Petőfinek szerválok

2008.07.12. 08:20 bs395

Stein posztjára folytatásként, ha már Székesfehérvárról volt szó. Merthogy ott nem csak Petőfi van, hanem pozitív példák is, ne meg persze történetek. St1: A minden lében kanál Stein is hozzáfűzte rosszindulatú beszólásait. 

Varkocs

A hős várkapitány, aki kirohant a törökre, a polgárok meg bezárták mögötte a kaput. Sokat kibírt, egyszer egy 120 kilós ember ugrált rajta tajt részegen, hogy "adide a buzogányod!", de kemény volt, és nem adta. A kardját sem. Aztán elrángattuk a srácot, hogy mégse illik a kapitány urat inzultálni, és leraktuk egy buszmegállóban. Ott meg azzal szórakozott, hogy a nagy alumínium kukákat gurítgatta ki a kocsik elé. Ha ezt a kapitány látta volna, lehet, rá is kirohan.

 St1: Ez  a szobor teljesen rendben van. Még azelőtt készülhetett, hogy egy csomó traktoros összeállt néhány kinyúlt pulóveres, kulturális alapokat fosztogató kortárs művésszel. Ezek a becsületes munkásemberek felhagytak tisztességes szakmájukkal és tehénszaros gumicsizmában, vasvillákat lengetve elfoglalták a városháza kulturális bizottságának székeit. Onnan számítva már csak az éj leple alatt megjelenő, rombolóan tájképcsúfító fémhulladékokról tudhatjuk, hogy léteznek és pályáztatnak. 

Géza

A fejedelem, akinek szobra úgy néz ki, mintha félúton elkopott volna a véső. December hatodikán az ölébe lehet ülni, és kívánni, csak kell hozzá olyan piros süveget rakni a fejébe. Vagy sapkát, vagy mit. Pónilovat nem hoz, de örülj neki, mert ha fehér lovat kapsz, jönnek a nomádok, és elviszik a földed mind egy szálig. A téren egyébként smacizni szokás iskola után.

 St1: A lovat előző este ellopták a románok. Ebből a profilból engem arra a jelenetre emlékeztet, ahogy az épp lószerszámot foltozó özvegy Palkovics Jánosné sürgető hívásnak eleget téve lecsapja az angolwécé fedelét, mely azonban beszorul és szegény háztartásbeli teljes erejével rácsüccsen a függőlegesen maradt műanyag ülőfelületre. Az alak rejtélyes arckifejezése később egy „Dögöljön mámmeg Jóska bácsi, hogy leszakadna keze, ha le kéne hajtani ezt a kurva ül!őkét” - kiáltásban folytatódik, de ezt technikailag még nehéz megvalósítani.

Huszár

A ló, kinek töke fényes. Merthogy a maturanduszoknak szokása volt fényezni, hagyományilag. Nem volt egyszerű dolog, mert magasan is van, meg szem előtt, most meg már kamerázzák is. Egyébként érdekes, hogy duplán szőrén üli meg a lovat. Amúgy becsületes foglalkozása huszár.

 St1: Ekkora méretben nem látom az alakot tisztán, de mindenképp hiányolom a huszárcsákót és legalább egy alsónadrágot. Aki már ült lovon, nehezen emészti, hogy valaki meztelenül lovagoljon és összekenje barnamacival egy jobb sorsra érdemes állat hátát.

Kati néni

A szobor, aminek az orrát lecserélték a fenti ló tökére. Mégis csak egyszerűbb ezt fényesíteni, mint azt. A szobor a felsővárosi piacozó asszonyoknak állít emléket, de sötétben annyira élethűnek tűnik, hogy az ember görbe talpakon közlekedve odaköszön neki hazafele menet.

 St1: Ez a szobor már valóban elismerést érdemel, akárcsak a méltatlanul mellőzött Mujkó. Követni kellene az elsorjázott évtizedeket és a való életből vett minták alapján készült szobrokat felállítani. „Szintiboy utcazenész”, „Színesfém tolvaj munkában”, „Privatizálásban megzavart helyi képviselő”, „Mutánsok összetaggelik a várost” avagy kedvencem, „A Castrum lovagterem pincére megáldja a búzasörbe ejtett citromdarabot”

Szókratész

Ha már illumináltság: az ipse úgy néz ki, mint aki elszívta az éves termést. A képen nem látszik, de ez egyrészt egy ivókút, másrészt egy, éppen a habok alá bukó delfinen egyensúlyoz, egy lábon. Vele szemben egy Mátyás szobor van, ami úgy néz ki, mint akinek a jobb kezét levágták, és fordítva varrták vissza. Azért faragás közben feltűnhetett volna. Vagy ezzel a szoborral a Mátyás szobrászának állítanak emléket?

