Mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy sürgős és jelentős adóreformra van szükség Magyarországon. Hogy ennek pontosan mi legyen a tartalma és a formája, arról megoszlanak a vélemények. Nem is erről akarnék most elmélkedni, hanem arról, hogy az adóreform elé beiktatnék egy radikális újítást.
Nevezetesen a következőt: Magyarországon egy éves átmeneti időszak után megszűnik a készpénzforgalom, és helyét, kizárólagos jelleggel a digitális pénzforgalom veszi át.

Én elképesztőnek és tűrhetetlennek tartom azt, hogy a huszonegyedik században, a számítógépes hálózatok, és a már-már gondolkodni képes (Ne köss bele! Tudom, hogy nem képes!) számítógépes programok korában nekem nikkel korongokkal, papírfecnikkel, adóívekkel és mindenféle adminisztrációs szörnyűségekkel kelljen bajlódnom. A számlapénz mindennek véget vethet. Ráadásul a feketegazdaság egy részén is fehéríthetne valamennyit.

A készpénzforgalom átirányítása a számlapénz felé semmiféle gondot nem jelentene, hiszen ma már egészen olcsón beszerezhetőek a korszerű mobilterminálok. A piacon virágot áruló néni majd vesz egy terminált, vagy bérel egyet a piacigazgatóságtól, és már árulhatja is a gerberát.

A bankok, hogy a megnövekedett forgalmat magukhoz csalogassák, jelentős kedvezményeket kínálnak ügyfeleiknek. Ráadásul az állam is kicsikarhat a bankoktól különféle kedvezményeket a polgárok számára, hiszen elképesztő hasznuk lesz a számlapénz bevezetéséből. Mondjuk, csökkenthetik a lakossági adósságokat sújtó terheket…

A jelentősebb cégek gyakorlatilag kizárólag számlapénzt használnak, a cégközi kifizetések túlnyomó része átutalással történik. A lakossággal kapcsolatban álló vállalkozások, mint a piaci árusok, majd vásárolnak mobilterminált, és mindenhol elfogadják a bankkártyát. A polgárok többsége ma is használ számlapénzt, sokan bankkártyával fizetnek a bevásárlás során, így a nagy többségnek nem okozna gondot az átállás.

Önmagában persze kevés haszna és jelentősége volna a dolognak, de most jön a lényeg.
A számlapénzre való átállás mellett az egyes számlatípusokhoz kötődő számítógépes programok automatikusan levonnák a lakossági és céges számlákról az adókat és járulékokat, valamint automatikusan kiutalnák a támogatásokat, és egyéb juttatásokat. Ezzel megszűnne az adóbevallás, és sokféle segélyért folyamodás.
És persze új szerepet kapna a jelentősen karcsúsított APEH. Az adóbevallás helyét átvenné az adófelszólamlás, azaz a reklamáció, ha úgy érezzük, nem megfelelően járt el velünk szemben a program. Az APEH új feladata csupán a felszólamlások kivizsgálása lenne. De megszűnne az ellenőrzés, a bevallás feldolgozása, és minden efféle háttérmunka.

Én azt hiszem, hogy alapvetően három-négy számlatípus létezhet ebben a rendszerben: a lakossági, a céges, a közösségi, és az állami.
Lakossági számlája van, illetve volna minden adóalanynak, az én értelmezésemben a családoknak. A számlához alszámlák, limitált kerettel rendelkező alkártyák is tartozhatnak. Ezeken kapja meg a zsebpénzt a gyerek, a kosztpénzt az asszony, a költőpénzt a nagypapa.
A család jövedelme - a nagypapa nyugdíja, az asszony keresete, a gyerek nyári munkájának bére, és persze apa fizetése – a főszámlára érkezik, és ez a számla adózik.

Azt, hogy hány együtt élőt tart el a számla, az önkormányzatnak jelenti be a család, és szükség esetén az önkormányzat ellenőrzi. Ez azért fontos, mert az adóalap nyilván nem a teljes összeg, hanem az egy főre eső jövedelem. A család adó és járulékterheit az egy főre eső tavalyi átlagjövedelem alapján állapítja meg a program, és vonja le havi részletekben a családtól.
Ha különleges esemény, mondjuk lakáseladás történt, és e különleges esemény adóelbírálása más, mint az állandó jövedelemé, akkor ezt az adózó család bejelenti, s a program megfelelően kezeli.
E rendszer mellett megszűnik az eltitkolt jövedelem, a feketén végzett munka, kiderül, dolgozik-e a rokkantnyugdíjas és így tovább. S mivel mindez kiderül, jelentősen csökkenthetők az adóterhek.

A céges világban is végtelenül egyszerűnek tűnik az ügy, hiszen a bevétel-kiadás alapegyenlege mellett a cégekre vonatkozó adószabályok korrektül leírhatók egy számítógépes programban. Mondjuk az egyes – eltérő elbírálás alá eső - számlaműveletek, mint például a hosszú távú beruházás, vagy a tagi kölcsön kapnak egy TEAOR számhoz hasonló kódot, amit az utalás során be kell írni a megfelelő rovatba. A gép eztán már tudhatja, hogyan számolja el az adott kiadást, vagy bevételt.

Itt is megszűnne az adóbevallás, megszűnne a számlaadási kötelezettség, és persze megszűnne számtalan adminisztratív teher, ami a vállalkozók életét nehezíti. Az más kérdés, hogy az egyes kifizetések mögötti teljesítést, ellenőrzés esetén, igazolni kell.
A közösségi, állami számlák a céges, illetve családi számlákhoz hasonlóan működhetnek ismét a megfelelő szabályozás szerint.

A rendszer bevezetése nem csupán a feketegazdaság kifehérítéséhez, de az állami kiadások, s ezzel párhuzamosan az adóterhek jelentős csökkentéséhez is elvezetne már egészen rövid távon is. Felgyorsítaná a pénz forgási sebességét, ami relatív pénzbőséget, azaz gazdaság megélénkülését jelentené.
Rendkívüli mértékben csökkentené az emberekre nehezedő adminisztratív terheket, s a hétköznapokban úgy éreznénk, nem is fizetünk adót, mert nem érzékelnénk a pénz megjelenését és eltűnését a számlánkon.
A számlapénz bevezetése hosszabb távon olyan új lehetőségeket is nyitna, amelyeket ma még elképzelni sem tudunk…