Ez qrva magas labda, le kell csapnom. Nagy öröm nincs benne, olyan, mint amikor Navratilova a hálónál állt, s csak be kellett vernie a labdát, a túloldalra Evert Lloydnak, és övé lett a salátástál. Az alábbi táblázat csak azért van itt, hogy láthasd, voltak errefelé normális idők is. Csak nézni kellett a csajokat, tapsolni, vagy nem tapsolni. A férfirészleg most nem is érdekes, a hölgyeké izgalmasabb. Nehéz idők jártak ekkor már a keleti birodalom államaiban. Megdőlni látszottak évtizedes tabuk. Valahogy meg lehetett már akkor írni (mondani) a szocialista sajtóban, hogy a Martina az bizony, meleg (leszbi).

Wimbledon akkori nyertesei

Ajjaj! Micsoda áttörés volt ez a honi véleményszabadságban. Az átkosban megöregedett, a Horthy korban nevelkedett nemzedék megvonta a vállát: Na és? Az átkosban született, abban felnevelkedett nemzedék is megvonta a vállát, és azt mondták: Na és?
Az átkosba beleszületett gyerkőceim közül még a nagyobbik sem volt abban a helyzetben, hogy mondhasson erre valamit. Ma már mondja, de szerencsére nem dobál, illetve talán kellően sikerült megnevelni nekünk, és az iskolának: mert az a korosztály lenne, de eszébe sem jut, hogy menjen ordítani, meg stb…

Nekem viszont most nagyon csiklandik a tenyerem, dobóizmaim (van-e ilyen nem tudom?) és én bizony dobni akarok. Ötven évig nyeltem és hallgattam. Elszenvedtem sérelmeket, sértéseket.

Mivel kövér kisfiú voltam, rengetegszer megkaptam a pufi, dagadt stb. jelzőket, úgy megdobáltam volna a gyerekkori pajtásaimat, de bizony még egy-két felnőttet is, mert neki is volt, csekélyke esze ahhoz, hogy kövérségemen csúfolódjon. Aztán megdobálnám a nagyon vonalas volt őrsvezetőmet, egy-két morbid szomszédot, meg munkahelyi főnököt.

A rendszerváltást követően gyarapodott a névsor: Zétényi, Király B. Budaházy, Zuschlag stb. Most gyűjtöm a címlistát, vásárolok tojást, kerül, amibe kerül, s nekivágok. Kutyák hada fog követni, mikor nekiállok visszadobálni elszenvedett sérelmeimért, frusztrációmért, a drága baromfi-terméket.

Mielőtt elindulok, térjünk vissza egy kanyarral a teniszező csajokhoz. A Chris, aki háromszoros wimbledoni bajnok, ő észbontóan csinos és úgy tudom, hogy hetero volt. Martina nyíltan vállalta másságát, s a közönség egy része őt imádta, neki drukkolt, a másik része Chris Evert Lloydnak.

A publikum 99,9%-át piszkosul nem érdekelte, hogy milyen is a nemi identitásuk, jól játszottak, nagyokat küzdöttek, szórakoztatták a közönséget, s ezzel sok-sok pénzt kerestek. Nekem Martina volt a kedvencem, mássága ellenére, vagy éppen azért – nem tudom – de azon elgondolkodtam, hogy mégis mi a fene történne, ha kapna tőlem egy tisztességes ajánlatot (egy férfitől!), fejbe verne-e az ütővel?

Az meg sem fordult a fejemben, hogy megdobna tojással. Akkor ez még nem volt divat, s engedély sem volt rá, most már van…