(Apokalipszis volt)

ie. 202 – erre az évszámra mondta kedvenc, töri tanárom, hogy legkönnyebben, a következő mondattal tudjuk megjegyezni: Záma ó Záma (202), a vastagon szedett betűk emlékeztetnek a számokra, a mondat pedig kifejezi a punok érzelmeit.
Ekkor szenvedett végső vereséget az ókor – rómaiak és görögök melletti egyik legjelentősebb hatású népe, amelynek története, a Földközi tengeri ókori történelem fontos része. Hatással voltak a hajózásra, államszervezésre, kereskedelemre, és bizony Hannibálnak köszönhetően a harcművészetre is. Mivel azonban nem igazán voltak katonáskodó népek, valahonnan zsoldosokat kellett verbuválniuk. Előfordulhat, hogy az akkoriban a mai Spanyolország területén élt keltákat fogadták fel katonáskodásra. Mígnem ie. 148-ra Karthago sorsa beteljesedett, s Rómát ismerve (Vae victis), több tízezren dönthettek a menekülés mellett. Igazuk lehetett, a maradék 200.000-ből, talán, ha 50.000 karthágói életét kímélték meg a hódító rómaiak. A Földközi tenger római beltenger lett, egy nagy múltú nép pedig szinte nyomtalanul eltűnt. Hova lettek ők, és hova lettek katonáik?

2012. június 15.
Még egy utolsó pillantást vetek a tévére, és némán nézek magam elé. Nem gondoltam volna, hogy az események ilyen furcsa menete ilyen durva végkimenetellel fog járni, hogy megváltoztasson ennyi emberéletet. Pedig az egész olyan szépen kezdődött.

2009. június 2.
A 2009-es előrehozott választásokat megnyerték Orbánék, ami még a kisebb baj volt, a nagyobbik az, hogy a Jobbik is bejutott a parlamentbe, méghozzá annyira nem is kis mértékben, tíz százalékot kapott. Tudtam, hogy van az országban sok inkompetens ember, de azért ennyire nem gondoltam volna. Főleg, hogy ez ilyen mértékű magamutogatással zárul. Az utcán furcsa öltözetű emberek tömegei, legtöbbje ráadásul nagyon hasonlít a rendőrökre.

Másnap olvasom Indexen, hogy kisebb zavargások törtek ki, ráadásul halottak is vannak, főleg fiatalok, akik búslakodtak az durva jobboldali hatalomátvétel miatt. Az "ennél szarabb már nem lesz" érzésem, ami az elmúlt évekre jellemző volt, elkezd felerősödni, közel állok a hányingerhez. Érdekes lesz ez az elkövetkezendő pár év, kíváncsi leszek, hogy az ígéretekből mi fog megvalósulni, főleg a nyugdíjcsökkentésre, és a gárda betiltására tett fogadalmak izgatnak. Bár mondjuk a tegnapi nap után úgy érzem, hogy a jogalap meglesz hozzá. Amúgy szokásos koliszoba, eső... ki kéne menni azt inni valamit, hátha jobb lesz. Úgyis unom már, hogy a rendőrség próbál magyarázni mindenféle fiaskót, ami azért megtörtént tegnap.
 

Budapestre jön az EIT! Össznépi hurrá!

Öööö. .. mi az az EIT? European Institute of Technology and Innovation!

Ja, jó. Akkor olyan, mint az MIT? Nem. Ez csak egy bizottság. De tényleg. Az EIT csak egy döntéshozó, adminisztratív szerv lesz a rengetegből, és ez jön Budapestre. Szépen mondva koordinációs központ. Lesznek még KIC-ek (knowledge and innovation community), és az EIT dönt arról, hogy ki a KIC, meg, hogy mennyi pénzt kap. 

A cucc hivatalos weblapja nem követi nyomon elég gyorsan a változásokat, a bizottság tagjainak kinevezését és a telephely kiválasztását Június végére ígérik, a bizottság első ülését pedig idén őszre.

