Kettős állampolgárság, hát legyen

2008.06.01. 07:23 demokratikus

Itt egy kicsit kötetlenebb a hangnem, mint a saját házam táján, de ha már jelezték, hogy itt is elfér a szösszenetem, akkor hát kiteszem.

Magyarország öregedő ország. Statisztikai tény. Nekünk két területen van tartalékunk, ahonnan jelentős számban tudunk bevonni embereket munkaerőpiacunkra, azaz oda, ahol a nyugdíjak kifizetéséhez, az oktatási rendszer finanszírozásához és minden más állami kiadáshoz szükséges javakat megtermelik.
Ez a két társadalmi csoport, a romák és határon túli magyarok. Előbbiről majd később, utóbbit járom most jobban körbe.

Trianon óta a magyarok aránya minden szempontból csökkent a hajdani határokon belül. Többségben csak határmenti területeken és székelyföldön tudtunk megmaradni. A majd száz esztendő azonban ezen közösségeket is jelentős mértékben apasztotta.

Kettős asszimilációs hatás érvényesült. Részben az (új) többségi társadalomba való beolvadás, másrészt pedig az anyaországba költözés tendenciája. Számarányát tekintve utóbbi minden bizonnyal nagyságrendekkel volt több, mint a helyi asszimiláció. Mindkét folyamat lassítható és gyorsítható is. Intezív magyarországi támogatással elősegíthetjük az identitás őrzését, azonban az intenzív támogatás azt is eredményezheti, hogy a határon túl élő magyarok figyelme mind jobban fordul az anyaország irányába és felmerül a ki(be/le kinek hogy tetszik) telepedés veszélye.

Magyarországnak nincsen általánosan elfogadott nemzetpolitikai stratégiája. Ennek megfelelően szinte minden folyamat spontán módon történik, átláthatatlan, hogy milyen elvek alapján támogatjuk határon túl élő kisebbségeinket, és az is átláthatatlan, hogy milyen ütemű a helyi asszimiláció és az anyaországba vándorlás.

Magyarországnak szüksége van egy általánosan elfogadott nemzetpolitikai stratégiára. Igen, támogatni kell a magyarokat, hogy helyben maradjanak és őrizzék a magyar kultúrát kisebbségben is. Nem szabad azonban a cinizmus csapdájába esni, azaz a felszínen a helyben maradást ösztönözni, a felszín alatt pedig az anyaországba áramlást segíteni. Magyarország természetes "tartaléka" a határainkon túl él. Az előregedés miatt szükség van arra, hogy képzett fiatal munkaerő áramoljon az országba. Hazánk számára a legjobb és leginkább kézenfekvő megoldás az, ha határon túli magyarok pótolják legalább részben ezt a hiányt. Ha nem ők jönnek, akkor olyan nációk irányába kell fordulni, amelyek jelenléte komoly társadalmi belső feszültségeket is okozhat, hasonlóan a nyugat-európai társadalmakhoz.

Kaput kell tehát nyitni, amelyen szabadon jöhet és mehet a ma még idegen nemzet állampolgárának számító magyar. Az egyén belátásra kell bízni, hogy a határon innen vagy túl kívánja-e leélni az életét. Ma egy határon túli magyar Magyaroszágon nem érezheti magát teljesértékű magyarnak, mert lépten-nyomon halja a románozást, szlovákozást, jugózást. Ezen változtatni kell, aki magyar és hazánkban akar élni, az szinte feltétel nélkül kapjon erre lehetőséget.

Igen, legyen kettős állampolgárság, ha kell tömegesen is. Lépjük meg ezt a komoly lépést, de politikai hátsó szándékok nélkül. A FIDESZ éppen azzal távolította el az ország többségétől a határon túl élő magyarokat, hogy rájuk építve vízionálta Mikola professzor az "ezeréves" jobbodali uralmat. Azt egyértelműen meg kell akadályozni, hogy a kettős állampolgárság intézményesítése földcsuszamlás jellegű változásokat eredményezhessen a hazai politikai, gazdasági, társadalmi helyzetben.

A kettős állampolgárság egy gesztus. Egy a határon túl élő magyarok irányába nyújtott kéz. Biztonságtudat, közösségtudat, az összetartozás érzése. Ez jár nekik, mert balsorsból nekik még több jutott, mint azoknak, akik a határon innen maradhattak.
 

56 komment

Címkék: magyarság állampolgárság kettős határontúli

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr43487035

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Kettős állampolgárság, hát legyen : Szeged Ma - tények és vélemények 2008.06.14. 13:32:02

[...]14., Szombat Mások írták: via Republicator Kaput kell tehát nyitni, amelyen szabadon jöhet és[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.06.01. 09:08:28

A polmarketingeseknek is tudomásul kell venniük, modern világban élünk. A Koltay Gábor-féle összeborulós, sírva nosztalgiázós kampány az ország egy részében rossz emlékeket keltett, mások meg egyszerűen nem értették (pontosabban kiröhögték ezt az avitt revizionizmust) azt a hangulatot mely a korabeli filmhíradók "Vissza NagyMagyarországot" jelszavaiból tükröződött. Lásd a Trianon film reklámját :(

A románozás, jugózás a korábbi félelemből és irígységből is fakadhat, mert az Antall-kormány idején nagy számban és rendesen kaptak támogatást a hazatelepülők. A frissen elbocsátott, rokkantosított magyar meg csak nézett, hogy most mi van.
Miközben a "yugóban" - viszonylagos jólét és szabadság között - élő vajdaságiak a háború előtt le sem szarták itthon rekedt honfitársaikat.

Uniós tagok vagyunk, Trianont visszacsinálni nem lehet és nem is érdemes, mert immár más kisebbséget/többséget érintene hátrányosan.

Világosan kimutatták, a magyar népesség elöregszik, ezért vendégmunkásokra van szükség, akik később majd nem terhelik a nyugdíjkasszát. A post ugyan nem erről szól kizárólag, azonban inkább csábítsuk haza a magyarul beszélő 'túliakat, mint a balkánról vagy Kínából érkezők keltsenek etnikai feszültséget.

Viszont kettős állampolgárságot?
- Románia schengeni belépése után,
- bármiféle visszamenőleges szociális és munkajogi elismerés nélkül,
- elfelejtve az utazási és egyéb kedvezményeket a magyar határon belül.

Lehet mondani, micsoda szarrágó vagyok, de majd ha a régi lejt és a forintot paritásban számoljuk el, akkor szóba kerülhet a teljes állampolgárság, szolgálati idő beszámításával. Nem hinném, hogy mostanában tudnánk oly nagyvonalúak lenni.


A nagy egynemzetes kampány mellett a jobboldal elfelejtett szólni, hogy igen, vazze, komolyan gondoljuk: nem adunk kétmillió embernek magyar nyugdíjat a 38 éven keresztül kapott fos lejéért.
Pont ezt használta ki az MSZP, és ezért nem lett megszavazva.
Láthatjuk a viztidíjas eset után, ha az emberek komolyan vesznek egy népszavazást, akkor bizony elmennek (vagy tudatosan nem mennek el).

És tudom, hogy a népszavazás még csak a parlament elé utalta volna a kérdést, de ez Magyarországon akkor már rég el van cseszve, legalábbis a politikai elfogultság, szakmai impotencia, korrupció biztosított.

