A halálos ítélet még friss. A tinta sem száradt meg rajta. Az elítélt maga az emberiség, a mi párezer éves civilizációnk. Most bárgyún mosolyog. El sem hiszi, hisz olyan csilivili, tetszetős minden.

Van mobil, plazma, hibridautó, internet, jó kaják, csajok, filmek. Bakker! Akkor most mi ez? Visznek a vesztőhelyre.... ugyan már, addig még van néhány jó évünk.

Pedig a súlyos földcsuszamlás, ami előtt állunk, szétcsúsztat rendesen minket is. Világunk társadalmi berendezkedése olyat fordul az elkövetkező években, évtizedekben, mint amilyen változásokra a világtörténelem során sosem volt átélhető példa. 

Kataklizmák, háborúk, járványok ugyan pusztítottak mindig és mindenütt, de sosem volt ilyen önelégült, követelőző és elvakult társadalma bolygónknak, mint amilyenné a modern korban lettünk az utolsó két évszázad alatt.

A veszély jelentős és immár a mai értelemben vett civilizáció végnapjait is előrevetíti. Néhány éve még ostoba naívsággal hittük, hogy amit apáinktól kaptunk, azt hozzáadott értékkel adhatjuk tovább az utódainknak, s talán csak pillanatokra futott át az agyunkon, hogy mi lesz, ha ez az örökség átokként ül majd azokon, akik most még csak pici, imbolygó lábakon tipegnek. Ártatlanul és mit sem sejtve. Mert a jelen fogyasztói társadalma iszonyat mohóságában felemészti a távlatok minden perspektíváját.

Mintha érezné utolsó perceit: a halálraítélt civilizáció utolsó kívánságával élve még jól belakmározik, s elfelejt minden bút és bajt. Még fogyaszt, habzsolva, éhesen, de hiába minden, az étvágy nem csillapodik. Élvezet pedig kizárva. Gigantikus rendszerek vázai épülnek fejlesztődnek, mintha lenne valami a nem túl távoli jövőben, ami működtetné őket, amitől egyáltalán szükség lesz rájuk.

A civilizáció reset gombját nem űrből süvítő aszteroida fogja lenyomni, sem ufóinvázió, klímaváltozás vagy sárga veszedelem: ennek a korszaknak az energia és a szabadság ínsége fog véget vetni. Előbb az olaj fogy el, csak azután köszönt ránk egyfajta "modern" középkor, amely szükségszerűen jár majd minden egyéb mellett a szabadság korlátozásával is.
Még inkább kiváltságosok és még inkább nélkülözők globális világtársadalma bontakozik ki, ami sok szenvedést és még több áldozatot jelent, valami kegyetlen és általunk nem ismert algorytmus szerint, melynek annyi értelme van, mint a saját civilizációnk által táplált önbizalmunknak. Mármint kozmikus arányokban.

Át lehet gondolni, mit is jelenthet ez galaxismilliárdok csillagporában, s ha nem lenne még néhánymagunkban valamiféle magasztosabb hit - most mindegy miféle -, melyet így is naponta megcsalunk és elárulunk, elveszetten magányos és menthetetlen lenne a helyzet. Hahó felelősök!  Észbe kapni kicsit késő: szarakodni pedig emberiség ellen elkövetett bűn.
Nem érünk rá a következő járatig, konferenciáig, választásig, ciklusig, szakértői véleményig, üzleti évig stb...Még egy postig sem érünk rá, ezzel is elment vagy háromnegyed óra. A hátralévő idő pedig vész...BUMMM!