Ha van valami, ami jobban kiábrándít a magyar politikai elit romlottságánál, az azoknak az embereknek a kisebbsége, akik a helyükre akarnak lépni. Nem a másod- és harmad-vonalról, hanem a kuruc.infón és a bombagyáron tápoló "forradalmárok" népes táboráról beszélek természetesen.
Ez a csoport – mely a rendszerváltás óta egyre erősebb – kínálja az egyetlen szervezett alternatívát a jelenlegi monolitikus elittel szemben. Ennek a csoportnak kéne képviselnie Kossuth, Széchenyi, Petőfi, a Szabadságharc örökségét, de e helyett minden ízében megtagadták azt.
Valamikor harcoltunk a szabadságért, ma már nem is beszélünk róla.
Szabadság, egyenlőség, testvériség. Jelent ez még valakinek valamit? Hunnia harcosainak mindenképp: Azt mondják, ez a Nagy Francia Elsötétedés, vagyis a zsidó-szabadkőműves métely öröksége, amit ki kell irtani az emberek fejéből. Szerintem ezt a munkát nálunk már elvégezte a történelem, de azért mindenképp figyelemre méltó a hozzáállás. Ugyanezek az emberek a következő sorban teljesen zavartalanul hivatkoznak Kossuth Lajosra.
Ha már így szóba került, tisztázzuk, mit jelent ez a három fogalom.
Szabadság: Azt jelenteni, hogy jogunkban áll bármit megtenni, amíg azzal nem ártunk, vagy veszélyeztetünk valaki mást. Kimondhatjuk, hogy a föld gömbölyű, a Gyurcsány meg hülye. Ilyenek. Vegyük észre, hogy a szabadság tisztelete egy belső, erkölcsi minőség: evolúciós előrelépés. Azt jelenti, hogy legyőztük egykori állati önmagunkat, és képesek vagyunk egy magasabb, civilizáltabb szinten élni. Ez szemmel láthatóan hiányzik ezekből az emberekből. Hiányzik azokból is, akik megölték Szögi Lajost, de nem hiszem, hogy ez lenne a követendő példa.
Egyenlőség: Kezdjük azzal, hogy nem arról van szó, hogy minden ember egyenlő, hanem arról, hogy egyenlő feltételek mellett kell elbírálni őket. Az egyenlőség a jog előtti egyenlőségről szól, innen üzenem mindegyik tökkelütött baromnak, aki ezt ki szokta forgatni. Ezt az elvet mélyen sérti például a mostanában favorizált pozitív diszkrimináció. Milyen kár, hogy az egyetlen csoport, ami erre felhívja a figyelmet a jog előtti egyenlőség egyik nyíltan vállalt ellenzője.
Testvériség: A jó testvérek kiállnak egymásért: megvédik és támogatják egymást minden helyzetben. Ha nincs testvériség, nincs egyenlőség és szabadság sem, hiszen mindegyik az összetartás kollektív erejéből táplálkozik. Ahol az emberek nem mernek felelősséget vállalni egymásért, ott gyökeret ver az önkény, az emberek elnyomása. Az ilyen helyeken nem jó élni, ezért az emberek menekülnek.
Szóval van ez a kis csoport, a rendszerváltás ellenzéke... Nehéz szavakat találnom ezzel kapcsolatban. Cikkeket olvasni a kuruc.infón, bejegyzéseket - vagy, ha igazán merész vagyok - kommenteket a Bombágyorn, az igazán elkeserítő tevékenység. Rohad az ország, vérzik a szabadság, és ezek az emberek, akik amúgy hajlandóak tenni valamiféle változásért, arról vitatkoznak, hogy a vékony testű, zsíros hajúak vajon emberek-e, vagy sem. Meg azon, hogy hat embert öltek-e meg a haláltáborokban, vagy hatmilliót. Ki a szart érdekel? Engem nem. Az emberölés megítélése nem mennyiségi kérdés. Pár éve még hittem benne, hogy lesz itt valami alulról jövő pozitív változás, manapság meg sem fordul a fejemben. Gátlástalan bűnözők vezetik az országot, és az egyetlen olyan csoportot, ami aktívan foglalkozik ezzel, az a roppant fontos kérdés gyötri leginkább, hogy vajon a testalkat, a bőrszín, vagy a haj zsírossága alapján kell majd vagonírozni az embereket. Elkeserítő.
Azoknak, akiknek nem tetszik a mai rendszer a fentebb kifejtett három fogalomnak a fényében kellene szemlélniük az eseményeket, mert egyedül ezen értékek mentén lehet emberi, sikeres és stabil civilizációt építeni. A többiek pedig nyugodtan főzőcskézzenek a szellemi lacikonyhájukon, csak legalább '48-at hagyják ki belőle. Ez az én véleményem. (De nagyon egyedül érzem magam vele.)
Nem is tudom miért írkálok még ide, ők szebben elmondták már, mint én:
-Petőfi Sándor-
Szabadság, szerelem!
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.
(Pest, 1847. január 1.)
-József Attila-
Ős patkány terjeszt kórt...
Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad.
Miatta nem tudja a részeg,
ha kedvét pezsgőbe öli,
hogy iszonyodó kis szegények
üres levesét hörpöli.
S mert a nemzetekből a szellem
nem facsar nedves jogokat,
hát uj gyalázat egymás ellen
serkenti föl a fajokat.
Az elnyomás csapatban károg,
élő szívre mint dögre száll -
s a földgolyón nyomor szivárog,
mint hülyék orcáján a nyál.
Lógatják szárnyuk az ínségnek
gombostűjére szúrt nyarak.
Bemásszák lelkünket a gépek,
mint aluvót a bogarak.
Belsőnk odvába bútt a hálás
hűség, a könny lángba pereg -
űzi egymást a bosszuállás
vágya s a lelkiismeret.
S mint a sakál, mely csillagoknak
fordul kihányni hangjait,
egünkre, hol kinok ragyognak,
a költő hasztalan vonit...
Óh csillagok, ti. Rozsdás, durva
vastőrökül köröskörül
hányszor lelkembe vagytok szurva -
(itt csak meghalni sikerül.)
S mégis bizom. Könnyezve intlek,
szép jövőnk, ne légy ily sivár!...
Bizom, hisz mint elődeinket,
karóba nem húznak ma már.
Majd a szabadság békessége
is eljön, finomúl a kín -
s minket is elfelednek végre
lugasok csendes árnyain.
(1937. január)