commontalk 2008.06.01. 09:15:04

Korond: a falut nyugatról a Firtos-hegy (1063 m) és a Kadácsmező (852 m), északról a Hollókő (858 m) és a Sólyomkő (üregeiből a fejedelmi solymárok ajándékba vitték a török szultánnak járó évi nyolc sólymot), keletről a Csillag-hegy (815 m), Szőlőmál (781 m) és a Les-hegy (847 m), míg délről a Kalonda-tető (825 m), Horvásmező (744 m), Égettvész (917 m), Vápa (865 m), Sarok (777 m), Fügevár (850 m) és Hazanéző (934 m) veszi közre. Az erdélyi fazekasság egyik központja, olyan közös és egyéni tudás hordozója, mára büszkeségük, tartásuk, kitartásuk egyik forrása, ami eltűnne mindörökre. Ez nem áttelepíthető, ez nem kettős, vagy többes állampolgárság kérdése, ez egyszerűen feltehetetlen kérdés. Ezeknek, a hegyeknek a nevei nem tűnhetnek el, nem hagyhatjuk veszni, ami maradt, mert nagyon sok maradt belőle, belőlük. 18 éve emelhette fel újra a fejét a magyar, pár éve szabad annyira sokuk, gazdaságilag is, hogy most kezdenek kibontakozni, nemzedékek álmait valósítják meg hihetetlenül rövid idő alatt. Virágkorát éli a népművészet, népi ipar, a mezőgazdasági kis-és nagyüzemi termelés, csodálatos sajtok készülnek, frenetikus ízű áfonya-pálinkák teremnek, lekvárokkal együtt. Igazi magyar étkeket főznek a frissen nyitott panziókban, nem lehet ezt mind odahagyni. Anyaország boldogulj Te is, de velük, úgy, hogy maradnak, ott maradnak. Miért e fennkölt hang, dagályosság, mert nekem mindig ünnep, odamenni, hallgatni az utánozhatatlan beszédjüket, kóstolni a töltött káposztát, borvízzel hígítani a kicsit savanykás borokat, s csodálni a Maros völgyét, Marosvásárhelyt, azt a keveset ami Kolozsvárból magyar maradt, és azt a sokat, rengeteget, ami mind-mind 100%-ban megvan és megmarad Székelyföldön. Egy kivétel van: Szász Jenő, de a politikától mentse meg a teremtő legalább Erdélyt. Sajnos nem így lesz.

AdamT · http://durva.blog.hu 2008.06.01. 10:13:31

A mostani generáció már nem annyira akar áttelepülni. A post írója jól látja, hogy a legnagyobb hullám az Antall kormány idején volt.
Romániában alacsonyabb az infláció, mint itthon. A nagytöbbség békésen él egymás mellett, Románia EU-s csatlakozása óta mégjobban rá van kényszerítve a kisebbségek védelmére.
Viszont. Ha egy pillanatig is az anyagiakat nézzük egy ilyen esetben, akkor az szomorú. Én a szeretteimnek az utolsó forintomat is odaadnám. A hazámtól is ezt várom el. Tehát el kell dönteni: szeretjük őket, vagy nem!

amadeus 2008.06.01. 10:38:37

El vagytok tévedve. Nem kicsit, nagyon (hogy klasszikust idézzünk :)
Szép dolog a kettős államolgárság, meg szívet melengető dolog, csak éppen a fidesz sem véletlenül táncolt vissza tőle, amikor hatalmon volt (a B-terv "státustörvény" néven ismert).

1. A hágai nemzetközi bíróság már régen kimondta: az állampolgárság a személy és az állam közötti VALÓS kapcsolatot igényel - életvitelben, adózásban, stb. Nyilván aki születéssel szerzett X állampolgárságot, az a kereteket egy határig feszegetheti (pl. letelepedhet más országban), viszont olyan nincs, hogy X ország minden valós kapcsolat nélkül (nem ott lakik, nem ott adózik, stb.) állampolgárságot adjon, pláne nagy tömegben. Ha pedig a határon túli magyarok (továbbiakban: HTM) szülőföldön való megtartása a cél, akkor ilyen lényegi kapcsolat nem fog fennállni - és fájdalom, a lelki összetartozás meg a történelmi gyökerek nem jogi kategória.

2. A kérdés nem függetleníthető EU-tagságunktól.
2a) Az EU világossá tette, hogy országokat vesz fel, nem népeket, nemzeteket, törzseket, stb. Éppen ezért Brüsszel finoman szólva rosszallással tekintene egy ilyenre és szankcionálná is. Nem régiben Frattini bizottsági alelnök egészen durván nekiment a románoknak, akik ugye tömegesen szándékoztak a moldáv állampolgároknak román állampolgárságot adni. Az eredmény: a közhiedelemmel ellentétben valójában csak néhány ezer moldáv kapta meg a kettős állampolgárságot - hivatalosan "lassú az ügyintézés", valójában a brüsszeli ejnye miatt gyakorlatilag nem ügyintéznek.
2b) Az EU-ban, mint azt bizonyára tudjátok, a tanácsi szavazatok, EP-helyek, illetve a tagállami be- és kifizetések is lakosságszám-arányosan oszlanak meg. Irtó gázos konfliktusok lehetnek abból, hogy mi legyen egy tömeges állampolgárság-adás után: most akkor Magyarország többet fizessen a közös kasszába? Hova számítanak a kettős állampolgár magyarok? Vegyünk el EP-helyeket és tanácsi szavazatokat a szomszédoktól (bónusz kérdés: vajh' mit szólnának ők egy ilyen ötlethez?:)? Mert ugye duplán senkit nem lehet beszámítani...
2c) Ne feledkezzünk meg az EU-ban használatos "kedvenc" érvről sem, tudniillik hogy ha adunk egyes szlovák, román, stb. állampolgároknak állampolgárságot, másoknak meg ugye nem (hacsak nem akarjuk mondjuk Ján Slotát állampolgáraink között üdvözölni...), akkor az ugyebár etnikai diszkrimináció. Uniós viszonyok között csúnya vége szokott az ilyesminek lenni...
2d) És mondjuk azt se felejtsük el, hogy ha Szlovákia, Románia Schengen-tag lesz (előbbi már most is az), akkor mindenki ott, akkor és úgy jön-megy, ahogy akar, eltűnnek a határok és lehet járni a Maros völgyébe meg Korondra nézelődni. Ezt a kérdést az állampolgárság megadása egyébként nem is oldaná meg.

3. Az EU-val hasonló véleményen van az Európa Tanács is, már ami az etnikai alapú tömeges megadását illeti bárminek. Emlékezzetek vissza az úgynevezett velencei bizottsággal folytatott magyar ügyködésre 2000-2001-ben. A státustörvény azért lett olyan, amilyen, mert ennyi keret lett számára megnyitva. Nem lehet ugye a szomszédok beleegyezése nélkül. Nem lehet a magyarigazolványnak semmilyen közjogi ereje. Stb. Vajon mi lenne egy kettős állampolgársággal?

4. Vajdasági magyarok azért szeretnének kettős állampolgárságot, hogy magyar útlevéllel vízum nélkül utazhassanak. Meg is mondták. Túl azon, hogy ez a schengeni egyezményeink miatt nem lehetséges, azt felejtik el, hogy ha megkapnák, szerbiai lakóhelyük miatt a schengeni informatikai rendszer szerbiainak látja őket, magyarul a magyar útlevéllel semmire nem mennek a schengeni határon. Akkor meg minek?

5. Szerintem van politikai kockázat is: az állampolgársággal a HTM-ek homlokára tesszük a célkeresztet. Bármelyik nacionalista futóbolond mondhatja utána nekik, hogy ha magyar állampolgár vagy, takarodj az ősi román/szlovák/szerb földről Magyarországra. És Magyarország nem fogja tudni megvédeni őket - emlékeztetnék arra, hogy a kettős állampolgárságú személyt egyik állampolgárság szerinti országa a másik állampolgárság szerinti országával szemben nem tudja megvédeni. Nincs rá joghatósága és kész. Ha megteszi, nemzetközi jogot sért. Ennyi.

6. A magyar alkotmány egyféle állampolgárságot ismer. Nincs állampolgárság light változat. Nincs olyan, hogy külhoni állampolgárság. Nincs olyan, hogy állampolgár, de ne vegyen igénybe ellátást / ne kapjon magyar útlevelet / ne szavazzon itt / ne lakjon itt / ne legyen neki bármi egyéb. ILYEN NINCS. Ha valaki megcsinálná, az Alkotmánybíróság valószínűleg rögvest elmeszelné, mondván hogy ez diszkrimináció az állampolgárok között. Egyszóval a hazai jogrendszer sem tesz lehetővé egy olyan tömeges állampolgárság-megadást, ami korlátozza a HTM-ek hazai gazdasági, szociális és politikai rendszerre tett hatását. Ha állampolgárságot kap, bizony idejöhet, ha kedve tartja, és igénybe veheti az állampolgári jogon járó ellátásokat és szavazhat is.