 St1: A koordinálatlan mozgáskultúra számomra Rodriguez korai zombifilmjeit idézi. Kis fantáziával viszont egy igazi rasszista élőkép részletét láthatjuk meg a kompozícióban. A bal kezüket egymás vállán nyugtató fasiszták láncmenete jobb kézzel hitlerista köszöntést imitál az arra haladó Ungár Klára felé, aki kezében bontókalapáccsal a Turul szobor ledöntésére készül, ahogyan ez az állatvilágban is megszokott.

NATO csillag

Na ezt nagyon utálom. Adva van egy hosszú tér, rajt az Országalma, oldalában a Püspöki palota, meg a Romkert, körben hangulatos, kiülős kávézók, macskakő meg minden, meg ez. Olyan, mintha a Casablancába bevágtak volna másfél percet Kelemen Anna análpornójából.

 St1: A tárgy egyértelműen fantasy teleportkapu feelinget sugároz egy alacsony költségvetésű német SciFi bemutatójából, vagy orosz  játékprogram intróból. A vashulladék arcátlanul belemodernkedik a klasszikus környezetbe, személy szerint robbanómotoros fospunepával tennék rendet a kulturális (muhaha!) bizottság háza táján. Az erről készülő szobor viselhetné a „Felelős polgár elkergeti Fehérvárról a helyi művészmaffiát” címet is. Esetleg "Székesfehérvár a DiabloIII-ra vár". A sárgaház gondolom az ügyészség lehet. Csoda, hogy ennyi embert ítélnek el?

Jézus itt is

Az előző annyira felzaklatott, hogy az artistát már nem is kommentálom. Ha megfeszül, akkor se.

St1: Vaz, ehhez már én sem merek hozzászólni. A piros csokorral úgy néz ki, mintha véletlenül kihányta volna a tüdejét, az nem tud lecsorogni a lábán és most megpróbálja feldobni a levegőbe, hogy visszanyelhesse. Mondom, hogy nem kellett volna hozzászólni...

6 komment

Címkék: pályázat szoborpark

A bejegyzés trackback címe:

https://republicator.blog.hu/api/trackback/id/tr22558115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hopp hopp · http://szavazoo.blog.hu 2008.07.12. 17:45:12

A Szókrával szemben lévő Mátyás szobornak a kezén kívül van más defije is.
Elől van a segge...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.12. 19:46:37

stein: most megint mi van?
nem ajánlottam én semmit sehova, dobtam egy linket, oszt kész.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.07.12. 19:55:34

Nincs gond veled, hello. Csak érdekes az alábbi történet:
Mindketten ajánlottuk a cikkedet a blog.hu-n.
Te is kitettél egy linket, ami csak hivatkozás.
Erre nem az eredeti cikk jelenik meg az ajánlóban, hanem amelyik hivatkozik rá, csak mert benne van a blogsalátában.
Micsoda buziság ez már.

Rorgosh itt vagy? Mit szólsz, újabb halott, közben az idiótáknak az a legfontosabb, hogy miért rövidnadrágban jársz be...

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.07.12. 20:15:35

mondom, a killtheradical nincs ajánlva, be van drótozva, nincs mellé gombnyomás.

Dr.Stein (törölt) · http://republicator.blog.hu/ 2008.07.12. 20:19:23

Ha van más szoborötleted, csak gyűjtögesd, csinálunk belőle sorozatot.
Geszti Péterrel te mennyire vagy egy kulturális hullámhosszon. Lesz majd egy post, "Veszprém elűzte Gesztivadékot" címmel. Szeretem ezt a várost.

Ninel 2008.07.14. 06:35:02

A sárga ház a Püspöki palota. Előtte a vaspina.
A Mátyásnak nyaka sincs.
süti beállítások módosítása