADSL (hév mellett római és csillaghegy között...welcome to 2008)

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.05.29. 17:22:49

mavo · mavo.blog.hu 2008.05.29. 13:59:35
Roltii 2008.05.29. 14:25:07

Mint a Predator I-ben a kommandósok. Ők sem diszkrimináltak, lenéztek mindenkit.

És még egy örökérvényű tanulság ezzel a posttal kapcsolatban: sosem késő promózni. Remélem vettétek :)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.29. 21:24:14

ez nem címlapos volt, és azért ennyien?
mert én láttam a címlapon.
vagy csak képzeltem?

én csak azt szeretném kérdezni, hogy a karakószörcsök mikor lesz kijavítva?

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.05.30. 05:11:46

Jól láttad, kinn volt. Mavo azt is lírta néhány kommentel feljebb, hogy akarattal írta félre. Gondolom a nyelvben meghonosodott jelzőként akarta használni (kis falu, jó messze), mint kb. Bivalybasznád.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.05.30. 06:20:21

Ja, részben igen, azért. Bivalybasznád meg azért címben még nem.

Norbi 2008.05.30. 06:32:01

Eszem ágában nem volt a bp-i népet zaklatni, csak utálom a "vidékiezést".
INTERNETET MINDENKINEK! ;)
süti beállítások módosítása