Ide más már nem való, csak a végső pusztulás. Miért? Mert csak az Apokalipszis lehet számunkra a megoldás. Nézzük a tényeket, amelyek miatt pusztulnunk kellett. Pontokba szedtem.
1. Nem itt lenne a helyünk, így ha innen menekülnünk kell, most bepótolhatjuk, amit Árpád és vele, eleink eltaktikáztak. Nosza felpakolunk és meg sem állunk, meddig is? Tulajdonképpen marha egyszerű a dolog, naponta meglépünk tízezren, és letelepszünk, mondjuk Bajorországban. Tízezrével, ez ezer nap, ha jól számoltam, itt hagyunk a h…Slotának 93.000 km2-t. Mit kezd vele? Senki nem fogja észrevenni. A bajorok elkezdenek majd hümmögni a szaporodó magyar szavak hallatán, meg a sör is jobban fog fogyni. Különben is, tíz éve arra ébredtem egy müncheni szállóban, hogy éjféltájt – eladó volt a mennyasszony. Reggel megkérdeztem, és valóban, egy erdélyi párt adtak össze, és meg álomnak gondoltam. Látjátok a mieink odaátról már tíz éve tudták, merték, tették. (bocs) Higgyétek el, nem fog senkinek semmi feltűnni. Ha kérdezik az átutazók, hogy hova tűnt a sok nép az országból, akkor az utolsó tízezer (éppen elég) szépen elmagyarázza, hogy éppen „Megasztár 10” van, és mindenki a tévét lesi.

Dr. Morcz elkövetett egy kintűnő posztot a magyar egészségügy (és úgy általában az állami szervek és szolgáltatások) egyik komoly problémájáról, azaz az információ áramlás és rögzítés hiányosságairól.

A kommentek között felmerült, hogy ennek az esetleges professzionális megoldása miért kerülne pusztán üzemeltetésileg is havi több száz millió forintba, éves szinten akár 2-3 milliárdba? (és erre rakódna rá a tárgyi eszközök beszerzése és az infrastruktúra kialakítása előzményként, amiknek a költségeit még megbecsülni sem merem)

Az ár kérdése - mint mindig - attól függ, hogy mik az elvárások. A klasszikus elvárások egy informatikai rendszerrel kapcsolatban a következők: nagy rendelkezésre állás, maximális adatbiztonság, alacsony válaszidő, bővíthetőség és átadhatóság. Hogyan lehet ezeket mind megvalósítani, és az miért ilyen drága?

Spanyolországban és Portugáliában lázonganak a zemberek, mert drága az üzemanyag, és a kormány nem hajlandó csökkenteni sem az azokat terhelő jövedéki (excise), sem a forgalmi (value added) adókat. A rendőrséggel összecsapva korántsem bántak egymással kesztyűs kézzel, és az útzárak felszámolásakor sem épp a jóléti demokrácia jutna eszünkbe, ha csupán a képeket látjuk az eseményekről. A hírek szerint a tiltakozások gyakorlatilag megbénították az említett két országot, ám Brüsszel nem enged a zsarolásnak.

A mellett, hogy vidranagyhatalom vagyunk, az elkúráson kívül is van még egy dolog, amiben erősek vagyunk: a tüntetés. Melegfelvonulás, boltfelgyújtás, Tibet kínai megszállása elleni tiltakozás, tök mindegy nekünk - kitermeltünk egy profi tüntető csapatot, akik bárhol, bármikor, bármilyen téma kapcsán hajlandóak kifejteni nemtetszésüket, és még csak az se baj, ha az aktuális eseménynek köze sincs ahhoz, amit követelnek.

Történelmi szempontból mérsékelten fontos uralkodó volt. Hírneve nagyrészt annak köszönhető, hogy sírja, a Királyok völgye 62, amit 1922-ben tártak fel Howard Carter vezetésével, az egyetlen, épségben megmaradt fáraósír. A fáraó múmiája most is ott található. A múmia aranymaszkja az egyik legismertebb ókori egyiptomi műalkotás.
A napot a leghíresebb fáraó kiállításának megtekintésével kezdtük.

A Hofburg bejáratánál Anubisz a sakálfejű isten várt ránk, de minket nem balzsamozott be, mint a gazdáját Oziriszt…tudom, most kellene abbahagyni...

