Tegnap, midőn az ország házában az egyre-egyre csak gyűrűző UD Zrt.-s (vagy lehallgatási)1 botrányról tárgyaltak a képviselő urak a kiművelt finomsággal kart öltött nemzetmentő indulat Arnóth Sándor püspökladányi fideszes honatya2 torkában kélt igaz hazafiúi gurgulázásra, s a hangicsálást nemsokára fonémák sora követte: "Lógni fogtok!" eresztette el a rettentő igazságot, mint úriember a fingot társaságban soha. No persze lett is nyomban házbizottsági ülés, aztán megszégyenült nyilatkozás a tévékamerák kereszttüzében és a mandátumról való önkéntes lemondás nemes gesztusa3 a váratlan puki miatt, de valahogy a levegőben ott rezeg még mindig a kimondott szó, mint a hirtelen kocsmaasztalba állított késpenge.

Egyébként a képviselő úr eredetileg pedagógus, főiskolát végzett magyar-történelem szakos tanár, történelem szakját egyetemi diplomává is kiegészítette. Elvileg anyanyelvünk ápolója, a történelem jó ismerője.
És egy vadbarom!
(1) Az, hogy miként utalsz rá, már nagyjából kifejezi a véleményedet, és valamelyest a pártszimpátiádat is. Bár megfigyeltem, hogy ha váltogatod a kettőt, akkor rövid időn belül mindenkit összezavarsz. =)(2) Előéletéről információk a Hajdú-Bihar megyei illetőségű Basahalom boulevard-on.(3) "Lószart, mama!" Ha nem a Fidesz mondatta le, mert van éppen elég bajuk mosván az UD Zrt. kapcsán kiömlött szart, akkor senki.