(Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság pályázatot hirdet gátőr munkakör betöltésére, győri munkahelyre.
Alkalmazási feltételek: vízügyi szakközépiskolai végzettség, győri lakhely.)
Alkalmazási feltételek: vízügyi szakközépiskolai végzettség, győri lakhely.)
Győri lakhely? Ám legyen, de nem ez az elsődleges. Gátőr nem csak ide kell. Sőt. A Duna szép, tisztességes nagy folyónk. Összeköti Európát, általunk északot és délt, persze, értem én, ide is kell gátőr. Na de keleten a Bodrogzugban, a Tisza mentén talán nem? Pelikán elvtárs mit szólsz Te ehhez? Kell bizony. Ahol a két folyó összeér, az szinte mindennek a bölcseje, ami a mienk. Jó idő esetén tán errefelé láthattak el honfoglaló eleink Vereckéről, s dönthettek úgy, hogy alászállnak a völgybe.
Mi lenne velünk, Sárospatak Újhely, Fűzérradvány, Boldogkőváralja, Karcsa, Kenézlő, Zemlénagárd, Boldogkőváralja, Makkoshotyka, Komlóska, Révleányvár, Tolcsva, vagy a Megyer hegyi tengerszem nélkül?
Semmik lennénk. A kurucos vidék lelkének sok-sok darabkája található a feltüntetett helyeken, felsorolhatatlan látnivalók tömkelege. Nem beszéltem Monokról, Mádról, Vajdácskáról, Balsáról, vagy Gávavencsellőről, Szabolcsról, Tímárról.
Ezek a települések nagyobb részt a Bodrogzugban (Zemplénben), illetve Szabolcs borsodi határainál találhatók. Mind-mind kitéve egy esetleges évszázad árvizének, amely jönni fog, mert eddig is mindig jött.
A Tisza, a Bodrog és mellékfolyóik rakoncátlan vízfolyások, és akkor még kegyes voltam jellemzésükben. Nevezhetném őket közveszélyes kamaszoknak, akiknek semmi sem szent, de azok is, meg nem is. Éveken keresztül rendesen viselkednek, szállítják a vizet, adnak halaikból finom fogásokat, jólesik megmártózni bennük, a lassú kompon átkelni rajtuk, közben merengeni a világ folyásán, hallgatni az öreg révészt… a hatvanas években az árvíz által elszakított kötelű komp elsodrásáról, melyet Tokajnál még láttak a vágtató Tiszában, aztán senki többet nem tud erről.
Lehet az egész legenda, de hátborzongató. Történt errefelé egy és más. Itt keltek át tatárok a folyón, hogy meglepjék táborunkat Muhinál. (Miért nem vigyáztál ránk Te folyó! Ragadtad volna el őket. Máskor velünk megteszed.) Itt szerveződött össze a kuruc világ, itt élt Lórántffy Zsuzsanna, ő hozta el nekünk Coméniust, Monok adta Kossuthot, a természet ereje Tokajt a Nagy kopasszal, oldalain, lankáin, hegyes-dombos társain a szőlőket, a pincéket, a borokat, a gazdákat az Isten áldotta törkölyükkel, a háziasszonyokat a csodás pörköltjeikkel, melyekkel meg lehet előzni a pince mélye okozta bajokat.
Itt teremnek az igazi gátőrök, pontyok, harcsák, törpeharcsák, és a gátak gátlástalan ellenségei az ürgék. A gát, az itt egy fontos dolog, de mára már nem elég. Ezért születnek sorra a Vásárhelyi tervek, s halnak el két-három évente. Pedig nagy baj lesz ebből kedves döntéshozók. A Bodrog és Tisza együtt szokott gátlástalan lenni, ha kellő támogatást kapnak, akkor mindezt viszi a víz, vagy jó időre elzárja az odavezető utat, soha helyre nem állítható károkat fog okozni.
A Tisza áradáskor az átlagos vízhozama nyolcvanszorosát szállítja. Tudják a döntéshozók, hogy mit jelent errefelé 80 Tisza, egyszerre, látták már a két folyó együttes tengerét? Nem feledhették el az 1970-es tombolását, amikor pelyhedző állú legényként még nem engedtek menni. Vagy mostanság 1988-89-es nagy vizek? Kedves bármelyik kormány!
Ez nem költségvetési tétel. Ez Magyarország lelkének védelme. Ez a vidék adta, Kossuthot, Rákóczit, errefelé tanult Móricz Zsigmond, itt írta gyönyörű sorait Petőfi a megvadult Tiszáról. Itt újította meg nyelvünket Kazinczy, gondolj bele, hogyan beszélnénk ma Széphalom nélkül.
