90 milliárd hordó olajat rejthet az Északi-sarkot borító jégtakaró alatti tengerfenék.
Ráadásul a jég, óriási szívességet téve az emberiségnek, szépen olvadozik, néhány év múlva nyaranta hullámzó víztükör fogadja majd az odalátogatót.
És hogy lesz odalátogató, az bizony nem kétséges, csupán a szándékuk az; azt a sok energiahordozót ugyanis nem szabad ám ott hagyni.
Már csak a lelkiismeretünket kell sikeresen elaltatni, hogy ezáltal minden bizonnyal tönkreteszünk egy évtízezredek óta érintetlen ökoszisztémát, nem mellesleg csinos kis fegyveres konfliktust kockáztatva a sarkot övező államok között. Szép új világ. Cetek, planktonok meg ki tudja még mennyi, többnyire felfedezetlen kisebb-nagyobb élőlény nélkül.
Ezt most miért?
Hallani vélem, hogy a haladást nem lehet megállítani, és a haladáshoz kell a fosszilis energia. Takarékoskodni nem fogunk, életmódot váltani meg még úgyse', ha beledöglünk, akkor sem. Kell az a kilencvenmilliárd hordó, punktum.
Mert az sok, és ha sok, akkor sokáig jó lesz nekünk a langyosban pancsikálni. Egyébként tényleg nagyon sok. Mivel nem állami szektorban dolgozom, a számológépemre ki sem fér ekkora szám.
Az viszont nagyon is kifér, ha ezt a bődületes számot elosztom egy számomra még felfoghatatlanabbal: nyolcvanmillió hordóval. Ennyit fogyaszt az emberiség naponta. Hozzáteszem: jelenleg. Szóval: 90.000.000.000 hordó / 80.000.000 hordó/nap, az mennyi is?
1.125 nap. 3 év. És már ezért is az Északi-sark alatt kell túrni...