Szóval a kettős állampolgárság, ebben a formában (értsd: tömegesen, etnikai alapon, stb.) nem Európa-kompatibilis, nem nemzetközijog-kompatibilis és ellentétes lehet a magyar alkotmánnyal. Megadásához itthon alkotmánymódosítás kellene, egyébként meg ki kellene lépnünk nemzetközi szervezetekből és hosszas és igen durva konfliktusokat kellene vállalnunk a szomszédos országokkal, miközben "odaát" kemény magyarellenes indulatokat gerjesztenénk. Gyakorlatilag sikerülne destabilizálnunk a térséget, annak minden politikai és gazdasági következményével.
Gesztusnak ez kicsit drága.
Nem old meg semmit, helyette új problémákat gerjeszt.
Álmok és varázsmegoldások hajszolása helyett viselkedhetnénk reálpolitikus módjára.
Európai módra.
Sok tárgyalás, apró lépések, bizalomépítés.
Talán mégis megérné.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.01. 10:56:14

Kétségbeejtő, hogy még mindig tovább nyomják egyesek a krajcároskodó szempontokat, melyek különben is épp annyira megalapozatlanok, mint az álítólagos (tudnak azok tükörbe nézni akik ilyen otromba valótlanságokra hivatkoznak? Vagy maguk is áldozatok, akik beveszik ezt a maszlagot?) vérható EU tiltakozás. Az a fajta kettős állampolgárság mely nálunk nem ment át korábban, EU-szerte, ennek mindenki utánanézhet, aki veszi a fáradságot - norma. Nem azért kell kiterjeszteni az érintettekre mert nekünk HASZNOS, hanem mert számukra, méltányosan járó JOG. De az igaz, hogy a Fidesz sem akarta, csak amikor szaván fogták, rákényszerült, hogy mellette álljon ki. Összefüggések erről és nagyon sok másról, azt mondanám az utóbbi húsz év dolgainak a lényegéről itt (nagyon ajánlom):

www.kibulizottorszag.net

DRED 2008.06.01. 11:02:20

amadeus 2008.06.01. 10:38:37
netto hülyeség amit leírtál.
Nem foglalok állást a kettős állampolg terén.
1., hágai döntést félremagyarázod, mert a kulturális, nyelvi, történelmi azonosság is valós kapcsolat
2.,nézd meg spanyolokat ,meg a portugálokat senkit nem érdekel ,hogy Dél-Amerikában hányan élnek spanyol vagy portugál állampolgársággal
3.,Nem kell a másik fél engedélye, ez egyoldalú folyamat.
4.,ez ismét baromság
5.,érdekes, hogy más országok ezt fel tudják dolgozni, pont a magyarokat üldöznék emiatt. A védelem sokoldalú lehet amúgy.
6., kettős állampolgárság most is van , és nem ütközik az alkotmányba.


+ a végén ez a nem európai. Rémes intézmény. Minden állam ismeri ,elismeri. Kb 5 európai országot tudok felsorolni, ami etnikai alapon terjesztette ki.

Ezeket az érveket hallottam már kb 3 -4 éve. Azóta látom nem változott.

klebermann 2008.06.01. 11:11:32

Nemrég kaptam magyar állampolgárságot, most kettős állampolgár vagyok. Sepsiszentgyörgyről "jöttem ki" (lesz még pár ilyen fordulat a szövegben) Budapestre, hat éve élek itt.
Kettős állampolgárság: országon kívül semmi haszna, sokan el sem mennének kiváltatni-beiktatni-átvenni az okiratot, ahogy nagyon sokan, főleg az idősebbek, az útlevél iránt sem érdeklődnek. Az váltaná ki stb, aki használni is tudná, márpedig a kettős állampolgársági törvény értelmében Romániában román, Magyarországon magyar állampolgár vagyok, tehát egyik országban sem kettős, csak egyes. Ergo annak hasznos a kettős áp, aki Mo-n van.
Hadd mondom el a véleményemet a szellemi együvé tartozásról is. Erdély, Magyarország: két külön világ, különösen szellemiekben, lelkiekben. Téves az ötlet, hogy Magyarország szellemi támogatására volna szükség, ki kell terjeszteni az óvó szárnyat stb. Esetleg háború esetén kéne, ha magyar voltunk miatt fenyegetne a többség.
Akkor vándorolna ki nagyobb számban a magyarság Erdélyből, ha jobb volna a gazdasági helyzet Magyarországon. Ez sokáig így volt, de Románia behozta a hátrányát, és pár éven belül szinte minden vonalon lekörözi Magyarországot, köszönhetően a siralmas magyar politikának. Ebből a politikából a tetterős erdélyi fiatalság nem kérhet. Nem kell sem jobb, sem bal kiterjesztése a magyar politikának, megvannak a saját tulkaink, Markó, Tőkés, Szász. Se az egyik, se a másik oldal ne kovácsoljon magának semmiféle politikai tőkét a mi állampolgárságunkból.
Az, hogy magyar állampolgár lettem, egyéni döntés volt, nem a gazdasági helyzet, politika stb következménye. Csalódtam Magyarország potenciáljában. Miért képtelen ez az ország, hogy magyar érzelmű, mégis nyitott, világias szemléletű politikusokat válasszon? Hogy alakulhatott ki ez a rendőrterror, ez a gyűlölködés, ez az idegenszívűség, bizalmatlanság? Ez az ország már nem adhat Erdélynek semmit, esetleg kiküldheti tanulmányútra oda a fiatal politikusait. Mihelyt befejeztem az itteni tanulmányaimat, én is állok tovább.
Végül is szerencsésen alakulnak a dolgok. Az erdélyiek otthon maradnak, az EU-n belül, és ha beigazolódnak a Románia fejlődéséről szóló előrejelzések, ötven év múlva lesz két erősnek mondható magyar népcsoport egymás mellett.

amadeus 2008.06.01. 11:13:49

DRED
1. állampolgárság szempontjából ez kevés, önmagában nem áll meg.
2. azt nem tömegesen, egy aktussal szerezték, hanem egyenként beutazva, letelepedve, igényelve. Nem okoz interferenciákat az EU intézményrendszerében sem, lévén Dél-Amerika államai nem EU-tagok.
3. nézz utána. Az alkalmazásához meg kellett kötni az egyezményeket a szomszédokkal (lásd Orbán-Nastase). Különben nem ment volna. Itthon törvénybe iktathatsz bármit, csak ami az országon kívülre vonatkozik, ahhoz az adott állam hozzájárulása szükséges. Ennyi.
4. nem baromság, ez van. Nem az ujjamból szoptam. (Kéretik bizonyítani az ellenkezőjét)
5. A mondat úgy kezdődik: "Szerintem..." - véleményem szerint ugyanis gond lehet belőle. Pontosan milyen eszközökre gondolsz?
6. Igen, van. Annak, aki EGYESÉVEL idejön, itt tartózkodási engedélyt szerez, letelepedik, majd leteszi az állampolgársági vizsgát. A post nem erről szólt, hanem a letelepedés nélküli, tömeges megadásról. Arra írtam, amit írtam.
+: Azt a fajtát, ami egyesével, letelepedéssel, stb, igen, ismeri. Kíváncsi lennék a letelepedés nélküli tömeges megadásról szóló (és valóban működő) 5 példára. (Románia nem ér - lásd az első kommentet)
Igen, ez a helyzet már 4-5 éve is fennállt: már akkor sem volt játéktér ehhez.

DRED 2008.06.01. 11:30:36

pl.: Írek? Németek? Románok? Franciák? Görögök?Olaszok?
Ezek mind etnikai alapon kapják meg.

Avatar 2008.06.01. 11:32:55

Ha a határon túli magyarok állampolgárságot kapnának, azzal automatikusan szavazójog is járna. Lehet persze mondogatni, hogy a büdös komcsik a hatalmukat féltik, de ez más következményekkel is járna. Bekerülne a magyar választási rendszerbe egy jelentős létszámú csoport, akinek szavazatait elsősorban az befolyásolná, hogy az egyes pártok mennyi támogatást ígérnek a HTMnak. Szinte semmi más kérdés nem érinti őket, amit itthon meghoznak. Se az adózási, se az egészségügyi/oktatásügyi kérdések, se az, hogy az állam pénzéből az ország infrasrtuktúráját fejlesszük-e vagy inkább a kis- és középvállalatokat támogassuk közvetlenül. Mivel ezek a kérdések az ő életükre 0 kihatással bírnának, ezért erősen kétséges, hogy bármelyikben tájékozódnának ezekben, és választási szempontjaik között szerepeltetnék őket.