Errefelé Mi mindig megharcoltunk a megélhetésért. Én már nem panaszkodhatom: de azért emlékszem: a kolompért egy-egy zsákkal el kellett tolnom Balsára az állomásig, ott fillérekért átvették, láttunk is belőle pénzt meg nem is. Tudtam, hogy a dörzsölt mérlegelő átver egy kicsit, amennyire egy gyereket még lehet, de azért óvatos volt, mert ismerte apám haragját, így csak módjával csent el tőlem (tőlünk) egy fröccsre valót.
Hordtuk ide a meggyet, cseresznyét, szintén alig-alig megfizetve. Legeltek teheneink az ártérben, hogy is hívták a helyet? Száraz erdő, (micsoda hülyeség- gondoltam, hiszen minden tavasszal tenger hullámzik rajt, de erdő az aztán végképp nincsen benne-rajta). Teheneinket nem érdekelte ez a probléma.
Na de a TISZA, meg a komp. Az nem volt semmi. A révész az, nagy úr volt. Ő mondta meg ki hova álljon, mire vigyázzon. Előbb szekereket, majd embereket parancsolt megfelelő helyekre, később már autókat is.
Döbbenten néztem, ahogy ezt a megrakott vízijárművet, egyedül, vagy egy segítővel áthúzatta a folyón keresztül átvezetett vastagra font drótkötél segítségével. Ehhez nem volt elég a víz sodrása, egy hosszú boton levő kampót akasztott a kötélre és áthúzott mindünket a túlpartra. Mi ez, ha nem mindennapi hőstett?
Mindig izgalmas volt egy-egy ilyen kirándulás, hiszen mehettünk a dédihez, Kenézlőre, vagy mondjuk Patakra. Az volt nekem akkoriban a nagyváros. Öregapámmal nem álltunk meg Patakon, vele csak egy cél vezérelt minket Végardó. Ott bizony sok-sok fürdőző megfordult már akkor is. Voltak szlovákok is rendesen, meg nagyapám-féle parasztemberek, sokan kalappal a fejükön, a nem tudom milyen alsógatyát, lecserélték fecskére, vagy maradt a klottgatya de a kalaptól, attól nem szabadultak.
A fecske egyébként a világ valaha volt legmókásabb fürdőgatyája. Oldalnézetből soha annyi pöcsöt, sokszínű szőrzetet, mindenfajta zacseket látni soha nem lehetett. Nagy mulatság volt ez a korabeli hölgyeknek, hiszen nem maradt voltaképpen találgatni való, a férfiember mibenlétét illetően, de mielőtt valaki félreértené, nekünk fiúgyerekeknek is akadt kuncognivaló a dolgokon. Egyébként minden strand, fürdőhely hasonló „gondokkal” küzdhetett akkoriban. Én meg kölyök módjára, egy délelőtt halomra sültem, a talpamat kikezdte a meszezett meder, de mit érdekelt az engem. Volt 50 fillérért egy gombóc fagyi, és nagy könyörgésre csatos üvegben bambi is.
Visszafelé addig lestem a pataki várat, amíg csak látszott a vonatablakból, keresgéltem a folyóparti csalitost a szememmel, hol is lehet a titkos alagút kijárata, azon be nem jutna az ellenség, azt én egymagam őrizném, ha úgy hozza a szükség.
Később a pataki iskolakert, a sétány különleges fáival, és olyan emberek szobraival, hogy csak ámulni lehet, micsoda dolog minden nap közöttük sétálni, s nem illendő dolog nem meghatódni ötpercenként elvonulván a haza nagyjai között. Csakhogy hétvégén még így sem festett a dolog, mert szinte rejtezés nélkül egyenesen és lendületesen haladtunk el nemzetünk nagyjai mellett, hogy Lórántffy asszony ülőszobra mögött átvethessük magunkat a kerítésen, rövidebbre fogva el kellett jutnunk a „Hatcsöcsűbe”, ahol a már nem tudom milyen néni és két leánya mérték a sört , a rövidet, meg a sós perecet.
A természet szépen megáldotta mindüket kebellel, és nem is rejtegették azokat különösebben, így törzshelyünkké vált az egység, ahol ábrándozhattunk a – mi lenne ha megfoghatnánk valamelyikét, csak egy percre - dolgokról, csókra már gondolni sem mertünk, többre meg végképp nem. Így kevéssé bírva az italt inkább gyorsan becsíptünk, s néha ennyivel megúsztuk, máskor egy jó nagy hányás tette kevésbé kellemessé a heti egyetlen szabad délutánunk emlékét, de a következő alkalmat mégis nagyon vártuk.
Aztán 34 éve elsípolt velünk a gőzös az állomásról és lezárult egy kor, mindörökre, ma is gombócos a torkom, ha belegondolok.
Éppen ezért nem elég uraim gátat venni a víznek errefelé. Ide citálva egy hosszabb tanulmány kisebb részletét, bizony mondom: baj közeledik, s ha volt és van világom e darabjai örökre hagyjátok elmosatni a két dúvad legénnyel, a Tiszával és a Bodroggal, azt én soha meg nem bocsátom senki kormánynak, és politikus fajnak.
