emmi nem fog történni, ha az MSZP vezette kisebbségi kormány kitart 2010-ig. Tovább állunk a szarral teli pocsolyában, néha jól belemártózunk, aztán nevetünk azokon, akiknek kevesebb jut a hm, életet adó nedűből. Sőt, még a Népszava előfizetőtábora se lesz több. A Fidesz véleményét várni az Új Tudás-programról, Kovács Lászlót indokolatlanul szerepeltetni valódi kormányzás helyett pedig nem szép dolog.
Gyurcsány Ferenc
rekordgyorsasággal dobta ki az SZDSZ-t a koalícióból, tulajdonképpen kész helyzet elé állítva őket: vagy belemennek egy olyan kormányba, ahol reformprogramjuknak sok helye nincs, vagy kívülről támogatják a kormány azon javaslatait, melyek összhangban vannak a "liberális elvekkel." Szilvásy György támogatása a parlamentben véleményem szerint nem tartozik ezek közé, pláne hogy a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter egy éve még vállalhatatlan volt a pártnak.
Ismert, hogy az
SZDSZ a második utat választotta, amit ők konstruktív ellenzékiségnek neveztek el. Érdekes, hogy ezt az egyébként furcsa szót a Fidesz is használja, ha saját szerepéről van szó. Mikola István egészen addig ment, hogy Széles Gábor remek napilapjában (haha) konstruktívnak nevezte a népszavazást követő bevételkiesést - de hát neki tkp. az a dolga, hogy szavazatokat szerezzen, amiket egy előrehozott választáskor majd könnyen be lehet váltani parlamenti helyekre.
Aztán jött mindenki örömére
a "harmadik" Gyurcsány-kormány, autentikus baloldali, vérbeli szocialista politikát ígérve, melynek jegyében máris kiszórtak az ablakon uszkve 130 milliárd forintot. Plusz tönkreverték az egészségügyi reform eddigi eredményeit azzal, hogy az új eü. miniszter visszavonta az egészségbiztosítási törvényt. Bravó. Csak aztán nehogy európai színvonalú kórházban kelljen gyógyulni 10 év múlva.
Én azt gondolom,
A szerző a győri Alternatíva című újság és blog főszerkesztője.