Sokszor hallom, azt a véleményt, hogy az MSZP szavazóbázisa nyuggerekből és lumpenprolikból áll, akiknek csak az számít, hogy a nyugdíjakat és segélyeket mennyire emelik. De ezek a nyuggerek és lumpenprolik legalább itt élnek velünk, és érinti őket is, hogy milyen állapotban van az ország infrastuktúrája, egészségügyi és oktatási rendszere, mennyi az ÁFA, a dolgozó rokonokat milyen adók terhelik.
A HTMeket viszont ezek sem érintik, kizárólag az anyaországból érkező támogatás. A többi kérdésben "más faszával verik a csalánt", ami ugyebár nekik könnyű, de nekünk, akiknek a szerszámáról szó van, akikre a döntések ki is hatnak, egészen más érzés.

soleone 2008.06.01. 11:35:01

klebermann 2008.06.01. 11:11:32
"Mihelyt befejeztem az itteni tanulmányaimat, én is állok tovább"
Ingyért itt tanulsz és aztán húzol is tovább...gratula öcsém, te tényleg igaz magyar vagy, le sem vakarhatod ezt magadról...

DRED 2008.06.01. 11:35:06

Portugália

Portugália állampolgársági törvénye bizonyíték arra, hogy az európai intézmények elismerik az etnikai alapon megadott állampolgárság tényét. A törvény szerint az állampolgárság megszerzéséhez hat vagy tíz évig kell portugáliai vagy portugál adminisztáció alatt lévõ területen, hatályos tartózkodási engedéllyel élni, attól függõen, hogy az illetõ egy portugálul beszélõ országból jön-e vagy sem. Ettõl a feltételtõl mentesek azonban azon személyek, akik (1) valaha portugál állampolgárok voltak; (2) elismerten portugál származásúak; (3) olyan közösségek tagjai, akik portugál elõdökkel rendelkeznek; és (4) akik Portugáliának szolgálatot tettek, vagy tõlük szolgálatot kértek.


Portugál állampolgárságukat azok veszítik el, akik egy másik állampolgárság megszerzése után kijelentik, hogy nem kívánnak portugál állampolgárok lenni.

Portugália vízummentességet biztosít a volt portugál gyarmatoknak, és vállalta, hogy visszafogad minden brazil állampolgárt, aki túltartózkodik a többi EU-államban, tehát aki a Brazília és a schengeni tagállamok között meglévõ kétoldalú vízummentességi megállapodásokkal visszaélve a schengeni térségben három hónapot meghaladóan tartózkodik, ezzel is elõsegítve, hogy Brazília és a schengeni államok között ne alakuljon ki vízumkényszer. A honosításnál 6 év tartózkodás kell 10-zel szemben, azoknak akik portugál portugálul beszélõ országból jönnek. Ettõl azonban mentesek, akik valaha portugál állampolgárok voltak, elismerten portugál származásúak, olyan közösségek tagja, akik portugál elõdökkel rendelkeznek, és akik Portugáliának szolgálatot tettek, vagy tõlük szolgálatot kértek.

DRED 2008.06.01. 11:42:21

Az ír állampolgársági törvény kiterjeszti az ír állampolgárságot (honosítás nélkül) az ír szigeten születettekre, azok külföldön született gyermekeire, unokáikra, dédunokáira és leszármazottaikra. Ennek következtében az Írországon kívül élõ ír állampolgárok száma jelenleg csaknem három millió.
Nagy - Britanniában kétmillió, Ausztráliában 213 ezer, Kanadában 74 ezer, Új-Zélandban 38 ezer, a Nagy-Britannián kívüli EU tagországokban 36 ezer, Dél-Afrikában 35 ezer ír állampolgár él, valamint az Amerikai Egyesült Államok 40 millió ír származású lakosa közül fél millió ír állampolgár Ehhez fontos hozzáfûzni, hogy Írország összlakossága 3 és fél millió.

klebermann 2008.06.01. 11:45:13

soleone: honnan veszed ezt az ingyen dolgot?... bizony fizetek hatodik éve. a másik meg, ha az egész mondanivalómhoz ezt a garasoskodó megjegyzést vagy képes hozzátenni, akkor inkább te vagy az aprópénz, nem én.

DRED 2008.06.01. 11:52:42

Amadeus ,akkor írnál új 6 pontot kérlek!

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.01. 11:55:39

DRED,

totál jól látod, de ne is fáradj, úgysem fogják belátni. Abszolút nem foglalkoztatják őket a tények. Illetve fáradj (kösz), hogy ne csak körmönfont hazugságok áradatát lehessen olvasni. Nem tévednek, nyomják. Szándékosan, tudatosan hazudva, megátalkodottan és piszkosul. Sajnos.

ghavin 2008.06.01. 12:01:01

Le is vették index címlapról, helyette van leszbicsók meg hoki...

DRED 2008.06.01. 12:03:32

Ghavin Ez van!:)

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.01. 12:04:32

KLEBERMANN,

Hadd hívjam föl külön a figyelmed a linkre amit fönt megadtam, válaszul arra a fölsóhajtó kérdésedre, hogy „miért nem képes ez az ország...?” Fogod látni, miért nem.

Vagyis, kényelmi szempontból, miért ne mégegyszer:

www.kibulizottorszag.net

Máskülönben minden szavaddal egyetértek.

wolf 2008.06.01. 12:06:09

Erdekes olvasni ezeket a hozzaszolasokat. Kulonosen az Eu, Alkotmany es jogszabalyok tudorainak okfejteseit. Igen nagy jartassagrol tesznek tanubizonysagot, mikozben elfelejtik, hogy a jog az egy kozosseghez tartozok (regen talan orszagnak is lehetett hivni...) kozos tarsadalmi egyutteleset, tuleleset hivatott biztositani. Nem az emberek vannak a jogert, hanem a jog van az emberekert es a jog, ha szukseges, valtoztathato (jo esetben). De szemmel lathatoan a tudor urak szerint nem szukseges (sot...) es ennek igen farizeus modon adnak hangot. Azt nem mondanak, hogy mindenki huzzon az anyja szemibe, mert hat az kulturalatlan (szep magyar kifejezessel: igenytelen....). Ezt akkorra tartogatjak, ha esetleg a jogszabalyokra nem hivatkozhatnak (de akkor ettol lesznek igenyesek... erted...). Arrol nem igazan ertekeznek, hogy tul sokat nem tettunk hozza az Eu idevago jogszabalyaihoz, csak szajkozzuk oket. 'Betartunk' egy rakas olyan jogszabalyt amit olyanok hoztak, akiknek semmi kozuk nem volt az adott problemahoz (lasdd ciganykerdes), es az ezek alapjan szuletett megoldasok nem jok sem a tobbsegi nemzetnek, sem a ciganyoknak... Ugyanakkor Olaszorszagban sokat nem Eu-znak, ha ugy erzik, hogy ami tortenik az ellentetes a jog szellemevel, meg ha ba betujenek meg is felel. De hat mi a szellem bajnokai vagyunk, ugye.... es szepek (legkoverebbek Europaban, de tagadhatatlanul sok a prosti), okosak (minden tudost elzavartuk, vagy lezsidoztunk), kulturaltak (mozgalmi dalokat enekelunk tabortuznel, alapszintu Blikk ismeret nelkul nincs tarsalgas), becsuletesek (az egesz orszag adot csal, versenyszeruen hazudik, es az okosban kifejezest senki sem ismeri, ugye...) es hat vendegszeretoek (a Balaton is sokat meselhetne, a xenofobia meg ugye ismeretlen fogalom)... Persze mindennek megvan erre a magyarazata, ami sokak szerint a feloldozassal egyenerteku... Hat jo volna moralizals helyett egy kicsit magunkba nezni, milyenek is vagyunk: kisstilu, irigy, ostoba es gyava csurhe, bizonytalan nemzeti es kulturalis identitassal. Ilyenek vagyunk, es ez senkinek sem jo, sem hataron belul, sem hataron kivul, ezert valik az orszag lassan egy elhetetlen fold-darabba, ahonnan mindeki, aki valamihez ert, elkivankozik es csak a nyomorusag tartja helyben... meg szerencse, hogy nagy okossagunkban magyaron kivul semmilyen nyelvet nem beszelunk... Olyanok vagyunk, hogy kulfoldon keruljuk egymast, annyra kinosak vagyunk egymas szamara.... es mi akarunk valakiknek valamit adni (kulfoldi orszagok allampolgarainak, ahogy tanult vezetoink mondani szoktak, elkulonitve oket a belfoldi orszagok allampolgaraitol...)? NEM, NEM, SOHA.... Inkabb epitsunk hazaink kore egy nagy keritest, mert azon nem masznak at az ugy is tudjatok kik, es ha meghalunk legalabb senki nem veszi eszre...
Amerikaba, Erdelybe, Felvidekre, Delvidekre uzenem: ne gyertek ide, tul sok itt az igenyes europai, de nagyon keves az Ember....