A Tisza ártere 16 000 km2. A mezőgazdaság, a természetvédelem, a települések, az utak, a vasút, az ipar a legfontosabb használói ennek a területnek. Az itt élő lakosságot véleményünk szerint - nem lehet innen kitelepíteni, azért hogy a Tisza volt árterét visszaadjuk a folyónak. Azt azonban tudjuk, hogy az árvízvédelmi rendszer véd-képessége nem növelhető a töltések vég nélküli emelésével. Az 1998-as árvíz után gyors vizsgálatot végeztünk, hogy kialakulhat-e nagyobb árhullám, mint az akkori hitünk szerinti „évszázad árvize”. A kutatás eredménye az volt, hogy igenis lehet minden addiginál magasabb árvíz (beleértve az 1998. évit is) a Felső-Tiszán és ehhez elegendő az is, ha az 1998-as csapadékfront kb. 50-100 km-rel délebbre tolódik. De komoly gondok elé néztünk volna 1999-ben és 2000-ben is, ha a Körösök vagy a Maros akárcsak közepes árvizet is hozott volna. A Tisza tehát „még nem játszotta ki minden kártyáját”. Valamit tenni kell.
Meg kell építeni a tározókat. Kerül, amibe kerül. Ezek egyszerre adnának szinte végleges biztonságot, elmaradna a sok-sok kártalanítás, emberi dráma, legalább 70 Tiszányi víz maradna évről-évre, amiből csodás legeltetést, kertművelést, öntözött legelőket, kaszálókat lehetne táplálni.
Visszatérnének vízi madaraink, olyan Tisza virágzások lennének, hogy ihaj. Tele lenne újra egészséges sulyommal, egyéb vízinövénnyel a sok-sok halódó holtág, a mostanihoz képest milliónyi ívó helye lenne halainknak, s mindenütt kaszált fű illata lengné be már a tavaszt, s újra mennyei ízű tejet innánk, amit sokadszor újjászületett Riskánk szolgáltatna. (Ittátok már silón nevelt tehén tejét? Meg ne próbáljátok. Örök életre sörre lesztek ítélve.)
Megannyi turista jöhetne, vízi, és bringás, és hagyományőrző, meg ultrazöld, mindegy. Alkalmi történészek, régészek barangolnák be a tájat, kirándulócsoportok százai érkeznének, s fellendülne ez a történelemben mindig sikere ítélt szeglet-magyar föld.
Gátőr vagyok. Nem megyek Győrbe-hirdetés ide - vagy oda. Gátőr vagyok innen a távolból, s most szólok. Tízévente megjön a nagy víz, aki ezt tétlenül nézi, az már most bűnös.
A globális világ ránk hozza az évezred árvizét, teremthet olyan világot, hogy épp csak a pataki Vöröstorony látszik ki belőle, meg a Tokaj feletti Nagy kopasz. Ez lesz az igazi apokalipszis. De nem engedem, addig szólok és mondom és írom, és sírom, amíg nem intézkedtek derék urak.
A végére hagyom a gátőr balladáját, mely megbotránkoztatóan ronda, mint a zavaros ár s annak hordaléka: azért teszem, hogy ne ez legyen. Én szóltam.
A gátőr balladája
Hej Lácacséke, hej Tokaj
Fogy baszdki az olaj
De nagyon
Járom a gátom
Különc világom
Kutyám vad
Nyomába ered
Este a békák
Nappal a fecskék
Már csak kecskék ellenek
Nagy vízzel jön az ár(am)
Munkám értelme csak ez
Ürgét öntök, kutyát pórázra
Kötök, amit kell, agyonverek
Sok a gyerek, kell a meló
Gátőr vagyok és ez jó
Mikor a nagy víz indul
A helyzet fokozódik
Virág elvtárs szerint még
Minden abból okozódik, de
Már nem annyira bírja, mint régen
Bús viharfelleg
Nyög az égen
Elokádja magát a vad természet
Ember nem látta vizek jönnek
Remeg a gátvéder, lába bicsaklik
Az egész gát csupa ürge-lik
Hej Zemplénagárd, hajh tározó
Ez a pontos helymeghatározó
Hujh mi van itt baszdki nagy a baj
Rákóczi, Bercsényi sem komált
Ilyent, mikor sok-sok kuruc ős lapátra ment
Most akkor mit tehet a gátőr
Ha évezrednyi víz rátör, habár fölül a gálya
Ő már alig állja, a sarat,
s ilyenkor sehol egy kormány
vagy lapát, vagy vitorla,
magyaros csűrcsavar,
észérség sem segít, a kutya mindenit
megint lepisálta, hát nem elég a víznek árja?
Elmész kutya a p…ba!