Új magyar lóverseny.
Vágtattak az RTL-Klubon, Szujó (Madár) Zoltán segedelmével a lovak és lovasok. Volt felvezetés, elegendő reklám. Hallottunk valami Tenkes kapitánya zenét, és megtudhattuk, hogy Hajdu Steve jobban nyergel, mint a Stohl, ez utóbbi viszont jobban lovagol, de nem eléggé. Hiszen ugye a Sasvári, meg a Hajas.
Nem-nem – nem fogok bammegelni…azért se, mert túl olcsó poénkodás lenne. Az egész vircsaft a Millenniumi Szoborcsoport körül zajlódott, ahol máskor tekeregni szoktam és eddig pályafutásom során, vagy jobbra kanyarodtam, és erány az M3, vagy tovább, aztán két éles manőverrel az Andrássy felé, talán életemben egyszer a Thököly irányába, de lovon sose…semerre.
Nem is ez a lényeg, még az sem fontos, hogy igencsak közel van a Lendvai utca, de onnan már rég elment a Fidi, csak 2006-ban volt, valami harmadnyi Gyurcsányra hajazó óriás Fidesz reklám, de ez sem vonta el a figyelmemet, de hadd térjek már rá a lényegre – mindig a politika (!), aztán nem fejtem ki, azt, amit pedig ki kellene.
Nos. A millenniumi szoborcsoportnak van ám allegorikusan is aktuális alakja: a munka és a tudás szoboralakok.
Ejha! Ez a Geszti nagyon ravasz, mert sem a Kósa, sem a hódmezővásárhelyi lovas népek nem vették ezeket észre, sőt felültették őket a lóra, kormánypropagandát folytatni. Még szerencse, hogy tulajdon elnevezésű allegorikus izé nincsen.
Hanem a szoborcsoport balszárnya, ahogy a lexikon írja: az nem semmi. Nézzük csak! Bal szárny: I. (Szent) István, I. (Szent) László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert, I. (Nagy) Lajos.
A jobbszárny: Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos.
Miként is nézzünk az emlékműre, miközben alant önkormányzati lovak és lovasok vágtatnak, harminc-vagy 5 millióért -? Az emlékmű jobbszárnya majdnem teljesen RMDSZ-es, de a balszárny meglehetősen kozmopolita. Károly Róbert és Nagy Lajos, jó igazolások voltak, de mégis – meg az Árpád ház is tehet erről. Mindegy is – csak azt szerettem volna látni a közvetítésen a Hajas mutogatásán felül, hogy hátranéznek-e a csákós huszárokra hajazó versenyzőkre és azok lovaira nemzeti jelképeink. Szerintem azért oda-oda pislantottak hajdani nagyjaink. Csupa-csupa telivérek győztek. Erre fel, Széchenyi sehol, kiszorult a történelmi válogatottból. Én úgy vélem, hogy lesz jövőre – veletek ugyanitt, s már nem 96 hanem legalább 1896 lovas ügeti körbe a Hősök terét – már csak Slota miatt is, és adunk neki akkora lovas bohócot, hogy belekondul a feje.
Mi legyen viszont Széchenyivel?
Semmi, vele aztán megküzdött a hálás utókor. Izsó és Engel szobrászok harca sokáig tartott. Műértők és politikusok kardoskodtak évekig. Végül Izsó pályázat nélkül alkothatott Petőfi szobrot, Engel pedig hosszas küzdelmet folytatott alig nyertes művével. Gondot okozott a gránitszobornál a prémes mente megalkotása, a 15,8 m-es magassággal való küzdelem, s egyáltalán az ellenállás vele és művével szemben, mert a közízlés Izsó nem nyertes tervét férfiasabbnak, magyarosabbnak ítélte. Ma pedig úgy megyünk, autózunk el a galambszarral rendesen meggyötört emlékmű mellett, hogy sokszor nem is hederítünk – mármint reá.
Szóval itt van ám az igazi nemzeti vágta. Ha a belső sávba sorolsz, akkor, ha ügyes vagy ki tudsz vágni a többiek elé, és irány a Széchenyi lánchíd, ha a szabályos sávban maradsz, akkor araszolsz, és lemaradsz, de tisztességesen versenyzel, ez azonban nem elég, mert vár még rád két sárgamellényes-posztos rendőr, hogy be vagy-e kötve, és nem mobilozol-e, meg stb. Aztán irány csak – a Lánchíd és az Alagút. Ez mindennapi, férfias küzdelem, ezt folytathatjuk is 364 napon át, egy napot pedig vágtázunk amott, a Gesztivel, meg a lovakkal.
Az ünnepet a Hősök tere megannyi hőse nyerte, a hétköznapokat Széchenyi – így is van ez rendjén. Apámra pedig máig haragszom, mert elhitette 6 éves gyermekfejemmel, hogy azért van a híd másik végén az alagút, hogy eső esetén betolhassák oda a Lánchidat. Kételkedtem, de Apám szava volt az mégis, aztán bevallotta, hogy becsapott, azóta én már csak kételkedem. Szerintem joggal.