DRED 2008.06.01. 12:08:44

wolf ne keseredj el , egy darab ember próbált hazudni Amadeus. Meg lett cáfolva.
Én jó aránynak tartom ,hogy nem leptek el a vérkovácslászlók!

wolf 2008.06.01. 12:15:38

nem Amadeus miatt kesergek... magunk miatt, es azok miatt, akik ugy erzik, hogy miattuk nem kell keseregni... amiatt, amive lettunk... magunk es testvereink ellensegeive...

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.01. 12:19:41

DRED:

Nana, azért Avatar is kitett magáért!

Mert szó sem igaz abbból a szavazati jog dumából. Nem jár kettős állapolgárnak szavazati jog, csak akkor ha ott is él az országban, mely esetben persze természetes is. Arról nem beszélve, hogy mennyire antidemokratikus az ezt nyomóknak a gondolkodása. Megvonnának (meg is vonnak) egy méltányosan különben járó jogot, mert nem szolgálja ahogyan elképzelik, vagy csak kifogásként hazugul hivatkoznak rá, a pártérdeküket. Pedig meg kellene gondolniuk, hogy pl az ő személyi jogaikat sek azért védi az állam, mert hasznos neki, hanem mert (demokratikusan megközelítésben) ez jár.

DRED 2008.06.01. 12:22:19

Na én léptem! Sziasztok.
( azért vicces, hogy milyen gyorsan leszedték az index-ről:)

ghavin 2008.06.01. 12:23:58

Amúgy nagyon egyszerű a képlet: a Fidesz azért nyomatja a kettős állampolgárságot, mert a hazai nemzeti érzelmű, így nyilván jobbra szavazóknak imponál ez a fajta a törekvés, az MSZP pedig ezt mindenáron akadályozni próbálja, mivel a határontúliak az állampolgársággal járó szavazati joggal nagy valószínűséggel nem a baloldalt támogatnák. Az SZDSZ-t nem firtatnám, mindenki döntse el maga, hogy szerinte miért van ez a törpepárt ennyire a kettős állampolgárság ellen. Undorító, hogy a kettős állampolgárság ügye fölött sem elvek, ideológiák csapnak össze, hanem hatalmi érdekek.
egy vajdasági

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.01. 12:25:58

WOLF:

Persze, de ne mosd össze. Abból amit írsz, kiderül te sem lettél az. Még néhányan nem. Van aki lett. Szóval amiatt keseregsz csak aki, adott esetben Amadeus, meg úgy nézem Avatar. Hogy általánosságban jól látod, az más kéréds. De ne fogadjuk el a mindnyájan bűnösök vagyunk önsanyargatását. Így ez nem igaz. Ezzel mosták és mossák össze akiknek érdekükben állt és áll a Kádár kor bűnözőit és áldozatait is.

Székely Alkibiadész 2008.06.01. 12:54:23

Enje-benje! A "lokális" őszirózsás forradalom örököseinek, a saját pecsenyét sütögető és szűk látókörű nemzettársaimnak szeretnék néhány politikai realista indokot elmondani! Nem kívánom a Trianon film és a korabeli híradók kórosan emelkedett hangulatát megidézni: földhözragadabb "dógokot" mondok.

Az érthetőség kedvéért összefoglalom a téziseimet, alább meg elkalandozok a fejtegetésekben:

- a kettős állampolgárságra valamilyen formában szükség van,vele jobb lenne, mint nélküle. Legjobb lenne valamilyen transznacionális közjogi kapcsolatként intézményesíteni, mint az uniós polgárságot;
- nem is anyira gazdasági a kérdés ez, inkább amolyan kis-geopolitika;
- szimbólikus formában, kiüresített tartalommal is fontos a KÁ;
- a tisztánlátás érdekében ragaszkodnék, ha megengedik, hogy elkülönítsük az EU-jelenség hagyományos államközi, tranzit és posztmodern futorológiai értelmezéseit.

A kettős állapmolgárság (KÁ) nemcsak pol. marketing számára lehet fontos, legalább olya fontosak az összehasonlító politológiai szempontok. Anélkül, hogy itt a következményeikről beszélnék, miért van az, hogy a környező államok (horvát, olasz, román, de a távolabbi német is) kedvező passzusokat tartalmaznak a saját határaikon túl rekedtek számára?

Szerintem az anyagiasság, a saját lokális jóléti nacionalizmusuk tévedései miatt. Miért ne lehetne, okosan, és persze ÓVATOSAN is, hasonló szabályokat hozni, hiszen az állampolgárság nemcsak a valós kapcsolatról szól (Barátom! - nézz csak utána az EU joganyagban a Micheleti ügynek - Case C-396/90 Micheletti v. Delegación del Gobierno en Cantabria -, amelyben az effektív kapcsolat elvét már NEM vették figyelembe, nem véletlenül nevezték ezt anti-Nottebohm ügynek, de megnézhető a Rudy Grzelczyk v Centre Public d'Aide Sociale d'Ottignes-Louvain-la-Neuve, [2001] ECR I-6193 eset is, amelyben az unios polgárság majdani elsőbbségét vizionálta az EB).

Sajnos egyelőre nem vagyunk még a transznacionális állampolgárság, sem az EU Föderáció világában. Átmenet van és a fogalmakat elvtelenül keverik.

Tény, hogy még mindig fontos természetes erőforrás a népesség és a nemzetiség, amelyek együtt alkotják az államplgárság jogi intézményét. Ez az általatok leértékelt szimbólikus kapcsolat garantálja, hogy mozgósíthatsz, megszólíthatsz embereket a politika világában.

Hogy mennyire nem csekély ez a szimbólikus dimenzió, jól mutatja az ugyancsak üres (a közösségi jogban más név, "munkavállaló" név alatt futó, korábban is meglévő)intézmény.

Mivel a realitások talaján csak hagyományos, modern államközi kapcsolatokról beszélünk, mondanom sem kell, hogy záró-összegű geopolitikai játszmák vannak, és ahol a román, a szerb, a szlovák mini-geopolitika győzött, ott a magyar veszített. Gyengének bizonyult, lóvá tették, felülteték, felszarvazták.

Csodálatos, hogy a jóléti nacionalista-pragmatista érvek mennyire harmonikusan illeszkednek a Kis-Antant véleményekhez...

NAGYON VISSZÁS, hogy azok, akik a KÁt ellenzik, mindig abból indulnak ki, hogy "idejön a 2 millió román", vagy 2 milliónak kell nyugdíjat adni, stb. Csakhogy azok nem jönnek, nem jöttek volna, elég lenne nekik valamilyen puszta szimbólikus, kiüresített KÁ is, amit, ha a magyar gazdaság és közhangulat engedi majd, lehetne bővíteni.

a Kereskedelmi és Iparkamara emberei, GAZDASÁGI SZAKÉRTŐK eléggé megviszgálták a materiális következményeket. Ők elméletileg a Mo.ra való betelepedéssel kalkulálva nyereségekkel és veszteségekkel EGYARÁNT számoltak, cáfolva azzal, hogy ez csak veszteség lenne. Szóval, akkor ITT MOST VÉGLEG véget kéne vetni a gazdasági álcába bújtatott puhány mellébeszélésnek.

Véleményem, hogy nem is kell tömegesen ide költöztetni a jó magyarjainkat odaátról. Mindenképpen be kell olvasztani némi kínait, afrikait és balkánit, mert ez növekedést jelentene Mo.nak. De aki amúgy is kitelepülne Nyugtra, az hadd jöhessen ide.

FONTOS, hogy a skót, a flamand, a quebecois, a koszovói, a padaniai, ciprusi, a palesztin példákból valamilyen konzekvenciát kell levonni! Főleg, ha neadj Isten kiválik Flandria vagy Quebec! Vagy Moldáv Közt., a Boszniai Szerb Közt., a macedóniai albánok beolvadnak az "anyanemzetbe".

Szorongással gondolok egy ilyen elméleti helyzetre, mert mehezen hiszem, hogy a magyar "anyanemzet" számunkra kedvezően lépne egy ilyen határhelyzetben.

