Magyar Köztársaság jelenlegi miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc-- a felbomlott koalíció sokadik újbóli összeforrasztásának kísérleteként -- Megegyezés című esszéjében olyan alkut kínált fel a szabaddemokratáknak, amelyet érdemes lett volna elfogadni. Az alku elfogadása valószínűleg a megmentette volna a mára csupán egy százaléknyi népszerűségű pártot a következő választásokon való biztos vereségtől, és valószínűleg bent tarthatta volna a Országgyűlésben. No persze lehet arra spekulálni, hogy négy év parlamenten kívüli politizálás után annyira megerősödnek majd, hogy a 2014-es választásokon könnyedén túlszárnyalják a 5%-ot. Ezzel kapcsolatban azonban muszáj megjegyeznem, hogy hazai politikai párt ilyen fordulatot még nem hajtott végre. Az Országgyűlésből való kikerülés jobbára egyet jelent a süllyesztővel, onnan élve, a saját erejéből még egyetlen politikai alakulat sem tért vissza a porondra, legfeljebb csak hamvaiból feltámasztva, bekebelezve, látszatszövetségesként...
Megegyezésben leírt program véleményem szerint a liberális értékrend szerint is vállalható és mindenekelőtt véghezvihető cselekvési terv lenne. Az SZDSZ, és főképp annak elnöke, Fodor Gábor azonban nem a kétlépéses járulék- és szja-csökkentést, vagy a közfoglalkoztatási programot utasítja el (ezt is megtehetné -- ám ezzel nagyon szembemenne a közvéleménnyel), hanem a kormányfő személyét, mondván: ez a program nem kellően radikális számukra, egyedül Gyurcsány hatalomban maradását szolgálja, amihez a magyar liberális párt1 nem kíván asszisztálni. Teszik ezt természetesen olyan retorikával, amelyben ugyanúgy elutasítják a magyar politikai jobboldalt (és Orbán Viktor személyét is), mint Gyurcsányt és az őt támogató baloldali politkát, ezzel azt a hamis látszatot keltve, mintha létez(het)ne a mai Magyarországon egy haramdik erő. Sőt: minta ez a harmadik politikai erő ők lennének:
Világossá kívánjuk tenni, hogy a választás, a liberális választás az nem Gyurcsány Ferenc, nem Orbán Viktor, hanem egy olyan felelős kormányzásnak a kialakítása, amit szakértői kormánynak nevezünk. A szakértői kormány adja a legjobb és legerőteljesebb lehetőséget ma Magyarország számára. (Fodor Gábor)
z általuk elképzelt szakértői kormány2 személyiségei "sem személyükben, sem programjukban nem az újraválasztásukban érdekeltek, hanem abban, hogy az ország érdekében tegyék meg azt a néhány fontos lépést, amit meg kell tenni." Ez eddig tiszta sor. Gyönyörűszép utópia, elképesztően jól hangzó és elméletben csudálatosan végigvihető gondolat, de...
gyan tegye már a szívére a kezét mindenki és árulja el, hogy szerinte kik azok a nevek, akik szóba jöhetnek ilyenkor?! Ha a liberálisok által elképzelt, többé-kevésbé színtelen-szagtalan (ám szakmailag kiváló) személyek találtatnának is (szerintem nem), miképp volnának képesek együtt dolgozni? A több mint egy évtizede tartó, a végletességet sem nélkülöző társadalmi megosztottság okán el sem tudok képzelni egy olyan (nagykoalíciós?) szakértői kormányt, amely képes volna egységes cselekvési programot tartva kormányozni, még kevésbé olyan jelölteket, akik a szakmai-politikai elithez tartoznak, de soha eddig nem kötelezték el magukat sem az egyik, sem a másik oldal mellett. (Nem magyarokról pedig -- gondolom -- szó sem lehet, hiszen ők miért volnának érdekeltek abban, hogy Magyarország kilábaljon abból a főképp közéleti válságból, amibe a hazai politikai elit juttatta? Az általános bizalomvesztés ugyan nem magyarázata mindennek, de nagyonis gyökere a problémák oroszlánrészének.)