Balaton? Jó elmenni mellette bárhol, ha vezetsz is, egy-egy pillantást kell vetni feléje. Gyönyörűen változó a víz színe, és mindig új és újabb arcát mutatja feléd a tó. Hosszú pangást követően, tavaly nagyon bíztató jeleket adott, mutatott magáról a Balaton és környezete.

Nagy magyar tömegek, ahhoz képest szolid árak, rendkívül udvarias, figyelmes kiszolgálás. Lehet, hogy csak szerencsés napokat fogtam ki?
A Balatonunk alkalmas arra, hogy mindent megmutassunk magunkról, ami jó, és néhány rosszat is, ha nem vigyázunk. Minden város, régiós székhely, több száz falu, kitalálta már a maga: rétes - szilva – dinnye – művészeti - hagyományőrző stb. fesztiválját. Lelkesen készülnek a települések, és vannak is biztató jelek.

álság van, de tényleg. Van nekünk egy államunk, csak nem látjuk. Vannak nekünk törvényeink, csak nem tudunk róluk. Falun meg cigánybűnözés, lincselés, önbíráskodás, gárdázás megyen. Lassan úgy járunk, mint az egyszerű szibériai halász, akitől megkérdezték a funkcik, hogy mégis melyik országban lakik, és nem tudta.

Új magyar lóverseny.
Vágtattak az RTL-Klubon, Szujó (Madár) Zoltán segedelmével a lovak és lovasok. Volt felvezetés, elegendő reklám. Hallottunk valami Tenkes kapitánya zenét, és megtudhattuk, hogy Hajdu Steve jobban nyergel, mint a Stohl, ez utóbbi viszont jobban lovagol, de nem eléggé. Hiszen ugye a Sasvári, meg a Hajas.

Nem-nem – nem fogok bammegelni…azért se, mert túl olcsó poénkodás lenne. Az egész vircsaft a Millenniumi Szoborcsoport körül zajlódott, ahol máskor tekeregni szoktam és eddig pályafutásom során, vagy jobbra kanyarodtam, és erány az M3, vagy tovább, aztán két éles manőverrel az Andrássy felé, talán életemben egyszer a Thököly irányába, de lovon sose…semerre.

Itt egy kicsit kötetlenebb a hangnem, mint a saját házam táján, de ha már jelezték, hogy itt is elfér a szösszenetem, akkor hát kiteszem.

Magyarország öregedő ország. Statisztikai tény. Nekünk két területen van tartalékunk, ahonnan jelentős számban tudunk bevonni embereket munkaerőpiacunkra, azaz oda, ahol a nyugdíjak kifizetéséhez, az oktatási rendszer finanszírozásához és minden más állami kiadáshoz szükséges javakat megtermelik.
Ez a két társadalmi csoport, a romák és határon túli magyarok. Előbbiről majd később, utóbbit járom most jobban körbe.

Trianon óta a magyarok aránya minden szempontból csökkent a hajdani határokon belül. Többségben csak határmenti területeken és székelyföldön tudtunk megmaradni. A majd száz esztendő azonban ezen közösségeket is jelentős mértékben apasztotta.

Itt a ráígérős, meg a véráldozat topikok közötti útvesztőben most elveszett, pislogó, önkéntes belső emigráns vagyok. Jó ez így?
Nem nagyon, mert ahogy érzem minden egyes benszülöttre-vadászó, erősen kiképzett, és udvariasan kérdezősködő alakulat ki akarna most engem kérdezni, rosszabb változatban: vallatni. Hajjaj. Ilyenkor nagyon nehéz, nem hősnek lenni. Márpedig én aztán soha, semmilyen hősiességet nem kívánnék elkövetni. Gyávaságot sem, mert azt azért szégyellném. Maradok itt-ott felbukkanó passzív bozótharcos. Jönnek a különböző alakulatok, profik, félprofik, egészen balfácánok, s nekem, önmagam rejtett, bozótharcosi mivoltomból kellene eldöntenem, hogy melyikük hozza az igazi elefántcsontot, melyik rohasztja rám az AIDS-től elkezdve, a mindegy, csak a mostaninál is szarabb legyen világot.