Nem véletlenül példálózok az öszirózsával. Velük ellentétben Kemál Atatürk nem hagyta az országot szétprédálni...az egyszerűség kedvéért nevezzük öszirózsásoknak az anyagias rövidlátókat, aki kicsinyes szociális reformok mögé rejteznek.

Márcsak egy gondolat. A látszat-modernisták folyton ócska gazdasági, anyagi érvekkel jünnek a KÁ ellenében. A politika viszont ennél több kéne legyen, az az értékek világa részben. AKI IGAZI EUROPÉNER, ANNAK TUDNIA KELLENE, HOGY ADDIG NEM LESZ EGYSÉGES EU, FÜDERÁCIÓ, AMÍG RAGASZKODUNK A KIS EXKLIZÍV TERÜLETÜNKHÖZ, A MARADI ÉS STATUS QUO PÁRTI NEMZETKÖZI JOGHOZ. A posztmoden ezekre füttyöt hány, megkerüli. Fogalmam sincs, hogy a vitában a posztmodern és a transznacionális miért nem jött elő. Mert a baloldal elállt Konrád Gy. 1992-es ötletétől és a pol. marketingesek a vitát jobboldali (nacionalista, nagylelkűen osztogató, maradi, anti-európéner, nosztalgikus, revizionista) és baloldali (józan takarékos kalkuláló, hűvös racionalista, európai, haladó, nemzetközi konfliktust kerülő) vonalra fűzte fel.

A román nemi rőszakolóktól, gyilkosoktól (lásd Mailat ügy)tartó Frattini természetesen nem európéner, abban az értelemben, mint az Alapító Atyák,vagy azok, akik jó szimattal, tervezői képességekkel létrehozták az uniós (állam)polgárságot. Ezekkel a képességekkel - fájdalom - a mai pannon-ungarische elit, annak Külpolitikai Oskolája nem rendelkezik. NEM KÉPESEK NEMZETSTRATÉGIÁT, GEOPOLITIKÁT TERVEZNI, csak bénán kullognak a tények után. A románokat nem a gazdagságuk miatt lehet irigyelni, hanem mert jobban értenek a külpolitikacsináláshoz! Szükkség van N O N K O N F O R M I Z M U S R A, ez eléggé haladó, eléggé nacionalista, eléggé európai....

Watchman 2008.06.01. 13:08:30

soleone 2008.06.01. 11:35:01

Látom megjött a kicsinyes, szűk látókörű zsugori hadosztály.
Te is csak azt látod, hogy a köcsög "román" a te pénzeden tanul, és van pofája utána elmenni. Hogy tőlünk hányan mennek külföldre, és csinálják ugyanezt, az meg sem fordul a fejedben. Tanulmányaim jelentős részét Németországban végeztem, német pénzen. És utána volt pofám ide visszajönni, és itt dolgozni. De ezt ti sosem látjátok.. nektek csak az szúr szemet, hogy jön a román meg a szlovák, és jaj mi lesz.

Egyszer, egyszer (!!!) nem történt meg velem, hogy egy német beszólt volna, amiért "az ő adóeurójából" tanulok. De te a magyart leszólod... Gratulálok.

wolf 2008.06.01. 13:09:09

A Nép Te vagy:
nem kivanlak senkivel sem osszemosni, DE GyF Mo. miniszterelnoke, ha teszik, ha nem, MI szavaztuk meg, a kettos allampolgarsagot MI utasitottuk el, Mi nem allunk ki meg magunkert sem... nem szemely szerint te vagy en... de OK is ugyanugy magyarok mint a hataron tuliak, es miattuk (OK) latszunk Mi olyannak mint amilyennek...

Krumi 2008.06.01. 13:38:03

A kettős állampolgárságon nincs mit kérni, mert az jár a határon túli magyaroknak. Nincs kitől kérni, mert Magyarországhoz semmivel sincs több joga a határon belüli magyaroknak. Azok közül akik a határokon túl rekedtek, senki sem mondott le a magyar állampolgárságról, nem utazott el Magyarországról, Magyarország utazott el onnan. Kérdezés nélkül, majd ezer éves Magyarországon való tartózkodáa után, Magyarország elköszönt, ha egyáltalán. Elköszönt a nagyapámtól például, aki 18 éves legényként indult a frontra magyar katonaként, hogy Magyarországért harcoljon az első világháborúban...
Igen, ott szavazzonak, ott tartsák a markukat a népek ahol adót fizetnek, csakhogy a felmenőink Trianon előtt szintén Magyarországon adóztak, és talán azokat a pesti Duna-hidakat mi is ingyen használhatnánk, melyek az országcsonkolás előtt épültek, és szintén ingyen megcsodálhatjuk a korabeli középületeket is. Jól van, a karbantartást kiszámlázhatják a fasza testvérek.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.01. 13:52:47

Na igen, ha úgy fogalmazzuk, hogy együttesében nem produkál valami nagyot a nemzet, hát mondsz valamit. De úgy hangzott, lehet olyan olvasata. Hogy nagy kollektív torzulások vannak az biztos. Olyan nagyon nem gondolunk mást, egyáltalán nem, és nem is fontos hangsúlyokkal foglakozni, jó.
Volt egyszer egy nagyon jó, a tiedével rokon gondolatú írás a Transindexen Barabás Balázstól. Egyet fogsz érteni:

barabas.transindex.ro/?new=1&cikk=203

Székely Alkibiadész 2008.06.01. 14:32:00

Igen Krumi, 2003-ban a költségvetés 0.16%-t fordították HTM-ra. Ja, az összes EUs támogatás ehhez hasonlóan kegyelempénz. Az én kedves kis székely falum már a 13. sz.-i tizedjegyzékben szerepel, hogy megfizette adóját. Részben abból épült magas Buda-vára.

De ezek mind részletkérdések. Fönti hosszú elméleti kérdésfelvetésem, hogy Vesztfália - Trianon - Schengen - Maastricht gondolati vonalon kik vagyunk és hová tartunk.....

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.06.01. 15:26:01

Erdélyi szzármazásúként öt és fél évig éltem Magyarországon. Szinte naponta megkaptam a kérést: nem akarom a magyar állampolgárságot? Egy percig sem gondolkoztam rajta: nem kell. Jó nekem a mostani útlevelem is, sok előnyöm nem származna az állampolgárságból.
A kettős állampolgárság eszméje egy idealizált, de haszontalan és reális előnyöket nélkülöző gondolat. Ezen lovagolni, ahelyett, hogy a HTM-ek számára jelentősen megkönnyítenék a tartózkodási, munkavállalási és letelepedési folyamatot (ami nagyjából megoldaná a postoló által felvetett munkaerőproblémát), sokat elmond a magyar belpolitikáról.
Ráadásul többször is bebizonyosodott, hogy a magyarországi társadalom nem érett meg a kettős állampolgárság bevezetésére. Ebből a szempontból kifejezetten károsnak tartom a dolog erőltetését.
Végül egy szösszenet a magyar-román fogalmakról, azt hiszem, sokakat érint:
fika.blog.hu/2008/03/05/magyar_vagy_roman

Krumi 2008.06.01. 16:01:45

Jól van, Rékuc, hát akkor káros. A vajdasági magyarok, a szerb nemzetiszocializmus túszaiként, csakúgy mint a kárpátaljaiak, elfogadták volna az anyaországi karnyújtást. Amúgy rád is szükség van, gyere vissza (haza) minél előbb Svédországból.
Mi magyarok - bárhol éljünk is - kellünk egymásnak Ez a felismerés megállíthatatlan.

demokratikus · http://www.demokratikus.hu 2008.06.01. 16:02:49

Még most is érezhető, hogy alapvetően átpolitizált témával van dolgunk. piszkosul nem arról szól, mint amiről szólnia kellene. Baloldali vagyok és úgy gondolom, hogy a baloldalnak egy történelmi adóssága az, hogy a határon túli magyarok irányába "megbánást" tanúsítson. nem vezeklésre gondolok, hanem arra, hogy átvinni a dolgot még jelen kormányzati ciklusban, hangsúlyozva azt, hogy a népszavazási kampány idején azért nem tudtunk ezen a gondolat mögé állni, mert totálisan előkészítettlen, átpolitizált kezdeményezéssel álltunk szemben akkor.