nnél is izgalmasabb kérdés, hogy ki és milyen körülmények között választaná meg a szakértői kormányt, miféle konszenzusok eredményeként születne meg az az állatorvosi ló, amely kigaloppozná a hazát a jól kevert szarból (és egyben biztosítaná Fodor Gábor pártjának túlélését is3)? Erről a lehetőségről ugyanis az Alkotmány (explicit módon) hallgat. Ami esetleges megvalósítási lehetősége volna, azt konstruktív bizalmatlansági indítványnak hívják4 (Alk. 39/A. §) , ám abban az esetben meg kellene nevezni a miniszterelnöki tisztség jelöltjét is, aki -- megválasztása esetén -- maga alakítana kormányt. Ez tehát nem az elképzelt út. A másik, járható út az volna, hogy Gyurcsány Ferenc szépen felballag a Sándor-palotába, benyújtja a lemondását, amit a Köztársasági Elnök el is fogad és kiírja az előrehozott választásokat, vagy kinevez egyet a legutóbbi választásokon győztes párt (ön)jelöltjei közül5. Amíg mindez le nem zajlik, addig a Gyurcsány-kormány természetesen a helyén marad, a kormányfő pedig ügyvezető miniszterelnökként teheti ugyanazt, amit addig (persze bizonyos döntési korlátokkal).
Előrehozott választást azonban nem akarnak a szabaddemokraták (az nyilvánvalóan kinyírná őket parlamenti pártként), a bizalmatlansági indítványt pedig minden valószínűség szerint elbuknák. Mit akarnak akkor valójában?
át ez a nagy kérdés! Nem hiszem ugyanis, hogy a szocialistáktól való markáns elkülönülés és önmegkülönböztetés hozhat annyit az SZDSZ konyhájára, hogy érdemes volna érte hepciáskodni. A hirtelen a köz érdeke iránt elkötelezett lelkiismeret felébredtében meg nemigen hiszek. Ilyet magyar politikus efféle helyzetben nem szokott hátsó szándék nélkül érezni, még ha a becsületes arcán lévő becsületes szájával éppen azt mondja is. Ez szerintem hattyúdal -- egy pöcegödörben fuldokló, kétségbeesetten rikácsoló hattyúé.
A rózsaszínes lila ködbe burkolt liberális (s)óhajjal kapcsolatban -- nem meglepő módon -- Dávid Ibolya találta fején a szeget:
Az MDF elnöke hangsúlyozta: minden kormány létezésének alapja egy program, azonban - mint mondta -, ma azt látjuk, hogy nincs program. Alkotott ugyan egyet Gyurcsány Ferenc, de azt nem akarja elfogadni az SZDSZ, a liberális pártnak pedig nincs programja - mondta az MDF elnöke.
"Az MDF úgy látja, hogy célszerűbb lenne programban egyetértésre jutni a pártoknak, ha a program körvonalazható, akkor biztosítani kell a szükséges mandátumszámot, majd ezek után lehetne beszélni arról, hogy milyen kormány alakulhasson Magyarországon" - fogalmazott Dávid Ibolya. Hozzátette: amíg az SZDSZ egy ilyen programot nem rak le, addig az MDF hiteltelennek tartja a liberális párt kezdeményezését. (forrás)
o és Orbán Viktor meg a Fidesz, az előrehozott választások legfőbb érdekeltjei6 mit csinálnak mostanában? Egyrészt a szokásos destruálást, ami azért annyiban érdekes, hogy mostanság mintha enyhültek volna kissé, és vitaképesnek tartanák a miniszterelnök (meg az MSZP) programját7, másrészt viszont hátradőlnek és élvezik, amint az általuk is jócskán kavart nagy szardagonyában egymást fojtogatják a liberálisok meg a szocialisták...
(1) Érti a kedves olvasó ugye? Ez olyan, mint a magyar narancs. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, nem is egészen az, de a miénk!
(2) Ezt egyébként valamikor egy népszavazási kezdeményezés és egy, az előrehozott választások szükségességéről való elmélkedés közt a Fidesz felső vezetésének egyik tagja is emlegette (nem emlékszem, pontosan, hogy ki, talán maga Orbár volt), ám gyorsan el is felejtődött. Nyilván azért, mert ők is rájöttek, hogy ez a jelenlegi alkotmányjogi környezetben mekkora egy baromság.
(3) Merthogy szerintem öngyilkos húzás volt ez tőlük, de hát amint mondták a lényeg a (pontosan meg sem határozható) magyar liberális elv volna, nem a túlélés, úgyhogy ez van.
(4) Kistestvére az ún. bizalmi szavazás, amit a miniszterelnök útján a kormány terjeszt az Országgyűlés elé önmaga ellen. Ilyet már láttunk mostanában, nem is lett semmi eredménye!
(5) Ennek is ismerősnek kell lennie már -- gondoljunk erősen a Medgyessy-kormány végnapjaira.
(6) Nem tudom észrevettétek-e, de mintha mostanság eltűnt volna Fidesz kommunikációjából... Csak nem rájöttek, hogy most talán mégsem volna olyan nagyon jó buli?!
(7) Merthogy közben a szocialisták elfogadták a legújabb Gyurcsány-programot (is) pártprogramnak.