Szóval aki magyar és állampolgárságot akar, az kapja meg. Aki dolgozni akar, az könnyített módon tehesse ezt meg. Aki szavazni is akar, az települjön le Magyarországon és szavazzon. Mert szavazati joggal csak lakóhelyünk vonatkozásában rendelkezünk. Lehet, hogy lenne kezdeményezés arra, hogy fiktív címekre bejelenteni tömegesen határon túli magyarokat, azonban ennek a leszervezése annyira bonyolult, hogy képtelenség lenne ilyen módon több tízezer embert bevonni a hazai szavazási mizériába. Ráadásul álságos volta miatt valószínűleg több szavazatot vesztene ezzel a jobboldal, mint amennyit nyerne.

DRED 2008.06.01. 16:04:51

Rékuc ezen mindig mosolygok ,amikor ezt valami lelki, eszmei összetartozásként kezelelik.
Én elérhető és fontos kérdésnek tartom a kettős állampolgárságot.
De ez jogi és gazdasági kérdés. Nem azért terjesztjük ki az állampolgárságot, hogy utána telesírjam a párnám ,hogy milyen jófej vagyok.
Nekünk , az anyaországban élőknek fontos hosszútávú gazdasági lehetőség.
(Amúgy ,ha ezzel örömet okozunk az tök jó.)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.01. 16:29:16

rékuc:
csajom partiumi (csiki nagyszülőkkel).
nem áll sorba az állampolgárságért.
tavaly kint volt a csikszeredai döntőn, a csiki B közép soraiban, amikor (nemtom ki játszott még) egy magyarországi drukker nekiállt románozni. huhhúú.

olyat lehet, hogy tartunk először egy népszavazást a htm-eknek, hogy "akar-e ön kettős állampolgárságot?".

aki meg itten garasoskodik, meg hogy szavazati jog az lakcímhez kell: van nekem egy lakcímkártyám. két éve nem ott lakom. a kutya nem ellenőrzi.

viszont kívánom a garasoskodással dobálózóknak, hogy halljanak éhen bele.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.06.01. 16:34:01

Krumi: 2 évet leszek kint, utána visszajövök :)
Fenntartom, hogy káros, mivel ellentéteket szít a magyarországiak és a határon túliak között. Mert sajnos kisebbségben vagy. Nagyon sok az olyan, aki veled ellentétben azt mondja: nincs szükség rájuk! Tájékozatlanság, tudatlanság, téveszmékre alapuló kenyérféltés - sok oka van ennek. Először a mo.-i fejekben kellene rendet tenni, mielőtt idecsábítanánk soksok htm-et.
És azt is fenntartom, hogy a munkaerőpiacon kifejtett jótékony hatást nem az állampolgárság megadásával, hanem az ügymenet intézésének egyszerűsítésével, páréves adókedvezményel, lakhatási támogatással lehetne elérni (természetesen csakis azok részére, akik bizonyíthatóan dolgoznak is). De abba már bele se merek gondolni, hogy ebből mekkora cirkuszz keletkezne, á la 'elveszik a kenyerünket' stílus.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.01. 16:37:51

Demokratikus:

Igen. Hozzátenném, hogy egyáltalán nem volna megoldhatatlan egy regisztrációs folyamatot másképp szabályozni ha ezzel vissza lehetne élni. Persze eleve kitaláció volt ez, ráfogás, ahogyan helyesen látod is. Az egyetlen amiben nem értünk egyet, hogy a kérdés gazdasági. Árnyalatnyira sem az. Ez volt az egyik alap hazugság, hogy elíjesszék az embereket. Amit el akartak szabotálni, az az, hogy az állampolgárság kiterjesztése kapcsán kollektiven gyakorolt jó szálán erősödjön a közöségi érzés. Azt akarja a bitorló banda (pártok), hogy megosztott maradjon a magyar nép.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.06.01. 16:46:41

'Ma egy határon túli magyar Magyaroszágon nem érezheti magát teljesértékű magyarnak, mert lépten-nyomon halja a románozást, szlovákozást, jugózást. Ezen változtatni kell, aki magyar és hazánkban akar élni, az szinte feltétel nélkül kapjon erre lehetőséget.'

ez Magyarország egyik nagy szégyenfoltja és ezt a magyar állampolgárság soha, de soha nem fogja megoldani.

Watchman 2008.06.01. 17:00:21

bs395 · killtheradical.blog.hu 2008.06.01. 16:29:16
Erről nem lehet "népszavazni" amíg nem tisztázzák, hogy mivel is jár ez a HTM-eknek. Az új állampolgárság sok mindennel járhat tankönyvtámogatástól, könnyített munkavállaláson át, egészen a szimbolikus túróslóf.szig.
Meg lehetne ezt oldani, úgy hogy értelme is legyen, csak jelenleg több szavazatot hoz egyik oldalnak az uszítás, a másiknak meg a zászlólobogtatás, és ígérgetés.

demokratikus · http://www.demokratikus.hu 2008.06.01. 17:43:36

A lényeg, hogy a HTM-eket nem szabadna belpolitika eszközévé zülleszteni. A baloldal minél előbb oldja meg ezt a dolgot, mert csak így tud kijönni abból a helyzetből, hogy ő a nemzetrontó oldal, amelyik nem adott lehetőséget a nagy magyar egységre. Orbánék úgyis meg fogják tenni valamilyen formában.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.02. 09:46:15

Watchman:

Bocs, jelentős fogalomzavart sejtek. Az állampolgárságnak az égvilágon semmi köze sincs semmilyen támogatáshoz. Abszolút külön ügy. Az állampolgárság nem szociális gondoskodás, hanem a kedvezményezett számára semmi mást mint lehetőségeket adó jogi.

Mária 2008.06.02. 12:33:08

A határon túli magyaroknak, ha ugyan kellene adni egyáltalán, azért kellene állampolgárságot adni, mert egy gesztust szeretnénk tenni feléjük.

Nem pedig azért, hogy a gyerekeik majd eltartsák a seggünket...

Avatar 2008.06.02. 14:31:30

Kedves emberek, korábbi hozzászólásomban írtakat visszavonom, mivel közben utánanéztem, és valóban csak akkor jár szavazati jog az állampolgárnak, ha a lakóhelye (feltételezem, állandó lakcíme) Magyarországon van.
Tévedtem, nem pedig szándékosan hazudtam (pláne nem pártérdekből, mivel egyik pártnak se vagyok tagja).

De akkor mit ér a magyar állampolgárság? Mivel ér többet, mint a szimbolikus jelentőségű "magyar igazolvány"?

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.02. 19:32:36

Avatar:

Gratulálok, köszönöm. Mostanában erre nem sokan képesek a magyar klímában. Ennek megfelelően minden ide vonatkozó magam elragadtatását visszavonom én is. És bocs.

Hogy a magyar igazolvány, ha nem is pont így fogalmaztad, szemfényvesztés, az biztos. De az állampolgárság nagyon sok mindenre lehet jó. Akkor most a szimbolikus részét ki is hagyom, bár ezen a téren is többet jelent mint az a vicces igazolvány. (Mintha igazolni kellene és papíron múlna!) Mégiscsak azt jelenti hogy az állam aki megadja, felelősséget is vállal adott esetben azért aki a polgára, őt a közösség egyenjogú tagjának tekinti.

A gyakorlatban lehetőségeket jelent. Magyarország vonatkozásában (Ha most csak a magyar állampolgársággal foglalkozunk), azt, hogy aki állampolgár, vagyis magyar útevelet válthat ki, akkor él Magyarországhon amikor kedve van, nem amikor a (korántsem korrekten viselkedő) magyar idegenrendészet megengedi neki, hogy ilyen-olyan föltételek mellett ott éljen. Megoldható ugyan ilyesmi állapolgárság nélkül is, de sokkal komplikáltabban, megalázások, megszorítások, visszaélések (a magyar állam esetenként korrupt hatóságai részéről) özönével terhelten.

Más országok viszonylatában is kínál lehetőségeket. Magyar útlevéllel rendelkezők több nyugati országban szabadon dolgozhatnak, minden megszorítástól mentesen. Ez román, ukrán, szerb állampolgárokra nem áll. Az ottani magyarok előtt tehát ha kettős állampolgárok lehetnének, ez a lehetőség is azonnal megynyílna. Hasonló előnyöket élvezhetnének különböző helyeken vízummentesség szempontjából. És biztosan nem jut most minden eszembe.

És miért ne? A kérdésed ugyan erre nem vontakozott, de a válasz idetartozik. Komolyan nem hallottam egyetlen, igazán egyetlen valóságos okot sem soha ami szempont lehetne a más alapon már régen létező kettős állampolgárságnak a magyar közösséghez tartozás alapra történő kiterjesztése ellen. Csak a pártok nem akarják ezt a saját okaikból, de ez nem a választáshoz kapcsolódik, hanem ahhoz, hogy nem akarnak semmiféle egészséges önbecsülő magyar közszzellemet. Egyik sem akar. Két, a föntiek egyik vagy másik részéhez odavágó, még 2004-es írást ajánlanék.

itthon.transindex.ro/?cikk=2851

és

itthon.transindex.ro/?cikk=2858

Watchman 2008.06.03. 11:37:57

A Nép Te vagy 2008.06.02. 09:46:15

Az állampolgárság jogokkal és kötelezettségekkel jár, ez nem csak egy papír. Ilyen jog a magyar útlevél kiváltása, amit te is említettél.
A magyar tankönyveket ill. a munkavállalást csak példaként hoztam fel, mert pl. ezeknek látnám a legnagyobb értelmét.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.03. 21:08:35

Watchman:

Kötelezetséggel semmivel sem jár maga az álampolgárság. Illetve persze ha akiket érint Magyarországra települnek, lesznek kötelezetségeik. Ez viszont csak az ott élésből adódik, és ha ott élnek állampolgárság nélkül is megvan. Lényeg, hogy hátrányuk nem lehet belőle semmi.

A tankönyvtámogatás (ha mint gondolom a magyar állam részéről érted) nagyon kívánatos és jó dolog, de tényleg semmi köze sincs az állampolgárság kérdéshez. Egyszerűen nem függ össze. Csak annyiból rokon téma, hogy szintén az elcsatolt területeken élő magyarokkal áll kapcsolatban. De másképpen, más szálon.

Rorgosh 2008.06.04. 18:03:02

Kettős állampolgárság:

Sokan úgy fordítják le, hogy valaki magyar-e vagy sem. Pedig nem etnikai, hanem közjogi kategóriáról van szó. Természetesen a közjogi kategóriának van etnikai alapja, de kapcsolat nem kizárólagos.

A fő probléma - szvsz - a szavazati jog. A magyar jogrendszer, eltérően sok más ország jogrendszerétől, nem kezeli külön az egyszeres és a többszörös álllampolgársággal rendelkezőket. Azokban az országokban ugyanis, ahol tömegesen adták meg az állampolgárságot más országok állampolgárainak, a kettős állampolgárok NEM rendelkeznek szavazati joggal, vagy kétoldalú egyezmény alapján csak az egyikben rendelkeznek.

Ennek megvan a jó oka. Az átlagos állampolgár ugyanis együtt kell, hogy éljen a szavazati döntései következményeivel. Azonban egy kettős állampolgár - különösen ha a lakóhelye más országban található - nem. Meteheti, hogy amolyan szimpátia jelleggel szavaz, aztán hazamegy. Nem modom, hogy meg is teszi, de ha akarja, megteheti.

Persze az is igaz, hogy nálunk az átlag szavazópolgár sem kívánja viselni a döntései következményeit. Ez azonban csak fokozná a feszültséget, hiszen egy hibás választás esetén jó eséllyel a határokon túl élőket okolnák a nehézségekért...

Szóval kettős állampolgárság: Úgy vélem előbb takarítsunk ki a saját portánk előtt. Amikor majd megint vonzó lesz az ország a határokon túl élő magyarság részére, akkor egy alkotmánymódosítás után - amely a szavazati jogot csak az állandó hazai lakóhellyel rendelkező állampolgárokra korlátozná - felőlem lehet. És ilyen körülmények között, azt hiszem mind a határokon túl élő magyarság, mind az országuk elfogadná ezt.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.04. 22:52:49

Rorgosh:

Nem szeretnék udvariatlan lenni de rettenetesen fárasztó, hogy mindig akad valaki aki nyomja ezt a valótlanságot. Amit mondsz,legjobb esetben egy tévhit. Egy időben a kormány elárasztotta ezzel (az ő részükről) tudatos hazugsággal a sajtót, de attól még nem igaz. Föntebb már elhangzottak dolgok ugyanerről. Aki azzal jött amivel most te, a reakció láttán utánanézett és belátta, hogy tévedett. Rajtad a sor.

A valóság az, hogy nem jár szavazati jog a kettős állampolgárnak. Szavazati jog csak akkor jár bárkinek, ha az állampolgárságon kívül állandó bejelentett lakhelye is van Magyarországon. Tehát nem áll fönn az az ellentmondás amire utalsz.

Egyáltalán, abszolút minden kifogás a kettős állampolgársáag etnikai alapon való megkaphatósága ellen egytől egyig mondvacsinált. Minden amit te most mondtál is az. Álérvek.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.04. 23:21:57

a nép te vagy:
mondvacsinált, de te tudod a választ.
az alábbiakat viszont nekem még senki sem válaszolta meg:
- ki a rossebb ellenőrzi, hogy a lakcímkártyán tényleg az a cím szerepel-e, ahol ténylegesen lakok? mert az én esetemben pl senki.
- ha van valakinek egy állandó magyarországi lakcíme, még át se kell lépnie a határt ahhoz, hogy szavazzon.
- ha szavaznak, bizony az lesz, hogy akkor ellenük lesz fordítva a közhangulat azok részéről, akik nem kapták meg a szavazatukat - ilyen lehet pl. még a fidesz is, aki alól épp most hátrálnak ki az erdélyiek.
- akarnak-e a nem magyarországon élők államolgárságot?
- mi alapján határozod meg, hogy ki a magyar? baszki, itthon se megy!

de jó ötletnek tartom, hogy ha nincs elég szar meg akvarás, akkor rakunk hozzá még, nagyon politikus, mint ahogy az is, hogy a másik véleménye csakis tájékozatlanságból fakadhat, vagy esetleg azért, emrt jó ember ő ugyan, ámde csúfosan megvezették szegényt, de adj isten rosszindulatú - ez is mind nagyon politikus, szeretnék gratulálni, sikerült a baloldal által kitatlált, majd a jobboldal által kisajátított nemzetet -aminek a semmi köze se határokhoz, se származáshoz, csupán elmeállapothoz - érzelmi kategóriának beállítanod, és lépten nyomon önigazolást keresned.

A Nép Te vagy (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2008.06.05. 00:11:53

bs395:

Igazad van, tudom a választ. Kár, hogy haragszol érte. Izé, ki ne felejtsem, baszki.

És zavaros indulatos marhaságokat beszélsz, de én így nem. El is ment a kedvem ettől az oldaltól, mint előbb utóbb a legtöbb hazai fórumtól az ilyen előbb-utóbb fölbukkanó jelleg miatt.

Úgyhogy üdvözlet mindenkinek, én el. Aki tényekre kíváncsi, az vagy nézzen utána, vagy kérdezzen, de akkor elfogulatlanul, nem habzó szájjal.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.06.05. 00:26:24

ja, hogy .co.uk...
akkor visszavontam, onnan nekem se habzik a szám. éreztem egyfajta elhatárolódást, persze lehet, hogy rosszul tudom.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.07. 23:22:27

Nettó hülyeség ez az egész. Nekem kettős állampolgárságom van, semmi hasznom nincs belőle. Ha nem kéne kb. 100ezer forintot fizetni a román állampolgárságról való lemondásért, már rég lemondtam volna, semmit nem jelent számomra.

Az viszont tény, hogy 6 évet vártam a magyar állampolgárságra, pedig édesapám magyar állampolgár volt (ráadásul csonkaországi). Számomra elég lett volna, ha legalább kedvezményes lehetőség lett volna az állampolgárságra, nem kell mindenkinek adni, de aki szeretné, annak miért tesznek keresztbe? (tudom, hogy ELMÉLETBEN van kedvezmény, de ezt foggal-körömmel próbálják akadályozni, amennyire csak lehet.) Kb. hatszor nézték meg sok pénzért, hogy leprás vagyok-e, kutyát uszítottak ránk hajnali hatkor az ÁNTSZ-nél, amikor AIDS vérvizsgálatra mentünk, minden ponton megpróbáltak minél jobban megalázni. Pedig én főnyeremény vagyok a magyar államnak, egy fillért nem költött a taníttatásomra, mégis befizetek nekik évente több millió forint adót.
süti beállítások módosítása